Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A mai nappal kaptam egy közjegyzői felszólítást az OTP Faktoring miatt. Borzalmas már elviselni, és megoldani a dolgokat, de hiába várunk a csodára! Infarktus gyanúval jöttem ki most is a kórházból, saját felelősségemre, mert már lassan az életem és a házasságom is rámegy erre a sok gondra!

Mi már nem is várjuk még a Karácsonyt sem, mert tudjuk akkor is nélkülözés lesz csak. Mindig azt hittem, hogy rossz után csakis jó jöhet, de úgy látszik tévedtem! Az éjszakákat szeretem, amikor is csend és nyugalom vesz körül, és akkor tudok egy kicsit „ellazulni”! Egyre nehezebb, főleg úgy, hogy még munka sincs kilátásban, nehéz a megélhetés. A kisfiunkat nagyon sajnáljuk, mert nem tehet semmiről, és mégis nehéz sorsa van.

Páromnak újból kellene járnia sugárkezelésekre, de nem megy, próbál munka után nézni, mert mondja, hogyha állandóan kórházban fekszünk, úgy nem lehet megélni! Nagyon bánt ez a dolog, lelkileg teljesen kikészültem! Sokszor napokig nem eszek, annyira bántanak a dolgok! Imádkozni tudok csak a mielőbbi gyors segítségért, mert már csakis egy gyors segítség segítene rajtunk! Tudom, hogy mindenkinek nehéz, de mindenkinek a saját gondja a legnagyobb! Nem tudom már, mit írjak, sokszor már csak ismételgetni tudom magam! A helyzetünk semmit nem változik, csakis romlik. Megműtöttek a múlt héten, a bal karom könyöktől csuklóig fel van vágva a sok csomó miatt! Újabb műtét előtt állok, ami egy hét múlva esedékes!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nehezen tudom elhinni, hogy valaha is rendbe fog jönni a helyzetünk. Ahogyan a hetek-hónapok, úgy egyre nehezebben tudunk elviselni, elfogadni dolgokat. Már a mindennapokat is nehezen éljük meg, mert egyre több problémával kell szembesülnünk. Középkorú emberek vagyunk, és számomra felfoghatatlan, hogy fiatalon is így kétségbe eshet az ember!  Nem tudok tovább így élni, hogy kilátástalana helyzetünk, de tudom-tudjuk, nem adhatjuk fel, mert gyermekünk számít ránk, hiszen csak is mi vagyunk neki. Párom a múlt héten volt orvosnál és közölték vele, hogy ha így folytatódik a helyzete cukorbeteg lesz, jelenleg is elég magas a cukra, komoly diétát kellene tartania ahhoz, hogy plusz gyógyszert ne kelljen szednie.

Vége az Őszi szünetnek is, lassan, de eltelt. Gyermekünk már igen várja az iskolát. Őszi szünetre plusz szorgalmi feladatokat kért tanárától matematikából. Lassan itt az ünnep, a Mikulás és a Karácsony, és mi nem tudjuk, hogy fogunk-e tudni neki szép és boldog Karácsonyt biztosítani, pedig megérdemelné.

A sok idegeskednivalótól folyamatosan zsibbad a bal oldalam, a szívem pedig többet üt le sokszor, ami gond, szívkatéterezés előtt állok! Javasolták, hogy menjek el pszichológushoz, akivel az egészségügyi helyzetemről tudok beszélgetni, hátha segít feldolgozni bizonyos helyzeteket! Rettentően bánt, hogy még mindig nincs munkám, és így a tél előtt egyre kevesebb is a lehetőség. Néha úgy gondolom, az a sorsunk, hogy szenvedjünk, sok megpróbáltatás van mögöttünk, és előttünk! Nem tudjuk, hogyan tovább és ez igen rossz!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Igen el vagyok keseredve, egyre nehezebb és nehezebb helyzetben vagyunk, helyzetünk mindenféle értelemben teljesen kilátástalannak tűnik. Páromnak a legutóbbi fizetése 31000 Ft volt. Nem tudjuk, hogyan tovább!? Nekem még mindig nincs munkahelyem. Állapotom miatt újabb és újabb gyógyszereket kapok, de az eddigieket sem tudom kiváltani! Most véradóállomásra kellene mennem vizsgálatra, de nincs 400 forintom, hogy busszal el tudjak oda menni! Lassan itt a mikulás, és a karácsony, pedig most telt el a tavalyi! Azt az ünnepet is nehezen vészeltük át, így az előttünk állótól is félek!

