Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A Magyar Posta útjai kifürkészhetetlenek…

Tegnap visszakaptam a leveleimet „címzett ismeretlen” felirattal. Ezért most inkább néhány mondatban leírom, mi foglalkoztatott ez idő tájt. Természetesen az iskolakezdés. Kisfiam most lett első osztályos. Elgondolkodtató, hogy milyen sebességgel rohan az idő.

Ha belegondolok, olyan mintha nemrég szültem volna –pedig már 6,5 év eltelt azóta.

Szerencsére az iskolakezdés akadálymentes volt (az anyagiakat leszámítva), kisfiam már nagyon várta, hogy sulis legyen. Szeret iskolába járni (remélem ez így is fog maradni), nagyon aranyos tanító nénihez került – ez már fél siker! Minden nap örömmel újságolja, hogy mit tanultak, van már sok piros pontja, de egy fekete is becsúszott- természetesen magatartásból.

Ha ismerősök nem segítenek, nem is tudom, hogy oldottam volna meg az anyagi részét. Így is ráment „ingem-gatyám”, pedig a nagyobb dolgokat ajándékba kaptuk.

Kaptunk íróasztalt, széket, nagyon jó állapotú iskolatáskát.

Kisfiam egyedül jön-megy a suliba. Én sokkal hosszabbra terveztem az iskolába való kísérgetést, de Manókám kikönyörögte, hogy hadd járjon egyedül, mert Ő már nagyfiú. Engedtem, mert közel van az iskola, és úttesten nem kell átmenni. Boldoggá tesz a tudat, hogy ilyen „bátor”, korához képest önálló gyereket sikerült nevelnem. Ez nagy segítség nekem a munkám mellett.

Az elmúlt időszakban volt egy kis egészségügyi problémám, néhány napot kórházban töltöttem, de szerencsére semmi komoly. Szeretnék valami otthon végezhető munkát találni –néha az egyik barátnőmnél szoktam bújni a netet, de sajnos nem sikerült semmit. Tele vannak az oldalak olyan hirdetésekkel, amelyek mögött nincs tartalom, valós munka, hanem arról szól az egész, hogy vegyük el a szerencsétlen emberek utolsó forintjait is!

Felháborító!

Most néztem az órára, be kell fejeznem az írást, mert nem lesz kész az ebéd, mire hazatér a kisfiam.

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Kisfiammal- életében először- sikerült elmennünk nyaralni. Nehezen szántam rá magam, de nem bántam meg! Ismerősök rábeszélésének engedtem, és nagyon jól tettem.

Kisfiam 6 éves, és még soha nem tudtam elvinni nyaralni. Na persze nem luxusnyaralásra kell gondolni- tóparton voltunk sátorozni.

A fiúk horgásztak (horgásztó partján voltunk), minden napra napijegyet kellett váltaniuk a peca miatt. Ennek az volt a nagy előnye számunkra, hogy sem a sátorhelyért, sem a vízhasználatért nem kellett fizetnünk. Gyakorlatilag csak élelmiszerre költöttünk, amit itthon is meg kellett volna tenni.

Kisfiam nagyon jól érezte magát, haza sem akart jönni. Volt több közel azonos korú gyerek, összebarátkoztak, és egész nap játszottak. És persze óriási élmény volt az esti tábortűz, a sátorban való alvás.

Néhány napja jöttünk haza, de még mindig a mosással, vasalással, pakolással vagyok elfoglalva, mert hát készültem, a nyári ruhák mellett előkerültek az őszi-téli ruhák is. Az éjszakák azért hűvösek voltak, fel kellett öltözni. Mióta hazajöttünk, készülünk az iskolába (igaz, még csak elméleti szinten).

Most kezdi az 1. osztályt a kisfiam. Nagyon nagy lázban ég, hogy iskolás lesz. Gyűjtögetjük a szórólapokat, nézegetjük, mi, hol, mennyibe kerül. Egyedül talán az iskolatáskára nem lesz gondunk, egy kolléganőmtől fogjuk kapni.

