Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Telnek a napok, a hónapok, mindjárt új évet kezdünk... De csak szépen sorban, még előtte az ünnepek... legelőször a Mikulás..

A mi családunkban a Mikulás "rendhagyó szokás", csak pici, kis apró dolgokkal ajándékozzuk meg egymás, a szabály az, hogy "beleférjen a csizmába". Szerintem ez egy jó ötlet, és mindenki kap ajándékot Nagymamától az unokáig. "Az én Mikulásom" most nem csizmába fogja rakni az ajándékot, hanem egy "befőttes üvegbe" (névre szólóan, és díszítve) és persze csupa édesség kerül bele, nyalóka, rágó, cukorka, stb., és a tetejére egy mikulássapkát teszek mindenkinek, azt a világítós fajtát.

A Lányomék az iskolában kihúzták egymás nevét, és úgy ajándékozzák meg az osztálytársakat, természetesen ők azt raknak a csomagba, amit csak akarnak, a fontos az értéke ne legyen több 500 Forintnál, tehát nem szabad egymást túllicitálni, és lejáratni.

Délután lesz a mikulás ajándékozás, és utána természetesen disco lesz az aulában. (szerintem ez a legfontosabb nekik). Természetesen működik majd büfé is, jelentkeztem (mint mindig, hogy szívesen segítek, és gondolom én is ott leszek) Bár, hogy mit ne mondjak, már nem az én fülemnek való ez a nagyon hangos zene, de kibírom... A cél szentesíti az eszközt…

Most a hétvégén elmegyünk a gyerekekkel sétálni a határba, főleg a lányom barátnői jönnek és a szomszédok, megnézzük a télre készülődő természetet. Már ma reggel is mondták a lányok, hogy remélik nem fog esni semmi, mert nagyon készülnek, de megvigasztaltam őket, mehetünk vasárnap is, ha esetleg szombaton esne "valami"....

Szóval én őket megajándékozom mikulás alkalmából az időmmel, és a szeretetemmel. És higgyétek el, jobban örülnek neki, mint az édességnek. Persze az is kell, de a gyermekkel törődni kell, beszélgetni vele és meghallgatni a kis gondjait, bajait, könnyíteni rajta. Ezek a lányok 13 évesek, az egyik legnehezebb időszak az életükben. Néha eszembe jut, mikor én 13 voltam, milyen jól esett nekem is beszélgetni egy unokatestvéremmel, és segített megérteni, és elfogadni a testem, a lelkem és a körülöttem lévő világot.

Persze ez csak a rózsaszín oldala az életemnek, nekem is vannak gondjaim, bajaim, problémáim, de igyekszem megoldani, vagy valamilyen utat találni a megoldásra. Nem tudok, és nem szeretek folyton ezen siránkozni és panaszkodni.

Láttam egy megdöbbentő klippet az Ausztrál X-faktorban fellépett egy fiatalember, egyik keze sem volt, és járni is csak olyan "csámpásan" tudott, (gondolom donga lába lehetett) és tele volt a szíve hálával és szeretettel és olyan csodálatosan énekelt. Hol vannak ehhez a mi gondjaink, de lehetne sorolni sok mindent.

Nem tudunk örülni, és hálásak lenni azért amink van, már lassan örülni sem tudunk az egészségünknek, a szeretteinknek, csak panaszkodunk, sírunk és mástól várjuk a segítséget, hogy oldja meg a mi nehéz helyzetünket. Pedig nem más sodort bele, magunk voltunk benne, mikor rossz döntéseket hoztunk. Tudom, vannak sokféle élethelyzetek, és vannak, akik tényleg önhibájukon kívül kerülnek bele dolgokba, és tudom, hogy ezért jó és kell az, hogy segítsünk másoknak, és mindenkinek, akinek szüksége van rá, de közben annak, aki belekerült ebbe a kilátástalan helyzetbe, annak is tenni kellene érte valamit. Már lehet nem jól látom, de a környezetemben ez van sajnos.