Azt hittem, hogy minden rossz után csak jó jöhet, de ez nem mindig van így!

Nemrég volt fogadóóra az iskolában, és megint csak ismételni tudom magamat, szó szoros értelmében igen jó véleményt kaptam a gyermekünkről, mind a magatartást, mind a szorgalmat illetően!

Tényleg nagyon jó gyerek! Valahogyan meg kell oldanunk a költözést is, mert csak ebben az évben tudunk itt maradni. A főbérlő ugyanis eladja a lakást. Ahol élünk ennél olcsóbban nem igen lehet albérletet találni. Pedig ez is a legkisebb 22nm-es lakás, és ez 30000 Ft plusz rezsi! Most fűtéssel több, mint 60000 Ft-ot kellett kifizetnem és ebben nincs benne a szemétdíj sem. Közben az APEH büntetést is fizetnem kell, amit férjem tavalyi munkahelye által kaptunk, mert hiába vonták le az adóelőleget tőle, az APEH-nál ennek nincs nyoma! Elviselhetetlen a helyzetünk!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Megint voltam kórházban, kaptam újabb gyógyszereket és további vizsgálatokra lettem kiírva! A diagnózist még mindig nem tudja a doktornő, csakis sejtései vannak. Ami nem igazán megnyugtató Mindig gyanakszik valamire, és ha az esetleg nem jön be, újabb diagnózist próbál felállítani! Kísérleti nyúl vagyok! A férjemnek nincs tovább munkahelye, fogalmunk se lesz, hogy hogyan tovább!

Kisgyermekünk sorozatosan hozza haza az ötösöket, boldog, vidám, hogy ilyen jól tanul.

Lassan itt a karácsony megint, és mint minden évben, abban reménykedek, hogy a következő évben nagyon szép, és nyugodt, boldog karácsonyt tudok majd a családomnak biztosítani!

De sokszor már azért is hálásak lehetünk, hogy van mit ennünk! Sokszor úgy érzem, az a sorsunk, hogy örök vesztesek vagyunk. Nagyon nehéz a mindennapokat úgy megélnünk, hogy azok tele vannak keserűséggel, lelki és fizikai fájdalommal, és sok-sok nélkülözéssel, szenvedéssel. Minden este imában hajtom le a fejem, és már csakis azt szeretném, ha egy kicsit jobb, könnyebb lenne. Rengeteg teher van rajtunk, és már igen nehezen tudjuk tartani magunkat!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Nehezen tudom már szavakban leírni azokat, amik velünk történnek. A jó múlt héten, amikor egy reggel gyermekemet iskolába vittem, egy édesanya odajött hozzám, és megkérdezte, miért vagyok mindig olyan elkeseredett? Mondtam, hogy ez jó kérdés, de számtalan okot tudnék rá válaszolni! Következő héten hétfőn megyek megint MRI-re, és talán utána már „eldől”, hogy mit szeretnének kezdeni velem az orvosok! Őszintén bevallom, hogy félek, mert nem tudom, hogy ha megint rossz eredményeket fogok kapni, hogyan fogom feldolgozni! A szervezetem folyamatosan épül le, és a probléma „fő” okát még mindig senki sem tudja.

Az is kiderült, hogy szemüveg is kell, mert messzire már nem látok, de egy szemüveg is több tízezer forint lenne. Párom munkahelye sajnos ideáig nem vált be, jelenleg is keressük az újabb és újabb munkahelyet. Kissé elkeserítő, hogy ígéret bőven van a munkáltató felöl, de ez sokszor csak ígéret marad!

Gyermekünk továbbra is igen jó tanuló, ideáig csakis 4-es, 5-ösökkel büszkélkedhetünk!

