Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hétvégén szép idő volt, hát kicsalt minket a természetbe, így hosszas ígérgetés után végre sikerült elsétálni a Duna-partra.

A nagyobbik fiú nagyon szereti nézni a kacsákat, de persze nála mindegy, milyen állat, mert mindet nagyon szereti. Odafelé az úton már mondogatta, hogy szeretné etetni őket, és, hogy milyen aranyos állatok. Mikor odaértünk, nagy meglepetésünkre az egész hattyú család eljött, aminek az volt az eredménye, hogy a kenyeret, amit vittünk a kacsáknak, már az elején eldobálták nekik. Hatalmas élmény volt számunkra, hiszen tudtak fára mászni, szaladgálni és ismerkedni a folyóval és az élővilággal. Legalább négy órán keresztül meneteltünk, de hősiesen bírták. Mondanom sem kell, hogy utána két napig csak a Duna-partról beszéltek!

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Az elmúlt héten őszi szünet volt a gyerekeknek. Örülnek a pihenésnek, sokat játszanak a szabadban és segítenek a házimunkában. A nagylányom középiskolás és nagyon jó tanuló, de a kicsik is. Csak a szegénység nagy, kevés jövedelmünk van, és így nem jut sok mindenre. Nagyobb dolgokra még annyira sem. (Pl. az elromlott mosógépemet sem tudom kicserélni). Ha tudna adni valaki, vagy segíteni, megköszönném. Így is, ha tudnak, továbbra is segítsenek, mert sajnos errefelé nincs munkalehetőség, amitől változni tudna a helyzetünk!

Tisztelettel:

                        Déri Ferencné

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A héten az eső meg nem állt, most hétvége felé van egy kis jó idő, de ez se lesz tartós, hiszen a jövő hét közepétől ismét mondja az esőt. Nincs munka, és ha lenne se lehetne dolgozni az eső miatt. Így a szegénység még fokozódik, mindig lentebb leszünk. Nem tudom, mi lesz a vége, de elég reménytelen a helyzetünk. Most kiküldték az éves elszámolást, közel 40.000 Ft, amit be kell fizetni az ÉMÁSZNAK. Megpróbálom megkérni részletre, de nem tudom megadják-e, mert volt elmaradásom. Így is nehéz lesz fizetni, de legalább kapok haladékot. Most jön a havi számla és még plusz a részlet. És még hol van a többi kiadás, a szennyvíz, a szemét stb.? Jobb nem is belegondolni. Hát ilyen nehéz a mi kis életünk. Minden nap egy harc a megélhetésért, amit nekem kell vívni, mint édesanyának, hogy Bencének legyen ennivaló az asztalon, legyen tiszta ruha, meleg, villany, stb.

Sajnos ez már kivette minden erőmet, és nem tudom, meddig bírom még. De a fiamat szeretném becsületesen felnevelni.

Köszönöm, és sohasem felejtem el jóságukat! Minden jót!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nehezen tudom elhinni, hogy valaha is rendbe fog jönni a helyzetünk. Ahogyan a hetek-hónapok, úgy egyre nehezebben tudunk elviselni, elfogadni dolgokat. Már a mindennapokat is nehezen éljük meg, mert egyre több problémával kell szembesülnünk. Középkorú emberek vagyunk, és számomra felfoghatatlan, hogy fiatalon is így kétségbe eshet az ember!  Nem tudok tovább így élni, hogy kilátástalana helyzetünk, de tudom-tudjuk, nem adhatjuk fel, mert gyermekünk számít ránk, hiszen csak is mi vagyunk neki. Párom a múlt héten volt orvosnál és közölték vele, hogy ha így folytatódik a helyzete cukorbeteg lesz, jelenleg is elég magas a cukra, komoly diétát kellene tartania ahhoz, hogy plusz gyógyszert ne kelljen szednie.

Vége az Őszi szünetnek is, lassan, de eltelt. Gyermekünk már igen várja az iskolát. Őszi szünetre plusz szorgalmi feladatokat kért tanárától matematikából. Lassan itt az ünnep, a Mikulás és a Karácsony, és mi nem tudjuk, hogy fogunk-e tudni neki szép és boldog Karácsonyt biztosítani, pedig megérdemelné.

