Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Hát nem is tudom, hogy mit is írjak, ez a hetünk is csendesen telt. Párom dolgozik, mint mindig, fizetéskor most is mérgelődött, mert keveset kap, és sokat melózik érte. Én mindig nyugtatgatom, csitítom, örüljön, hogy még ez is van, mert sok embernek még állása sincs. Tudom, hogy igaza van, és érzem is, miután kifizetem a számlákat, mennyi marad és mire elég… semmire. Ha nem lenne az Alapítványi támogatás, bizony több volna a margarinos kenyér az asztalon, mint főtt étel. Épp ezért nagyon hálásak vagyunk a Támogatóknak és az Alapítványnak. Barátnőmnek is, aki minden hónapban szán rám időt, hogy elvigyen egy olcsóbb helyre vásárolni, hogy pénzünk egy kicsit többet érjen.
A gyerekek jól vannak, Edinámnak ötös lett a dolgozata a kötelező olvasmányból, nagyon örült neki. Janikám sokat jár a helyi csapattal focizni a szomszédos városokba, mostanában szinte minden héten, kis kikapcsolódás a szürke hétköznapokban. Mesikém épp ma kirándul a csoportjával. Nagyon izgult, már reggel 6 előtt fenn volt, gyorsan öltözött, ami rá nem jellemző, és máris indult volna, hogy le ne maradjon.
Üdvözletem küldöm:
Varga Jánosné
