Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Elég kacifántos hetünk volt, már rettenetesen fájnak a kezeim, nem csak éjszaka, hanem nappal is. Évek óta szedem a gyógyszert rá, de nem csinál semmit, nem javul most már a bal kezem is zsibbad, és fáj, a jobb miatt alig tudok aludni valamit. Voltam orvosnál, már szinte könyörögtem, hogy csináljunk valamit, mindent elmondtam neki (Ortopédia, fizikoterápia)
Csinált, is azt mondta mennyek a Pszichiátriára, mert az ér- szűkület miatt nem fájhat ilyen extrém módon, szerinte kimerült vagyok csak.
Tehát nem foglalkozott velem, és nem ad kezelést sem, magyarul hü.....-nek nézett…
Nagyon megbántott, mert ha Ő is évek óta nem aludta volna ki magát, meg nézném, hogy állna helyt nappal. Már utálom ha jön az este, mert nekem csak az ágyon ülést, és a fájdalmat jelenti. Minden esetre nem megyek hozzá! Na ezt el kellett mondanom, bocsánat.
Amúgy a kert szépül, már a második csapat retket ültettem, a borsó kb. egy hét múlva szedhető lesz, a gyerekek is segítenek gazolni és locsolni, már várják a borsó pörit nokedlivel és salátával. A gyerekek már várják a nyári szünetet, én meg félek tőle, mert mit csinálunk a négy fal között egész nap, és minden nap főtt étel kell.
Nehéz lesz Janika műtéte, csúszik, várólista. Detti nagyon okos, kis cserfes, be sem áll a szája, olyan jó hisz nemrég még egyáltalán nem kommunikált, sokan nem értik mit mond, de én igen. Néha jobb is, hogy nem értik, mert nagyon őszinte, és jobb, hogy nem értette más. Réka jól van, csendes, dacos, nehezen érti, miért más a mi családunk.
Mert mi nem mehetünk (a két beteg gyermek miatt), mert mi nem engedhetjük meg magunknak (nincs rá pénz) és sorolhatnám, de minek hisz lassan, de biztosan mindenki érezni és érteni fogja, hogy egyre nehezebb szerényen, de mégis méltósággal talpon maradni, élni az életet mosollyal az arcodon. Tűrni, hogy porig aláznak, mert nem mindig jó, ha hangot adunk a véleményünknek ez biztos. Mert én csak egy porszem vagyok, nem tiltakozok, oda sodor a szél ahová akar!
Tisztelettel:
Lencsésné Tamara és családja
