Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Füredi Tiborné vagyok, 35 éves.

Gyógypedagógiai asszisztensként látás és halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozom. Jelenleg **********-en lakunk férjemmel és két kislányunkkal. *******-án van egy romos kis házikónk, amit fel szerettünk volna újítani, de pénz híján sajnos csak romlott a helyzet… nem sikerült!

A védőnő és a családvédelmis nem megfelelőnek találta a környezetet a gyermekek számára. Biztonságunk érdekében lépnünk kellett, de nagyon nehéz anyagi helyzetünk miatt (akkor már csak GYES-t kaptam) albérletet nem tudtunk fölvállalni. Hála Istennek, kaptunk egy nagy lehetőséget.  **********-en egy idős néni befogadott minket, ház körüli segítség és rezsifizetés fejében. Ennek nagyon megörültem, mert régi munkahelyemen előzőleg kaptam álláslehetőséget (nyártól), de a lakhatás nem oldódott meg egy ideig. Október végén sikerült fölköltöznünk **********-re. Nagy lelkesedéssel indultunk neki az útnak. Esélyt kaptunk az „ÉLET”-re. Nagy boldogságba hamarosan a szomorúság és fájdalom is „beszökött”…

A két kislányt nem vették föl óvodába helyhiány miatt, majd szeptembertől.

Minden lehetőséget megpróbáltam, de nem sikerült elhelyezni őket sehová. Zita közben betöltötte az 5 évet, sokat szomorkodik, hogy még nem mehet oviba. Flóra szeptemberben lesz 3 éves, reméljük Őt is felveszik óvodába.

Már ki is „szemeltünk” egy óvodát a munkahelyem közelében, de nem igazán bíztatnak, hogy fölveszik őket oda, pedig nagyon megkönnyítené az életünket, ha reggel tudnám őket vinni, délután a munka után pedig hozni is…

Így férjem is dolgozhatna, mert jelenleg ő vigyáz rájuk, jövedelme nincsen, én 6 órában dolgozom a GYES mellett, amiből nagyon nehezen tudunk élni.

A férjem 37 éves, pedagógiát tanult, de nyelvvizsga hiányában a diplomát még nem kapta meg. Egy betegség kínozza már hosszú évek óta, amiről az orvosok sem tudnak túl sokat… Annyi kiderült, hogy nem epilepszia, hanem pszichés eredetű… Talán a pánikbetegség és depresszió „vegyülete”. Rosszullétei miatt egy időben az utcára sem tudott kimenni, így munkát sem vállalhatott. Illetve próbálkozásai voltak, de többször rosszul lett vagy az út közben, vagy a munkahelyen. Jobb és rosszabb időszakok váltják egymást… Most, hogy picit „jobb” a helyzetünk, az Ő állapota is jobb. Jelenleg a gyerekekre vigyáz, délután pedig a főbérlő néninek segít a kert rendezésében, és így nem kell albérleti díjat fizetnünk, csak a rezsit. Sajnos a banki tartozás miatt még az is gondot jelent, de valahogyan igyekszünk befizetni… Ennivalóra nem is igazán sok maradt, ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a „Fel a Fejjel!” programban. Most különösen is segítségre szorulunk, mert **********-re költözésünk után betörtek *******-i kis házunkba és minden mozdítható dolgot elvittek. Csak kevés holmit hozhattunk magunkkal, és mindenünk odalett! Újra kell kezdeni berendezni a lakást, de nagyon nehéz pótolni az elvitt dolgainkat (centrifuga, mosógép, ruhaneműk, ágyhuzatok, stb.) A „rosszabbik” mosógépet hoztuk el, ami már második hónapja nem működik. Kézzel próbálok mosni, de kevés sikerrel. Sajnos jelenleg használt gépet se tudunk venni. Próbáltam több helyről is segítséget kérni, de sajnos választ sem kapok leveleimre. A sok szomorúság és idegesség közepette nagy boldogság számunkra ez a havi 25.000 Ft támogatás! Nagyon örültek a gyerekek, amikor beszélgettünk róla, hogy milyen jó lesz, mert nekik is lesz „normális” reggelijük, kakaóval és tudunk főzni is!

Sok embernek ez természetes, de nekünk ez egy NAGY CSODA! Köszönjük!

