Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Újra írok, bár nem is tudom, hol kezdjem, mit is írjak, most csak panaszkodni tudnék. Fontossági sorrend lett a csekkjeimből befizetési dátum szerint, mert egyelőre mindre most nem jutott, megint sok a törlesztő részlet a hitelre. Sokat elgondolkodom, vajon jól tettük-e, hogy fölvettük annak idején, de még mindig oda lyukadok ki, hogy jól. Nem sok minden, amink van, a kis lakás a pár bútor, de a mienk, és foggal körömmel harcolok érte, hogy az is maradjon. Azt nézem mi volt régen- kiskoromban, szó szerint semmink nem volt, az alkohol miatt még egy párna se jutott a fejem alá, mindent magunknak kellett összeszedni.
Szeretném, ha a lányaim nyugalomban, szeretetben nőnének fel, és azt is, ha nem hánynák majd a szemünkre, hogy nem kaptak meg mindent, amit Ők szerettek volna. Egész nap egyedül vagyok itthon, csak a második szomszédba megyek át, vagy csak apumhoz, csinálok itthon, amit lehet. Egy idős házaspárral szoktam beszélgetni, átjárunk egymáshoz, a bácsi nagyon sokat segít nekünk a ház körül, Péter is úgy szereti, mintha az apukája lenne. Köszönjük szépen a támogatást, most ez a legjobb dolog, ami történik velünk. Kívánok mindenkinek szép hetet, sokat imádkozom, hogy mindenkinek jobb legyen. Tudom, mikor imára kulcsolom kezem, mindig meghallgatnak, és Isten a szívünket nézi, és nem a szövegeinket!
Üdvözlök mindenkit:
Rinkóné Emese
