Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A hetünk elég jól telt, Dettike oviba mehetett. 11.30-ig még nem ebédelhetett az oviban, de ígéretet kaptunk, hogy elsejével megpróbálhatjuk.
Aminek nagyon örült, hogy mielőtt elhoztam, mindig a kinti zuhanyzó alatt hűsíthették magukat a gyerekek, amit nagyon élvezett.
Igazán klassz óvoda, és óvónénik vannak ebben az oviban. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen szeretettel, és odafigyeléssel vannak Dettike iránt. Csuda családias a környezet, és én is jól érzem magam, ha megyek, olyan, mint egy nagy család.
Mivel Detti oviba volt, így kihasználtuk az időt a két nagyobbal és levittem őket a szabad strandra minden reggel 9-től 11-ig eddig még nem volt olyan meleg, és jókat hancúroztak a vízben, így nekik is lett egy kis szabadság, mivel hármójukat, már nehezen tudom, figyelemmel kísérni.
Itthon minden rendben, egész jól van Janika is, habár egyre többször okoz neki nehézséget egyes szavak kiejtése, vagy épp a jelentése.
Apuka munkahelyén viszont, nagy a gond, még munka van is, sőt elég sok, de már pénz az valahogy nincs, hónapok óta nincsenek rendesen kifizetve, épp, hogy csurran-cseppen. Lassan csak a férjem, saját fenntartására elegendő, hogy ott tudjon maradni.
Nem tudom meddig lesz ez így kivitelezhető (fizetés nincs, előleg épp, hogy). Miből éljünk, akkor és miből fizessük a rezsit?
Ott sem hagyhatja, mert akkor még ez sem lesz. Kéthetente jár haza, és konténerben szállásolják el őket, ebben a nagy hőségben, az biztos, hogy pattanásig feszült a húr a nyolc tagú brigád között, ahol többen, többet isznak mint esznek. Mondjuk ez engem nem érdekel, semmi közöm hozzá.
Na mindegy, majdcsak lesz valami másik munkahely kilátásban, és akkor talán válthatunk, de a lakáshitel miatt nem lehet szünet, nem engedhetünk meg egy kimaradást sem, mivel Anyukámék háza is zálogban van, a miénkkel együtt, ők is nagyon félnek, már lassan
Amikor felvettük a hitelt, fix
Egyre jobban azt érezzük, hogy semmink sincs.
Megpróbáljuk kihasználni még ezt a pár napot, kutatunk egy kis örömforrás után.
Tisztelettel:
Lencsés Jánosné