Tisztelettel:

                        Füredi Tiborné

Nem is tudom, hol kezdjem a történetemet. Talán a legelején kellene:

            Pethő Brigittának hívnak. *********-n születtem 1981. szeptember 11-én, szüleim első gyermekeként. 1982-ben született egy öcsém, Ferenc, majd 85-ben ismét egy fiú, Zoltán. Szüleink nagyon szegény körülmények között neveltek minket. Sajnos a gyermekkorom rossznak mondható volt. Ehhez édesapám alkoholproblémái járultak hozzá leginkább. Ha ivott, bántalmazta édesanyánkat és minket is.

Teltek-múltak az évek. 1996-ban leballagtam az általános iskolából, és sikeres felvételit nyertem a ******** ********* ******* Középiskolába. 1998-ban született egy váratlan kisöcsi, Norbi. Nagyon sokat segítettem édesanyámnak a gondozásában.

2000-ben sikeres érettségit tettem, így lett a szakmám német nyelvű gyors és gépíró, jegyzőkönyvvezető. Felvételt nyertem a ********-i ********** ***** Egészségügyi Főiskolára, mint csecsemőgondozó.

És ekkor jött az első igazi nagy pofon. Édesanyámék közölték, hogy nem fogják bírni a taníttatásomat anyagilag. Így kihagytam az iskolát. Talán ennek is köszönhetem, hogy ide jutottam. Szinte biztos vagyok benne, hogy másképp alakult volna az életem, ha továbbtanulok.

Ugyanebben az évben felvettek egy baromfifeldolgozó céghez. Az iskola helyett dolgoznom kellett, hogy a két nagyobbik öcsémnek is legyen szakmája. Itt ismerkedtem meg a párommal. 2002-ben leszámoltunk a cégtől és együtt átmentünk egy másik céghez. Még ugyan ebben az évben elköltöztem a családi házból. Albérletbe kezdtük a közös jövőnket. A szüleimtől a ruháimon kívül semmit sem kaptam útravalóul. Kb. egy évbe telt, mire berendeztük a házat. 2003-ban jött a jó hír: terhes vagyok.

2004. január 10-én reggel hét órakor arra keltem, hogy elfolyt a magzatvizem. Még aznap délután háromkor megszületett a kislányunk. Hosszas vita után a Dalma keresztnevet kapta.

Ekkortájt párom sokat ivott. Négy-öt éjszakára eltűnt és azt sem tudtam, hol van. Amíg volt pénze nem is érdekelte a családja.

2005. október elsején szórakozni mentünk a párommal, sógorommal és középső öcsémmel. Alig értünk oda, mikor csörgött a telefon. A nagyobbik öcsém (Feri) legjobb barátja volt, és közölte, hogy öcsénket elgázolta egy autó és meghalt. Amíg a helyszín felé tartottunk, végig reménykedtem, hogy ez csak egy rossz vicc. De amikor megláttam a kilométeres kocsisort, már tudtam, hogy nem az.

Futottam, ahogy csak bírtam, és amikor odaérve megpillantottam a letakart öcsémet, összeestem és zokogni kezdtem. 22 éves volt. Épp a barátnőjéhez tartott biciklivel, amikor jött az az állat.

A rossz hírt mi akartuk elmondani szüleinknek. Mondanom sem kell, mi történt. Édesanyánkat éjfélkor orvoshoz kellett vinni, ahol erős nyugtató injekciót kapott.

A balesettől számított 6. napon túlestünk a temetésen. Édesanyám összetört testileg, lelkileg. Ekkor én ismét terhes lettem, gyógyszer szedése mellett. 2006. február 9-én megszületett kisfiúnk, aki az apukája után az Árpád keresztnevet kapta. De a rossz hír utána jött csak. Édesapámról kiderült, hogy áttétes tüdőrákja van. A háziorvosunk egy évet adott neki. Akármilyen rosszul bánt velünk, én akkor is szerettem őt. Talán még jobban, mint édesanyámat. Nagyon sokat szenvedett, kegyetlenül lefogyott. A végén már enni sem tudott, csak speciális tápszereket evett. Az volt a kívánsága, hogy a 2006-os szilvesztert még velünk szeretné tölteni, pedig ekkor már nagyon rosszul volt. De együtt töltöttük a szilvesztert. Újévkor már nem bírt tovább, és az Ő kérésére kórházba ment. 2007. január 18-án este kilenc órakor újra csörgött a telefonom. A kórházból hívtak és egy kedves nővér közölte, hogy meghalt. Kisírtam magam, majd összeszedtem a bátorságom, és elmentem édesanyámhoz, hogy közöljem a rossz hírt. A hatás ugyan az volt, mint az öcsémnél. A temetés után saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit is jelent a mély depresszió. Édesanyám lett depressziós. Egyszerűen nem érdekelte semmi. Csak aludt, és sírt folyamatosan. Beszedte a nyugtatókat, és egyszerűen nem emlékezett rá, mennyit vett be. Egy éjszakán át felváltva ültünk az ágya szélén, mert az orvosunk szerint a gyógyszerek miatt megállhat a szíve. Az ellenségei lettek a legjobb barátai, akiket szeretett, pl. a gyerekei pedig a legnagyobb ellenségei.

