Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Drága segítőink!
Én a Nagymama vagyok:
A napok egyre nehezebben telnek felettünk, nem elég, hogy beteg vagyok és már orvosságra sem telik, mellette itt vannak a lányok is, kiket imádok az életemnél is jobban, de már nem bírom. Alig bírok nekik a szájukba egy kis kenyérkét adni. Nem elég baj nekünk, hogy minden élelmiszer feljebb emelkedett, emellett a lányoknak még a bérlet is. Tartok attól, hogy már lassan nem bírom őket iskolába járatni. Szegényeknek elég baj az, hogy korán mennek, későn jönnek és még éhen is egész nap, mert arra nem telik, hogy legalább egy kis zsíros kenyeret vinnének magukkal az iskolába. És mind azért, hogy sikerüljön nekik kitörni ebből a szegénységből, és hogy elérjenek valamit. Itt van a küszöbünkön a második legszebb ünnep, ami létezik és tartok attól, hogy a lányoknak nem fog jutni egy kis kenyérke az asztalra. Pedig úgy szeretném, hogy legalább ilyenkor egyenek egy kis finomat, valami jót. El vagyok keseredve! Félek minden egyes naptól, hogy honnan, miből, hogy segítsek a lányokon. Legtöbbször éhen veszem be a gyógyszereket, hogy csak ők egyenek, mert tudom, hogy kell nekik az a kis erő. Nem érdekel, hogy mi lesz velem, hogy itthon egyedül össze is eshetek éhen, vagy ha lehunyom a szemem, már többé nem nyitom ki. De tudom, hogy bírnom kell, mert nekem még van egy küldetésem, amit a jó Isten rám bízott és teljesítenem kell! Mert ha én nem leszek, ezeknek a lányoknak már nem lesz senkijük. Nagyon szépen kérem Önöket, segítsenek, mert nekünk csak Önök vannak. Mink csak magukra számíthatunk!
Én Brigitta vagyok:
Hála a jó Istennek, már kezd melegedni az idő, és már nem fázik a lábam abban a szanaszét cipőben, amit még karácsonyra kaptam. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, mostanában a Mami alig tud kenyeret venni az asztalra, nagyon drágult a bérlet, és azt a kis maradék pénzt is elviszi. Gondolkodtam már rajta, hogy inkább otthagyom az iskolát, hogy megmaradjon az a pénz, de a Mami nem engedi, mert szeretné, hogy legyen belőlem valaki. És én ezt próbálom is teljesíteni. Sokszor már az éhségtől nem látom, hogy mit olvasok, vagy mit írok, de muszáj. Ki kell törni ebből a szegénységből, segíteni kell a Mamán is, hogy ezt a sok jóságot vissza tudjam neki egyszer egy nap hálálni. Remélem addig is, hogy a jó Isten és maguk is velünk lesznek!
Mami és Brigitta
