Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Telnek a napok, és így a nyári szünet is. Szinte repül az idő, mindjárt agusztus, és hát lassacskán beiskoláztatás jön, amit a gyerekek nagyon szeretnek, csak mi szülök nem igazán. Mindkét lányomat megkértem írják le egy papírra, mi szükséges az új tanévre, de csak is azt, ami kell. Remélem, így is tesznek, és csak a legfontosabbat írják fel, hogy mit vegyünk meg. Végre ma esik az eső, amit már annyira vártunk, talán még a fűszerpaprikánkra jó lesz, mert már minden másunk ki száradt sajnos. Lassan a tüzelőre is gyűjtenünk kell valahogy, mert nagyon repül a nyár, és nemsokára megint csak tüzelnünk kell. Annyi minden van, amire pénz kellene, de negyede sincs meg, most első, hogy mindent meg tudjak venni a lányoknak az iskolakezdéshez, aztán majd sorban valahogy megoldjuk remélem. Dolgozunk továbbra is, nagyon remélem, nem is lesz ebben változás, mert akkor meg fogunk bolondulni, hogy megint mi lesz velünk, hisz így is nagyon nehéz. Még mindig a tavalyi gáz, és villanyt nyögjük, szörnyű, sosincs vége. Van egy új kiskutyánk, a gyerekek hozták, én nem annyira örültem neki, meg a férjem sem, mint a gyerekek. Aranyos, igaz tényleg, de így majdnem egy szájjal többet kell etetni, és ez nekünk nagy gond. Igaz a gyerekek azt mondják: Anya ez nem nő nagyra, kis növésű, és keveset is eszik. Hát egyelőre annyiba maradtunk, hogy majd meg látjuk, hogy mi lesz vele, meg tartjuk-e vagy nem, de nem volt szívem az örömüket bántani.
Üdvözlettel:
Vincze Zoltánné
