Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A hét gyorsan eltelt, hála a jó Istennek sikerült helyreállítani a tetőt ért károkat a vihar után. Nem jó, de ez is valami.
Annyira el van porhadva a cserép, hogy egy gumilabda alatt is betörne. Talán ha egyszer sikerül, még ha használt cserepet is, de jó lenne lecserélni az egészet, meg néhány sablon deszkát. Remélem azért tart még egy ideig, de a telet már nem bírná ki.
A gyerekek unatkoznak, így több a konfliktus közöttük, és az én vérnyomásomat is szinten tartják.
Nagyon melegük van, azt mondják sokan a vályog, télen hideg nyáron meleg, hát a mi házunk rácáfol erre!
Estére pokollá válik. Jó lenne medencézni, de Detti nagyon fél a bögölytől, én nem tudom, azok messziről kiszagolják, hogy kimegyünk, és rögtön megjelenik egy-kettő. Na akkor futás a házba, az igazat meg vallva, én is félek tőlük! A nap nagy részét bent töltjük, a gyerekek gyógyszerei és a Janika agyműtétei miatt nem lehetünk hosszabb ideig a napon. Mondjuk az én vérnyomásom sem igényli a napot.
Dettike már emlegeti az ovit, szeretne már menni. Azt mondta, már nem autista, nem kell nyugtató, neki. Majd délután, ha valaki megszólalt, míg rajzolt, annak annyi volt, és a TV-t sem lehetett nézni a gyerekeknek. Szóval nem megy az olyan könnyen.
Jó lenne sok játék, ügyességi és bármi, amivel lefoglalhatnák magukat. Csak ne lenne olyan drága!
Addig is marad a jó öreg játék, a boltos, amikor is az összes akasztós ruha és szekrény bolttá alakul, pénztárossal és játékpénzzel.
Ebben csak annyi baj van, hogy miután végzek a konyhában, elmehetek a boltba, összehajtogatni a ruhákat, mert akkorra mindenki eltűnik.
Ennyit a hétről!
Üdvözlettel:
Lencsés Jánosné