Most az iskola a kolontári gyermekeknek gyűjt, és mi is itthon minden olyan használható dolgot összeszedtünk, amit egy bajba jutott gyermek még fel tud használni! Boldogan láttam, ahogyan a gyermekünk önzetlenül adta a csomagba azokat a dolgokat is amik a kedvencei, amiket szeret. És amikor megkérdeztem, hogy nem sajnálja-e, azt mondta: Anya, nekem van mit ennem, hol laknom, segíteni akarok, add oda nyugodtan! Jó érzés volt látni, hogy nem irigy, jó szíve van, de tanáraitól hallottam, hogy osztálytársaival is ugyan ilyen. Egy isteni gyermek!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Hétfőn háziorvosom közölte velem, hogy valószínűleg agylágyulásom van, azért vannak ezek a komoly rosszullétek. Az eddigi vizsgálati eredmények ezt mutatják, de pontosabbat e hó 18-ai vizsgálattól várnak. Még az sem kizárt, hogy vérrög van a fejemben. Borzalmasan magam alá kerültem, nemhogy szűnnének a problémák, hanem gyűlnek! A párom munkája az eddigi tapasztalataink alapján nem lesz „hosszú életű”! Sajnos úgy néz ki, ez sem fog összejönni. Én már azt mondom, hogy azt hiszem el, amit látok!

Sajnos az iskolában is elkezdődtek a gondok. Gyermekemet folyamatosan bántja lelkileg, fizikailag egy felső osztályos gyerek! Sajnos hiába szólok az illető gyereknek, vagy a tanároknak semmi haszna. Kisfiamat már igen megviseli ez a helyzet, éjszakánként felsír, rosszakat álmodik! Nagyon bánt, hogy az iskola ilyen közömbös a problémát illetően. Pedig már rengeteg panasz érkezett az igazgatóhoz amiatt a fiú miatt, mert másokat is ver.

Valószínű, hogy jövőre az albérletünkből is költöznünk kell, a tulajdonos eladja a lakást. Már most el vagyunk keseredve emiatt is, mert nem tudjuk, hogy fogjuk majd ezt is megoldani! Ma már egy albérleti váltás százezerről indul. Lakást pedig esélyünk sincs venni! Mit hoz még a jövő?

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Mostanában gyakran felteszem magamnak azt a kérdést, hogy: Mit akar még tőlem az élet?

Rengeteg lelki és fizikai szenvedésen megyek át, és sokszor már felnézek az égre, és azt kérdezem: Mit veszel el tőlem még Uram? Most, hogy egy kicsit se legyen nyugvásunk, közölte velünk a főbérlőnk valószínű, hogy eladja a lakást, amiben lakunk, úgyhogy 95%, hogy költöznünk kell! Csak, hogyan, hová, azt még nem tudom! Borzalmas időszak van mögöttünk, de úgy látszik még rosszabb áll előttünk! A teljes kilátástalanság, és létbizonytalanság őrjíti meg az embert. Mi már nem is tudjuk mi az a gondtalan hónap!

Gyermekünk jó tanuló lett, és már két hét iskolai kezdés után két darab ötössel és egy darab négyessel büszkélkedhet. Ahogy múlnak az évek, ő továbbra is megmaradt jó gyereknek! Már gyermekként megtanult felnőttként beszélni, gondolkodni, és főleg viselkedni!

A nehézségeink miatt sajnos már nincs gyerekkora, és ez rossz érzés! Sokszor, ha szomorú vagyok megkérdezi: Mi bánt Anya? Már gyermekként odafigyel a legkisebb gondra is!

Jövő héten kellene megint mennem a helyi kórházba vizsgálatokra, de már nem látom értelmét, házi orvosom bíztat, menjek és csináljam végig! De már elfáradtam, belefáradtam, és a küzdelembe, hogy egyszer jobb és talán könnyebb lesz, mára már feladtam!

Sajnos még mindig nem találtam munkát! Bánt, hogy nincs munkám, egy haszontalan embernek érzem így magam. Nem látom értelmét a mindennapjainknak, hiszen semmi értelme a napoknak. Esténként azért imádkozok, hogy a következő nap jobb legyen, könnyebb legyen! Tényleg nem tudom, hogyha nem lenne az Alapítvány, mi lenne velünk, hiszen volt már egy jó pár olyan hónap, amikor csakis az a 25.000 Ft maradt meg élelemre. Itt a Gyermekétkeztetési Alapítványnál legalább látszik, hogy az a sok 1%, sok bajba jutott családhoz kerül!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, és még nehezebb az, ami előttünk áll! Soha nem gondoltam volna, hogy egy ember élete milyen keserves dolgokból állhat! Holnap megint kórházba megyek, ami igazán megvisel, hiszen teljes egészében már nem tudok a családomra koncentrálni, teljesen lefoglalnak a betegségek, a mindennapi problémák. Párom dolgozik az új helyen, majd kiderül egy hónap után, hogy valójában milyen is? Gyermekünk már megkapta az első ötösét versmondásból, igen boldog volt! Egyre több felelősség van rajta is, egyre többet tanul, egyre többet vállal!

