Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Elkezdődött az iskola végre. Én is örülök neki, és a gyerekek is. Már jegyeket is hoztak haza a suliból, év elejei felmérés, ami nem igazán sikerült jól, de majd fog ez alakulni. Férjemnek még megvan a munkahelye, hála Istennek, remélem, ez nem fog változni. Én is most folyamatosan munkát keresek, nincs nagyon kilátásban, de remélem majd egyszer nekem is összejön. Próbálgatjuk a sok hátralékainkat rendezni folyamatosan, de nagyon-nagyon nehéz, ráadásul itt van a hideg is nem sokára, és fáról is kell gondoskodnunk. Minden tőlünk telhetőt, megteszünk, de felülmúlni tudom, amit nem lehet. A napok telnek, telnek, férjemmel rendezgettünk a félreértéseket, a stressz helyzet sok mindent kihoz belőlünk, nehéz feladatok vannak előttünk még, úgy érzem, és sajnos ez még nagyon sokáig el fog tartani. A lányok jól vannak, a kicsi egy kicsit meg van fázva, de ezen kívül nincs más, remélem nem is lesz. Nehezen éldegélünk, még így is, hogy a férjem dolgozik, mert a fizetése jóformán a sok elmaradás rendezésére megy el, de már ennek is örülünk, hogy valahogy fogyogatnak. De a félelem bennünk van folyamatosan, két hitelünk van úgymond elintézetlenül, csak rakják rá a rengeteg késedelmi kamatot, és duplájára nőtt mindkét hitelünk. De egyenlőre, amíg a gáz, villany és ilyesmi nincs rendezve, addig nem tudjuk azokat fizetni, csak nagyon el vagyunk keseredve, mert mire sikerül fizetni őket, addigra a fellegekben lesz az összeg és, hogy tudjuk majd ki fizetni fogalmunk sincs?! Kár, hogy a kormány az ilyenekre nem hoz törvényt, mert az olyan bajban lévők, mint mi, még azt a kis esélyt is elveszik a rendezésre. Próbálkoztam a bankkal megegyezni kis összeg fizetésével, de sajnos nem voltak segítőkészek. De hát majd csak lesz valahogy ez ügyben is.
Üdvözlettel:
Vincze Zoltáné