Az én életem sem egyszerű, nekem is vannak a szolgáltatók felé (víz, gáz, áram) tartozásaim, és ki nem fizetett számláim, kézzel mosok, mert elromlott a mosógépem, fával fűtök, mert nem bírom a gázt kifizetni, a kert végéről szedjük össze a gallyakat, és a kukorica, napraforgó szárát is felhozzuk, felvágjuk és elégetjük a kazánba.

Mindennapos gondjaim vannak a bolti bevásárlással, minden nagyon drága, és a pénzünk olyan kevés, hogy egészséges és laktató is legyen, amit főzök...

Először a fiam volt beteg két hete, most a lányom maradt itthon az iskolából, a fiam gyógyszere 5 ezer körül volt, a lányomé "csak" 3 ezer, de nekünk ez is váratlan kiadás, és nehéz bepótolni, ahonnan elvettük. Szóval nem egyszerű ez nekünk sem, de ha mindig csak ezzel foglalkozok, és eszem-rágom rajta magam, akkor oda lesz az egészségem is. Pedig a gyermekeimet fel kell nevelnem, hiszen értük felelős vagyok, és mindent el kell követnem, hogy nekik jobb legyen.

Jó egészséget kívánok mindenkinek, és áldott adventi várakozást, jó Isten áldása legyen mindenki életén.

Szeretettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hét is gyorsan elszaladt, és hamarosan vele az év is. Ahogy közeleg az ünnep, egyre jobban izgulok, hogy amit kapnak a gyerekek, örülni fognak-e majd neki. Már nagyon várják a mikulást is az óvodában. Vasárnap a helyi önkormányzat szervezésével találkoztak vele, és átvették a csomagot tőle. Még volt mellette kakaós csiga, tea és kakaó is. Szuperül berendezték a színháztermet, nagyon hangulatos volt. Nálunk ma este jön majd a télapó, ezért délután a lányokkal megbeszéltünk, hogy sütünk neki egy kis darálós kekszet és este kitesszük az asztalra egy pohár tej kíséretében. Most vannak éppen a fővárosi nagycirkuszban, majd csak olyan négy óra körül érkeznek vissza az oviba. Biztos jól el fognak fáradni, és sokat fognak mesélni sütés közben. De erről bővebben csak a következő naplóban tudok majd beszámolni.

Tisztelettel:

Pásztor József és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hosszú hetünk volt, egyrészt áthúzódott a múlt hétről a csalódottság, a düh, és a még nehezebb helyzetbe kerülés.

Kifizettem a lakáshitelt, ami már 48000 Ft-nál is több, egyéb ez 60000 Ft csak az OTP felé, pár csekket és megadtam a múlt heti történet miatti kölcsönt így sikerült lenullázódnunk. Pedig szerettem volna valami apró játékokat venni a karácsonyfa alá, és lecserélni a sportcipőt csizmára, de ez csak álom marad. Tegnap beszéltem telefonon a férjemmel és közölte: vége a cégnek, nem tudtam fel sem fogni, mert már olyannyira le vagyok terhelve, hogy alapból megpróbálom csak hallani és nem gondolkozni semmin.

Az az egy dolog tartja bennem a lelket, hogy vannak Önök, és ha tehetném, átölelnék mindenkit!

A gyerekek megvannak, habár Janika torka begyulladt, itthon maradt a héten, a többiek szerencsére nem betegedtek meg eddig.

Még nem szóltak Janika agy-műtétjével kapcsolatban, de már az lenne a legjobb, ha nem Decemberben kerülne rá sor.

Azt sem tudnám, mit csináljak. Réka ügyesen tanul, néha elámulok a szorgalmán, már-már én is soknak gondolom,de így van jól.

