Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Az elmúlt hét váltózóan telt. A hét elején betegeskedtünk a gyerekek a játszótérről összeszedtek valami nyavalyát, de hamar kihevertük.
Nagycsaládos igazolvánnyal elmentünk a ********i állatkertbe a gyerekekkel, mert nagyon rég el szerettek volna menni, és egyúttal megünnepeltük Tamás névnapját. Nagyon élvezték, mert vonattal mentünk, és onnan busszal.
Egyrészről szerencsés, hogy három gyermekem van, mert kedvezményesen bejutunk olyan helyekre, ami egy vagyonba kerülne, de így nem volt annyira megterhelő, mintha rendes árat kellet volna fizetni. De nem mennénk minden hónapban, mert azért pénz nem áll úgy házhoz.
Kaptunk egy telefonhívást Erdélyből, hogy édesapám elég rosszul van már. Én mondtam mennék, de nem tudok, mert nincs 40.000 forintunk csak úgy, hogy el tudjak köszönni az édesapámtól, aki 73 éves, és sajnos haldoklik. Nagyon bánt, mert felnevelt, de sajnos enni sincs mit, a rezsiket sem tudjuk kifizetni, nem hogy haza menjek családostól.
Kicsit nehezen értette meg, de végül sikerült meggyőzzem, Ő segített volna, de mivel ketten a Tatával kapnak
Röviden ennyi minden történt velünk az elmúlt héten, reméljük a következő jobban fog telni!
Szép napot!
Szász József és családja