Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Engem Mencsik Piroskának hívnak. 1974. január 31-én születtem, **********-on. Egyedül nevelem gyermekeimet jelenleg. Elég nehéz körülmények közt élünk. *******-ból költöztünk *******-ra. Szocpolból vettem egy lakást. Evvel nincs is semmi probléma, csak itt *********-ban nincs munkalehetőség. 76 ezer forintból nem tudunk megélni. A számlákkal is el vagyunk maradva, mert megélni, számlát, iskolát nehéz ennyi pénzből fizetni. Kovács Lajos fiam 15 éves, 2000 forintot visz el minden hétvégén a kollégiumba, mert ************-án tanul a ***** ****** Szakközépiskolában, mint szakács, pincér. Neki az étkeztetése egy hónapban 5600 forint. A Kollégiumért nem kell fizetnünk, csak az étkeztetésért. Ő 1995. április 27-én született, **********-on. Kevés pénzből is taníttatom, mert a mai világban szakma kell egy fiúnak, hogy megállja a helyét. Ruhát nem nagyon tudok neki venni, igen ritkán. De megérti, hogy nincs.

Erdő Levente 8 éves, 2003. április 24-én született **********-on, első osztályos tanuló, jól tanul, nincs a tanulásával probléma. Neki nem fizetünk az étkeztetéséért, mert hátrányos helyzetű gyermek. Ő jár, vagyis viszik ingyenesen *******-ra fociedzésre, és itt *********-on is foglalkozik vele a testnevelés tanár. A foci elég jól megy neki.

Erdő Tamara 6 éves lesz, 2005. szeptember 6-án született **********-on, középsős óvodás. Hátrányos helyzetű támogatást úgy kap, hogy nem kell az ebédért, kirándulásért fizetnem. Az óvodában csendes gyermek. A gyerekek is tudják, hogy nincs, de nem követelőznek. Turkálóban szoktam rájuk ruhát venni, mert attól, hogy szegények vagyunk, tisztán kell járni és lenni. Lidlben szoktunk vásárolni, nem sokat, de elég egy darabig. Minden nap van főtt kaja, vagy leves, vagy második, de egyszerre két fajtát nem tudunk főzni. Nagy segítség nekünk ez a 25.000 forint. Többet adhatok nekik, jobbá teszem a napjaikat. Tamara kreatív, feltalálja magát, könyv, mindegy mire, bármi csak rajzolni tudjon, szeret rajzolni, hajtogatni. Otthon Levente homokozni szeret. Feltalálják magukat az egyszerű játékoknak is tudnak örülni, mert tudják, hogy venni nem nagyon tudok nekik. Édességekért sem követelőznek. Tudják, hogy kapnak, de minden nap nem telik rá.

Szeretnék menni dolgozni, de itt nincs rá lehetőség. Már csak azért is, hogy a gáz adósságtól megszabaduljak, mert lassan kikapcsolják a gázunkat, 67 ezer forinttal el vagyunk maradva, de nem tudom a családi pótlékból kifizetni. Nagyon köszönjük szépen ezt az összeget! Nagy segítség ez nekünk. Nevemben, és a gyermekek nevében is köszönöm!

Tisztelettel:

                        Mencsik Piroska

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy támogatásunk folytatódik. Szeretném szívből megköszönni az Alapítványnak és a támogatóknak a bizalmat.

Életünk "sajnos-szerencsére" változatlan. Telnek a hétköznapok ugyanúgy. Párom még mindig ugyanott dolgozik. Robika középsős óvodás,nagyon eleven kisgyerek. Én változatlanul ápolási segélyen vagyok anyukámmal.

A tavasz beköszöntével több a tennivaló a ház körül. A kertet felástuk és elveteményeztünk. Az udvar nagyon szép most a sok nárcisztól és tulipántól.

Anyukámnál is rendbe tettük az udvart és a takarítást is elkezdtük.

Itthon a tavaszi nagytakarításnak túl vagyok a nehezén, de még van tennivaló, úgyhogy nem unatkozom.

Készülünk a húsvétra is. Robika már most szedné a füvet a nyuszinak és a kívánságlista is készen áll. Még egyszer köszönjük a lehetőséget!

Üdvözlettel: Bíró Klára

Magunkról: Rácz Istvánnének hívnak.

