Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Napló 

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ezen a héten is én, Bence írok, mert Anya még mindig nem épült fel, betegeskedik. Még szerencse, hogy őszi szünet van, így tudom ápolni, és segíteni neki. Én takarítok, ágyazok, mosogatok.

Nehezen gyógyul, mert nincs pénze gyógyszerre, így nagyon gyenge, és enni is alig eszik valamit, csak teát iszik. Segítek neki főzni, odaviszem neki a hozzávalókat, Ő elkészíti, és én megfőzöm a tűzhelyen, hogy ne legyünk éhen. Ő nem sokat eszik belőle, mert nincs étvágya. Arra kérem mindig az Istent, hogy épüljön fel minél hamarabb, hogy ismét az izgő-mozgó anya legyen, aki mindig is volt! Jó látni, amikor jön-megy, intézkedik. És most csak fekszik, még a WC-re is alig tud kimenni. Nagyon rossz így látni őt. Most többet már nem írok, mert ápolnom kell anyát, és még vár rám a házimunka is. Köszönjük a támogatást!

Csókolom:

                        Bence

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Igen el vagyok keseredve, egyre nehezebb és nehezebb helyzetben vagyunk, helyzetünk mindenféle értelemben teljesen kilátástalannak tűnik. Páromnak a legutóbbi fizetése 31000 Ft volt. Nem tudjuk, hogyan tovább!? Nekem még mindig nincs munkahelyem. Állapotom miatt újabb és újabb gyógyszereket kapok, de az eddigieket sem tudom kiváltani! Most véradóállomásra kellene mennem vizsgálatra, de nincs 400 forintom, hogy busszal el tudjak oda menni! Lassan itt a mikulás, és a karácsony, pedig most telt el a tavalyi! Azt az ünnepet is nehezen vészeltük át, így az előttünk állótól is félek!

Azt hittem, hogy minden rossz után csak jó jöhet, de ez nem mindig van így!

Nemrég volt fogadóóra az iskolában, és megint csak ismételni tudom magamat, szó szoros értelmében igen jó véleményt kaptam a gyermekünkről, mind a magatartást, mind a szorgalmat illetően!

Tényleg nagyon jó gyerek! Valahogyan meg kell oldanunk a költözést is, mert csak ebben az évben tudunk itt maradni. A főbérlő ugyanis eladja a lakást. Ahol élünk ennél olcsóbban nem igen lehet albérletet találni. Pedig ez is a legkisebb 22nm-es lakás, és ez 30000 Ft plusz rezsi! Most fűtéssel több, mint 60000 Ft-ot kellett kifizetnem és ebben nincs benne a szemétdíj sem. Közben az APEH büntetést is fizetnem kell, amit férjem tavalyi munkahelye által kaptunk, mert hiába vonták le az adóelőleget tőle, az APEH-nál ennek nincs nyoma! Elviselhetetlen a helyzetünk!

Kedves Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Mióta tőletek kapjuk ezt az összeget, azóta nagyon jó, mert sok mindent megkapok, amit eddig anyuék nem tudtak megvenni. Sajnos én lisztérzékeny vagyok, és nagyon drága az étkeztetésem. Nagyon örülök, hogy van egy ilyen alapítvány, mint a tiétek, és rengeteg gyereknek segítetek. Apa már egész jól van csak most megint találtak neki daganatot, de az a jó benne hogy ez meg se kottyan neki. Ő teljesen nekünk él. Anya most volt kórházban, nagyon sok infúziót kapott, mert valami volt az agyával. Remélem, nem súlyos. Nem tudom, mit tennék, ha elveszteném a családomat. Apa meg Laura nagyon jók voltak egy táncversenyen, ahol Lauráék a 2. helyezést érték el, apa meg megkapta a legjobb edzőnek járó díjat. Remélem, én is el fogok érni ilyen sikereket a fociban. Még csak november van, de legalább már nagyon sok ötösöm van, aminek a szüleim nagyon örülnek. Szeretném kérni tőletek, hogy ne haragudjatok hogy eddig nem írtunk, de apa is meg anya is folyamatosan kórházakba jártak. Remélem, ezért elnézitek! Ja remélem, nem baj, hogy tegezlek titeket! Ígérem, hogy most már fogok írni!

Írta: Norbi

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Sikerült a múlt héten alkalmi munkát találnom, zöldségszedést. Hát nagyon nehéz munka volt, a héten már nem kellett menni az idő miatt sajnos, pedig akármilyen nehéz is volt. Nagyon örültem ennek a munkának is, végre hát remélem még legalább egy-két napos munka lesz. Nagyon örültünk az újabb utalásuknak is, mert már annyira vártuk, mert semmi sem volt itthon már, és főzni sem tudtam napok óta. Nagyon rossz ez a helyzet, de sajnos ez van, így kell élnünk. Lányok jól vannak hála Istennek, tényleg ezért az egyért kérem Istent mindig, hogy csak egészséget adjon nekünk. Férjem nagyon ki van készülve, táppénzre kellett neki jönni, annyira kikészültek a kezei. Nem tudom mi lesz, hogy megy így vissza dolgozni, úgy sajnálom szegényt!