És jött a harmadik dolog. A párommal feladtam a harcot és rájöttem, hogy nem tudja őt sem a gyerekek, sem én megváltoztatni. Ezért 2007. júniusában elhagytam őt. Nagyon durva válás volt. Nagyon sok szenvedést, és álmatlan éjszakát okozott, mire végleg rájött, hogy vége. Ekkor én albérletben laktam. Nyáron nem volt gond, tudtam napszámba járni. De jött a tél és se tüzelőnk nem volt, se pénzünk. Nagyon nehezen ugyan, de feladtam függetlenségem, és hazaköltöztem. De itt sem volt jobb. Édesanyámnak a fizetésemmel az utolsó forintig el kellett számolnom, de ha szükségem volt valamire, soha nem volt pénze. Nem fértünk meg egymás mellett. Rengeteget veszekedtünk, a végén már szinte egy jó mondatunk sem volt egymáshoz, ezért elköltöztem. Jelenleg egy rokonomnál lakom, aki ugyan albérletet nem kér, csak a rezsit fizetem. Sajnos munkahelyet még nem találtam és a gyerekek miatt elég nehéz. A segítségükkel nagyon megkönnyítik a dolgomat. Iszonyúan hálás vagyok érte, és ezúttal szeretném megköszönni mindenkinek, aki ezt a lehetőséget segítette és megteremtette.

Még egyszer nagyon köszönöm!

Tisztelettel:

                        Pethő Brigitta

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elég fárasztó héten vagyok túl, végre befejeztem a tavaszi nagytakarítást. A három leánykám már két hete meg vannak fázva, ennek a szélsőséges időjárásnak köszönhetően. Alizt csütörtökön visszavittem a fül-orr-gégészetre a köhögése miatt. A doktor úr kenetet vett a torkából, kedden lesz kész az eredmény, akkor kell visszamenni. Pénteken voltak Alizék kirándulni az óvodával, Visegrádon. Az egyik ********-i cég kifizette a kirándulást a gyerekeknek. Az élettársamnak azt ígérték az orvosok, hogy két héten belül választ kap arra, hogy most beteg volt-e vagy nem. Április 6-án volt leszázalékolás miatt Pesten és még nem kapott azóta választ, hogy hány %.-ot kap. A legkisebb leányom Emma már kezd lépegetni, pedig még csak 10 hónapos. A nagyfiam az bírja a gyűrődést, Ő szerencsére nem beteges. Csak elég nehéz korszakban van tipikus tini-lázadó. Nekem hétfőn vesznek szövetmintát a nyakamból, hát mit mondjak, nem igazán várom! Félek a tűtől. Annak viszont örülök, hogy remélhetőleg kiderül hogy jó vagy rosszindulatú az a göb, amit talált az orvos az ultrahangon.

Tisztelettel:

Pásztor Józsefné és családja

Köszönetemet szeretném kifejezni a családom nevében is, hogy beválasztottak a programba. Szeretném bemutatni a családomat és röviden vázolni, hogy-hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe.

