Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elmúltak az ünnepek és minden visszazökkent a régi kerékvágásba.

Apának letelt a szabadság és a téli szünetnek is vége. Jönnek a "dolgos" hétköznapok.

Nagyon furcsa nekem most, hogy napközben üres a ház. Alig várom a délutánt, hogy Robikáért mehessek az óvodába. Azért unatkozni nem szoktam, mindig találok valami elfoglaltságot magamnak. Minden nap elmegyek édesanyámhoz is, segítek Neki, ha kell és közben elbeszélgetünk.

Csendesen telnek a napjaink. Remélem, jövő héten érdekesebb naplóval tudok szolgálni!

Üdvözlettel: Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Eltelt a karácsony és a szilveszter, aminek egyben nagyon örülök, mert nagy teher volt számunkra. Aránylag elég jól telt, csöndesen, és ami fontos volt, hogy volt étel és meleg, ez már nekünk ajándék volt. Gyerekeknek nem sikerült ajándékot rakni a fa alá, de megértették és mondtuk, majd ha egy kicsit jobb lesz az anyagi helyzetünk, akkor majd pótoljuk. A szilveszter is úgy telt el, ahogy eltelt. Kicsit unalmas volt de végre már január van. Nyomaszt, hogy mindketten férjemmel munkanélküliek vagyunk, de itt egy új év, és remélem, többet hoz nekünk, mint a tavalyi év. Kívánunk önöknek a Gyermekétkeztetési Alapítványnak és mindenki másnak BOLDOG ÚJ ÉVET!

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Szilveszter este van, most jöttem haza a templomból, egyedül vagyok, a fiam a barátnőméknél baráti társaságban búcsúztatja az évet, a lányom a szomszédban, aki osztálytársa és barátnője is, ott is fiatal társaság jött össze és jól érzik magukat.

Nagyon cudar ez az időszak a magányos ember életében, bár tudom, hogy mindenki, így én is tehetek róla, hogy így alakult minden.

Nagyon jó és megható volt a templomban, csodálatosan hangzott az ének szava, a himnusz alatt beleborzongtam, annyira megható volt. A Tiszteletesnő prédikációja pedig most nagyon is szívhez szólt, a szeretetről, a segítségnyújtásról és jó cselekedetről beszélt, kérte, hogy gondolkodjunk el rajta, hogy megtettük-e amit esetleg megtehettünk volna, ma éjjel átérünk a túlsó partra, és kezdjük az új évet, vajon milyen lesz? Jobb, rosszabb, mint ez volt? Félünk, reménykedünk és remélhetőleg meg is tesszük azt, ami a dolgunk.

Kifelé jöttünk és mindenki kapott egy igét, egy kis könyvjelzőre nyomtatva, az enyém a Zsoltárok könyvének, 100. részének 4. verse: "Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel, adjatok hálákat Néki, áldjátok az Ő nevét!"

Ez az ige rész a hálaadásra serkenti az embert. Nekem nagyon kedves ez az "ajándék".

De elbúcsúzom, megyek, megrakom a kazánt, mert nagyon hideg van nálunk, aztán bekapcsolom a TV-t és próbálom eltölteni az időt, megvárom az éjfélt, a telefonok miatt, nem akarok gondot okozni a szeretteimnek, hogy nem veszem fel a telefont, mikor hívnak.

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kis szilveszteri bejegyzésemet, nagyon kellemes ünneplést kívánok mindenkinek, akinek ez jutott ma estére, aki pedig egyedül van, érezze, hogy nincs is egyedül. És nem tudhatjuk, hogy miért is van ez így, talán azért, hogy előkészüljünk a jó és kellemes dolgok fogadására, hiszen át kell élni a nagyon rossz és kellemetlen dolgokat is, ahhoz, hogy értékelni tudjuk majd a jót.

Baráti ölelésemet küldöm szeretettel mindenkinek!

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elérkezett az év utolsó hete, ami nem sokban különbözött az elmúlt 51-től. Talán annyiban, hogy pihenhettünk, mert most volt lehetőség arra, hogy az év közben bennhagyott szabad napokat kivegyük.

Nem voltunk szórakozni, nem jött hozzánk senki, szűk családi körben telt az ünnep. Pénteken telefonált a barátnőm, hogy a volt férjétől csomagot küldenek, figyeljük, mikor érkezik. Délután 2 körül be is futott, kipakoltunk, és már rohant is tovább.

Sok szép ruhát kaptunk, Miklós nadrágokat, pulóvert, Csaba pólókat, ami majd nagyon jó lesz nyáron. Én is kaptam sok (főleg alkalmi) ruhát, blúzokat, aminek nagyon örültem, csak egy nagy bánatom van, hogy nem tudom hová fölvenni őket.

Kaptunk megint élelmiszert is, ami azért jött nagyon jókor, mert nem fizetett ki a munkáltató bennünket a két ünnep között, így elég komoly problémával találtam szemben magamat megint. Már csak azért is, mert a gyereknek a bérletet a hónap első napjaiban mindig meg kell, hogy vegyem, ellenkező esetben nem tudja leadni a tárgyhavit, és nem fizeti ki a munkáltató. Most megint pénz után kellett szaladgálnom, hogy hétfő reggel a buszon ne kerüljön kellemetlen helyzetbe.

A tüzelőnk is elkopott a mínusz 19 fokokban egy röpke hónap alatt, most ismét hitelbe kunyeráltam a fiatalembertől. Sajnos a nagy hó miatt nem tudtak kimenni az erdőre, ezért nekünk sem hoztak fát, majd csak január 3-a vagy 4-e körül. Addig a férjem unokatestvére segített ki bennünket, aki itt lakik egy pár házzal arrébb, Tőle toltunk föl furikban egy pár kuglit.

Hétfőn elkezdődik újra a munka, a kicsinek a félév előtti nagy hajrá, rengeteg elintézni valóm lesz, mert a sok fizetési hátralékkal kezdeni kell valamit, ha mást nem is tudok, kérvényeket írogatok. Így is folyton az jár a fejemben, hogy milyen igazságtalan az élet, amiért az én gyerekemnek 19 évesen dolgoznia kell, és mégsem lát belőle semmit, mert nem tudja elkezdeni, elindítani a saját életét a nyomorúságunk miatt. Ide van egyelőre láncolva, de remélem, ez nem lesz mindig így!

Tisztelettel:

                        A Dózsa család