Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagy készülődés van a lányoknál, az iskolához pakolásznak, meg minden. Várják már a könyveket is, és jövő héten már az is meg lesz talán. Végre lehűlt a levegő, ennek örülünk. A kertben vagyunk, amikor csak időnk engedi, mert nagyon sok a munka. Gazolni és a termést is fel szedni. Igaz nagyon rossz lett az idei termés, de hát az is valami. Sok a munka, sokszor azt sem tudom, mivel kezdjem, de hát jó, hogy van munka, örülök. Sajnos nem jutottunk el, még strandra sem, az idei nyáron ez nagyon bánt engem, a lányok miatt pedig ez igazán nem lett volna nagy dolog, de ezt sem tudtam nekik teljesíteni. De hát mindent nem lehet sajnos. A remény az marad, és remélem, majd csak minden jobb lesz és sorban majd mindenre adatik lehetőségünk egyszer csak. Kicsit boldogtalan vagyok, lelkem összetört, sok minden hiányzik, és az fáj a legjobban, hogy ezek kis dolgok, parányok, de annyira fáj nekem. Fizettünk ebben a hónapban az adósságokba, remélem egyszer elfogy. Oly nehéz az élet, és oly nehéz ezt elviselni, néha már úgy érzem elfogy az erő, de ránézek a gyermekeimre, és összeszedem magam, és azt mondom magamban, nem adhatom fel. Nem akarok már panaszkodni, hisz már annyi mindent és annyiszor leírtam a mi sok problémáinkat. Az a baj, hogy a férjemmel is konfliktusok vannak a problémák miatt, amit próbálnék elkerülni, de nem mindig sikerül, és ez a lányokat is megviseli.
Üdvözlettel:
Vincze Zoltánné
