Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Régóta írtam, sok a munkám, és az élet sem olyan már, mint régen volt!
A társkeresésben sincs sikerem, de jó ez így, ahogy van, élek, nevelem a gyermekeimet, művelem a kertemet, viszem az újságokat, ápolom Édesanyámat, és elvagyok. Csak mindig ott a de. Nincs is nappal semmi gondom, hiszen lefoglalom magam, de este mikor egy filmet lenne jó megnézni valakivel, vagy elmenni sétálni, kirándulni, vagy csak úgy lenni együtt, nézni a csillagos eget, és szívni a jó levegőt este együtt, csak úgy megfogni a kezét, és elmesélni, hogy mi bánt, és miért örülök, és mit gondolok, mit szeretnék. Azt hiszem ez a magányosság érzése, ez a legrosszabb. Tegnap este is beszélgettem a szomszédokkal az utcán, fiatalabbak tőlem vagy 10 évvel, és a férfi megölelte a feleségét, és rajta felejtette a kezét, ezek a mozdulatok és ezek a gesztusok, amik hiányoznak. És persze a többi is, de szinte keserű lett a gondolatom is tőle, ahogy ezt a mozdulatsort láttam. De rég is volt mikor megölelt valaki úgy igazán! No, mindegy is, csak kesergek kicsit magamnak, ez is én vagyok…
A kertem csodaszép, esett eső, és minden neki indult a növekedésnek, már a fagyasztóban és üvegekben van sok minden, és persze nap mint nap használhatjuk is a terméseket, hagymát, sárgarépát, zöldséget, borsót, babot, uborkát, zöldbabot, cukkinit, de nem is sorolom. Cseresznyét is raktunk el bőven, kaptunk is, és nekünk is termett egy kevés, holnap meggyet megyek szedni, és onnan is kapok, lehet dzsemet is főzök belőle, és szörpöt is rakok el, mert szereti a család.
Voltam ma is templomban, csak fáradt voltam, és valahogy most nem tudtam kellően odafigyelni, folyton máshol jártak a gondolataim. Tisztáztam magamban sok mindent, és lassan rá kell jönnöm, hogy be kell rendezkednem erre az életformára, és ezzel kell megelégednem ami van. Örülnöm kell tudni annak, hogy egészségesek vagyunk, és szeretjük egymást, nekem ez adatott meg, hogy nem lehet teljes az életem, nem teljesedhetek már ki soha egy férfi oldalán. Igaz a lelkésznő is a változásról és az elfogadásról prédikált, talán ezért is jártak ezek a gondolatok a fejemben.
Tegnap voltam újságpénzt beszedni, és egy idős házaspárnál nagyon sokáig elidőztem, hellyel kínáltak, és beszélgettünk is kicsit. (hozzájuk egy évben csak egyszer megyek, éves előfizetésük van) megmutatták a kertjüket, süteménnyel kínáltak, és elmondták ők is, hogy sokat elgondolkoztak már az életemen, hogy miért alakult így, és miért nem lehet ebből kilépni. (A lányuk osztálytársam volt általánosban - talán ezért is tudtam velük őszintén beszélgetni, mert ismernek kicsi korom óta, de végül is mindannyian arra jutottunk, hogy nehéz dolog ez már ebben a korban és gyerekekkel együtt, egy rendes társat találni). De jó volt velük beszélgetni, nagyon kedves emberek és Ők is magányosak, mert a gyermekeik távol élnek, és ritkán tudnak hazajönni, az unokákat is szeretnék többet látni, de nem tudnak utazni, mert a néninek csípő-protézist ültettek be, és nehéz a mozgás a számára, de a kertben eldolgozgat, szerintem ez tartja Őket életben, hogy dolgozhatnak a kertben és a ház körül.
Hétvégén jönnek a Öcsémék, itt lesznek két napot velünk, már alig várom, nagyon jó lesz velük együtt lenni, már tervezem a menüt, bár legtöbbször keresztbe húzzák, mert mindig olyan dolgot kérnek, hogy készítsek amihez nekik nincs kedvük vagy idejük, vagy "itthon az igazi".
A bizonyítvány is megvolt, a lányom kitűnő lett, a fiamé az "görbült" de ez a lényeg. Teljes a nyári szabadság nekik!
Hét közepén megyünk a strandra a gyerekekkel, jönnek a barátaik is, én meg "felvigyázom" őket. Leszünk egy páran, de így legalább csoportos belépőjeggyel tudunk bemenni, és talán marad pénz fagyizni is. Tehát mindennek van jó oldala is, csak meg kell/kellene látni benne. Búcsúzom, legyen csodaszép a napotok, történjenek jó dolgok veletek, és lássátok meg mindenben a szépet és a jót, és mosolyogjatok, mert hátha valaki a mosolyodba szeret bele!
Baráti ölelésemet, és puszimat küldöm szeretettel:
Juhászné Mária
