Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Mit is írhatnék, hideg van nagyon, fűtünk a nap 24 órájában ki sem alszik a tűz, rakjuk a következő nyaláb fát. A gyerekek a hidegek ellenére jól vannak, nem betegek, ez a lényeg. Még jó, hogy kaptuk a botfát az önkormányzattól, mert most nagy bajban lennénk, nem bírnánk anyagilag a fűtést. Kicsit tartunk a beharangozott nagy hótól, nehogy elzárja a közlekedést, és ne legyen biztosított az élelmiszer a boltokban. Sajnos nem tudok előre spájzolni semmit, csak hétfőn kapok családit.
Készülnek a gyerekek a farsangra, sokat beszélnek róla. A kicsi jár táncra, már az óvó nénik tanítják őket, mert fel fognak lépni az ünnepségen.
Mesivel oltáson voltunk, nagyon kis aranyos volt, nem sírt, alig várta, hogy túl legyünk rajta, és mehessünk a boltba a megszokott chipsért, amit minden orvosi vizsgálat után megkap. A védőnő is elvégezte a megszokott méréseket, teljesen rendben talált mindent nála.
Üdvözletem, és köszönetem küldöm az Alapítvány munkatársainak és a Támogatóknak a segítségért.
Varga Jánosné