Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A hetünk hála Istennek nyugisan telt, a gyerekek jól vannak, nem beteg egy sem. Danira egyre több a panasz az oviban. Az óvónő szerint csináljam azt, amit az oviban. A büntető szék, ugyanis büntető szék van az oviban, ha valamelyik gyerek rossz, akkor ott kell ülni és elgondolkodni addig, míg be nem látja, hogy rosszat csinált. Hát nem tudom, mit csináljak, ő ilyen rossz gyerek. Nincs szívem megütni, eleget szenvedett az apja miatt. Tudom, hogy el van kapatva, belátom. De ő az én kicsi fiam, aki szívbeteg, ez mindig ott van a szemem előtt. Figyelem még éjszaka is. Féltem és óvom mindentől. Dórinak egyre nagyobb a szája, és most igen érdekli Isten. Folyton erről kérdez, hol van? Miért nem látja? És mi lesz, ha valaki meghal? Valamelyik nap váratlanul megkérdezte: anya, milyen érzés anyának lenni? Ilyen felnőtt kérdései vannak. És nem nyugszik bele, hogy a gólya hozta. Mert a gólyás mesét mondtam el neki. Ez valahogy nem stimmel neki, azt kérdezi, mi lesz, ha neki is hoz egy gyereket a gólya, akkor ő hogy megy oviba? Ilyeneket kérdez, és néha nem tudok válaszolni neki. Megdöbbent, még nem készültem fel az ilyenekre. Sokat olvasok nekik, és most az éneklés a menő nálunk. Lassan felnőnek, elrepülnek az évek. Jövő héten megyek ultrahangra mellemmel, még mindig csomó van. Azt hittem, elmúlik. Hát remélem, nem lesz baj. A gyerekek miatt, mert nincs senkim, akire számíthatnék, ha baj volna.
Tisztelettel:
Szakácsné Kiss Katalin
