Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nálunk nem sok minden történik, szinte minden nap egyforma. A napi dolgok mellett és a rendszeresség miatt olyan egysíkú az életünk. Persze vannak említésre méltó dolgok. Igyekszem gyermekeimet a körülményekhez képest szeretetben és őszinteségben nevelni. Ezzel kapcsolatos a mi kis történetünk. Most, hogy már eléggé beköszöntött a nyár, hát az esti órákban a legnagyobb szenzáció a szúnyog-irtós repülő. Minden alkalommal a gyerkőcök órákig tudnak várni, hogy mikor jön visszafelé. Rengeteg nálunk a szúnyog, de igyekszünk védekezni kenőcsökkel, háziszerekkel. Már jó ideje nem volt egyik fiún sem csípés, mikor a kisebbiken egyet talált a testvére. A gyerkőcök között beszélgetés kezdődött:
-Öcsike! Megcsípett a szúnyog?
-Igen!
-Fáj?
-Igen!
-Akkor majd én simogatom, és el fog múlni. Adok rá puszit, mert attól nem fog fájni.
Mire a kisebbik fiam elgondolkozva válaszolt:
-Jóóóóóó!
A következő, ami még történt:
A kis medencéjükbe hajtogattam papírhajót, hogy valami változatos dolog történjen.
Mondanom sem kell, hogy hét perc után elázott a papír. Nem törődve a dologgal, galacsinná gyúrták, és dobálni kezdték, mint egy labdát. Fel-le, minden irányba, amikor felragadt a magas falra. Akkor a nagyobbik fiú Barna, csak annyit mondott, hogy:
-Hoppá, ez odaragadt!
A kicsike, Tomi, csak nézte-nézte, majd egy kis idő után sírni kezdett, hogy az kellene neki. Próbáltam nyugtatgatni és vigasztalni, magyarázni, hogy majd leesik, ha megszárad, de hajthatatlan volt. Barna a maga egyszerűségével beszaladt a házba, egy csomó reklámújságot kihozott, és mondta:
-Nézd! Van itt még!
Ezek után nagy volt a nevetgélés, hiszen az összes létező papírt beáztatták, és amíg volt papír, csak dobálták és ragasztották mindenhová.