Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagy a forróság, semmi különös nincs velem, élek, teszem a dolgom, a kertem az elég szomorú látványt nyújt, olyan, mint aki egész évben nem tette a dolgát rendesen. A sok eső miatt a sárgarépám teljesen "kicsattogzott", a krumplim hajt kifelé a földben, a hagyma a kamrában van, a bab is a fagyóban van, és a vászon-zsákban szárad, már ami száraz volt, de nem termett annyi sem, amennyit elvetettem, az igaz, egész nyáron használtunk is belőle. És zöldbabként is sokat raktam el, de kicsit több szárazat vártam, a hagymával is így vagyok. Lehet telhetetlen vagyok, de az ezelőtti években így volt, de annyival érjük be, amennyi van.
A paprikám sem a legsikeresebb, sok lett a zöld húsú paprikám, ami nem a kedvencem, és a pritaminpaprika is csak most kezd pirosodni. De remélem hosszú ősz lesz, és lesz ideje beérni is!
Ma hajnalban tudatosult bennem, hogy mennyire rövidebbek már a napok, vagyis később világosodik, majdnem sötét volt, mikor útnak indultam az újsággal, pedig szokottidőben indultam. Szóval kezdődik a sötétség.
De a fecskék csodaszépek, annyira készülnek az indulásra, sokan ülnek a villanyvezeték drótján, és gyülekeznek, vannak eldugottabb csendesebb utcák, itt rengeteg van. A gólyák is szerintem már útra keltek, legalábbis én már napok óta nem láttam őket.
Párás, ködös a reggel, az emberek akik mennek dohányt törni, elcsigázottan hajtják a bringát, váltás ruhát és esőkabátot is visznek magukkal, mégis csurom vizesek, ha elkezdik a munkát. Ez egy nagyon nehéz munka, és persze alig fizetnek érte, mert az a "szag" már eleve nem jó, és az, hogy vizes, és ahogyan egymásra kell simítani a dohányleveleket, és ahogyan a kocsit megrakják, majd a szárítóba teszik, az egy külön "szakma", mert mindennek fogása van.
Most kicsit jobb a helyzetük a napszámosoknak is, mert be kell őket jelenteni, mert meg kell lenni bizonyos óraszámnak, hogy megkapják az állami támogatást. Bár, hogy a dohány termelésre miért adnak állami támogatást, azt nem tudom...
Azt sem tudom, hogy egyáltalán miért adnak állami támogatást a mezőgazdasági munkákra, ez olyan felesleges, hiszen ezelőtt is úgy volt, hogy "egyik év vitte a másikat", most meg ha van termés, ha nincs a biztos pénzt akkor is megkapják a gazdák, úgyhogy lehet még jobb is nekik anyagilag, ha nincs termés...
Ami nekem még furcsa, hogy nincs koordinálás, mindenki azt termel, amit akar, most befürödtek a káposztát termelők, mert nagyon sokan azt termelnek, legalábbis itt a mi falunkban, az egyik "őstermelő" el tudja adni a káposztáját, 5 FT/kg-os áron, nem tévedés, öt forint, és ezt is el kell szállítania, legalább 50-km-re, ez tényleg ráfizetés!
Voltam segíteni kopasz barackot szedni (nektarint) ezt megvették a termelőtől 100 FT/kg-ért, de ebből hogyan lesz a boltban,
De elég is belőlem már, feleslegesen gondolkodom bármi ilyesmin, mert eldönti, aki fent él a Fővárosban, és azt sem tudja, hogy vidéken mi és hogyan van, sőt lehet dohány-levelet sem látott még, mégis eldönti, leszabályozza, és azt hiszi így van rendben....mert pár okos tanácsadója ezt "sugallja" neki...
