Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagyon várjuk a Karácsonyt! Szelíd, szegényes, de örömteli lesz. Ami fontos nekem, az egészségük. Szerencsére már három éve, hogy a 10 éves kisfiam meggyógyult a nagyon súlyos betegségéből és együtt a család!
Boldog Karácsonyt és Sikeres Új Évet kívánunk!
Tisztelettel:
Déri Ferencné
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nagyon közel van már a karácsony nagyon várják már a gyerekek is, de én egyre szomorúbb vagyok, mert a fa alá sajnos ajándék nem jutott, bármennyire is szerettük volna. Semmi változás nem történt nálunk, tüzelőnk fogyóban, még egy pár napig tudunk fűteni, aztán az is elfogy. Legutóbb az anyukám segített fát vennünk, de már Ő sem tud segíteni nem is várhatom el tőle mindig, mert neki is meg van a saját problémája. Minden egyre rosszabb hónapról-hónapra. Nem is merek belegondolni, hogy mi lesz velünk, ha már nem lesz az önök támogatása. Akkor aztán még kevesebb jut az asztalra a gyerekeknek. Istenem de borzasztó ez az állapot. Nagyon szép ünnep a karácsony, a legszebb. Sajnos nekünk nem csak örömöt, hanem szomorúságot is hoz ez az ünnep. Kívánunk mindenkinek Boldog Békés Karácsonyt!
Üdvözlettel:
Vincze Zoltánné
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ráment az egész délelőttöm arra, hogy pénzt szerezzek, és be tudjam fizetni az elmaradt csekket. Persze ez nem volt olyan egyszerű, hisz mindenki ünnep előtt áll, és senkinek nincs kidobni való pénze, pláne úgy, hogy Isten tudja, mikor kapja vissza. Mert nem szeretek butaságokat ígérni, mindig a valós tényekkel állok elő, ha ilyen szituációba kerülök. Végül is sikerült, és másnap reggel mentem a városba, mert ha a postán adom föl a csekket, annak 10 nap az átfutása, ezért én minden alkalommal a szolgáltatónál fizetek.
Ezen a napon azért pozitívum is történt (mármint szerdán), Miklós cipőt kapott az iskolában, az IPR-es pályázatoknak köszönhetően. Nagyon örült neki, majd kiugrott a bőréből, mert "véletlenül" pont fent lábatlankodott még az iskolában, és élvezhettünk egy csipet protekciót. Ő volt a második, aki kiválaszthatta a neki legjobban tetsző lábbelit, és haza is vihette. Megbeszéltük, hogy erre aztán már tényleg nagyon vigyázzon, mert nem áll túlzottan a helyzet magaslatán ezen a téren, hajlamos arra, hogy elhanyagolja a dolgait, főleg mikor én nem vagyok otthon.
Szóval mikor befizettem a csekket, mire hazaértem a városból, már működött minden.
És itt a végén szeretnék mindenkinek, aki a naplókat olvassa, békés és boldog Karácsonyt kívánni!
Az alapítvány dolgozóinak pedig külön megköszönni, hogy fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy a nélkülöző gyerekeknek és szüleiknek boldogabbá tegyék az életüket! Áldja meg az Isten mindannyiukat!
Tisztelettel:
A Dózsa család
Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Végre nálunk is leesett az első hó a gyerekek nagy örömére. Rögtön szánkóval kellett óvodába menni. Délután hóemberépítés is volt és nagy szánkózások nap, mint nap.
Esténként készítgetjük az ajándékokat Robikával. Színes papírból ragasztottunk gyertyát és fenyőfát, fehér lapból pedig hópelyheket vágtunk ki. Már majdnem mindenkinek készült valami és Robika már el is döntötte, hogy melyik „mű” kié lesz.
Én is túl vagyok az ajándékvásárláson. Szerencsére mindenkinek találtam megfelelő és hasznos dolgot. Robikának is sikerült venni egy LEGO-t bár az árát úgy dobtuk össze édesanyámmal és a húgaim is besegítettek. Bízom benne nagy öröm lesz neki.