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Megígértem a kis keresztlányomnak, hogy amíg tiszteletüket teszik az apósa sírjánál, vigyázok a kicsinyeire. Így indult a hét, reggel kilenc órakor indultam el hozzájuk, a párom csak később jött utánam. Négy kicsi gyereke van, a legkisebb négy hónapos. Nem volt nehéz dolgom, jól nevelt, vidám kis lurkók, és szeretjük egymást, mivel elég gyakori vendég vagyok náluk, olyan, mintha haza mennék.

Az iskolában kitört az őszi szünet, a gyerekek nagy örömére. Nekünk annyiban más, hogy Miklós ilyenkor nem kaphat ebédet. Rosszul indult az őszi nagytakarítás, mert betörtek az iskolába, és fűtés sem volt megtakarítási okok miatt. A hét közepére már csak 7-8 fokot mutatott a benti hőmérő, majd lefagyott a kezünk, ki kellett menni az udvarra melegedni. Pénteken aztán megszántak minket, elengedtek bennünket szabadságra.

Ezen a téren itthon sem valami fényes a helyzet, mert nincs tüzelőnk. A padláson akadt még ki tudja mikorról egy kevés száraz fenyő, ha már nagyon lehűl idebenn a levegő, azzal melegítjük föl egy kicsit. Miklós folyton szipog, folyik az orra, éjjel nem lehet tőle aludni, annyira eldugul, az orrcsepp sem oldja.

November 2-án az első munkanapja volt a nagyfiamnak! Nyolc órában kezdett, és délelőttre kellett mennie, ezért hajnali négykor keltünk, mert a legelső busszal el kell indulnia ahhoz, hogy hatra beérjen. Legnagyobb örömömre boldogan jött haza, nem törte le az a tény sem, hogy másnap már 12 órában kell dolgoznia, és este 6-tól reggel 6-ig. Minden tetszik Neki, a munkatársait is kedveli. Szerdától szombat reggelig tartott az első 3 napos műszak, szombat, vasárnap, és hétfő pihenő, utána 3 nap délelőttös műszak, és így tovább.

Minden nap hoz valami kellemetlen dolgot, hol a villanyvezeték ég le, hol elromlik valami. Bárhogyan osztom és szorzom a fizetésemet, nem lett elég ismét a számlákra, rettegésben tart a tudat, hogy bármikor lekapcsolhatnak valamit!

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Napló 

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A héten Anya lázasan fekszik, ezért én, Bence írom a naplót. Anya rámparancsolta, hogy el ne felejtsem megírni, mert Ő mindig eleget tett a kötelezettségének, és minden héten megírta. Most is nekem akart jót, mert elment dolgozni, de abban a vékony ruhában megfázott, így még nagyobb baj lett, mert nem tud pénzt keresni és még beteg is. napok óta lázasan fekszik, fájnak a kezei, alig bír felállni, de orvoshoz nem megy, mert az pénzbe kerülne.

Ha haza jövök az iskolából, én ápolom, főzök neki teát, vizes-ruházom, hogy levigyem a lázát. Már azon gondolkodik, hogy hogyan fog eljutni a temetőbe, és hogy miből lesz nekem téli ruha, meg tüzelő. Ilyenkor jut eszembe, hogy milyen jó lenne, ha segítene rajtunk valaki, ha lenne egy jó nagymamám. Igaz, még él az anyai nagyim, de sajnos tudomást sem szerez rólunk. Anyukám testvére (a néném) mióta magához vette, azóta számára csak az ő két gyereke létezik. Próbáltunk többször közeledni hozzá, jó szándékkal, szeretettel, de elutasított, mert befolyásolják, mivel velük él, neki azt kell tenni, amit ők mondanak. Mondtam Anyának, hogy ne is búsuljon, majd csak megélünk valahogy az ő segítsége nélkül is. Pénteken megkezdődött az Őszi szünet is, kár, hogy Anya beteg. Nagyon szépen köszönöm a pénzt, amit minden hónapban tetszenek küldeni, már most is nagyon várom, mert alig van ennivalónk. Megígértem Anyának, hogy tanult ember leszek, hogy kitörjek a szegénységből és én is segíthessek a hozzánk hasonlóknak!

Csókolom:

                        Bence

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Bár tudom, hogy nagyon sok lemaradásom van, de úgy érzem, most már rendeződnek a problémák, és most már a naplóírás sem fog elmaradni. Le kell írjam, hogy hónapokig jártam kezelésre, mert nem tudták megállapítani, hogy amit találtak kis csomót a méhen belül, az jóindulatú, vagy rosszindulatú, vagy mi lehet. Közel fél év orvosi vizsgálat és mindenféle járkálás után derült ki, hogy csak egy rosszul beforrt heg, melyet az első fiam születése után nem vettek észre, és nem is kezeltek.

