Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Danival voltam a nevelési tanácsadóban, újra felmérték a beszédét. Heti 3 óra logopédiára van szüksége. Orvosi szaknyelven beszédfogyatékos. Eddig csak úgy tudtam, megkésett beszéd, és ez a fogalom jobban tetszik, mint a fogyatékos. De egy és ugyanaz. Most még jobban hibáztatom az apját és magamat is. Ez mind a mi hibánk. Nem kellett volna olyan dolgokat átélnie, mint a napi verekedés, kiabálás. Nem volt sem időm, sem energiám többet foglalkozni vele. Mindig rettegésben éltem, minden nap. Próbálom behozni és pótolni ezt. Azért is olyan hisztis és akaratos. De nem bánom. ****-ék elköltöztek, azt se mondta, hova. Csak annyit: újra kibékült az urával és még egy esélyt ad neki. A gyerekeken látom, hogy félnek és nem akarnak menni. Próbáltam lebeszélni, meggyőzni, hogy a gyerekeket nézze. Hiányoznak nekem, pláne a két gyerek, már olyan jól összeszoktunk. Itt biztonságban voltak, és az anyjuk megint elvitte a pokolba őket. Mert nem fog megváltozni az ura. Az enyém se változott sokat. Egyedül maradtunk, már nem tudok beszélni senkivel, pedig jó volt, esténként, mikor aludtak a gyerekek, órákat beszélni. Ez jót tett nekem is és neki is. Jön a tél, amitől már egyenesen görcs van a hasamban. Kabát kell, bakancs a gyerekeknek, és a fűtésszámlát is fizetni kell. Megkaptam a leszázalékolást, 60 %-ot. De az áll benne, nem dolgozhatok mellette, még négy órát sem. Eddig segélyt kaptam, mivel nincs annyi évem, nyugdíjat nem kapok. Majd az önkormányzat dönti el, hogy mennyi pénz jár ez után. Gyerektartást még most se kapok, nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen hosszú idő. Persze a bíróságon könnyen beszélnek, nekik nem kell hiányt szenvedniük, mint az én gyerekeimnek.
Tisztelettel:
Szakácsné Kiss Katalin