Voltunk *******-on a szemészeten Robikával. Nem sok újat mondtak –a szemüveg marad egyelőre.
Karitatív szervezetünk évbúcsúztató összejövetelt tartott. Védőnőnket- aki összetart és irányít bennünket megajándékoztuk és mi is kaptunk egy kis karácsonyi meglepetést. Jó kis délután volt bár a jövő héten még vár ránk néhány közös feladat.
Szombaton a városban jártunk egy jótékonysági színházi előadáson. Robika most járt először ilyen helyen, nagyon élvezte és tetszett neki a műsor is. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek és jó volt látni Robikát, ahogy csillogó szemmel boldogan szórakozik.
Mindenkinek nagyon boldog- áldott karácsonyt kívánok!
Üdvözlettel:
Bíró Klára
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Mostanában kicsit többet gondolkodom a kelleténél. Tele vagyok sok-sok kérdéssel és a válasz valahogy késik... Hogy miről gondolkodom? Az életről, a sorsról, a miértekről és hogyanokról, tudom, hogy felesleges dolgok, de akkor is ez foglalkoztat.
Nagyon hosszú az a reggeli két óra, míg az újságokat kézbesítem. Már megszoktam, hogy hová kell raknom újságot, és szinte automatikusan végzem a munkámat. Az utca kihalt, sehol egy lélek, a kutyák ugatnak, én pedig tekerem a biciklimet és gondolkodom. Minden eszembe jut, miért kell ezt nekem csinálni, miért nem valami mást, számvetést teszek az életemről is, hol tartok, mik a terveim, mit szeretnék.
Annyi nehéz sors van a világon, és vajon miért? Néha elég egy rossz döntés az ember életében, és visszafordíthatatlan dolgokat indít el, amiből nem lehet vagy nagyon nehéz kilábalni. Jó lenne, ha minél több ember akarna legalább ilyenkor segíteni a másikon. Aki megteheti annak eszébe sem jut, hogy bizony forog az élet, és bármikor kerülhet ő is nagyon nehéz helyzetbe, mert bizony nagyon nagy a jó Isten hatalma, ami nem volt még, az minden lehet.
De elég a gondolkodásból, írok inkább magunkról, volt a télapó, hozott apró dolgokat a csizmába, és azóta már szünet van az iskolában is, az utolsó napon volt a karácsonyi ünnepség, csodálatosan szép volt, megható és emelkedett.
Annyi szép vers és szerep volt, a gyerekek olyan átéléssel adták elő, öröm volt nézni őket. A "drámások" is előadtak egy darabot. Márton bácsi karácsonya volt a címe, a lányom is szerepelt benne, élveztem nagyon, velük együtt éltem át az egész történetet.
A fiamat elvitte a barátnőm magukhoz pár napra, majd csütörtökön fogja haza hozni, hogy a karácsonyt pénteken már együtt tölthessük, szeretetben, békességben.
Nagyon készülünk a karácsonyra, szenteste a templomba megyünk, ahol a lányom verset fog mondani, de ez a hét már Nagyhét, minden este van istentisztelet. A lányommal megyünk is rendszeresen, olyan jó este sétálni, miközben csikorog a hó a talpunk alatt. Ahogy gyalogolunk benne, fogjuk egymás kezét, és jókat nevetgélünk. Valahogy mindig van miről beszélgetni és nevetgélni. Nekem annyira jó érzés, hogy a lányom is eljön velem a templomba, és ott ül mellettem, sokszor eszembe jut, milyen volt mikor a Keresztanyámmal mentünk a templomba. (Ő volt, aki engem is magával vitt, és oda szoktatott a templomba) ahányszor leülök a padunkban, mindig eszembe jut, olyan mintha ott lenne Ő is, pedig már évek óta nincs velünk. Remélem, én is eszébe fogok majd jutni a lányomnak, ha már nem leszek…
Még nem teljesen tudom, hogy mi lesz a menü karácsonykor. Az biztos, hogy lesz bejgli, mi sütjük, diós és mákos is, szenteste nálunk a sült hús a hagyomány, és sütőtököt is sütünk mindig. Állítólag, aki ezt eszi, az gazdag lesz...
