Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Gondolkodtam, hogy megírjam-e naplómban a múlt héten történteket, hisz ez inkább csak rólam szólt, de az egész családomra kihatott. Igen, megírom, így döntöttem, büszke vagyok férjem, gyerekeim gondoskodó szeretetére és szeretném Önökkel is megosztani. Szerdán feküdtem be a kórházba, egy kis műtéten kellett átesnem. Párom a hét második felére szabadságot kért, hogy el tudja látni gyerekeinket, míg én távol vagyok. Szombaton férjem, és barátnőm jött be értem kocsival, busszal biztos képtelen lettem volna rá, igen fájt a hasam, amit két helyen vágtak, szédültem is még időnként. A gyerekek nagy örömmel fogadtak, lesték minden kívánságom, mozdulatom, miben tudnak segíteni. Jani a tűzhely mellé állt, szinte azonnal, hogy nekem húslevest főzzön, és csirkepaprikást, délután kettőre ágyba kaptam az ebédet, és onnantól kezdve egész hétvégén, minden étkezést! Edinám rendezte a konyhát, mosogatott, söprögetett, pakolt. A fiam rendet rakott, porszívózott. Mesikém is édes volt, nagyon finoman mászott mellém az ágyra, nehogy megrúgjon, nagyon hiányozhattam Neki, sok-sok ölelést kaptam Tőle, és puszit. Ha valamiért le akartam hajolni, vagy meg akartam emelni bármit, vagy csak arrébb rakni, mindjárt ott termett egyikük, hogy meg ne erőltessem magam. Fantasztikus családot mondhatok magaménak, párom féltő gondoskodása, gyerekeim szeretete, többet nem is kívánhatok!
Most zárom naplóm, készülődök, Mesikém anyák napi ünnepségére. Kételkedve kérdezgette reggel tőlem: "Ugye el tudsz jönni?", persze biztosítottam, mindenképp ott leszek!
Üdvözlettel: Varga Jánosné
