Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Sikerült pár napra elmennem napszámba fűszerpaprikát szedni. Mire haza értem, elég késő volt. Nagyon el is fáradtam benne, igen nehéz fizikai munka volt, de ennek is örültem, mert hó vége felé jól jött ez a kis pénz is. Nikinek meg gyógyult a szája, de most meg náthás lett. Szegényt ilyenkor mindig utoléri minden. Megvolt az első szülői is, nem tudtam részt venni rajta, mert nem értünk haza, csak este. Edinának az ovi egész jól megy, meg szereti az új társait is. Neki is az oviban hamarosan lesz szülői. Nagyon szereti megoldani a tappancs újságban a feladatokat, meg a meséket is szereti benne.
Sajnos még állandó munkahelyet nem sikerült találnom. Nagyon bánt, hogy mi lesz velünk télen, hogy fogom tudni teljesíteni az előttem álló feladatokat. A hivataltól is megkaptam, hogy nem tudnak mit csinálni a lábszomszéddal a kerttel kapcsolatosan, és a kárommal egyáltalán nem törődnek, hogy ez veszteség, és a gyerekemtől tették tönkre a veteményest. Nagyon fáj, hogy ilyen igazságtalanok, hogy a szegény ember mindig húzzák valamivel! Így telt az utóbbi hetünk. Mindenkinek további szép napot kívánok!
Tisztelettel:
Fülöp Ildikó és gyermekei