Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Kedden kislányoméknál az oviban megtörtént az évzáró, és az anyák napi ünnepség. Aranyosak voltak a kicsik, szépen megszervezték az óvó nénik az előadást. Edinámnak osztálykirándulása pénteki napra esett, lázasan készülődött már előző nap bepakolt, előkészített mindent. Hajnalba kelt, hogy mehessen a boltba friss pékáruért. Esti hazaérkezésekor nagy örömmel mesélte a történteket, nagyon élvezte az utat, sok szépet látott és sokat nevetgélt barátaival. A hétvégén meglátogatott minket anyósom, a gyerekek főképp a lányok nagyon szeretik őt, sajnos ritka, hogy jön. Nem éppen vendégváró állapotban volt a lakás, nekiálltam kipakolni a konyhát meszeléshez készülődve. Borzalmasak ezek a vályogházak, amit tavaly kijavítottunk vakolatot, az idén már lepotyogott, lehet kezdeni elölről. De megcsináltuk, és ha nem is tükör simák, de legalább tiszták a falak. Lenne még mit felújítani, sok mindent kéne csinálnunk, tető, kémény, belülről mennyezetet, konyhába, fürdőbe csempézni, járólapozni. Hát nem tudom, valaha ezt egyáltalán meg tudjuk-e valósítani, most biztos, hogy nem, minimálbérből, egy fizetésből nem fog menni, csak a tető bírja ki addig...
Tisztelettel:
Varga Jánosné