Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Kimerítő héten vagyunk túl, sok a munka a kertben, a munkahelyen, és még napszámban is voltunk a hétvégén. Jött a nagyobbik lányom is. Sajnos már Neki is meg kell érezni, mi is az a munka kint a tűző napon. Úgy sajnáltam szegénykémet, de kibírta, és megdicsértük, hogy milyen ügyes! Nagyon-nagyon fáradtnak érzem magam fizikailag és lelkileg is. Ami még nagyon bánt, a sok munka miatt anyukámhoz sem jutok el, a gondjaink nem könnyebbülnek, hanem hónapról hónapra nőnek. Már fáradt vagyok, olyan sokat sírtam a héten is. Ruházni kellene a lányokat, de nincs miből. Egyszerűen, ha beleszakadunk a munkába, akkor sem marad sok mindenre, hiába próbálok minél több munkát elvállalni, olyan keveset fizetnek, és még annak is örülni kell, hogy egyáltalán dolgozhatunk ideiglenesen! Anyagi dolgainkat inkább nem sorlom, és nem panaszkodom. Most sok levelemben írtam már, és nem ismétlem. A házunkra sajnos még nincs vevőnk, pedig, hogy örülnék, ha sikerülne eladni, így egy része adóságunknak nem lenne, és élni is könnyebb lenne. A kertünk nagyon száraz, nagyon kellene az eső, mert nem lesz semmink, és akkor még szomorúbb leszek. Igaz, jelenlegi bánatom is elég nagy, és nem is tudom már, mi jöhet még?! Annak az egynek örülök, hogy a lányok jól vannak, nem betegek! Nem történt semmi különös, amit megemlíthetnék a naplóban.
Üdvözlettel: Vincze Zoltánné