Pásztor Józsefné vagyok, 32 éves gyeden lévő anyuka. Az élettársam Nagy Endre 38 éves. Négy kiskorú gyermeket nevelünk, nehéz anyagi körülmények között. ************* megyében ********-án élünk egy családi házban. Az első házasságomból a nagyfiam József 13 éves, a helyi általános iskola hetedik osztályos tanulója. A lányok: Alíz 6 éves lesz a nyáron, Ő most középső csoportos. Szilvia 3 éves Ő majd szeptemberben megy oviba. Emma pedig 10 hónapos. Az élettársammal 2004-ben ismerkedtünk meg a munkahelyemen. Ő is elvált 3 kiskorú gyermeke van az előző házasságából. 4-5 hónap ismeretség után összekötöztünk. A szüleimnél éltünk egy hónapot, azután albérletbe költöztünk. Teherautó sofőrként dolgozott. Emellett mellékállása is volt hétvégente, és nem jelentett gondot, hogy az én fizetésem mellett fenntartsuk magunkat. Amikor terhes lettem, kb. félidősen elmentem táppénzre. Igaz a pénz kevesebb lett, de azért nem szenvedtünk hiányt semmiben. Aztán lányunk születése után 2005 októberében megszűnt a mellékállás. Még egy évig tudtuk fizetni az albérletet és tartani a szintet, de nem ment. Az élettársam volt főnöke felajánlotta a nyaralóját, hogy költözzünk oda. 2006. október 1-vel elköltöztünk ***********-ra. Egy egyszobás kis házban éltünk négyen, egy penészes, vizes lakásban. Havi 40 ezer + rezsiért cserébe. Utána rájöttünk, hogy nem volt jó ötlet elfogadni, mert rezsire annyit vont le, amennyit akart. Teljesen ki voltunk szolgáltatva neki, nem beszélve arról, hogy a bútoraink és a ruháink nagy része tönkrement. Mivel a fiam már akkor ********-ra járt iskolába, talált egy régi parasztházat, ami eladó. Megnéztük, és elindítottuk a hitelkérelmet. Csak egyedül én tudtam felvenni a hitelt, mert a párom BAR listás az OTP-nél, és őt nem fogadták el kezesnek. A két gyerekre felvettem a szocpolt és még 5,1 millió Ft kellett ahhoz, hogy megvegyük a házat. Amit meg is kaptam 25 évre. A nevelőapám jött el kezesnek. Az után ők is vettek fel a házukra 5 millió Ft hitelt, hogy lakhatóvá tegyük a házat. Hogy jobban haladjunk az építkezéssel, a párom otthagyta a munkahelyét, és munkanélkülire ment. Ez történt 2007 januárjában. Májusban olyan csúnyán összevesztünk a szüleimmel, hogy összepakoltak mindent, ami a házhoz lett véve (ablakok, ajtó, cement, tégla, villanyszereléshez mindent), és itt maradt a félkész ház. Az élettársamnak nem volt más választása, visszakönyörögte magát nagy nehezen a főnökéhez. Az élettársam szülei sokat segítettek. Bevásároltak nekünk és hetente főztek, hogy könnyebb legyen a gyerekeknek. Akkor a családi pótlékból és a gyesből vonták a hiteleket, a biztosítást és a lakás-takarékpénztárt. A pároméból az albérletet és a rezsit. Maradt kb. 20-25 ezer Ft havonta, hogy éljünk és a párom bejárjon dolgozni ********-ról ***************-ra. Amikor 2008. február 25-én megszületett Szilvia, akkor jöttek a szüleim, hogy a gyerekekre való tekintettel folytassuk az építkezést, és, hogy ne rágódjunk a múlton. 2008. június végére sikerült befejezni az építkezést és végre a saját házunkba költözhettünk. 2009. március 18-án volt az élettársamnak egy balesete, és kiment a térde. Nem tudott menni dolgozni. 2009. márciustól táppénzt kapott. A főnöke bosszúból csak januárban hozta el a papírjait, amivel munkanélkülire ment. Hat hónapig nem kapott munkanélküli segélyt. Utána egy kőműves mellé ment dolgozni, de az is két hónap volt csak. Azután semmi.

2010. június 23-án megszületett Emma. Bár nem terveztük, mégis képtelenek lettünk volna elvetetni. Igaz, akkor már tele voltunk adóssággal. Minden lehetőséget igénybe vettem, amit csak lehetett. Most is kapok az Önkormányzattól szociális étkezést és április 1-ig havi 8500 Ft-ot utaltak az E-on felé lakásfenntartási támogatásként.