***********-ban születtem. A gyermekkorom nem mondható boldognak, sajnos a szüleim ittak. Mindig azt reméltem, hogy ha férjhez megyek jobb lesz az életem. Hála az égnek, boldog családi körülmények között neveljük három gyermekünket. Édesanyám 17 éves koromban halt meg rákban. Előtte lévő évben szívműtéten estem át, mert lyukas szívvel születtem. Sokáig lelki beteg voltam, hogy inkább nekem kellett volna meghalnom, bár most már, ha a gyermekeimre nézek, kár lett volna.

23 évesen ismerkedtem meg a férjemmel (kolléganőm keresztfia). Másfél év múlva összeházasodtunk. Sajnos neki sem volt jó a gyermekkora. Nagyszülei nevelték fel. Anyukájával rossz a kapcsolata, mai napig is. Megszületett első gyermekünk, Dani az esküvőnk évében. Nagyon boldogok voltunk. (3 vetélés után érkezett). Megvettük első lakásunkat és mondhatni itt kezdődtek el anyagi gondjaink. Itt igényeltünk hitelt az ügyvédi költségekre, felújításra és közjegyzőre. Aztán meg az illeték. 3 év után szétbontottuk egy részét a háznak, és újból felhúztuk. Tetőbeépítésre engedélyt kértünk. Ez elmaradt, mert az átépítésnél annyit veszekedtünk, hogy majdnem válás lett a vége. Megbeszéltük a férjemmel, hogy inkább eladjuk a kisházunkat, mint építkezésbe kezdjünk. A Mamája is velünk él. Ekkor jött már a második gyermekünk. Aránylag gyorsan eladtuk a házunkat. Megvettük a másikat, ami nagyobb, de nem sokkal. Szeretünk itt lakni. Beköltözésünk után két héttel született meg második gyermekünk: Ákos. Az új lakásvásárlási procedúra miatt ismét kölcsönöket kellett felvennünk. A férjemnek jó munkahelye volt, 130.000 ft-ot keresett. Tudtuk fizetni a hiteleket. Szerettünk volna egy harmadik gyermeket, hátha lány lesz!! (persze nem ezért). Elég gyorsan sikerült, 2 év van a kettő kisebb között. 7 hónapos terhes voltam, amikor közölték a férjemmel, hogy el van bocsátva a gazdasági válság miatti létszámleépítés miatt. Forró víz volt ez a nyakunkba. Reménykedtünk, hogy biztos talál másik munkahelyet (négy hónap után sikerült is). Közben megszületett harmadik kisfiunk Ábel. Az új munkahelyen már csak 75.000 ft-ot  keresett a férjem. Sajnos a személyi hiteleink szerződéseit szépen lassan felbontották a bankok. A lakást fizetjük, de ez sem egyszerű.. Kaptunk két év könnyítést. Fix 30.000 ft-ot kell fizetnünk. Ez idén decemberben lejár. Utána fizetnünk kell a havi törlesztőt (CHF alapú), ami olyan 70.000 ft + a felgyülemlett részletet is. Fél év után nem hosszabbították meg a férjem szerződését, így jelenleg munkanélkülin van. Az első három hónapban 57.000 ft körüli járadékot kapott. Utána fél évig már csak 40.000 ft-ot kap. Nem tudjuk mi lesz. Lehet, hogy a házunk is odavész majd, amiért ennyit küzdöttünk. Nincs szülői hátterünk. Magunk tettük össze mindenünket, a szó szoros értelmében a nulláról indultunk. Lehet, hogy oda is jutunk vissza. Foggal, körömmel harcoltunk a házunkért, hogy gyermekeinknek legalább ez legyen. Nem sok, egy kis kezdőtőke. Mégsem nulláról kezdjék, mint mi. Nincs kihez fordulnunk segítségért. Jelenleg én még GYED-en vagyok, 56.000 ft körül kapok pénzt. A családi 48.000 ft. Nagyon nehezen jövünk ki ebből a kis pénzből. A bankok hívogatnak, behajtó cégeket küldenek, hogy eddig és eddig fizessünk be legalább 70.000 ft-ot, mert különben ráterheli a bank a házra a személyi kölcsönt, és elárverezik. Ennyi jövedelemből persze ez lehetetlen. Legkisebb gyermekem beírattam bölcsödébe. Szeptembertől felveszik, visszamegyek dolgozni. Remélem, nem fogják azt mondani, hogy el vagyok küldve. Akkor aztán nem tudom, mi lesz. A legnagyobb gyermekünk első  osztályos. Szereti a sulit. Jó tanuló. Remek matekos, szépen olvas és gyönyörűen ír. Imád rajzolni, nagyon jó a kéztehetsége. A dinó csontváznak a legkisebb csontját is lerajzolja. Okos kisfiú. Ő  járt bölcsibe is. Középső gyermekünk tavaly szeptemberben kezdte az ovit. Nem rajongott érte, hiszen  Ő  nem járt bölcsibe. Nagyon anyás, úgyhogy nagyon nehezen szokott be az oviba. Hála az égnek most már imádja. Ő  is. Szeret rajzolni, énekelni. Állandóan beszél, énekel (ma is a Hull a pelyhest énekelte). A két nagyobb közt van vita. Sok közöttük a négy év korkülönbség. A kicsi Ábel is egy betyár. Most már Ákossal is sokat játszik.  Ők nagyon össze vannak nőve, hiszen köztük csak 2 év korkülönbség van. A Dani szereti az öccseit, de mértékkel. Nagyon komoly kisfiú. A két kisebb meg örök mosolygós. Boldog a családi életünk, bár az anyagi része siralmas. És néha az embert ez boldogtalanná is teszi. Pláne, hogy a házunk is veszélyben van. Ilyenkor erőt merítünk gyermekeink mosolyából, szeretetéből. Mikor azt mondják, szeretlek. Ez sokat segít. Szeretném én is ezt mondani szüleimnek, de sajnos  Ők már nem élnek. Édesapám is meghalt, tüdőembóliában 2008 karácsonyán. Mindig ez lebeg a szemeim előtt, hogy fel tudjuk nevelni a gyermekeinket. Szeretetben, boldogságban. Köszönjük az Önök segítségét. Ez sokat segít nekünk!

