Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagyon meleg van, tegnap strandon voltunk, és elég jól lesültem, ma sajog minden részem, fájnak még a mozdulatok is, de meg kell csinálni, amit muszáj!
Egyébként is jól éreztük magunkat, a lánykám barátnőivel töltöttük az időt, olyan voltam, és úgy is éreztem magam, mint egy tyúkanyó, ennyi serdülő lánnyal, a fiúk persze folyton ott sündörögtek körülöttük, a lányok élvezték és persze a fiuk is, "Mária nénivel azért jó a strandon is, mert nem fél senkitől..." mondta tegnap az egyik lányka. Nem volt kellemes úgy labdázni, hogy a fiúk végig vigyorogtak rajtunk, persze mikor megszólítottam őket, hogy inkább gyertek labdázni, kicsit megszeppentek, de a bátrabbak be is álltak, összeismerkedtek a lányok is, még MSN-címet is cseréltek. Így ma már ment a "beszélgetés" délelőtt is, és tervezik a következő "strandos randit" is, a fiúk is a környező falukban élnek, osztálytársak és így voltak együtt.
Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy van még pár év, és a gyermekeim élik a saját életüket, és én addigra teljesen egyedül maradok. Még az sem lesz, akihez szólhatok. Persze nem szó szerint, de egy jó szülőnek el is kell tudni engednie a gyermekeit, éljék ők is a saját életüket.
Most mikor a fiúk így legyeskedtek a lányok körül, tudatosult bennem, hogy milyen "rossz" érzés is ez, az én lányom ezután valaki barátnője, kedvese, felesége lesz, persze mindig az enyém marad, de már nem elsősorban. De nehéz is az élet, de hagyom már ezt a strandos szomorkodásomat!
Nyár van ezerrel, és nagyon sok a munka a kertben, csak kevés az időm, hajnalban az újság, mire végzek hét óra, és el is fáradok, meg meleg is van, csak leszedem az uborkát, a tökféléket, a zöldbabot, paprikát, paradicsomot, és megetetem az állatokat, persze nekik is viszek friss füvet, mióta a fiam nincs itthon, megint megtanultam kaszálni is. De nehéz is visszaszokni erre is. Irigylem is az elektromos fűkaszásokat, nekem "kenyérbélhajtásos kaszám" van de, hogy el is lehet szokni az olyan munkától amit nem végez már az ember, szombaton permeteztem is reggel korán, az is rosszul esett, ezeket a dolgokat már a fiam végezte. De most még mindig a barátnőméknél van, jól érzi magát, térkövet raknak le, és "szükség" van a segítségére, meg tudom, szereti is ha valami ilyesmit, és új dolgokat tanulhat. Tegnap már ecsetelte, hogy milyen jó lenne nekünk is az udvart kirakni, csak az anyagot kellene megvennem, és a hozzávalókat, Ő már meg is tudná csinálni. Mindig is tudtam, hogy manuális képességű ember lesz, és szorgalmas is, legalábbis még most. Remélem nem is fogja kinőni...
A szomszédasszonyomék elmentek tegnap nyaralni a Balatonra, megígértem neki, hogy leszedem az uborkáját, de ma reggel nem jutott rá időm, majd este leszedem, és lerakom neki a pincébe, és ha hazajönnek, majd hasznosítja...
Nekik is van csemegekukoricájuk is, azt is leszedem, és majd elrakja a fagyóba. Muszáj igyekezni, míg gyenge, megrakni a fagyót, mert az csak úgy finom. Egyébként is ma hallottam, hogy valami "kukoricabogár" lepte el a határban a kukoricatáblákat, és nem tudnak vele mit kezdeni, nagy károkat okoz a termésben, pedig most legalább lenne kukorica, mert kedvez neki az időjárás.
Ugyanez van a krumplibogárral is, nem lehet kiirtani, rengeteg van, és túlélnek minden növényvédő szert. Nem is tudom, mit lehetne tenni ellenük, már kihívták a gazdák a Növényvédelmi Állomás szakembereit is, de mintát vittek, és pár nap múlva jelentkeznek majd.
Nem is írom a szívemnek kedves és fontos hírt, Népszámláló leszek! Október 1-31-ig, sikerült bekerülnöm a csapatba, természetesen van időm, és van képesítésem is hozzá, és nem utolsó sorban az a kis pénz nagyon jól jön. Még a hivatalos szerződést nem írták meg, de remélem semmi nem fog változni, nem találnak valaki mást helyettem. (bár ennek még a levegőben van a lehetősége)
Elgondolkodtam rajta, hogy mennyi sok pénzbe kerülhet ez. Ebben a kis községben, ahol van 1100 lakos, (de majd kiderül, hogy mégis mennyi az annyi) 4 fő szükséges ehhez a munkához, és van egy felügyelő, és annak egy felügyelője. És az a rengeteg papír, de legalább munka van. Olvastam a neten, hogy nagyon sokrétű lesz a kérdések özöne, mindenről kell kérdezni, a személyes adatokról, a szakképzettség, vallás, egészségügyi dolgok, lakás, miből, mikor épült, és sorolhatnám. De majd tartanak képzést ezzel kapcsolatban, és elmondják, amit tudni kell, és mit hogyan kell megcsinálni.
De búcsúzom, hagyok holnapra is témát, hiszen ilyenkor délidőben a hűvös szobában töltöm az időt, "delelek" ahogy régen az öregek mondták. Az ebéd készen van, igaz csak tökfőzelék pörkölttel és készítettem egy kis lecsót is az jó lesz vacsorára, majd utána dinnyét eszünk, ami már be van hűtve, a pincében vár a sorsára. Ebéd után, ha kér valaki, ehet egy kis őszibarackot is. Már érik, nagyon kevés van, majd abból tudok berakni ami később érik. Reggel raktam ki a futárnak is pár darab kóstolót, mert minden reggel megcsodálta a fát, hogy milyen szépek a barackok. Nem találkozom vele minden nap, de mikor találkozunk akkor pár percet beszélgetünk, velem korabeli "fiatal" ember. Minden nap Ő hozza az újságot, és lerakja nekem a teraszra, tehát mindennapos vendég, és jó lelkű ember lehet, mert mindig megdicséri a virágokat, a fák növekedésének, a gyümölcs érésének is örül. Kedves munkakapcsolat a mienk, sokat vigasztal, ha gondom van, és nyugtatja a háborgó lelkemet, hogy más falukban még így sincs, még kevesebb az újság, az előfizetés...
De tényleg elbúcsúzom, teljen a napotok a lehető legjobban, tegye mindenki azt, amihez kedve van, és lehetősége is! Köszönöm, hogy értékes időtökből szántatok a naplóm olvasására is. Baráti ölelésemet, és puszimat küldöm szeretettel:
Juhászné Mária