A helyzetünk változatlan az életszínvonalat illetően. Egyre rosszabbul vagyok lelkileg is, a sok megpróbáltatást már igazán nehezen viselem.

Másnap délután fejezem be ezt a levelemet, és ma gyermekünk megkapta szorgalomból az ötösét, magatartásból pedig a négyesét! Boldoggá tesz ez a kisgyerek, őszintén Ő tartja bennem-bennünk a lelket! Már most nagyon jó ember! Tiszteli tanárait, becsüli társait! Sokat gondolkozom az élet történésein, de még többet gondolkozom a sok „mi-miért?” kérdésen! Tudom butaság, hogy válaszokat szeretnék, de tudom, nem tettem-tettünk semmi olyat, amiért így kellene szenvednünk! Lelkiismeret furdalásom van a párom miatt is, mert rengeteget dolgozik, és én még mindig nem találtam munkát! Bánt, hogy nem tudok könnyíteni a terhén!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Eltelt egy újabb hét, és még mindig nincs munkám, pedig keresem. Talán már az is baj, hogy olyan nagyon meg akarom találni! Sokszor azt tudom a leghamarabb elérni, amit nem akarok olyan erővel. Gyermekünk jár iskolába, nagyon szereti a sulit, örül társainak, tanárainak. Egyre többet és többet vállal magára, emeltszintű matekra jár és már németül is tanul! Azt mondta nem rég nekem, hogy egyre többet akar tanulni, hogy tanult ember legyen! Ez a kisgyerek, áldás a mi életünkben!

A napi nehézségeink ugyan úgy megvannak, páromnak új munka után kellett néznie, mert ahol eddig volt, problémák voltak. A hat hónap alatt most harmadjára fordult elő, hogy nem tudták időben kifizetni őket, több nappal később kaptak fizetést. És az is csak akkor volt biztos, amikor már a kezükben volt! Nagyon nehezen viseltük ezeket az időszakokat, hiszen az albérletet időben kell fizetni! De majd a jövő hónapban kiderül, hogy ez a jelenlegi munkahely tényleg olyan jó-e, mint ahogy azt mondták!

Napról napra egyre több embert látok szenvedni valamilyen formában, és sokszor azon gondolkodom, hogy mi lesz velük, segít-e nekik valaki? Már öt éve, hogy van egy család, akiknek gyermekem kinőtt ruháit odaadom, mert igen, bizony ők még azt is szívesen veszik, olyan a helyzetük. Vannak emberek, akik akarják, hogy segítsenek rajtunk, és azokon lehet segíteni! Igen nehéz ma már embernek lenni, embernek maradni!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Lassan addig jutok, hogy egyáltalán nem lesz kedvem felkelni reggelente. Nap, mint nap emberek rosszindulatával kell szembe néznem, és most már az is igen megvisel, hogy nincs még munkám! Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan tovább? Vagy van-e értelme tovább? Orvoshoz is kellene ugye mennem, de már nem tudom megoldani! Tényleg nem! Amikor az ember bajban van, akkor a legbutább, hogy reménykedik! Nagyon megviselnek lelkileg a dolgok, de tudom, nem adhatom fel! Szeretném, ha meggyógyulhatnék, és dolgozhatnék! Jó lenne egy kis levegőhöz jutni, megnyugodni! Harc az életünk, harc a mindennapokért! Erőt a drága kisfiunk ad nekünk, aki megérti, ha egy szelet csokit nem tudunk neki megvenni, és ha kap egy szelet csokit, akkor olyan hálás, hogy a kezemet puszilgatja! Jó ember lesz belőle, hiszen már most egy áldott gyermek! Este, mikor lefekszünk, akkor az arcomra ad egy puszit, és mondja: Jó éjt drága anyukám! Ilyenkor mindig összeszorul a szívem, mert nem tudom, hogy mi lesz másnap!? Látom-e még? Megijesztenek ezek az eszméletvesztések, amik már egy jó ideje tartanak. Főleg az aggaszt, hogy nem tudják az orvosok, hogy mitől lyukadt ki az agyam. Talán istennek még terve van velem, mert még éltet minket, és ez jó jel! Párom dolgozik, szegény igen nehezen bírja, de csinálja! Nem tehet mást! Aggódom miatta is! Már rég jelentkeznie kellett volna a kezelőorvosnál, de nem tudjuk megoldani! Nem tudom, mikor tud majd elmenni? Egy dolog vigasztal minket, hogy bármi-bárhogyan is fog alakulni, nyugodtan vagyunk, mert mi tényleg mindent tisztességesen csinálunk! Igyekszünk jól élni, cselekedni!

