Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Megkezdődött az iskola, kicsit még nehezen megy a felkelés a lányoknak, a nyáron sokáig aludtak minden nap. A nagylányok ügyesek, olyan lendülettel indultak az iskolának, Viki már három ötöst hozott, Virág pedig csillagot. Vanda ott alvós lett az oviban, nagyon féltem, de nem sír, nem panaszkodik, szeret menni és aludni is. Ma reggel nem engedte, hogy az ovi kapuján bemenjek, kért egy puszit, és azt mondta, menjek nyugodtan haza, bemegy egyedül, mert most úgy szeretne. Kicsit vártam még utána kint, gondolkodtam, hogy menjek-e utána belessek-e, hogy rendesen áthuzakodott-e, de nem mentem, a dada kiszólt, hogy minden rendben, ügyesen bement a csoportszobába. Annyira kezdenek önállóak lenni, hogy már könyörögnöm kell, egy kis ölelésért, és ez nekem még nagyon rossz, de ez az élet rendje. Levonták a hitelt, mondanom sem kell, megint ugyanolyan magas volt, mint a múlt hónapban. Harminc fölött, rengeteg számlám volt most is, nem sírok, úgy érzem már könnyem sincs, mintha elfogytak volna. Nem változik semmi, nem lép senki ellene, nem segítenek az embereknek, csak hagynak minket fuldokolni, miközben a bank megszedi magát. Ez a rendszer, adós fizess bármi áron! El kell viselnünk, mert nincs más választásunk "Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S amikor elvégezted napi feladataidat, békében térj nyugovóra!". Remélem hamarosan békésebb lesz minden. Péter igyekszik, de még van egy kis tartozásunk, most az a fontos, hogy elrendezzük. A lányoknak lesz színházi előadás, fejenként kétezer forint, az a nagy kérdés honnan szakítsuk el, hogy el tudjanak menni, ez egy bérlet és két előadásra utaznak majd. Megbeszéltük a párommal, vagy elmennek mindhárman, vagy egyikük sem. Huszadikáig van egy kis idő, bízom benne, hogy talán alakul valami jó. Tanárok javasolták, hogy Vikit írassuk be zeneiskolába, mert kiemelkedő az egész iskolában a tehetsége. Igyekeznének ők is segíteni ebben, de Péter nem szeretné. Anyagilag se bírjuk, meg hiába a legközelebbi városban van Viki nem járatos ott, csak egy évben egyszer, vagy kétszer megyünk be, ha olyan ruha kell, amit nem tudok nélküle megvenni. Még nem tudom mi lesz, szeretném is meg nem is, Ő is egy kicsit húzódozik tőle.
Lassan befejezem, remélem nem voltam senkinek terhére!
Baráti ölelésemet küldöm az Alapítvány és a családok tagjainak.
Köszönjük ezt a programot!
Tisztelettel:
Rinkóné Emese