Most be is fejezem az írást, mert a gyerek ki akarja szedni a tollat a kezemből –menne ki bicajozni.

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Tisztelt Gyermekétkeztetés Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Néhány hét eltelt azóta, hogy tollat fogtam a kezembe - nem tudtam. Ennek nem fizikai, hanem lelki okai voltak.

Említettem már a legjobb barátnőmet, akinél egy éve rákbetegséget diagnosztizáltak. Konkrétan mellrákról van szó, mely mire tüneteket produkált, már áttéteket adott a májába, csontjaiba. Szörnyű volt ezzel szembesülni, hiszen, ha az ember meghallja a szót, hogy rák – rögtön a halálra gondol. Így van a laikusokkal is és azokkal is, akik egy kicsit konyítanak az egészségügyhöz (mindketten ápolónők vagyunk - vagyis már csak én). Nehéz tortúra következett, kivizsgálások. Aztán az onkoteam döntése: nem operálható a daganat, túl nagy, első lépés a kemoterápia. Az Onkológus főorvosnő nagyon korrekt volt, nem volt porhintés, őszintén elmondta Katinak, hogy betegsége nem gyógyítható, de megpróbálnak mindent annak érdekében, hogy minél tovább élhessen és nevelhesse gyermekét.

Elkezdődött a kemo, jöttek a rosszullétek, a kopaszság- de úgy tűnt megéri! Három hónap elteltével kontroll CT vizsgálat: Pusztulnak a daganatsejtek!

Ez erőt adott a további szenvedésekhez. Decemberben ismét kontroll: további javulás, sőt egy teljesen negatív koponya CT.

Teltek a hetek, hónapok: valami nem volt rendben. Január végén kezdődött a látásromlás- először „csak” látótérszűkülése, majd fokozatos látásromlás, az utóbbi 1-2 hónapban majdhogynem teljes vakság. Április –május hónapban ez már olyan szintű volt, hogy már a boltba sem tudott elmenni kíséret nélkül.

Szintén januárban kezdődött a nyáltermelés megszűnése. Ez azt jelentette, hogy folyamatosan innia kellett, napi 6-8 liter folyadékot megivott.

Az onkológián azt mondták, hogy ezek a tünetek mind a kemoterápiás szerektől vannak.

Május 7-én (Kati ezen a napon született) ismét hasi-mellkas-medence CT készült: az eredmények jók.

Ezt követően újabb tünetek jelentkeztek: időszakosan a válla elkezdett rángatózni- ez tartott egy-két percig, majd abbamaradt. Először naponta egyszer, kétszer jelentkezett, majd egyre sűrűbben. Elment a háziorvosához, aki beutalta a Megyei Kórház Neurológiai osztályára.

Azon a napon én 18 óráig dolgoztam. Kati 15 óra körül felhívott, hogy munka után vigyem le ******-ra. Addig Ő megoldotta a gyerekek felügyeletét. Volt egy 19 éves Trabantja, azzal mentünk. Nem szaporítom a szót, az ügyeletes orvos megvizsgálta, majd indikált egy koponya CT vizsgálatot. Aminek az eredménye gyakorlatilag a barátnőm halálos ítélete volt: a rákbetegsége áttétet adott az agyába is. Ráadásul nem operálható, szétszórtan több daganat volt, olyan veszélyes helyeken, mint az agytörzs, kisagy. Amíg nem közölték ezt vele Kati olyan optimistán állt a betegséghez, hogy ha nem saját szememmel látom, el sem hiszem.

De itt, ebben a pillanatban feladta. És, ha nagyon őszinte akarok lenni- én is.

Csak azt nem gondoltam, hogy ilyen gyors lefolyású lesz.

Május 29-én egész nap Katinál voltam két másik kolléganőjével együtt. Kitakarítottunk, húslevest kívánt- főztem neki. Jó hangulatban telt az egész nap.

