Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ez a hetünk is elég beteges volt, a nagyobbik lányom egész héten otthon volt a férjemmel náthásan, lázasan. A kicsit vittem reggelente, de eléggé szomorkodott, hogy egyedül maradt ott az oviban a testvére nélkül. Többször sírt is szegénykém, de nem akarom, hogy csak együtt menjenek, hiszen hamarosan a nagyobbik, ha iskolás lesz, úgyis elválnak egymástól. Pénteken a kicsit is el kellett hoznom az oviból, mert csalánkiütés jött ki a hátán. Most még nem tudom mi lesz a sorsunk a jövő héten.
Jó lenne, ha nem betegeskednénk, mert nehéz kifizetni a rezsit így is, de ha alig tudok dolgozni menni, akkor nem tudom mihez kezdek pénz nélkül. A héten örömünk is volt, kaptunk szép kis ruhákat a gyerekekre, nagyon örültek neki.
Munka után igyekeztem a bevásárlásokat intézni, illetve hétvégén, hogy a számlákat időben tudjam küldeni.
Ismét ki kellett húzatni egy fogamat, nagyon fájt. Nem tudom, lesz-e helyette valaha pótlás. Sokat szomorkodtunk is esténként, hogy hamarosan költöznünk kell, és még nem tudjuk hová. Semmi lehetőségünk nincs egyelőre. Budapesten van biztos munkahelyem, a gyerekeknek óvoda stb. nem szeretnénk elmenni a városból, de albérletet fizetni nem tudunk egy fizetésből. A férjem állapota nem túl jó itthon el van, de munkát még nem tud vállalni. Teljesen kilátástalan a helyzetünk, bizonytalanság és félelem minden napunk. Ez nem jó a gyerekeknek se, bár nem beszélünk előttük a gondokról, csak érzik a feszültséget.
Elhatároztam, hogy ismét el kezdek leveleket írni. Muszáj segítséget találnom bármilyen megalázó is kérni!
Érzem, hogy nem adhatom föl, mert a gyerekeim számára biztosítanom kell a nyugodt és biztos hátteret. Saját erőmből nem megy, hát írok írok-írok. Hátha segít rajtunk valaki.
Köszönöm, hogy elolvasták soraimat!
Tisztelettel:
Füredi Tiborné