Augusztus 10-én voltam Pesten az eredményeim végett. Vannak eredmények, amik jók, de vannak, amik rosszak lettek! Továbbra is rossz az eredményem, ami a gyomromat illeti! Neurológiai szempontból 10×5 infúziós kezelést írtak ki, majd utána újból Pestre kell mennem kontrollra! Ma megkérdeztem a háziorvosomat, hogy mi az a „vascularis laesio”? Azt mondta, hogy számtalan lyuk keletkezett az agyamon, amelyek érelhalástól származnak, ezek agyi trombózistól keletkezhettek! A háziorvosom ma azt is mondta, hogy a szteroidokat is azért akarják adni, hogy a fájdalmaim enyhüljenek, tünetmentes legyek. Meggyógyulni már soha nem fogok, de fájdalmaim megszűnnek. Egy időre! Borzalmas érzés! Férjem egyre rosszabbul van, tegnap el kellett jönnie a munkahelyéről, mert rosszul lett! Hiányoznak a kezelései! Nehezen bírjuk! A félelem a betegségeink végett, a mindennapokban velünk van, az aggódás a gyermekünk felé, a rettegés az anyagi gondok felé állandósultak az életünkben! Rossz, igen rossz helyzetben vagyunk! Itt az iskolakezdés is, és azt sem tudjuk, hogyan oldjuk meg! A szívem szomorodik, ha arra gondolok, hogy a gyermekem osztályából már mindenkinek van számítógépe, csak neki nincsen egyedül. Nem tudjuk megoldani! Legjobban mi örülnénk, ha meg tudnánk neki oldani! Mivel számítástechnikát is tanulnak, mi tagadás itthon tudna tanulni, gyakorolni. Megérdemelné egyébként is, mert igen jó gyerek!

Nehéz időszakon vagyunk túl, és jó lenne már kicsit megpihenni, megnyugodni, mert a stressz is ront az egészségügyi helyzetünkön!

Hétvégén megint történt egy összeesésem, rosszul lettem, így megint orvosnál kötöttem ki! Nagyon rossz ez így már, az állandó orvosi ellátásokat is el kell tudni viselni! Főleg, ha tudnák, hogy mi az ember legfőbb betegsége. De csak találgatnak, az pedig nem jó! A bizalom elszállt, hiszen sokszor úgy alakultak a dolgok, hogy ma már normális emberhez méltóan nincs miért bízni, igen kevés orvos van, aki tényleg emberileg is a betege mellett áll! Szoktam nézni a tévében a Dr. House c. sorozatot, ez az orvos igen „bunkó”, de legalább JÓ ORVOS! A dolgok mögé lát és végig viszi a dolgokat az elejétől a végéig. Boldog lennék, ha magam mellett is egy ilyen orvost tudhatnék, biztos több esélyem lenne a gyógyulásra. Betegségemből kifolyólag az ország legjobb (?) orvosához járok 2008 óta! De azóta még nem tudott rájönni, mi a problémám egészségügyileg. Nagyon mélyen érintett, hiszen minden bizodalmam őbenne volt! De hát ez van! Nagyon nehéz elfogadni, hogy nincsen visszaút!

