Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nem történt változás mifelénk. Szegényesen élünk, nehéz a helyzetünk. A kisfiúnak minden hónapban meg kell venni a vitaminokat, az utolsóból is, erősíteni kell az immunrendszerét, nehogy beteg legyen. Az Ő állapotában ez elengedhetetlen. Jártunk a temetőben, sajnos már régóta nem élnek a szüleim, így ezzel emlékezünk rájuk.
Tisztelettel:
Déri Ferencné
Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagyon rossz idő köszöntött ránk. Az eső napok óta esik, nagy a sár, és hideg is van. Nem lehet kint semmit csinálni. Egy kissé meg is fáztam, mert átáztam. Ugyanis nem tudtam tétlenül ülni, amikor kissé csendesedett az eső, elmentem csiperkézni. Közel 10 kg-t szedtem, de most érzem a hatását, a kezem fáj, és megfáztam. De semmi baj, bíztatom magam, hiszen leadtam, és kaptam érte közel 2500 forintot. Nekem ez nagy öröm volt, mert aznap már volt Bencének ennivaló.
Bárcsak lenne mindig valami munka, ha még ilyen kis összegek, nekünk az is nagy segítség lenne. Holnap, ha nem esne, mennék diót gyűjtögetni. Az is jó pénz lenne, ha megtörném és eladnám, és nekünk is lenne egy kis diós bejglire való. Nagyon drága a dióbél, itt közel 1200 forintért szedik kilogrammját. Sokan járnak szedni, vagy 5-6 km-re van egy közeli faluhoz egy elhagyott diós ültetvény, ide járnak szedni. Én is mennék, ha jó lenne az idő. Kukoricát is gyűjtöttem bőven a tyúkoknak, most már csak tojni kell nekik, hogy tojásból is hozzanak valamit. Olyan jó fiú, és értelmes, nagyon imádom, Ő az életem értelme, érte küzdök. A dió árából vennék neki vastag kabátot, ha még több lenne, talán még vastag cipőre is jutna.
Keserves az életünk, de nekem Ő az első. Ő nem fázhat meg. Hitelt nem halmozhatok, mert azt meg is kell adni.
Most jön majd az éves villany, amitől félek, hiszen már leolvasták és el is voltam maradva. Aztán egy köbméter fa is kellene, vagy egy mázsa szén, mert hideg van, ez is nagy kiadás nekünk. De mindig pozitívan kell gondolkodni, mert itt van Bence, őt fel kell nevelni. A jó Isten mindig segít, csak Ő egészséges legyen, az se baj, ha mi éhezünk. Nagyon köszönöm a támogatásukat! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Tisztelettel:
Szécsiné Erika
NAPLÓ
Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ez a hét semmi jót nem hozott. Sajnos nem tudtuk a fát hazahozni az erdőből. A pénz meg lett volna rá, de az erdész még nem engedélyezte.
Robika lebetegedett. Csúnyán köhög és fáj a torka. Így hó végén mindig izgulok, hogy ne most legyen beteg, mert a gyógyszerek kiváltása nehéz feladat. A kevés maradék pénzt teljesen át kell csoportosítanom, hogy "jusson is-maradjon is".
A Mindenszentek is eljött. Nekem sajnos nem nyílt virágom, de a szomszéd nénitől kaptam egy csokorral, amit ki tudtam vinni a temetőbe. Egész évben én járok ki gondozni édesapám sírját, de most valahogy sokkal nehezebb szívvel indultam. Még mindig nagyon hiányzik. Sokszor gondolok arra amikor Robikával valami történik (jó vagy rossz), hogy ezt Ő már nem élhette meg.
Remélem, jövő héten vidámabb dolgokról számolhatok be!
Üdvözlettel:
Bíró Klára
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Eseménydús hetünk volt, történtek jó, és kevésbé jó dolgok is, mint minden családban. Hétfőn nagyon korán kukorékolt nekünk a kakas, mert orvosi vizsgálatra mentem a nagy fiammal, az új munkahely miatt. Csak a buszra való volt a pénztárcában, azt is kölcsön kértem. Rengeteget kellett gyalogolnunk, mert nagyon messze volt egymástól az üzem orvosi rendelő, és a munkahely. Kétszer kellett megtennünk oda és vissza a több kilométeres utat, a végére úgy éreztem, ólomból vannak a lábaim. Minden jól ment, november 2-án munkába állhat a fiam. Előbb is kezdhetett volna, de a bérlet miatt így ésszerű, nem lett volna értelme több ezer forintot kidobni a buszjegyre.