Másnap, vasárnap 6-18 óráig dolgoztam. Dél körül felhívott Kati egyik barátnője, aki nála volt, hogy gond van: belázasodott, sőt úgy tűnik, hogy néha zavart. Mondtam neki, hogy hozzák be a kórházba, beszéltem az ügyeletes orvossal, mire Katival beértek, már megvolt a helye is. A lázát lehúztuk, jobban lett, bár csak két ember kíséretével tudott járkálni. Másnap, hétfő délelőtt bementem hozzá, és nagyon boldog voltam- úgy tűnt sokkal jobban van. Kivittem zuhanyozni, evett is. 13.30-kor elrohantam tőle, hazamentem zuhanyozni, majd irány az ovi- ekkor volt a kisfiam ballagása.

Este mentem dolgozni, és szörnyű kép fogadott: Kati nem volt magánál, kirácsozva, bepelenkázva, nem volt etethető-itatható. Nagyon magas láza volt, melyet próbáltunk csillapítani- nem sok sikerrel. Már nem tért vissza az eszmélete.

A kolléganőmmel ott ültünk mellette, gyakorlatilag a kezeim közt halt meg. 02.15-kor.

35 éves volt!

A fájdalmam határtalan! Tele vagyok kérdésekkel, miértekkel, amelyekre már talán soha nem kapok választ.

Utoljára hét évvel ezelőtt éreztem ilyet, amikor édesanyám meghalt.

Szóval ezért nem írtam ideáig, most is nagyon nehezen szántam rá magam, hogy leüljek és kiírjam magamból a fájdalmat. Bár ezt lehetetlen!

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Vissza a főoldalra

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon nehéz volt leülni levelet írnom. Olyan vagyok, mint akit felhúztak – csak mennék (valószínű ez a sok stressz hatása).

A hangulatom olyan, mint az időjárás: borongós és sírós.

Ma szabadnapos vagyok, rengeteg dolgom lenne: Főzés, mosás, takarítás, vasalás – de semmihez nincs kedvem.

Reggel elvittem a kisfiamat óvodába (nemrég értem haza), leültem levelet írni, de már azon jár közben az eszem, hogy menni kell a beteg barátnőmhöz. Még nem csináltatta meg az adóbevallását, ezt kell elintéznem.

Az elmúlt héten nem sok minden történt velünk, én dolgozni járok, a kisfiam oviba. Sajnos a rosszidő miatt nem tudunk menni a játszótérre, a gyerek nem tudja kitombolni magát, ez meg is látszik a viselkedésén. Amikor nem esett az eső hétvégén, elmentünk egy kicsit sétálni a városba, de ez kevés egy hat éves fiúnak.

Remélem nemsokára ki fog sütni a nap, mert már elég a hidegből.

A lakásban is olyan hideg van, hogy ha nem mozgunk „télibe” kell öltözni, mert megfagyunk.

Manókám ma elég köhögősen ébredt, remélem nem lesz beteg.

Ha megfeszülök sem tudok most többet írni, egyszerűen nem jönnek a gondolatok, csak bambulok a papír fölött.

Remélem a jövő héten már jobb hangulatban tudok leülni!

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Kissé ritkán írok, ezért elnézést kérek! Mentségemre legyen mondva, hogy sokszor azt sem tudom, merre szaladjak. A 12 órás munka, az éjszakázás, a beteg emberekkel való foglalkozás úgy kiszívja az energiáimat, hogy szerintem két napot képes lennék végigaludni, ha tehetném. És akkor még a sok stresszt nem említettem, ami az anyagiakból fakad. Említettem már, hogy van egy beteg barátnőm, aki már közel egy éve kemoterápiás kezelésekre jár. Sokszor az Ő kisfia is velem- nálunk van, vagy megyek érte suliba.

