Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A hét kicsit nehézkes, és most, hogy hét közepén járunk, már nagyon kiborult, és fáradt vagyok.
Járunk *******-ra a logopédiai oviba a 6.45-ös vonattal, így korán kell keltenem a fiam reggelente. Most a héten késnek a vonatok is. A lányokat Anyukám hordja a helyi oviba. Ott is naponta kérdezik, hogy miért nem megy oda a fiam. Nem akarom, mert egy hét próbaidő után nem menne a dolog, ők a bentlakásosra akarnák tenni. Abból nem kérek, inkább küszködök. Nagyon jó ez az ovi, már mondja a fiam a „szia” szót, és próbálja az evést végigülni.
A sok járástól fáj a lábam, bár nem sajnáltatni akarom magam, de kegyetlen, hogy nem kapunk támogató szolgálatot, kapacitás hiánya végett. Állítólag az Önkormányzat próbál keresni egy nyugdíjas sofőrt.
Alig van ruhájuk is, főleg nadrág, sapka, majd ha lesz, menni akarok a Vöröskereszthez válogatni, mert elfogadom a használt ruhát.
Ebben a hónapban a víz-fűtésre is 10 ezer forinttal kevesebbet fizettem be, majd a negyedéves elszámoláskor kiderül, hogy rá kell-e fizetni. A fogyasztástól függ, de így is alig marad élelemre.
22-én megyünk a szemészetre is, ha kell szemüveg, az is nagy kiadás lesz.
Tönkrement a tévénk is, amit a ******-i mamánktól kaptunk. A mosógépünk is rozsdás, attól félünk, nehogy letörjön a teteje. Az ablak is rossz, nagyon hideg van. Nem tudom, miért ver a sors ennyire, pedig még a légynek se tudnánk ártani.
Szeretnék más autista szülőkkel is kapcsolatba lépni. Most mindenkitől azt hallom, hogy „intézet”, ezzel „támadnak” a környéken is, hogy jobb lenne mindenkinek. De én ellátom őket, a tőlem telhetőt megteszem!
Most ismét olvasok egy könyvet (késő este) Nappali álmodozók a címe. Idézek belőle:
„Egy autista nem kell a társadalomnak,- ezt a szemünkbe mondják, úgy tűnik a társadalom nem akar róluk tudomást venni, sem az életüket elviselhetőbbé tenni. Másként viszonyulnak az egészséges és a problémás emberekhez. A betegeket lenézik, a magatehetetleneket megbélyegzik. Megalázás. Megalázás. Megalázás. Már nem kérek belőle!” Ez egy idézet a könyvből, de részünkre is igaz. Még az, „ Azt senki sem kérdezte, hogy miben segíthetne! Kőkemény világ ez! A jövő? Az sincs megoldva. Egyszerűen nem tudom mi lesz a fiunkkal, ha mi már nem leszünk!” „Nem sajnálatot és nem könyöradományt kérek, hanem segítséget! Csak azt, ami járna, s azt, amit elvettek tőlünk, az emberi méltóságot!” Ezt írja a könyv, és sok mindenben igaz!
Üdvözlettel:
Tolnainé Hajnalka