Gyermekünk igen várja már az iskolát, hiányoznak a barátai is, de a tanulás is. Nyáron több esetben is odajött hozzám, hogy: - Anya írjál nekem matek feladatokat! Boldog voltam, hiszen láttam, hogy nemcsak a barátok fontosak neki, hanem az iskola is. Párom dolgozik rendesen, de már kértem, hogy vasárnap maradjon egy kicsit itthon, pihenjen Ő is! Tisztelem őt, mert mindent megtesz, hogy minél könnyebb legyen a helyzetünk! De nem csak rajta múlik minden! Sokszor el is csügged, ha nem tud valamit megoldani. De hát ilyen a mi életünk, tele gonddal, plusz még betegségekkel, ami mára már teljesen földbe nyomott minket! Lesz majd jobb?

Vissza a főoldalra

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Ha az ember beteg lesz, vagy betegen születik, akkor neki az élet „árnyoldala” jut. Az állandó ellenőrzések, az állandó pluszkiadások emiatt, igen megterhelők a család számára. Nehéz úgy megélni a mindennapokat, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mi lesz másnap. Jól lehet, nehéz mindenkinek, ma már mindenki küzd valamilyen problémával, de egyes embereknek különösen kijut a gondokból. Most megint ott tartunk, hogy választanunk kell a megélhetés, vagy albérletfizetés?! Mert ma már a kettő nem megy egyszerre! Nagyon rossz érzés, nagyon megterhelő lelkileg! Itt az iskolakezdés is ami pluszkiadással jár az embernek, de még a helyi Önkormányzattól sem várhatunk segítséget! Borzalmas, amikor meg kell alázkodni, amikor könyörögni kell azért, hogy kapjunk segítséget! Megint Pestre kell mennem orvoshoz, újabb gyógyszereket kapok, de a jelenlegieket sem tudom mindig kiváltani! Párom egyre fáradtabb, egyre nehezebben bírja a munkát, hiányoznak a kezelései, csak idő kérdése ez is, hogy meddig bírja még? Mégis küzd, mert nem tehet már semmit! Messze van a megoldás az életünktől, de még messzebb van a gyógyulás! Nagyon-nagyon aggódom, mert én még mindig nem találtam munkát és ez elkeserít!

Az a kis pénzünk is legtöbb esetben arra megy el, hogy telefonálok, ha látok egy álláshirdetést, vagy utazom át egy városba, mert éppen személyesen lehet jelentkezni! De ha meg sem próbálom, honnan tudjam, hogy sikerülni fog-e? Nem tudom, hogy ennek az egésznek mi lesz a vége, de a helyzetünk hétről-hétre rosszabb, kilátástalanabb, elkeserítőbb! Lassan úgy látjuk, úgy gondoljuk, ahhoz, hogy jobb, vagy talán könnyebb legyen, nem kellene ilyen korrekt, becsületes emberként élni!!!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Folyamatos keserűségek sorozata következett ezen a héten!

Hiteleinket felmondták, behajtó céghez adtak, akik semmilyen együttműködésre nem hajlandóak a dolgok rendezése végett! Szemtelenül és lekezelően beszélnek az emberrel a telefonban. Nem tudom, hogy minek kellene még bekövetkeznie, de már így is éppen, hogy van erőnk, lelkileg, és anyagilag már így is a padló „alatt” vagyunk! Soha életemben nem éreztem magamat ilyen nyomorultul, ilyen kilátástalan helyzetben sem voltunk még.

Ha létezik csoda, akkor könyörgünk, jöjjön, mert már nem megy tovább! Nehéz úgy élni a mindennapokat, hogy tudja az ember, bármelyik nap vége lehet az életének, a betegségekből kifolyólag. Nap, mint nap azon gondolkodom, hogy ezt mivel érdemeltük ki, ezt a helyzetet? Egyáltalán nem bántunk senkit, folyamatosan segítünk embertársainkon! Azt hittük, hogy jó tett helyében az ember csakis jót várhat! Butaság ez is! Mindig azon gondolkodom, hogy egyes embereket miért ver így a sors?

Lassan vége a nyárnak és kezdődik az iskola, de, hogy idén, hogyan fogjuk elkezdeni, miből, azt nem tudom!? Szerencsétlen helyzet a miénk, nem igazán jó csillag alatt születtünk! Jó lenne már egy kicsit megnyugodni, megpihenni, mert lassan elhiszem, amit az orvosaink mondanak, hogy a sok betegség az idegi és lelki problémák által kezd kialakulni! Az miatt meg már teljesen kiborultam, hogy még mindig nem találtam munkát, olyan rossz, hogy mindig találnak valami kifogást az emberben! Az, hogy az ember dolgozni akar, az csakis másodlagos dolog! Az, hogy még élni akarunk, és ahhoz pénz kell az meg közömbös más ember számára! Hát ilyenek lettünk mi emberek!!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Rengeteg gonddal meg kellett eddig is küzdenünk, de úgy érzem a java még hátra van. Még mindig nem találtam munkát, és ez egyre jobban elkeserít, kétségbe ejt. Igaz a mondás, ha valaki minél jobban akar valamit, annál nehezebben jön össze. A munkáltatók állandóan találnak valami kifogást, de az őszinteséget igen mellőzik! Nagyon nehéz úgy elhelyezkedni, hogyha egy munkafelvételnél legtöbbször nem is a dolgozni akarás, hanem a külső számít!!! Lassan már szégyellnem kell magamat amiatt, hogy nem vagyok egy ”bombázó” nő, csak egyszerűen dolgozni akaró. Családok tömegei mennek tönkre, hullanak szét, mert valamelyik elveszíti munkáját, és előbb-utóbb lelkileg is belerokkannak! Nos már mi is itt tartunk! Feszült helyzet alakult ki a „pénztelenség” miatt, mert én hiába akarok dolgozni, ha nem kellek, mint munkaerő!

Telik a nyár, egyre melegebb van, nem örülünk neki. A hétvégén kifestettük a szobánkat és a konyhát, ha talán a jó Isten is úgy akarja, akkor még télire lesz tiszta, ápolt albérletünk. De ha sürgősen nem jön a CSODA, nem tudjuk mi lesz, de tényleg nem tudjuk. Belerokkanunk a várakozásba, abba, hogy hittük, minden rossz után csakis jó jöhet!!! A napi szomorúság, bánat felemészti minden erőnket, és minden este úgy fekszünk le, mint aki 24 órán keresztül dolgozott! Jó lenne már egy kicsit megpihenni, megnyugodni! Hát olyan nagy kérés ez? Szerintem nem, de hát ki, hogyan véli! Sokszor vannak dolgok, amik a pénznél is fontosabbak!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Ma azt mondta nekem valaki, hogy „Az élet szép, az élet minden! Mondhatják, hogy semmid nincsen, de a legnagyobb kincs mégis a tiéd, az, hogy élsz!” Ismerősünk, a sok betegség miatt mondta ezt, de nem vigasztalt meg! Férjem jelenleg igen gyenge, de azt mondta, már nem megy orvoshoz! Tudja, hogy az életével játszik, de már nem érdekli! Az árvízkárosultak elvesztették házukat, állatukat, kocsijukat, idővel, igaz sok munkával is, de ez mind pótolható! De egészsége és élete mindenkinek csakis egy van, amit, ha veszítesz, SOHA TÖBBÉ NEM KAPSZ VISSZA! Vannak dolgok, amelyek pénzzel nem pótolhatóak: Ez az élet!!!

Régen mi is csak autóra, jobb lakásra, stb.-re vágytunk, de az életnek vannak sokkal komolyabb, szörnyűbb dolgai, amikor az ember élete a tét, egy betegség miatt! Olvastam a helyi újságban, hogy egy 13 éves kisfiú küzd az életéért, szív és tüdőbeteg! Ha időben kap szervet, életben marad, de ha nem, hát …….!

Belegondoltam a helyzetébe, a családéba, és igen összeszorult a szívem! És ha jelenleg nem lenne családom, azonnal felajánlanám a szerveimet a gyermeknek, ezzel adhatnám a legtöbbet: Az életet! Autoimmun betegként mondom, nekem is már igen mindegy, de ha én is veszíteném a gyermekemet, vagy ilyen súlyos állapotba kerülne, mint az a 13 éves kisfiú, nem tudom, el tudnám-e fogadni azt, hogy mi lesz? Mi lehet?

Jövő héten megint mennem kellene Pestre vissza orvoshoz, de már nem tudom, hogyan oldom meg azt is! Újabb gyógyszereket kapok, újabb eredményeket és újabb feszültség, hogy megint tovább mi lesz?