Első nap megyünk a templomba úrvacsorázni fogok. A fiam is eljön, Ő már gyakorolhatja ezt a kötelességét is, mert konfirmált. Második nap jönnek a Bátyámék és az Öcsémék ebédre, úgyhogy ez lesz az igazi karácsonyi ünneplés, mikor együtt a család. A Bátyámékkal él az Anyósa, az Öcsémék is elhozzák az Anyósékat, úgyhogy leszünk páran, de úgy vagyok vele, hogy szeretem, ha itt vannak ők is. Így teljes a család.
Ebéd előtt kimegyünk a temetőbe is, viszünk Apukámnak is fenyőágat, angyal-hajjal. Valamikor megígértük neki még életében, mikor a nagymamámék sírjához vittük együtt, neki is viszünk, ha már nem lesz velünk. Tudjátok olyan jó így együtt megállni a sírjánál, és gondolni rá, imádkozni, vagy csak úgy gondolkodni. Ki-ki hite és mentalítása szerint, hisz azért vagyunk, lettünk ilyenek, mert Ő ilyen volt, ezt láttuk, ez a természetes. A csontjainkba beivódott, és míg élünk, nekünk ez fontos, hisz CSALÁD vagyunk, a szó minden értelmében.
Sokszor azt érzem, azért is tudok újra és újra talpra állni, mert vannak nekem és vagyunk egymásnak.
Lehet, sokan azt gondolják, hogy nagyon sok pénzbe kerül a vendégség, valahogy úgy vagyok vele, hogy csirkét neveltünk, és a kertben is megtermett sok minden. És mindenki hoz valamit, én töltött káposztát készítek, az egyik sógornőm sütit hoz, a másik sógornőm francia és krumpli salátát a sültekhez, amit általában tepsiben sütünk meg. Míg beszélgetünk el is készül. Ital nincs, senki nem fogyaszt alkoholt, nem cigarettázik senki, ásványvíz és tea a gyerekeknek, hisz a hidegben az a legjobb ital.
De búcsúzom! Legyen mindenkinek a lehető legjobb a napja, a hete, az adventje. Mindenki hite szerint készüljön, egy idézetet olvastam, nem tudom kitől van: "Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg a hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, mi a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nem csak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és a varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Az ünnepben legyen valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és feltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben!"
Mindenkinek ezt kívánom szeretettel:
Juhászné Mária
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Megérkezett a Mikulás hozzánk is, talán most volt az első alkalom, hogy értették is, hogy ez miről is szól és, hogy a várakozás megéri. Kicsit korábban érkezett, mint ahogy a hagyomány előírja, de egy nap ide, vagy oda, szerintem nem számít. Egy nappal hamarabb jött, hogy hétfőn zökkenőmentesen tudjunk oviba és bölcsibe menni.
Segített az ovi és bölcsi a várakozásban, és felkészülésben, már előtte egy héttel megrajzoltuk, és megírtuk a levelet a Télapónak, hogy ki mit szeretne kérni tőle.