2010. szeptember végén próbaidőre felvették az élettársamat egy céghez sofőrnek. Tökéletesen meg volt elégedve vele a cég és december 1-vel be is lett volna jelentve. Csak hát november 21-én elvitte a mentő. Az ügyeletes orvos perforált gyomorfekélyre gyanakodott. November 22-én biopsziát végeztek el, ami szerint rosszindulatú daganata van. Kész tények elé állították és mindenféle ellenőrzés nélkül december 11-én eltávolították az egész gyomrát. Mivel nem volt bejelentett munkahelye sem, hosszas utánajárásba került az, hogy elintézzem a TB-jét. 20 ezer Ft-ot kellett visszamenőleg kifizetni az APEH-nek.

Nekem is egy éve derült ki, hogy pajzsmirigy alulműködésem van. Most kontrollvizsgálaton kiderült, hogy valami nincs rendben, két göböt találtak a nyakamban, baloldalon.

Az élettársam nem tud dolgozni, fizikai munkát nem tud végezni. Kiderült a műtét után két hónappal, hogy a második szövettan alapján nem volt rákos, csak gyógyult fekélyeket találtak. Semmiféle daganata nincs és nem volt. Most pedig eltüntették a papírját, hogy azt se tudják kinél van.

Bevételeink: az én családi pótlékom és gyedem (64.000 és 41.000 Ft), az élettársamé az Önkormányzattól havi 28.500 Ft segély.

Kiadások: lakáshitel (42.000Ft), lakásbiztosítás (4200 Ft), lakás-takarékpénztár (2920 Ft)

Rezsi: villany: 11.000 Ft+14.117 Ft részletfizetés, gáz: 10-30 ezer Ft-ig, szemétdíj: 2600 Ft+ 2600Ft részletfizetés, csatorna: 12.000 Ft + 10.000 Ft részletfizetés, víz: 11.000 Ft.

A villanyt januárban majdnem kikapcsolták, de szerencsére megkaptuk részletre. A csatorna is már behajtó alatt volt, de azt is el tudtuk intézni. Az élettársam gyógyjoghurtja és tápszere havi 4000 Ft-ba kerül. Most június végéig kapjuk a szociális étkeztetést, ami mellett még sokszor főznöm kell és az élettársamnak pedig teljesen más lett az étrendje, amióta megműtötték. Nem tud enni úgy, ahogy kellene. A műtét óta 14 kg-ot fogyott.

Hát röviden ez a családom története és, hogy-hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe.

Tisztelettel és hálás köszönettel:

                        Pásztor Józsefné

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Köszönjük szépen, hogy lehetőséget kaptunk önöktől. Ez az egy évig tartó segítség nagyban segíti családunk mindennapi megélhetését.

Én Gulyás István vagyok, nejem 33 éves. Három gyermekünk van: Attila 12 múlt, Szabolcs 8 éves múlt, Annamária nyáron lesz 7 éves. Attila ötödik osztályos, első osztálytól az osztály legjobb tanulója. A környékbeli matematika versenyeken szép helyezéseket ér el. Területi és körzeti versenyeken már volt első helyezett is. A megyein ebben az évben a legjobbak között volt. Környezet és történelem versenyeken is folyamatosan részt vesz, mind csapat, mind egyéniben is. Mindenből ötös tanuló. 7. osztálytól a ******* ******** Gimnáziumban szeretné tanulmányait folytatni. Most matematikai tudását a ***** ****** matematikai klubban fejlesztheti tovább, melybe a versenyen elért eredményeiért meghívták. Középső fiúnk Szabolcs első osztályos, Ő is kitűnő tanuló lett félévkor és négy tantárgyból dicséretet kapott. Ővele egy picit többet kell foglalkozni, mivel kényelmesebb és lassúbb a bátyjához képest, ilyen a természete. Ő nagyon sokat betegeskedett, többször befeküdtünk vele **********-ra, mivel asztmatikus, de szerencsére nem alakult ki nála teljesen, és most már kezdi kinőni. Panka kislányunk nagycsoportos, az idén ballag, és ősszel kezdi az iskolát. Ő gégeszűkülettel született, de már kezdi kinőni, mert a majdnem két éve elvégzett garat és orrmandula műtét sokat javított rajta. De az életmentő (Rectodelt) kúpja állandóan kell, hogy itthon legyen, ha netán befullad, ezt kell neki használni. Ez a kúp is egyre drágább. Mindhárom gyermekünk ebben a tanévben jár társastáncoktatásra, mely a helyi tornateremben van, heti két délután. Nekünk ezek a különórák ingyen vannak, mivel gyermekvédelmi támogatásban részesülnek.