Rossz volt, hónapokig azt gondoltam, hogy beteg vagyok, és mi lesz a gyerekekkel, ha én nem leszek. Egy hónapja tudom biztosan, hogy egészséges vagyok, és most kezdek felébredni a rémálomból, amit eddig átéltem. De, hogy már nyugis a helyzet, most már csak pozitívan gondolkozom. Kicsit egysíkú az életünk, de azért ritkán történnek olyan dolgok, amiket szívesen megosztok másokkal.

A napokban nagyobbik fiam elkezdte mesélni, hogy milyen régen sétáltunk a Duna-parton, és hogy emlékszem-e még erre.

- Persze, mondtam neki.

Mire Ő:

- Anya, van nekünk száraz kenyerünk?

- Igen, egy-két falat.

- Akkor öltözz, és vigyük ki a hosszú nyakú kacsáknak.

Hosszas beszélgetés és magyarázás után értette csak meg, hogy ilyen hidegben már nem nagyon lehet őket etetni, mert ők is elbújnak. De neki ez nem volt kielégítő válasz, és nem is akarta elfogadni a tényeket, és csak ennyit mondott:

- Akkor is öltözz, és menjünk, nézzük meg hová bújtak!

Aztán minden kezdődött elölről, magyarázkodás és beszélgetés a hattyúkról. Ezt a beszélgetést kisebbik fiam is hallgatta, majd így szólt:

- Nem megyünk sehová, alvás van!

Ő itt lezárta a mi beszélgetésünket.

Egyébként sok olyan dolgot csinálnak, ami aranyos, de nagyon nehéz levélben leírni, hogy az olyan legyen olvasás közben, mint mikor megtörténik.

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon telnek a hónapok, már november van! Szerencsére mindig van munka, ezen a héten még lesz napszám, pár napig almát szedünk, aztán pedig káposztát vágunk. Nagyon jó ez a kiegészítő munka, az újságkézbesítést is lassan megszokom, csupán az a gondom, hogy igen hosszú a falunk, és fárasztó minden reggel ilyen sokat biciklizni, bár lehet a kerékpározás még menne is, csak az a gond, hogy 116-szor le is kell szállnom a bicajról, (ennyi újságot kézbesítek naponta), hozzávetőlegesen naponta 5 km-t kerékpározok. Tudom, hogy sokan ettől többet is kerékpároznak, csupán edzés miatt is, nekem most az a nehéz, hogy hajnali órákban teszem meg ezt az utat, 5 és 7 óra között kézbesítek, majd fél 8-tól napszámba megyek este 5-ig, már sokszor érzem a kimerültség jeleit, de nagyon kell a pénz, és végre adódott lehetőség, hogy egy kicsit könnyíthetek az életünkön...

A családom jól van, Édesanyám szerencsére egészséges, már a korához képest, szedi a gyógyszereit és pszichésen jó hatással van rá, hogy szükség van rá kicsit jobban a családban is, legalábbis most ezt jobban érzi.

Gyermekeim csodálatos kis emberkék, nagyon sokat segítenek, és nagyon sajnálnak, mikor fáradtan haza érek, teljesen ki vagyok ilyenkor már „szolgálva”, terített asztal vár, és együtt vacsorázunk, közben elmesélik a napi történéseket, mit csináltak, mit gondolnak, és mik a tervek akár holnapra, vagy mire van szükségük.

Lányom nagyon várja a fogszabályozó első próbáját, ami november 11-én lesz, és 16-án fogja megkapni végleg, szegénykém tele van félelemmel, hogy is fog tudni vele enni, és milyen érzés lesz, és nem utolsó sorban a barátnők mit szólnak majd hozzá, nem fogják-e csúfolni miatta, remélem minden megoldódik rendben!

Az őszi munkákkal is készen vagyunk, betakarítottuk a kertben termett terményeket, elraktároztuk nagy részét a pincében, vagy a kamrában.

Nemrég volt halottak napja, nagy szeretettel emlékeztünk Édesapámra, együtt volt a családunk, a Bátyámék és az Öcsémék is itthon ebédeltek, és aztán együtt mentünk a temetőbe, sokat beszélgettünk Apuról és a hiányáról, már 3 éve lesz, hogy nincs köztünk, mégis nagyon fáj a hiánya még mindig.
Nagyon „szép” volt a temető, a sok emlékezés mécsese, gyertyája világított és a csodaszép virágokkal beborított sírhalmok, ahogy körbeállták a rokonok, barátok. Sok-sok család ilyenkor találkozik, mert az még mindig olyan szép dolog, hogy a távolban élő emberek is ellátogatnak legalább ilyenkor a szerettei sírjához.

Nekünk is voltak távol élő rokonaink is, unokatestvéreim az ország túlsó feléből. Remélem, ez a hagyomány még nagyon megmarad a családunkban is.

Búcsúzom, de már nyugodt szívvel megígérem, hogy a következő beszámolóm kicsit hosszabb lesz, több lesz a szabad időm, és lesz időm írogatni is.

Legyen minden olvasómnak csodaszép a napja, a hete, történjen minden a lehető legjobban vele és a szeretteivel!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária