Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Már január van, sajnos telnek a hónapok, és mindjárt vége ennek a támogatásnak is!
Ismerőseimnek ajánlom az Alapítványt, hogy adják ide az adójuk 1%-át, többen ígérték is, hogy ide utalják, mert itt valóban jó célt szolgál ez az összeg!
Velünk semmi érdekes nem történik, élünk, mennek a napok egymás után. Nehéz volt visszarázódni az iskolába, és mindjárt itt a féléves bizonyítvány is. Nagyon sokat tanulnak a gyermekeim, hiszen más lehetőség azt hiszem sosem lesz a számukra, csak az, hogy a tanulással és a magas szakképesítésükkel tűnjenek ki, és találjanak munkahelyet.
Én teszem a dolgom, hajnali hidegben kézbesítem az újságot, aztán hazajövök, olyan fél 8 körül, ellátom az állatokat, kicsit összetakarítok, beindítom a mosógépet, ha kell, vagy a ruhákat hajtogatom össze, és pakolom el. Elmegyek a boltba, ha éppen kell valamit vásárolni az ebédhez, megfőzöm az ebédet, ma gulyásleves és csörge-fánk lesz, holnap meg töltött káposzta, kukoricadarával fogom tölteni. Ez azért is jó, mert a hagyomány szerint ebbe kevés hús kell. Nagyon meg kell gondolni, hogy mikor mit is főzzek, mire futja ebből a kevés jövedelemből, ami bejön, mert mire a számlákat kifizetem, és a hitelt, ami van, alig marad a megélhetésre egy kevés.
Voltam vasárnap is templomban a lányommal, nagyon feltölt, és megnyugtat az ige hallgatása, az együtt éneklés az imádkozás, valahogy mindig kapok olyan vigasztaló szavakat, amikről azt érzem, nekem szólnak, és irányt mutatnak.
Most az elkeseredésről és a csüggedésről prédikált a Lelkésznőnk. Akinek hite van, és az Úrba vetette a bizalmát, annak nem lenne szabad csüggednie, de kevés az az ember, akinek van akkora hite, sok a kételkedő ember, még ha nagy a hite, akkor is, nehéz belenyugodni a nehéz életkörülményekbe és a sanyarú megélhetésbe.
De akinek nincs hite, azt hiszem még nehezebb, kapaszkodó nélkül élni. Jó lenne, ha minden ember közeledne az Úrhoz, mert reményt és vigaszt jelenthet, ha megismerjük a szent írást.
A héten véradás is lesz, remélem egészségileg rendben leszek, és adhatok vért, többször is előfordult már, hogy vérszegény voltam, és nem vették le a vért, főleg az ilyen téli hónapokban. Huszonöt adtam már vért, nem olyan nagyon sok, de ha beszorozzuk 3-al (hiszen ennyi ember életét mentjük meg egy véradás alkalmával) akkor a számomra szép szám, de ha csak egyetlen ember életét sikerül megmenteni, ezzel, ami nekem semmibe nem kerül, már megérte!
Búcsúzom, legyen mindenki számára csodaszép az élet, segítse meg a jó Isten az Alapítvány munkáját, és indítson el minél több embert arra, hogy támogassa ezt az Alapítvány, ahogyan csak tudja! Üdvözletem küldöm minden olvasómnak szeretettel:
Juhászné Mária
