Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Egész héten itthon munkálkodtunk.

Apa még mindig délutános, így délelőttönként fát vágtunk. Édesanyámnak is vittünk belőle, a többit pedig fedett helyre raktuk. Úgy néz ki, az egész telet ki tudjuk fűteni vele. Legalább erről már le van a gond.

A héten voltak leolvasni a villanyórát. Kíváncsi leszek majd a számlára. Remélem, azért nagy meglepetés nem fog érni.

Robika már karácsonyi lázban ég. Már díszítené a lakást, és az ajándékokról ábrándozik. Az oviban a Mikulást várják. Verset és dalokat tanulnak. Most már próbál "jó fiú" lenni, mert tudja a Mikulás figyeli hogyan viselkedik. Többé-kevésbé sikerül neki.

Szombaton az óvoda Alapítványának jótékonysági bálján voltunk. A nagycsoportosok műsort adtak. Nagyon ügyesek és aranyosak voltak. Közben arra gondoltam, jövőre az én nagy fiam is ott fog állni a színpadon.

Fantasztikus, hogy már 5 éves. Olyan mintha nemrég született volna. Nagyon sokáig vártam arra, hogy anya lehessek mire Robika megszületett; úgyhogy Ő az én szemem fénye. Boldog vagyok, hogy az anyukája lehetek egy ilyen csodálatos kis embernek. Minden erőmmel azon leszek, hogy gond nélkül, becsülettel fel tudjam nevelni!

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Sajnos semmi jót nem tudok írni. A héten újabb felszólítást kaptunk, hogy négyhavi szemétpénzzel is el vagyunk maradva, ha nem fizetjük be három napon belül, akkor eljárást indítanak ellenünk. Már teljesen belefáradtam ebbe az állapotba. Nem telik el olyan hét, olyan nap, hogy ne emlékeztetnének, hogy mit nem tudtunk kifizetni. Mert, ha kitudnám, ez lenne az első. A számlák sorakoznak a szekrényen, amik nincsenek befizetve. Ellehetetlenedett az életünk. Bencére is kellene ruha, cipő, valami vastag, de sajnos nem tudok miből venni. Hamarosan jön a karácsony, de attól tartok, nekünk ez is olyan átlagos nap lesz, mint a többi. Ülünk, és nézzük a TV-t, ha addig le nem kapcsolják a villanyt, mert ugye azzal is el vagyok maradva. A kért pénzeket alig tudom megadni és a boltban a hiteleket kifizetni. De ha azokat nem fizetem ki, akkor a jövő hónapban, hogy lesz mosópor, kenyér, stb.?

Már nem tudom, mit tegyek, éjszakákat nem alszom, hogy mi lesz velünk?! Most egy kis fát kellene venni, mert a hősugárzó tekeri az órát, de meleget nem nagyon ad, ha bejönnek majd a mínuszok. Arra is pénzt kell kölcsön kérni, mert nem lehet megfagyni. Én már sokat koplaltam életemben, de azt nem akarom látni, hogy Bence sír, hogy éhes, vagy fázik. Még Önöktől kapjuk a támogatást, addig van mit enni Neki, de hogy utána mi lesz, abba bele se merek gondolni. Állandóan megyek betegen, hogy találjak valami munkát, de sehol nem kell az ember, mert nem fiatal, és van egy gyereke. Itt a mi megyénkben nem sok munkalehetőség van, és oda is azok jutnak be, akik közel állnak a tűzhöz.

Sajnos én mellettem senki nem áll, még a saját édesanyám sem! És ez nagyon szomorú, mert én szeretem, tisztelem őt, amiért felnevelt és tanítatott. Elfordult Bencétől, pedig Ő nem hibás semmiben. Ő még egy Mikulás-csomagot sem fog tőle kapni.

Köszönöm a támogatást, jó munkát, jó egészséget!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nyugis hetünk volt, a főszerep a munkáé, és a középiskolai előkészületeké volt. Kedden a városi sportcsarnokban pályaválasztási kiállítást rendeztek a gimnáziumok és középiskolák, amin rengeteg gyerek megfordult, akik ősszel középiskolába készülnek. Nagyon tetszett Miklósnak, egy csomó ismertetőt és prospektust cipelt haza, este azt sem tudtam, melyikkel kezdjem, hisz ki sem fogyott az élménybeszámolóból, mindet meg kellett néznem.

A hét vége felé nyílt nap is volt az egyik iskolában, amit ugyancsak meglátogattunk (szerencsére volt még a pénztárcámban annyi apró, hogy buszra kifutotta), és bár ez volt az első, amit személyesen látott a gyerek, de máris megváltoztatta a véleményét az Ő saját sorrendjéről.