Voltam tegnap templomban is, a közömbösségről beszélt a Lelkész nőnk, próbálta megértetni velünk, hogy csak rajtunk áll, hogy a percek, órák, napok, évek milyen gazdagok, milyen mélyek, mennyi közöttük a feledhetetlen, mennyi az üres. Meg kellene értenünk, hogy mindannyian arra születtünk, hogy bő termést hozzunk, maradandó, örök értékű termést. Sokszor azt gondoljuk, hogy minél több élményt, eseményt, sürgést-forgást és tennivalót sűrítünk bele a napjainkba, annál gazdagabb az életünk. Ha mindent akarunk és lehetőleg egyszerre és kifogástalanul. Pedig mindez tesz zaklatottá, türelmetlenné, nyugtalanná bennünket, a habzsolás ellenére is megmarad bennünk a hiányérzet. Nagyon nehezen tudunk rádöbbenni, hogy mi is hiányzik az életünkből, a csönd, a békesség, a megnyugvás, az odaadó figyelem. Többet kellene figyelnünk a gyermekeinkre, és időt kellene hagyni arra az örömteli együttlétre, amit csak a gyerekkel lehet megélni, hogy rácsodálkozunk minden madárra, szép virágra, különös felhőre, örüljünk a lepkének, a bogaraknak, a kerítés tetején szunyókáló cicának. Sok-sok fontosnak ítélt dolgot el kell tudnunk engedni, hogy ezekre is időnk maradhasson. És el kell hinnünk, hogy így is lehet élni, hiszen a fontos dolgok így megmaradnak bennünk és a gyerekeinkben is. És azt hiszem ez a lényeg. Szeretet adni és kapni, viszonozni életünk során. Szóval nagyon kellemes volt elgondolkodni a templomban is.
Ma az ebéd tejfölös krumplileves és grízes tészta volt, a gyerekeim szerencsére jó étvágyúak, és mindent elfogyasztanak, így kicsit egyszerűbb az életünk, és természetesen hála és köszönet az Alapítvány támogatásáért, mert e nélkül bizony nagyon nem tudom mit is tehetnék az asztalra, hiszen ezen a vidéken nagyon nehéz a megélhetés.
Olyan jó érzés arra gondolni, hogy vannak emberek, akik áldoznak erre a célra, és vannak emberek akik szívügyüknek tekintik mások támogatását, a jó Isten áldása legyen minden emberen, akinek ezek a célok a fontosak, és tesznek érte, hiszen ezt a munkát nem lehet úgy végezni, hogy ez "munkahely". Ezt csak szívvel-lélekkel lehet tenni, és jóindulattal, hiszen sok ember nem hiszi el, míg nem éli át, hogy egyik napról a másikra akár földönfutó is lehet. Hozhat az élet olyan akadályokat, gondokat, amiket nem tud egyedül, segítség nélkül megoldani, és máris kész az, hogy akár mindene oda is lehet.
Itt van például a svájci frankos hitel, sajnos nekem is van, és alig bírom a törlesztőrészt fizetni, pedig nem nagy összeget vettem fel, de kezdtem 14.000 Ft-tal a részletet és most 22.000 Ft-nál tartok. Lehet valakinek ez nevetségesen kevés összeg, de nekem, akinek kevés a jövedelme, hatalmas pénz, hiszen ha elgondolom, hogy nem keresek ennyit az újság kézbesítéssel, pedig minden nap hajnalban kelek, és végzem a munkámat, minden nap, szombaton és vasárnap is, mikor még a legtöbb ember békésen alszik, 4-kor kelek és negyed 5-kor már az utcán vagyok, és 7-re végzek is. De van akiknek még ettől is nehezebb, pl. a futár, aki hozza a lakásomhoz az újságot, Ő már 2-kor indul, hogy időben ideérjen az újsággal. És ott vannak a kenyeret kiszállító sofőrök, velük is nap mint nap találkozom, már jó ismerősként váltunk is néhány szót, legtöbbször az időjárásról, vagy arról, hogy milyen sötét van már, lassan ősz lesz, és lassan tél, és újra itt a mínusz 20 fok, mikor rám fagy a zúzmara, esik rám a hó, csúszik az út. De az eső sem jobb, attól már a havat is jobban szeretem, pedig valamikor szerettem az esőt is, olyan jó volt nézni az ablakból. Szóval vannak életek, sorsok, de egy a fontos, egészségesek vagyunk és élünk, és együtt vagyunk. Lehet ez most olyan fellengzősen hangzik, de ez az egy dolog ami fontos az életemben, hogy a gyermekeimet felneveljem, és adjak meg mindent, amit csak megtudok nekik adni, hiszen a gyermek a szülő felelőssége, minden szinten, és mindig...
De búcsúzom! Szép napokat kívánok, és köszönöm, hogy olvastátok ezt a bejegyzésemet!
Puszi, szeretettel:
Juhászné Mária
