Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Lassan beköszönt az ősz, a reggelek hűvösek, de még a nappalok melegek. Közel 30 fok volt a héten, így sikerült kiásni a kertben a krumplit. Kemény volt a föld, de már az ideje eljött, hogy kiássuk, mert nincs szára, és nem fejlődik. Ha rájön egy esős idő, még meg is rohad. Így sincsen annyi amennyi tavaly volt. Kicsi a krumpli, és kevés. No, de mindig annyival kell beérni, amennyi van. Talán a tél közepéig elég lesz. Bence sokat segített, én ástam, Ő szedte össze, most nem kellett válogatni, mert mind kicsi volt. Bizony, amikor ránézek a kertre a sírás késztet. Nincs paradicsom, mert lerohadt az esőtől, nincs uborka, mert elszáradt, a babot elvitte a víz, és a sok eső tönkre tette. A zöldség sem az igazi. Így is nehéz az élet, akkor még, ha mindezt a boltból kell megvenni, mi lesz velünk? Mindig volt annyi, hogy az újig kitartott, sőt krumplit még adtam is el, ami felesleg volt. Ez is nagy segítség lett volna. De a mostani időjárás mindent tönkre tett. Ezt kell elfogadni, itt nem mi döntünk, hanem fent az égiek. Hiszek benne, hogy a jövő év, legalább termésben jobb lesz. A dolgok már így is tornyosulnak, a héten már kaptunk felszólítást, hogy fizessük be a házrészletet, mert el vagyunk maradva. A barátnőm segített, hogy befizessük, Ő adott kölcsönt. Bizony neki is vissza kell adni, ha nem is azonnal. Nem tudom, mi lenne velünk, ha nem lennének ilyen jó barátaink. Pedig ők se gazdagok, de ha tudnak, akkor segítenek, olyan jók hozzánk. Próbálom sokszor titkolni, ha gondjaink vannak, de húszévnyi barátság után annyira ismernek, hogy nem tudom eltitkolni. Mindig azt kérdezik, hogy nem bízol bennünk, miért nem mondod el, ha tudunk, segítünk. És most is segítettek, olyan jó szívvel. És én ezt sohasem fogom tudni meghálálni, hogy ilyen jók hozzánk. Önöknek, az Alapítványnak és a Támogatóknak sem tudom elégszer megköszönni, hogy segítettek nekünk, amiért ilyen jók hozzánk, és élelmet vásárolhatok a fiamnak, olyan dolgokat, amiket azelőtt nem evett, mert nem jutott rá. Most boldog és nem beteg, erős kisfiú. Köszönöm!

Köszönettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Beköszöntött a szeptember, és nem mondhatom, hogy túl sok pozitív változást hozott.

Szerdán tanévnyitó ünnepség volt az iskolánkban, sok diák ekkor látta először a teljesen kész, felújított épületet. Nem mentem el az eseményre, mert már délutános műszakban dolgozom újra, és nagyon rövid a délelőtt. A hétfői és keddi nap után olyan fáradtan értem haza, hogy ülve elaludtam, pedig ez velem nem szokott gyakran előfordulni. Miklós szépen szerepelt, ügyesen köszöntötte a kis elsősöket. Beszéltem az osztályfőnökével, és elmondtam, hogy még nem sikerült a 8-os füzetcsomagot beszerezni, amint tudom, pótolom. Szerdán átutalták a fizetésemet, így nem kellett a gyereknek szégyenkeznie a felszerelés hiánya miatt, mert az volt az első, hogy ezeket megvettük.
A maradék pénz még a csekkeket sem futotta ki, cipőre és nadrágra (mert ezeket Miklós kinőtte) pedig már egyáltalán nem jutott. A nagyfiunk azóta is jövedelem nélkül van, a vállalkozó nem hívta vissza, és mivel a nagy nyári munkáknak vége van, a közeljövőben nem lesz rá szükségük.

