Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Fiamnak szépen rendbe jött a füle, már nem fáj neki, hatott a gyógyszer, amit az orvos kiírt. Párom a hét második felében itthon volt szabadságon, pihent és tevékenykedett a ház körül. Mesim sokat unatkozik, nehezen viseli, hogy délelőtt nem engedem a kis barátnőjéhez, várnia kell délutánig. Edinám még mindig rokonoknál van, talán a hétvégén már haza hozzák. Még egy hónap és vége a nyárnak, kezdődik az iskola. Félek is tőle nagyon, sok mindent kell vásárolnunk kezdésre. Tavalyról nem maradt most semmi, iskolatáskától elkezdve mindent meg kell vennünk és még a ruháztatás.
Nekünk nagyon egyhangúan telnek napjaink, minden nap ugyan olyan, nem járunk sehová, nincsenek itt rokonaink, barátaink sem sok. Éljük a magunk kis életét problémáink, ha vannak, azok szinte mindig anyagi okok miatt vannak. A legjobban a tetőnk idegesít, sürgősen javítani kéne, mert el vannak vékonyodva a cserepek, beázunk. Töröm az agyam, hogy valósítsuk meg, de lehetetlen, önerőből egyáltalán nem megy. Hitelt nem kaphatunk, mert csak szezonálisan van férjemnek munkahelye. Így marad az agyalás, és a sárga foltok a plafonon.
Üdvözlet mindenkinek:
Varga Jánosné