Mi is tönkrementünk, hiszen már semmink sincsen! De nap, mint nap hálát adunk Istennek, hogy élünk, és egymásnak vagyunk! És szerintem ez a legfontosabb a világon! Mert az élet Isten ajándéka, amivel tudni kell élni és meg kell tudni becsülni!!!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Eltelt egy újabb hét és nem változott semmi. Nem történt semmi olyan változás, ami helyzetünkre nézve kedvező lenne. A legrosszabb talán az a dologban, hogy lelkileg mikor padlón van az ember a sok gond probléma miatt családja előtt tartania kell magát, nem omolhat össze, nem adhatja fel! Párom egyre nehezebben viseli (mármint a szervezete) a fizikai megpróbáltatásokat (rengeteget dolgozik) ha csak lehet, és ha úgy van munka, hétvégén is megy! Nem jó ez így, ezt mi is tudjuk, de jelenleg nem tudunk mit tenni! Mindig reménykedünk, de ez ma már butaság!

Az iskolának vége lett, gyermekünk nyári napközis táborban van, reggel viszem, és délután hozom el. Így társaival van, kikapcsolódik, de ami a lényeg, nem unatkozik, jól érzi magát!

Jó lenne egy nagyobb albérlet, a 22 négyzetméteres lakás kicsi már hármunknak. (De hát jelenleg ezt is alig tudjuk kifizetni, hogyan is tudnánk bevállalni egy nagyobbat, hogy a gyermekünknek legyen egy külön szobája, mert ugyebár ma már ez úgy normális, ha a gyereknek külön szobája van, de nálunk még ez az alapvető dolog sincs meg! Hinni kell abban, hogy egyszer talán minden megoldódik, de ma már hinni is nehéz!

Várom, hogy készen legyenek az eredményeim és mehessek vissza Pestre, és végre tudjam, hogy mi lesz velem, mi várható! De félek tőle! Pedig az orvosom szerint még mindig jobb a biztos rosszat tudni, mint bizonytalanságban szenvedni! Hát ez igaz! Csak azzal a rosszal szembe kell tudni nézni, el kell hordani, viselni! És ez nem könnyű! Rohamosan elkezdtek szaporodni bennem a csomók, tetőtől-talpig (szó szerint). Annyi, de annyi csomó lett bennem, hogy ijesztő! Ezt még tetőzi az is, hogy gyorsan nőnek és izületi, mozgatóideg problémákat is okoznak. Van, hogy injekcióznak, mert annyira fájnak, hogy nem tudok az ágyból felkelni. Így élni a többi krónikus betegség és a férjem betegsége mellett nap, mint nap szenvedés!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Nagy nehezen eljutottam Pestre az orvosomhoz. Tudtam, későn megyek, és ezt ő is mondta. Gond van! Nagyobb a gond, mint hittem, 2-3 hét múlva lesznek meg az elvégzett vizsgálatok eredményei, utána újból el kell mennem az orvoshoz és majd az eredményektől függően eldől, hogy hogyan is tovább! Mi jelenleg már a gyógyszereinket sem tudjuk megvenni, és már tényleg csakis abból eszünk, amit minden hónapban az Alapítványtól kapunk! Nem tudom, hogy mennyi szenvedést kell még elviselnünk? Az orvosom javasolta a leszázalékolást, de az is mire elvégződik, legalább egy év! És addig? Már behajtó céghez adtak minket, akik egyáltalán nem fogadják el, nem értik meg, hogy ilyen betegségek mellett nem tudunk még havi 5000 forintot sem fizetni nekik! Jelenleg az én autóimmun betegségem jobban rosszabbodik, mint a férjem betegsége. Félek visszamenni az orvoshoz, félek attól, amit majd fog mondani! Jó lenne, ha már ránk nézne, ránk mosolyogna a szerencse! De attól tartunk, hogy már az is késő lenne! Vége az iskolának is, jelenleg gyermekünk is beteg! A bizonyítványa igen jó lett, büszkék vagyunk rá nagyon! Egy valamiben igazán szerencsések vagyunk, hogy jó gyermekünk van, és, hogy Ő már nem olyan súlyos beteg, már nem béna fél oldala! A jó Isten itt meghallgatta az imánkat! Legalább Ő nem szenved annyit már! Autoimmun betegként még így is vannak gondjai, plusz az asztmája is! Minden naplóírásom végén abban reménykedem, hogy a következő hét könnyebb lesz! Bárcsak Így lenne!