Csütörtökön bementem a városba, amit csak futott a pénz, mindent kifizettem (villany, jelzálog, stb.), és most várom, hogy lehessen végre menni a szőlőbe, az lesz most az egyetlen pénzforrás, ha az időjárás közbe nem szól, mint már annyiszor az idén!
Az iskoláról teljesen lemondtam, már megszokhattam volna, hogy soha nem sikerül semmi! Egyelőre marad az állás vadászat, fiammal közösen figyeljük a hirdetéseket, és a szomszéd néni is minden nap áthozza nekünk a friss napilapot. Talán még akad egy tanfolyam, amiről nem marad le a gyerek, és ez is növeli az esélyeit a későbbiekben. Azt azért hozzá kell tennem, hogy kezd az optimizmusom elhagyni, ahogy a tél közeledtével egyre tornyosulnak a fejem fölött a hullámok, és nem látom azt, hogy jó irányban fognak változni a dolgaink. Sajnos a családtól semmiféle segítséget nem kapunk, nekem ugye csak apukám él már, csak a férjem szüleire támaszkodhatnánk, de Őket nem érdekli, mi van velünk. Nem messze laknak tőlünk, falun belüli viszonylatban sem, mégis lassan egy kerek éve lesz, hogy a nagyi "megnézte az unokáit". Azt gondolom, senki nem fogja a szememre vetni, hogy nem Ő lesz az első ember, akivel megosztom életünk élményeit vagy kudarcait.

Tisztelettel:

                           A Dózsa család

NAPLÓ 08.30.-09.05.

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagy izgalommal vártuk a héten az óvodakezdést. Robika lázban égett már hétfőn, és el sem múlt szerdáig. Nagyon várta már a napot, hogy találkozhasson a rég nem látott pajtásokkal. Amikor első nap hazajött, tele volt élményekkel és rengeteget mesélt. Szerencsére az ott alvással nem volt probléma, az óvónő azt mondta könnyen elaludt.
Végre befejeztük a meszelést. Volt munka bőven, de a végeredmény kárpótol a sok fáradtságért.
Úgy néz ki lesz napszám. Már szóltak, hogy számítanak rám almát szedni és szüretelni. Nem tudom, mikor megyünk, de mindegy is, a pénz bármikor jól jön. Remélem sokáig lesz munka, bár az időjárás miatt kevesebb a gyümölcs és a szőlő sem olyan szép, mint máskor.
Lassan a kerteket is rendbe kell rakni; a veteményesben már alig van valami, és a virágoskert sem olyan szép már. Édesanyámnál is sok a teendő, úgyhogy lesz dolgom egy darabig most csak az idő is úgy akarja.

Üdvözlettel:

                      Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Hűvös lett az idő, sok eső esett, de még nagyon sok munka van a kertben, a betakarításban.

A héten volt a születésnapom a gyerekek nagyon készültek rá, számolgatták a pénzüket, és tervezgettek, végül egy cserép virágot, egy Krotont kaptam, és illatos gyertyát. Azaz igazság, hogy nagyon megörültem neki, olyan jó ajándékot kapni, és élvezni, hogy szeretnek. A cserepes virágot meg egyébként is nagyon szeretem.

Azon a napon vendégség is volt nálunk, az Öcsém Anyósáék jöttek el. Igaz, Ők véletlenül választották ezt a napot, de akkor is, jó volt együtt lenni velük. Sütöttem sajtos pogácsát, almás sütit, és töltött káposzta volt az ebéd. 

Egy ismerőstől kaptunk kiskutyát és cicát, ezért jöttek el, elvinni az állatokat. Most költöztek családi házba, és úgy gondolták, hogy ez nekik is jó, ha van. Szegény kutyuska nagyon bátortalan volt, fél az emberektől, mert a régi gazdája nagyon megverte. Már hozzánk szokott, az igaz, hogy megsimogatni még nem lehetett, de legalább elfogadta a kezemből az ennivalót. Már mondják az új tulajdonosok is, hogy ott náluk is nagyon fél még, de napról napra barátságosabb lesz, és közelebb jön hozzájuk. Nem tudom megérteni azt az embert, aki megveri az állatot. Tanítási szándékkal persze én is "rákoppintok" a kiskutyusunk orrára, ha megrágja a papucsot, vagy éppen a lábam alá megy, és majd elesek benne, de ez teljesen más. Pedig annak az embernek is van éppen elég gondja, aki verte az állatot (alkoholista) vagy talán éppen ezért tesz ilyet, tehetetlen dühében, vagy mámoros állapotában.

Más. Járok napszámba dolgozni, van, hogy egy héten 2-3 alkalommal is megyek almát szedni. Nem könnyű munka, de ez van, és ennek is örülök, mert nem egyszerű reggel 7-től 5-ig hulló almát szedni. A férfiak lerázzák a fáról az almát és elviszik a tele vödröket, mi nők, meg szedjük, és szedjük egész nap.

