Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nyílt napot tartottak Mesikém csoportjában az oviban. A bemutatójukat a jövendőbeli tanárnénijeik is végignézték. Örömömre két első osztályt indítanak, így könnyebb lesz a gyerekeknek is az iskolához való hozzászokás, és a tanulás. Ügyesek voltak a kicsik, bár néha-néha a figyelmük megakadt a nézőközönségükön, azaz rajtunk szülőkön. Az anyák napja is meg volt tartva, Mesikém az ˝Orgona ágát˝ énekelte nekem, és egy verset is mondott, nagyon izgult, így elkelt az óvó néni segítsége.
Kis kertünkben szépen nő a borsó, a sárgarépa, és a zöldség is kibújt. A héten már kapálni, gazolni kellett. Míg én evvel foglalatoskodtam Mesikém leszedegette a krumplibogarakat a növényről. Edinám hozzá nem nyúlna, undorodik tőle, így Ő ebben nem vett részt.
Janikám jól van, megyeget neki a tanulás, sokat van kinn esténként a haverokkal, fociznak.
Feladom a számlákat, aztán osztanom- szoroznom kell, mert rövidnadrágot, szandált kell vásárolnom nekik.
A hétről többet írni nem tudok így zárom naplóm.
Üdvözlettel:
Varga Jánosné