Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A hét még a csőtöréssel és az azzal járó problémákkal és kényelmetlenségekkel telt.
Lassan készen vagyunk, így muszáj volt a közműre csatlakozni, szegény férjem nagyon ki van, ráadásul, ha nem dolgozik ez a pár nap komoly kiesést jelent nekünk, ezen a munka helyen nincs fizetett szabadság.
A biztosító azt mondta régi volt a cső, ezért nem fizetnek, pedig mi 6 éve 2000 Ft-ot fizetünk nekik. Ezek szerint teljesen feleslegesen, mivel ez egy régi ház.
Félelmetes ez a nagy meleg, mi lesz nyáron? Janika a héten háromszor lett rosszul, haza kellett hozni. Az agyműtétjét húzzák-halasztják, nagyon félek, hogy meddig tart még ki, persze, ha ma megcsinálnák sem lenne jobb, mivel nagyon veszélyes és nagy valószínűleg vak, és néma lesz. Rettenetes úgy élni, hogy bármikor elveszíthetem, nincs egy perc az életemben amit, nem az aggódással töltök, teljesen elpusztít belülről. Mondjuk sokszor azt érzem, hogy az autista kislányommal való foglalkozás, és a gondok legalább elvonják a figyelmemet.
Míg van feladatom, addig biztos tudom magam tartani.
Meg hát ott van még Réka is, szegénykém, olyan keveset tud belőlem kapni, remélem, egyszer megbocsát nekem, ha nagy lesz, és akkor talán mindent jobban át fog látni. Mert reggel az első utam, mindig Janika, bebújok hozzá, és mélyen magamba szívom a szagát és a hangját. Simogatva keltem, és örülök a napnak, de akkor már rögtön megneszeli Detti, és iszonyat féltékeny, azt sem tűri, hogy mellém jöjjön valamelyik gyerek. Nehéz dolgok ezek, nagyon nehezek! Zárom soraim.
Tisztelettel:
Lencsés Jánosné