Végre nagymamámhoz is eljutottam, azóta nem láttam, mióta kiengedték a kórházból. Egy ismerősöm levitt hozzá autóval (a busszal-vonattal való közlekedés nagyon körülményes és időigényes). Fekélyes a lába, nagyon ideges voltam már miatta, hogy gyógyul-e a sebe, féltem, hogy hozzányúlkál és elfertőzi.

Most, hogy láttam, kissé megnyugodtam. Bár gyógyulás nem történt- lehet, hogy nem is fog, de szép tiszta a sebe.

Történt azért jó dolog is az életemben. Nem tudom említettem-e a külföldi munkát? Egy barátnőm fia elküldte az önéletrajzomat, és kaptam visszajelzést, elfogadták a jelentkezésemet. Remélhetőleg már csak hónapok kérdése, és pénzért fogok dolgozni.

Kisfiammal sokat beszélgetek erről a dologról, szerencsére jól áll hozzá.

Bár biztos vagyok benne, hogy meg fogja viselni lelkileg (ahogy engem is), hogy 2-3 hónapon keresztül csak néhány napot lehetünk együtt, de mást nem tudok kitalálni arra, hogy kimásszunk ebből a mély gödörből, amiben jelenleg vagyunk, élünk.

A héten az oviból uszodába vitték a gyerekeket. Kisfiam nagyon büszkén jött haza, hogy megdicsérte az „úszónéni”, mert ügyes volt.

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához |A számla a család bevásárlásáról 

Köszönjük!

Egy anya számára nincs nagyobb boldogság, mint amikor gyermeke örömtől csillogó szemébe néz. Mi most ezt éljük- Önöknek hála! Ha a kisfiam gabonapelyhet kér: van, ha tejet kér: van, ha kolbászt szeretne enni: van, ha szörpöt szeretne inni: van.

Nem kell neki azt mondanom, hogy majd fizetés után vesz anya.

Nagy izgalomban vagyunk, a jövő héten megyünk iskolalátogatásra. Kisfiam szeptemberben kezdi a sulit (ez nekem plusz izgalom, mert óriási összegbe kerül az iskolakezdés. A kötelező dolgokon kívül íróasztalt kellene venni a gyereknek), és választanunk kell, melyik iskolába járjon majd. Természetesen engedem, hogy kisfiam is beleszóljon, hiszen értelmes, okos gyerek és hát Ő fog oda járni 8 évig.

Most óvodában van, nemsokára megyek érte. Utána megyünk a kórházba a Dédit meglátogatni (Nagymamám sajnos kórházban van).

Az estét együtt töltjük, aztán viszem a barátnőmhöz aludni Manót, mert korán reggel megyek dolgozni (06h-ra). Ilyenkor a barátnőm viszi oviba a gyereket, és du. is Ő megy érte, mert én estig dolgozom (18h-ig).

Holnap kivételes nap lesz, mert csak 14h-ig fogok dolgozni (van +4 órám), így du. tudok menni az oviba.

Még leírok egy aranyos kis történetet, aztán indulnom kell.

Néhány nappal ezelőtt Dédinél voltunk bent a kórházban. Megfürdettem, a kötés vizes lett a lábán. Kértem a kolléganőktől kötszert, hogy átkötözöm a sebet (fekély).

Kisfiamnak mondtam, hogy menjen ki a kórteremből, mert csúnya seb van Dédi lábán, ne nézze. Erre Ő: „ Nem baj Anya, én úgyis orvos akarok lenni. És még úgysem láttam emberi testet belülről!”- Majd megzabáltuk.

Befejezem az írást, mert indulok az oviba. Még egyszer: KÖSZÖNJÜK!

Tisztelettel:

Tóth Anna

Újabb családok küldték meg vásárlásaikról a számlát.

A vásárlást igazoló számlák megtekinthetőek a nevekre kattintva:

Déri család | Bíró család | Tóth család | Dózsa család | Takács család | Hajdú család|

Juhász család