Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Valahogy mi nem tudunk kimenni a betegségből. Dórika rendbe jött, most Dani lett beteg. A torka, vele mindig is féltem, ha beteg, mert sajnos lyukas szívvel született, és mindenre gyógyszert kell szednie, nehogy rámenjen a szívére. Hála Istennek, Ő ritkábban betegszik meg, és hamarabb is túl van rajta. Májusban kell visszavinnem a kardiológiára, fél évente járunk. Az utolsó vizsgálatnál össze is kaptam az orvossal, mert nem volt hajlandó meg ultrahangozni, hiába mondtam neki, hogy már egy éve nem nézték ultrahanggal, és EKG-t sem csináltak neki. Az orvos mondta, hogy ő hallja még a szívzörejt, és nincs szükség ultrahangra. Bárcsak lenne annyi pénzem, hogy el tudnám vinni egy magánorvoshoz. Már csak egy évünk van, mert ha 5 éves koráig nem nő be a lyuk, akkor meg kell műteni. Nem akarok erre gondolni, hogy mi lesz akkor, ha pestre kell mennünk. Ez most túl sok lenne. Tegnap megjelent az apjuk. A gyerekek őrültek neki, de én nem, mert csak felzaklatja őket. amikor meg elmegy, a gyerekek sírnak utána. Nem jön rendszeresen, fizetni sem akar. Soha nem kérdezi meg, hogy miből esznek vagy, hogy miből fizetem a számlákat. Azt hiszi, hogy ha hoz nekik egy csokit, attól már ő jó apa. Jaj, ha tudná, hogy miből marad ki. Ezeket az éveket soha nem fogja tudni pótolni. Jó így nekünk, hármasban. Nyugodtak vagyunk, nem zavar minket senki. Megjött a számlára a pénz. Bevallom eddig nem hittem, hogy megkapjuk a pénzt. És, hogy vannak még jó emberek, akik segítenek. Mehettünk vásárolni, el sem hiszem olyan rég vásároltam. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy egyedül menjek, vagy vigyem a gyerekeket is. Nem szeretném kihagyni Őket, de úgyis tudom, hogy sírni fognak a csokiért. Majd meglátom, holnap mi lesz.
Tisztelettel:
Szakácsné Kiss Katalin
