Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A héten még az idő is ellenünk szólt. Sajnos esett az eső, így semmi munka. Még takarítani se kell két hétig, mert üdülni mentek Marika néniék. Pedig a pénz kellene, mert jönnek sorra a számlák. Nem is tudom, mi lenne velünk, ha nem lenne az Önök és a támogatók által felkínált támogatás. Nem győzöm megköszönni, és hálás vagyok, amiért kaphatjuk ezt a támogatást.
Isten segít rajtuk, így is meglátni, és ha még mi sokszor éhezünk is, a kicsi fiam most már nem. Annyira örülök, hogy most már beteg se volt jó két hónapja, és ezt Önöknek köszönhetem, hogy meg tudtam erősíteni az immunrendszerét, így rendszeresen kap húst és tejterméket. Van neki elég élelem és jó látni, hogy vidám, mikor csokit (Túró Rudit) eszik, mert neki ez nagy szó! Azelőtt sajnos esetleg egyet, ha tudtam neki venni egy hónapban.
Most úgy vásárolok be az Önök jóvoltából, hogy egész hónapban legyen Túró Rudi, joghurt.
A hús is kitart legalább két hétig. Mi nem eszünk belőle, csak neki készítem, hiszen őt kell erősíteni, ezt a pénzt ő kapta élelemre. Tejet is veszek bőven, hogy tudjak neki készíteni tejbekását, palacsintát, stb.