Este lefekvés előtt kipucoltuk a kiscipőket, együtt a gyerekekkel, majd mikor ők aludtak már, akkor járt a Mikulás. Talán én sokkal jobban vártam a reggelt, mint ők, hiszen nagyon kíváncsi voltam az arcukra. Apró kis csomagokat csináltam nekik, hiszen nem az ára, hanem a mennyisége sokkal jobban érdekli őket. Reggel, mikor nagyobbik fiam észrevette az ajándékokat, hát rögtön mindenkit felébresztett, hogy mi történt. Amíg Ő szégyenlősen örült az édességnek, addig a kisebbik, mint egy basa felült az ágy közepére, és nekiesett az összes csokit felfalni. Két perc leforgása alatt szinte mindet megette, majd jóllakottan felállt, és megkérdezte, hogy ezt a Télapó hozta? Azt gondolom, Neki ez a dolog be is fejeződött, hiszen nincs már csoki, nincs cukor, így már nem is olyan izgalmas. Most már készülünk a Karácsonyra, minden hétvégén csinálunk valamit, amivel közelebb kerülünk az Ünnepekhez. Most hétvégén színes papírból készítettünk fenyőfát, és azt díszítettük, különböző papírokkal, majd mikor készen volt, az ablakra ragasztottuk. Előtte hétvégén sima A4-es papírból vágtunk ki hópelyheket, és azokat is az ablakra ragasztottuk.
Persze kaptunk Adventi naptárat is, aminek az ablakait minden nap szorgalmasan nyitjuk, és ez is segít nekünk, tudjuk, hogy mennyit kell még aludni a Jézuskáig. Most vannak élmények, de nagyon sajnálom, hogy levélben nem lehet így visszaadni a gyerkőcök lázas várakozását.
Kellemes ünnepeket, békés boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek, a Támogatóknak és a Támogatottaknak is!
A Hajdú család
A mi naplónk
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Én a Mama vagyok:
Elnézést kérek, hogy nem tudtunk írni, de sajnos sem energiám, sem pénzünk nem volt, hogy feladjuk a levelet. A munkásoknak, kőműveseknek és az ácsnak az összes nyugdíjamat és árvaellátást az utolsó fillérig oda kellett adnom. Idejöttek, kérték a pénzt, azzal érveltek, hogy már vártak eleget. Ők már nem várnak tovább, de még mindig adós vagyok. Megvártak a postán és elvették egy fillérig. Őket nem érdekelte, hogy december van, mert nekik sincs munkájuk, nekik is kell, rájuk is ünnepek jönnek, családjuk van. Lejárt a határidő. Kértem, hogy ki tudjam fizetni a villanyt és a vízszámlát, de elvették. Ha Önöktől nem kaptuk volna meg ezt a kis pénzt, teljesen elvesztünk volna, éhen halnánk. De ők erről nem tudnak, mert ha erről tudnának, ezt is elvették volna. Nem tudom, mi lesz velünk az Ünnepekre, nincs tüzelőnk, és egyre hidegebbek vannak. Voltam a hivatalban is, hogy adjanak tüzelni való fát, de még mindig nem jeleztek vissza. Gyerekek szoktak elmenni hétvégén az erdőbe fát szedni. Nagyon megkérem Önöket, hogyha egy mód és lehetőség van rá segítsenek, hogy a jövőben is legyenek szívesek ebben a segítségben részesíteni! Tudom, hogy sok katasztrófa történik Magyarországon, sajnos nekünk is kijutott belőle, csak mi azért vagyunk hátrányosabb anyagi helyzetben, mert nekünk nincs lakásbiztosításunk, semmi segítséget nem kaptunk a lakás rendbetételére. A hivatalnak többször is jeleztem, hogy kártalanítsanak valamilyen szinten. A katasztrófavédelmisek is kint voltak, fényképeket és jegyzőkönyvet készítettek, amit aláírtam és mondták, hogy eljuttatják a helyi Önkormányzatnak, akik majd fognak értesíteni, de sajnos mi semmilyen támogatást, vagy akár visszajelzést nem kaptunk. Hiteleket vettem fel, adósságom van emiatt, amiket ki kellett és kell fizetnem. Jelen helyzetben az Önök segítsége az éhhaláltól ment meg minket. Nagyon szépen köszönök minden segítséget, amit eddig adtak! Áldott, békés Karácsonyt kívánunk kedves mindnyájuknak és egész családjuknak, mindazoknak akiknek ebben az évben részük van a mi életünkben!
Tisztelettel:
Özv. Takács Mártonné
