Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Napjaink telelgetnek, és már elég közel van az iskola is, amit már sem mi, sem a gyerekek nem bánnak, mivel már azt mondják nagyon unalmas itthon. Próbáltunk a férjemmel egy olyan kikapcsolódást keresni a gyerekekkel, ami nem kerül pénzbe és találtunk is itt a közelben. Van egy víztározó, és oda kivittük őket horgászni. Nagyon élvezték, csak kicsi lányunk volt csalódott, mert Ő nem fogott halacskát. Igaz senkinek nem igazán sikerült, öt darab kárászt, és nagyon kicsiket fogtunk, na de hát mondtuk a gyerekeknek, majd legközelebb jobban sikerül remélhetőleg. Szeretnénk a füzet csomagokat is meg venni már, de még sajnos nincs rá pénz, és lehet nem is sikerül megvenni csak szeptemberben. A ruházkodás is sajnos függőben van, még mindig, pedig nyakunkon az iskola, és annyi minden kellene, fogalmam nincs, miből veszünk meg nekik mindent.
Az idő nagyon jó erre felé, krumpli szedés közepette vagyunk. Folyamatosan szedjük, ahogy van egy kis időnk, remélem sok lesz, igaz, amit most szedtünk négy sor, abból nem valami sok jött fel, nem igazán volt jó a vetőmag. Hál Istennek betegek nem vagyunk, és mi ennek is nagyon tudunk örülni, főleg én, mint anya.
Üdvözlettel:
Vincze Zoltánné