Tovább a teljes naplóhoz

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez is csak olyan dolgos hét volt, mint a többi. Nem történt semmi említésre méltó esemény, folydogált minden a megszokott csöndes medrében. A Budapesti emlékeken elmerengve kezdtem el hétfő reggel a munkát, és szinte nem is érzékeltem, hogy elszaladt a délelőtt, csak a fáradságból jöttem rá, hogy egy teljesen más helyen jártam gondolatban, és rutinból végeztem a feladatomat.
Kedden telefonáltam a bank behajtó cégének - annak, amelyik mostanában újra megkeresett telefonon is és személyesen is, de nem voltam otthon - és kaptam egy tízezer forintos csekket, amit mielőbb be kellene fizetnem, hogy a bank lássa a fizetési hajlandóságot. Szinte lehetetlennek tűnik ez a kérés, mert pont most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár ezer forint plusz kiadást is vállalni tudjunk.
A nagyfiamat sajnos még nem hívták vissza dolgozni, az egyszerűsített szerződés időtartama lejárt, és úgy néz ki, egyelőre nincs igény a munkájára. Ez nem volt valami hosszú távú segítség az anyagi helyzetünket tekintve, és csak a jó Isten tudja, mikor talál másik munkahelyet a gyerek. Én is keresem tovább a lehetőséget, hogy másik helyre tudjak menni, de nem könnyű. Most iskolába is mehetnék, de sajnos ahhoz állandó délelőttös műszakba kellene járnom. Már próbálkoztam egy helyen, de eljárás folyik a cég ellen, mert nem fizettek a dolgozóknak, és Ők perelnek. Még jó, hogy a  munkaügyis hölgy volt olyan aranyos, és felvilágosított, különben lehet, hogy gondolkodás nélkül itt hagytam volna a mostani munkámat, annyira vágyom arra, hogy végre tanulhassak, és olyan munkát végezhessek, amit elismernek és megbecsülnek.
Két nap múlva kezdődik az iskola, Miklós 8. osztályos lesz. Ő köszönti az első osztályosokat, pénteken hoztam haza a szövegét. Nem mondanám, hogy repesett az örömtől, jó időbe fog telni, mire újra visszatér a régi kerékvágásba, és fontos lesz Neki a szereplés, az érvényesülés. Remélem, időben átutalják a fizetésünket, mert még semmit nem szereztem be a felszereléséből. Iszonyú sok fizetnivalónk van, háromszor ennyi havi jövedelemre lenne szükségünk, hogy mindent kifusson.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Kezdődik az iskola, nagyobbik lányunkat vasárnap költöztettük be a kollégiumba, kisebbik lányunk nagyon lebetegedett sajnos. Voltunk fül-orr-gégészeten, ma röntgenen, holnap újra fülészet. Jól kezdődik a szeptember, de általában mindig lebetegszenek szeptember környékén. Kislányomnak most kimutatta a röntgen, hogy gyulladása van az arcüregénél. Remélem, nem komoly. Még nem kaptunk gyógyszert rá, míg a fülész újra nem látja, kicsit ideges vagyok. Amúgy minden a régi, anyagi helyzetünk nem változott, minden úgy áll, mint ahogy leírtam már sok naplóban. Panaszkodni már nem fogok, mert nem lesz jobb úgy sem, csak néha jó a bánatunkat kibeszélni vagy akár leírni.

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

NAPLÓ 08.23.-08.29.

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hét végig munkával telt. Az egyik szobában teljesen kész a meszelés és a takarítás és a másikat is elkezdtük. A kész szoba (TV szoba-nappali) nagyon szép lett. A korábbi halványlila helyett most napsárga színű lett; így világosabbnak látszik és vidámabb is. A hálószoba narancsszínű volt és úgy beszéltük meg, hogy újra olyan lesz. Remélem, be tudjuk fejezni időben, mert a jövő hétre már rossz időt mondanak.
Kezdődik az óvoda is. Már mindent megvettünk és össze is pakoltunk. Az idén először Robika napközis lesz, és ott alszik majd az oviban délutánonként. Remélem, könnyen megszokja majd.
Pénteken ruhaakció volt a védőnőnél. Segítettünk ki- és bepakolni. Nagyon sokan eljöttek és szerencsére mindenki talált olyan darabokat, amiket keresett. Én is sok szép dolgot tudtam válogatni, mind a hármunknak. Főleg a gyerekre gondoltam, mert most nagyon nő és gyorsan rövid lesz minden nadrág szára és pulóver ujja.
A hétvégén is a szobát csináltuk, de azért maradt idő egymásra is. Kihasználva a jó időt és a vakáció utolsó napjait sokat játszottunk Robikával.
Jövő héttől kicsit megváltoznak a napjaink és furcsa lesz, hogy napközben csönd lesz itthon. Biztosan nehezen szokom majd meg, hogy nem csicsereg egész nap a fülembe a kis "törpénk".

Üdvözlettel:

Bíró Klára