Napló
2010.III.22.-III.28.
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Sajnos a héten se alakultak a legjobban a dolgok. Az idő jó, sok lenne a munka a ház körül is, de sajnos a sors mindig közbeszól. A hét elején már jött egy villanyszámla 14.907 Ft-os, amit 2010. III. 29.-ig teljesíteni kellene, de sajnos nem megy. Aztán kedden, már úgy jött haza a kicsi fiam az iskolából, hogy lázas, fáj mindene, és menni se bír. Szaladtam fájdalomcsillapítóért és lázcsillapítóért. Aztán szerdán reggel orvos. Az orvos megállapította, hogy mindkét oldali mandulája begyulladt, fekvés, pihenés, gyógyszertár. De előbb pénzt kellett szereznem a gyógyszerre, ami nagy nehezen sikerült, de most már több hitel nincs, kijelentették, míg meg nem adom, amivel tartozok. Sajnos az összeg elég sok. Most választanom kell a villany és a többi számla, vagy a hitel. A hitelt ki kell fizetni, mert ha megint beteg a gyerek, akkor mi lesz? Ilyen nehéz, hogy sokszor dönteni kell, ami nem biztos, hogy mindig jó, lehet, hogy csak pillanatnyilag tűnik jónak. A hónapban már háromszor vittem orvoshoz, és közel 20.000 Ft-ot hagytam a gyógyszertárban. De mit tehet az ember, a gyerek nem lehet betegen, gyógyszer nélkül. Így a héten még takarítani se tudtam menni, pedig minden forint kellene.
Az éhség nagy úr, ezt én bizony tudom. Most se tudok csak kétnaponta egy kenyeret felíratni, mert ott is sok lesz a hitel, és nem lesz miből fedezni. Tüzelőnk nincs, ha kikapcsolják az áramot, nem tudom mi lesz, nem is jó belegondolni. Most is, hogy Bence beteg, fűteni kell, így megy a hősugárzó. Főzni egylapos rezsón főzök, mert a kályha nem üzemel, gázpalackra pedig nincs 5000 Ft. Bencének ruhák kellenének, de még a régit nem tudtam eladni, így nincs pénz másikra. Ballagtatni fog, most öltönyt is kellene venni, de nem tudom, miből lesz!
Ha beteges a gyerek, akkor igen nehéz, sajnos mindent elkap, ami csak terjed a gyerekek között, mivel rossz az ellenálló képessége, és erősíteni kéne az immunrendszerét. Eddig nem volt rá mód, és kell neki egy jó idő, hogy megerősödjön, talán majd most, amikor a sok tejterméket, húst eszi. Igaz fogytán van a készlet, de talán még a héten kitart neki, majd úgy osztjuk be.
Minden nap hálát adok az Istennek, és megköszönöm, hogy Önök az Alapítvány és a támogatók segítenek, és az én kicsikém, már teli hassal fekszik le, és tudja mi a Túró Rudi és a joghurt.
Köszönöm! Nem tudom, mi lett volna, ha Önök nem segítenek, talán már feladtam volna.
A Jó Isten áldja meg önöket és a támogatókat a jóságukért, amiért segítenek ezeken a kicsi éhes szájakon. És higgyék el, egy anyának nincs annál nagyobb öröm, amikor a gyerek örül, ha egy csokit kap. Mert bizony ezek a gyerekek bárminek örülnek. Főleg annak, hogy teli hassal fekszenek le.
Nem tudom, hogy lesz a húsvét, bele sem merek gondolni. Félek előre tőle. Még locsolkodni sem tud menni a kicsikém, mert nincs ruhája. Pedig jól jönne neki egy pár forint, valamit venni belőle, amire szüksége lenne. (pl. papucs, zokni, stb.)
Még sütni se tudok semmit, mert nincs gázpalack, a rezsón pedig nem lehet (ha még addig lesz áram)
Ha ezekre a dolgokra gondolok, szinte zúg a fejem, mi jöhet még, ennél lejjebb már nem lehetek! Annyira jó valakinek leírni azt, ami bánt, mert csak magamat őrlöm! Ha itt valakinek elmondhatnám a faluban, akkor kinevetnek, megaláznak, így sose beszélek anyagi gondjainkról. Egyedül akiknél takarítok, azoknak szoktam elmondani, mi is bánt, és mi a gond. Ha tudnak segítenek, és megértőek, hiszen jó emberek.
Nekem már az is nagy segítség, hogy adnak néha munkát, és este hozom a pénzt és tudok mosóport, szappant - és még amire elég – venni. Hálás vagyok a sorsnak és szívesen dolgozom náluk. Pedig higgyék el sokszor beteg vagyok, de akkor is úgy végzem el a munkát, hogy elégedettek legyenek, mert nem szeretném, ha nem lenne munkám.
Volt amikor olyan fájdalmam volt, hogy alig bírtam menni, és még fájdalom csillapítom sem volt, mert nem volt rá pénz, és akkor is mentem. És sokszor éhen, ha észreveszik rajtam, akkor mindig megkínálnak, de én csak a felét eszem meg, a többit teszem el, és viszem a kisfiamnak.
Mindig mosolyognak is: - Neked adtuk, és te még most is a fiadra gondolsz. És én akkor azt mondtam: - Nekem ennyi is elég volt, a többit viszem a kicsikémnek, hiszen nekem Ő a mindenem, érte érdemes élni, Ő tart életben! Nem is tudom, mi lenne vele, ha velem történne valami, rá se merek gondolni. -A fiad örülhet, hogy ilyen anyja van, sok szülő először magára gondol, neki mi a jó, és végső a gyerek, te pedig mindig a fiadat véded, pártolod, kényezteted, jó anya vagy- mondják. És én ilyenkor majdnem sírok. Nekem Ő az egyetlen és ha ötven éves lesz, akkor is az én kicsikém marad. És bármeddig élek, én segíteni fogom, ha nekem nem lesz enni, akkor is neki lesz!
Jót sajnos most se tudtam írni, de legalább valakinek leírhattam ezt a nyomorúságos életemet. A villany nem tudom, hogy lesz kifizetve, talán csak akkor, ha valami égi csoda történik velünk, már csak abban bízom és, hogy nem kapcsolják ki még egy pár hétig. Tudom III. 29-én lejár a határidő, de talán ők is emberek, és egy kicsit elnézőbbek, főleg, hogy van egy gyerek is.
Tisztelettel:
Szécsiné Fehér Erika
Vissza a főoldalra