Nagyon sok gondunk akad mostanában megint a penésszel, már mindenbe beleette magát, a szaga pedig elviselhetetlen. Nem javít a helyzeten, hogy még mindig nincs tüzelőnk, így a hőmérséklet gyakran 16 fok alá esik, és a penésznek még áthatóbba a szaga a hűvös házban. 

A munkás fiam kitart, húzza az igát, már osztogatja a fizetését, Ő tisztában van a fontossági sorrenddel! A cipője már nem sokáig húzza, mondtam Neki, hogy bármi lesz is, az legyen az első, hogy vesz magának újat, mert esőben-sárban nem járhat lyukas cipőben dolgozni. Úgy hallottuk, hogy idén előre hozták az éves villanyóra leolvasást. Hiába van hősugárzónk, nem merjük bekapcsolni, mert tavaly is megütöttük emiatt a bokánkat. Valószínű, hogy több 10 ezer forintot kell idén ráfizetnünk, mert ugye januárban elfogyott a tüzelő, venni nem tudtunk, és hősugárzóval csináltunk egy kis meleget. Nem kellett volna, de utólag mindig könnyű okosnak lenni.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Napjaink telnek, és mindig valami szomorúság érkezik számunkra. Férjem munka nélkül maradt. Sajnálatos módon orvosi javaslatra le kellet tenni a munkát. Korábbi leveleimben is írtam hogy a bal keze nagyon el volt zsibbadva, orvoshoz kellet vele menni  és az orvos azonnal levette a munkáról, azaz fel kellett mondania. Most már tényleg kilátástalanok vagyunk! Férjemet nagyon bántja ez a dolog, 20 éve dolgozik, soha nem volt munka nélkül és most ezt feldolgozni nem könnyű! Ráadásul itt a karácsony is, se nekem, se neki nincs munkája. Mi lesz így velünk? Keseredettek voltunk idáig is, de ez most már a vég tényleg, vagy egy kezdet nem tudom már. A lányoknak még nem mondtuk, hogy az apjuknak sincs már munkája, nem akartuk. Persze előbb utóbb rájönnek, és nem tudom, mit mondjak majd nekik. Nagyon szűkösek voltak az idáig eltelt karácsonyaink, de a mostani, félek ez lesz a legrosszabb! Még a zöldségszedés sincs, mert oly sok eső esik, hogy nem bírják szedni, és így munka sem lesz!

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Ebben a hónapban a család nagyon beteges volt, szinte átesett mindenki a vírusfertőzésen, Apa volt vérvételen és hát sajnos az eredményei nem igazán lettek jók. Felmerült a leukémia gyanúja.

Én Dzsenifer pedig, voltam 2×is hiphop táncversenyen, és egyéniben első helyezést értem el. 

Nagyon sok érmem van már. Anyukám pedig teljesen kivan, ez érezhető is a családban, mert annyira szeretne már dolgozni, nagyon sok helyre elküldte az önéletrajzát, de semmi pozitív választ nem kap. Apukám is sokat ideges, mert amit mi látunk, próbálnak nekünk mindent megadni, de fáj nekik, hogy nem megy.

Anyukám, mindennap nagyon finomakat főz, de sajnos mivel a bátyuskám 14 éves, és lisztérzékeny, így mindig olyanokat kell főznie, ami neki is jó.

A kistesóm két hétig itthon volt az iskolából, mert 39 fokos volt a láza és füle nagyon fájt, középfül gyulladása volt. Már 11× felszúrták a fülét, és nagyon féltem nehogy baja essen, meg akarják műteni, de már volt neki egy orr mandula műtéte, ami nem sikerült.

Sokat szoktam imádkozni esténként, a családomért, amikor mindenki lefekszik, mert tudom egyszer jobb lesz.

Annyira szeretném, ha az anyukám is elmehetne dolgozni, hogy ne itthon keljen neki mindig lenni, és Ő is örülhessen annak, hogy dolgozhat.

Pedig régen, amikor irodában dolgozott akkor nem volt ilyen szomorú.

Sajnos anyukám is beteg, tavaly pont ezen a napon betegedett meg kapott egy agyi infarktust és MRI vizsgálaton derült ki nála, hogy van neki egy jó indulatú agydaganata. Amivel most nyáron bent is kellett lennie egy hetet infúziós kezelésen.

Nem tudom, miért ilyen beteges a mi családunk, annyit gondolkodtam már rajta, de anyukám mindig azt mondja semmi sem történik véletlen, és ha rosszat kapunk az élettől el kell fogadnunk, mert az is az élet egy feladata.

Mindig segíteni kell, és ha segítünk önzetlenül kell ezt tennünk, én is annyira szeretnék segíteni. És remélem, ha felnövök, akkor tudok majd a családomnak segíteni, és másoknak, ahogy az Alapítvány is segít nekünk és más családoknak.

Laura