A sok idegeskednivalótól folyamatosan zsibbad a bal oldalam, a szívem pedig többet üt le sokszor, ami gond, szívkatéterezés előtt állok! Javasolták, hogy menjek el pszichológushoz, akivel az egészségügyi helyzetemről tudok beszélgetni, hátha segít feldolgozni bizonyos helyzeteket! Rettentően bánt, hogy még mindig nincs munkám, és így a tél előtt egyre kevesebb is a lehetőség. Néha úgy gondolom, az a sorsunk, hogy szenvedjünk, sok megpróbáltatás van mögöttünk, és előttünk! Nem tudjuk, hogyan tovább és ez igen rossz!

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Mozgalmas napokon vagyunk túl!

Robika meggyógyult a megfázásból, viszont játék közben megütötte a száját, ami másnapra feldagadt. A gyerekorvos átirányított a fogászatra. Most jártunk először fogorvosi rendelőben, úgyhogy nagyon aggódtam, hogyan fogadja Robika. Próbáltam elmagyarázni, hogy különleges műszerek lesznek, de nem kell félni. Szerencsére bátran viselkedett, ami köszönhető a doktornőnek is. A diagnózis meglepő volt. Annyira megütötte az első fogát, hogy az elhalt. Kifúrta, hogy a gyulladás elmúljon. Másnap már semmi baja nem volt.

Apa két hete délutános. Nagyon furcsa, hogy esténként ketten vagyunk a gyerekkel. Mivel hamar sötétedik, beszorulunk a lakásba. Sokat társasjátékozunk és rajzolunk.

November 11-e Márton napja, amikor is az óvodában minden évben lampionos felvonulást rendeznek. Mi is voltunk, nagyon várják a gyerekek mindig. Az idén jó volt az idő is, úgyhogy elsétáltunk a templomba, ahol volt egy kis műsor és közös éneklés. Utána visszamentünk az oviba, ahol megvendégeltek bennünket. Volt zsíros kenyér, tea és forralt bor. A gyerekek nagyon élvezték az egész estét.

Hétvégén végre hazakerült a fa. Igaz egy rokonlátogatást mondtunk le miatta, de most már nyugodtabb a párom is, hogy nem kell tovább szervezkedni. A rokonokhoz pedig el tudunk menni máskor is.

Vasárnap volt édesanyám születésnapja. Összejött az egész család. A húgom is hazajött a párjával ***********ról. Volt egy kis ebéd és utána sokáig beszélgettünk. Csak egy valaki hiányzott: az édesapánk. Hihetetlen hogy már másfél éve nincs velünk. Ő is szóba került, és sok-sok emléket felidéztünk a gyermekkorunkból. A mi gyerekeink (5-17 évesek) pedig érdeklődve és meghatottan hallgatták a történeteket a nagypapáról.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Már egy hete, hogy nem járok napszámba, sütök-főzök a gyerekeknek, és takarítgatom a lakást, sok minden elmaradt, ablakot pucolok, szőnyeget tisztítom át, a kárpitokat, a fürdőszobát, az edényeket súrolgattam át. Csupa semmitmondó dolog, de annyira elmegy az idő vele, és ha kész, akkor tudomásul vesszük, hogy megcsináltam, de olyan nagy feltűnést nem okoz.. Bár a lakásban az illatok teljesen mások, mint ezelőtt, hiába szellőztettünk mindig. Szóval azért a „komfortérzet” csak jobb így.

Voltam vasárnap templomban is. Már annyira hiányzott, és olyan jó volt feltöltődni, annyira jó dolgokról prédikált most is a Tiszteletes nő, leginkább így tudnám megfogalmazni, hogy az önmagunk elfogadásáról, hogy érjem be azzal ami, aki vagyok, és fogadjam el, hogy ide rakott a jó Isten ebbe a családba, ebbe az utcába, ebbe a faluba, és itt kell a lehető legjobban elvégeznem a dolgaimat, rám bízta a szeretteimet. És tennem kell a dolgomat a legjobb belátásom és erőm felett, sok ember azt mondja, hogy könnyű nekem, mert mindent rábízok a jó Istenre. Dehogy bízok, csak nem kapkodok, nem sietek, megvárom, amíg segítséget kapok, de az is igaz, hogy kérem is, nekem az imádkozás nagyon fontos napi cselekedet, és a családom többi tagjának is. De azért tesszük a dolgainkat, nem mondom, hogy nem vétkezem, vagy nincsenek bűnös és elégedetlenkedő gondolataim, de igyekszem, hogy ne hatalmasodjon el rajtam, mert a negatív érzések, gondolatok elviszik az ember erejét.

Azt tudom, hogy minden embernek vannak gondjai, problémái, de menni kell az utunkon tovább.

 Tovább a teljes naplóhoz