Vivien az én kis esőmanócskám… háááát, elég nehéz, hiányzik Neki nagyon az Apuka, és mindig azon aggódik, hogy nem szeretem, pedig napjában többször elmondom Neki, hogy Nagyon, de nagyon szeretem, és büszke vagyok rá!

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy elég ha Rékát az ölembe veszem, Ő egyből sír, és azt mondja Őt nem szeretem...

Egy ideje elhagytuk a gyógyszerét, kicsit most nehezebb, mint eddig. Éjszaka megint járkál, vagy csak áll az ágyán mozdulatlan, vagy ül és olyan, mintha beszélne valakivel. A frászt hozza rám. Eddig mindig egy ágyban aludtunk, és úgy néz ki ez így is marad (azt mondja egy néni szokott jönni és beszél neki nem fél tőle, csak állandóan takargatja és nézi). Úgy sajnálom, mert neki csak: szivárványt, csillagot, holdat, színes buborékot, mosolygó embereket és lepkét kellene, hogy lásson és érezzen. Tehát ezért vagyok én, hogy segítsem és átsegítsem a nehézségein. Igyekszem! 

Tisztelettel:

A Lencsés család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A múlt héten betegek voltak a gyerekek. A két legkisebb. Nagyon köhögtek, és náthásak voltak, én is elkaptam. Egyedül a nagyfiunk és az apjuk úszta meg. Várják az ünnepeket. Lassan itt van. Már csak lélekben kéne ráhangolódni.

Tisztelettel:

Rácz Istvánné

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Túl vagyunk ismét egy héten. A gyerekek már készülődnek a téli szünetre, de előtte még vár rájuk a félév előtti munka, hogy a bizonyítvány jó legyen. Szépen haladnak a tanulásban, remélem jó lesz a bizonyítványuk. Én is túl vagyok a negyedéves vizsgákon, még van egy pár tantárgy, amiből egyelőre nem tudom a jegyeket, de a többiből elég jól sikerült, ahhoz képest, hogy már lassan húsz éve nem jártam iskolába. Igyekszem jól teljesíteni, mert nem szeretnék hiába járni. A férjem jár heti 3-4 estét dolgozni, kicsit fáradt, nem nagyon rázódott még bele, hogy éjszaka dolgozik, nappal pedig alszik. De muszáj egy kicsit pótolni a pénzünket, mert ha az Alapítvány nem támogatna, nem tudom, hogy tudnánk megint végigcsinálni ezt a telet.

A múlt évi telet nem szeretném megismételni, amikor néha dönteni kellett, hogy eszünk, vagy fűtünk. De hiába fordultunk bárhova segítségért, mindenhol csak elutasítottak, vagy válaszra sem méltattak. Csak az Alapítvány keresett fel minket azzal, hogy segít rajtunk. Ezért nagyon hálásak is vagyunk, és nagyon sok erőt és sok Támogatót kívánunk a többi rászoruló nevében is! Sok sikert kívánunk az Alapítvány munkatársainak.

Tisztelettel:

Márton Zoltánné és családja

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Azzal kezdeném, hogy Cinti lányom lett serdülő korcsoportban a KSI SE. legeredményesebb sportolója 2011-ben! Rékának is versenye volt a héten, neki is jól ment, Sanyi hétvégén is edzett. A két kicsi nagyon várja a mikulást, rengeteg rajzot készítettek és verseket, dalokat tanultak. Sajnos sok elmaradásunk van a rezsivel és a hitelekkel. Főzni még mindig nem tudok, csak reménykedhetek, hogy karácsonyig elkészül és tudok főzni! A nagyok már nem is ábrándoznak ajándékokról, se karácsonyfáról, tudom, hogy Ők is, mint minden gyereknek nekik is vannak álmaik, és vágyaik, de tudják, hogy úgy állunk anyagilag, hogy semmire nem telik. Én nagyon félek a karácsonytól! Cinti lányomnak december 10-én lesz a születésnapja!

Tisztelettel:

Molnár Sándorné