Közben Miklóst egy kis baleset érte tesi órán, ezért el kellett vinnem a házi orvoshoz, megmutattuk az ujját, ugyanis csúnyán belerúgtak, és rá is léptek. Jól bedagadt, és aggódtam, nem tört-e el. Jó hír, hogy nem, de borogatnunk kellett, és ismét fölmentette az orvos tornából.
Aztán, hogy nehogy elbízzuk magunkat, keddről szerdára virradó éjszaka a nagy fiam olyan beteg lett, hogy reggel a gyengeségtől nem bírt lábra állni. Egész éjjel felváltva hányt és ment a hasa. Megbeszéltük, hogy együtt megyünk anyósomhoz segítséget kérni a bérlethez, de ez a hálátlan feladat is csak rám maradt. Nagyon sajnáltam a gyereket, óriási sötét karikák voltak a szemei alatt, és két teljes napon keresztül egy falatot sem evett.
Szóval én mentem pénzt kérni a nagyihoz, és kellemes csalódás ért, mert most az egyszer nem könyörögtem, őszintén örültek, hogy végre állása lesz, és a tervünknek megfelelően mennek a dolgok. Annyi pénzt kaptunk, hogy ebből kifizethettük mindkét bérletet (a helyit és a távolságit is), és a másnap esedékes hallásvizsgálatot, amit az üzemorvos írt elő. 2750 forintba került, és állítólag számla ellenében a munkáltató visszafizeti.
Péntekre már nem maradt egy forintom sem, és a fizetésünket nem kaptuk meg a hosszú hétvége előtt. A tenyerén hordoz engem a jó Isten, mert a kis sógornőm (az öcsém felesége, aki maga is öt kicsi gyerekről gondoskodik) félretett 2 ezer forintot a számunkra, és vett nekünk egy egész tyúkot. Ha szűkösen is, de beosztottam a pénzt úgy, hogy a legszükségesebb dolgokat meg tudjam venni. Vasárnap reggel fölmentem a nyolc órai buszhoz, ott vettem meg a távolsági bérletet a gyereknek keddre, hisz a legkorábbi busszal megy dolgozni.
Hosszú évek óta először történt meg az a szörnyű véletlen, hogy annyi más problémát kellett megoldanom, hogy nem vettem, illetve nem jutott koszorúra pénz. Idén nem mentem ki a temetőbe azon a napon, amikor anyukám született, 12 éve fekszik már ott, és soha egyszer sem mulasztottam még el! Nem tudom, hogy számolok el a lelkiismeretemmel, de nem lesz könnyű!
Tisztelettel:
A Dózsa család
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Megint voltam kórházban, kaptam újabb gyógyszereket és további vizsgálatokra lettem kiírva! A diagnózist még mindig nem tudja a doktornő, csakis sejtései vannak. Ami nem igazán megnyugtató Mindig gyanakszik valamire, és ha az esetleg nem jön be, újabb diagnózist próbál felállítani! Kísérleti nyúl vagyok! A férjemnek nincs tovább munkahelye, fogalmunk se lesz, hogy hogyan tovább!
Kisgyermekünk sorozatosan hozza haza az ötösöket, boldog, vidám, hogy ilyen jól tanul.
Lassan itt a karácsony megint, és mint minden évben, abban reménykedek, hogy a következő évben nagyon szép, és nyugodt, boldog karácsonyt tudok majd a családomnak biztosítani!
De sokszor már azért is hálásak lehetünk, hogy van mit ennünk! Sokszor úgy érzem, az a sorsunk, hogy örök vesztesek vagyunk. Nagyon nehéz a mindennapokat úgy megélnünk, hogy azok tele vannak keserűséggel, lelki és fizikai fájdalommal, és sok-sok nélkülözéssel, szenvedéssel. Minden este imában hajtom le a fejem, és már csakis azt szeretném, ha egy kicsit jobb, könnyebb lenne. Rengeteg teher van rajtunk, és már igen nehezen tudjuk tartani magunkat!
