Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Megint voltam napszámban, más emberek nem mennének napszámba sem, mert elég érdekes ez a gazda is, pont augusztus 20-án szedeti le a bodzát, pedig megtehette volna már máskor is. Vagy később is, vagy előbb is, és még holnap is megyek. Igaz nem sokáig fog tartani, csak kb. 11-ig, de annyira dilis vagyok, hogy kérték menjek már, és megyek. Bár abban is reménykedem, hogy szólnak, ha körtét, szilvát és almát kell szedni is, nem sok termett nekik sem, de ahhoz a kevéshez is szólnak, és kapok is belőle, és ez már jó. És valahogy úgy vagyok vele, hogy jövőre hátha több minden terem majd, és akkor keresek egy kis pénzt is. Nem úgy mint az idén.
Ma volt egy házaspár is a napszámban, olyan szívfacsaró volt nekem nézni, hogy a férfi állandóan kímélte a feleségét, amikor csak tehette ment mellé, és segített neki szedni a bodzát. Pedig nem is élnek túl jól, a férfi mégis a tenyerén hordja...
Na, nem ezért kellene nekem a férfi, hogy dolgozzék helyettem, hanem az összes többiért. A kedves szavakért, csak úgy egy ölelésért, egy pusziért, csak úgy megfogná a kezem, és nem lennék mindig egyedül.
És olyan kellemetlen érzés nekem az is, hogy sok-sok kétértelmű ajánlatot el kell viselni, mert nincs férfi,aki meg tudna védeni ettől. Csupán a jelenlétével, vagy azzal az egyszerű ténnyel, hogy vagyunk és együtt…
Olyan jó lenne néha egy érintés, egy simogatás, csak úgy, de nem folytatom már. Hiszen gondolom hasonló érzésekkel küzdenek mások is, akik egyedül élnek.
Ma még örültem is, hogy reggel elkészítettem a húsokat, és a lányom és Anyu csak berakta a sütőbe, és elkészítették a rántott húst a fiamnak. A másik hús csak tepsiben sült hús volt, vele sült krumplival. Leves nem is volt. És a holnapi napom is furcsán alakul. Mikor hazajövök, tárcsán sütök lapcsánkát majd, és a gulyáslevest odakészítem reggel, mielőtt elmegyek....
Holnap a lányom születésnapra megy délután egy osztálytársához, a fiam meg a barátaival megy a *******-hoz fürdeni. Így remélem délután lesz időm pihenni is egy kicsit.
Bár mostanában sokat pihenek, olvasok, rejtvényt fejtek, és persze alszom, és elég sokat…
Augusztus 31-ére van időpontom a szemészetre, és akkor majd kérek egy időpontot a kontroll vizsgálatomra is, a nőgyógyászatra és az onkológiára, sok-sok furcsa tünetem van, és sokat vagyok fáradt is, bár tudom, hogy öregszem, és sokat is vállaltam, de akkor is ez elég rémes nekem, hogy sok apró kis jel van ami nem jóra utal nálam. Remélem, nem kezdődik elölről minden (daganatom), és tünetmentes leszek. Vagy csak valami kis apró gondom van, de nem tetszik sok minden magamon. Nem akarom még egyszer végigcsinálni. Bár nem én döntöm el, hogy mi és mikor és hogyan lesz, vagy legyen.
Kicsit elszomorodtam, és elnézést, hogy megosztom a kétségeimet, tudom nem kellene terhelnem vele senkit, de olyan jó kicsit megkönyebbülni azzal, hogy elmondom, kiírom magamból...
Borzasztó meleg van. Minden kiszárad, a járda mellett ültettem végig egy sor fehér őszirózsát, nagyon szép mutatós lenne, ha nem száradna ki, persze öntözöm, de az kevés. Egész nap süti a nap, és ha nem is szárad el, akkor is nagyon gyorsan el fog virágzani.
A kertben is minden pocsék, mindent öntözni kellene, de a víz olyan drága, hogy inkább nem locsolok, de azt meg végig nézni, hogy minden kiszárad, nem olyan nagyon jó érzés. Egész tavasztól dolgoztam, és most minden semmibe megy, de ez van.
A jövő héten megyek továbbképzésre a népszámlálással kapcsolatban, és utána még lesz egy vizsga is belőle. Remélem, fog sikerülni, és csinálhatom ezt is. Legalább emberekkel találkozom, és kizökkent ebből a depressziós hangulatból, és persze nem utolsó sorban egy kis pénzt is keresek vele, bár a pénzből csak karácsony körül lesz majd valami, de jó lesz az akkor is.
Bocsánat, ha kicsit szomorúra sikeredet ez a bejegyzésem, de mostanában sajnos ilyen a hangulatom. Kezdődik az iskola, sokat kellene vásárolgatnunk, a gyerekek kinőtték a ruháikat, a cipőiket, de most nincs rá pénzünk, és persze az iskolakezdéssel járó plusz kiadások is kemény fejtörést okoznak nekem. Füzetek, toll, ceruza, vonalzó, bérlet, táska és sorolhatnám. Tudom nem eget rengető kiadások lennének, de mire befizetem a számlákat, alig marad pénzünk, és abból a kevésből kell még ezt is kigazdálkodni.
Kérdeztem a munkahelyemen is, hogy nincs-e valami támogatás ilyenkor, de csak egyszerűen közölték, hogy nincs, semmit nem kapok, sem védőruhát, sem munkaruhát, kerékpárra még gondolni sem merek, hogy kérjek, még egy cérna kesztyűt sem adnak, pedig anélkül tiszta fekete lenne a kezem minden reggel az újságtól. Borzasztó, hogy egy jogállamban, egy munkahely mindent megtehet, hiszen olyan nagy a munkanélküliség, hogy a helyemre rögtön 20 embert is kapnának, aki szívesen végezné még ezt a munkát is, akár ilyen körülmények között is, szó nélkül. Persze teszem én is, csak úgy elgondolkodom, hogy hová jutottunk…
Az Önkormányzat is hasonló gondokkal küszködik, még a gyermekvédelmi kedvezményt sem fizették ki, állítólag nincs rá pénzük... Hát csak a gond van mindenfelé…
Szebb napokat kívánok mindenkinek, aki értékes idejéből a bejegyzésem olvasására is áldozott! Üdvözlettel:
Juhászné Mária