Én központifűtés-szerelőnek tanultam, de mivel környékünkön minimális az építkezés, így lakatosként dolgozom, tőlünk 10 km-re egy *********gyártó Kft.-nél. Környékünkön nagy a munkanélküliség, így nálunk is a minimális szakmunkásbért fizetik, nettó 77.550 Ft-ot. A családi pótlék a gyerekek után havi 48.000 Ft, a feleségem GYET-ben részesül, amely havi 25.650 Ft, még az önkormányzattól kapjuk a lakásfenntartási támogatást 6900Ft/hó. Így összes bevételünk 158.100 Ft. Ez így sok pénznek tűnik, de sok a kiadásunk. Jelenleg a lakástörlesztő hitelünk 35.000 Ft/hó. Ehhez jön még a rezsink. A téli tűzifa egyre drágább, mert a gázzal való fűtés számunkra megfizethetetlen. A cégnél, melynél dolgozom, csak külföldi megrendelésre dolgozik, a válság kezdete óta a megrendelések nagysága nagyon visszaesett. Ezért sűrűn előfordul, hogy heti 3-4 napot dolgozunk, így arányában kevesebb a fizetésünk. 2009 szeptemberétől 2010 februárjáig munkanélkülire kényszerültem, ami jelentősen érintette a családi kasszánkat. A munkanélküliség mellé hozzájött, hogy felemelték a lakáskölcsönünket 60.000 Ft-ra, amely az idei évben csökkent vissza. Ekkor ezt fizettük, nehogy elveszítsük a házunkat, de a rezsire már nem jutott. Így tetemes összeget halmoztunk fel, jelenleg azok törlesztése viszi el bevételünk nagyobb részét. Feleségemmel lassan 15 éve vagyunk házasok. Ő női-férfi fodrásznak tanult, de szakmájára nincsen a környéken igény, mert a faluban négy fodrász is van. Az embereknek nincsen pénzük, így nekik sincsen nagyon munkájuk. Próbálkozott a környéken több munkahelyen jelentkezni, de sajnos három gyermekes anyukát nem vesznek fel dolgozni. Most jelenleg iskolába jár, reméljük annak elvégzésével nagyobb esélye lesz az elhelyezkedésre. Ő Raynaud-szindrómában szenved, így ezáltal sokszor erős izületi gyulladásai vannak és akkor nagyon erős fájdalmai. Évente kellene értágító infúzióra mennie, de tavaly ősszel sem volt rá lehetősége, mert a gyerekeket nincsen kinél elhelyezni. Előtte évben úgy tudtuk megoldani, hogy minden nap bement a kórházba, és az infúzió lefolyása után pihent, majd hazajött. De ezt most anyagilag nem tudtuk megoldani. A héten viszem vastagbél-tükrözésre, reménykedünk, hogy különösebb nagyobb problémát nem találnak nála.

Egy 100 nm-es családi házban lakunk ***********-on, ******** megyében. Ez egy téglaépítésű ház, már kisebb-nagyobb felújítás is ráférne. A házhoz kert is tartozik, ahol megpróbáljuk a konyhára valót megteremteni, gyümölcsfákat ősszel szeretnénk ültetni, mert azok nincsenek. Nyulakat hizlalunk, így többször jutunk húshoz, a gyerekek is nagyon szeretik ezt a fehér húst. Tyúkokat is tartunk a tojás miatt, így azt sem kell megvenni. Több haszonállatot nem tudunk nevelni, mert takarmányunk nincsen. A házat és a benne lévő berendezési tárgyakat a kétkezi munkánkkal kerestük meg, mert szülői támogatást egyik részről sem kaptunk, jelenleg sem kapunk.

A támogatásból a gyerekeknek több hús és gyümölcs kerülhet majd az asztalra, mert eddig nem igazán telt rá. Ugyanúgy tejtermékre és édességre sem. Mivel gyermekvédelmi támogatásban részesülünk, így a gyermekek ingyen étkeztetésre jogosultak, de ettől függetlenül a fiúknak tízórait kell csomagolni, és ebédre is úgy főz a feleségem, ha a gyerekek megéheznek, mindig éhesek. Hétvégente süt nekik süteményt, mert a házi jellegű olcsóbb és finomabb is, a gyerekek is igénylik.

Tisztelettel és köszönettel:

A Gulyás család