Őszinte köszönettel:

Rácz Istvánné

Azt üzenném a hasonló helyzetben lévő családoknak, hogy ha néha az ember bajba is jut, fogainkat összeszorítva kell küzdenünk! Nem magunk, hanem a gyermekeink miatt! A jó ég áldjon meg minden segítő szándékú embert a földön!

Még egyszer köszönöm!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon cudar volt az idő reggel, esett az eső, mire hazaértem, teljesen vizes lettem, szó legszorosabb értelmében, még a bugyimat is le kellett cserélni, hiába volt rajtam az esőkabát, az csak egy ideig nem engedi át a vizet. De menni kell, az újságot mindenki szereti kora reggel elolvasni. És egyébként is ez a dolgom.

Fiamról remélem, ma már hazaengedik a Kórházból, csak délután megyek hozzá, és úgy, hogy haza is jön, beállították a gyógyszereit és tünetmentes is, remélem már semmi gond nem lesz vele. Lelkiismeret furdalásom van, mert szegény gyerek nem tudja magát hová tenni, azt érzi, hogy neki is kötelessége, hogy segítsen a megélhetésünkben, pedig neki ez nem a dolga még. Remélem, most kicsit rádöbben, és eszerint is fog élni ezután, egy fejlődő szervezetnek sokkal több pihenésre van szüksége, mint egy ilyen öreg csontnak, mint én is vagyok.

Egy barátommal tegnap beszélgettünk róla, hogy a történések óta kicsit más lettem, nem akarom, de akkor is ez van, megértem én az eszemmel, hogy nagyon sok a gondja, és a baja, és tehetetlen sok szempontból is, de akkor is, nem tudok a bőrömből kibújni. Érzékeny vagyok, és sok dolgot már másként látok, vagy tennék. Jó lecke volt ez arra nézve, hogy azért nem vagyunk egyformák, teljesen más a közeg, ahol élünk, és mások a lehetőségek is. És én kicsit előrébb járok a problémák megoldását tekintve, azt hiszem. Bár nekem nehezebb, mert kiskorú gyermekek is vannak az életemben, akiknek nem lehet azt mondani, hogy most nincs erre, vagy arra elég pénzünk, addig kell keresnem a megoldást, míg mindenre meglesz, ha szűkösen is. Aki egyedül él, tudom annak sem könnyebb, sőt lehet nehezebb is, mert a rezsi az annyi egy emberre is, mint akár háromra is (majdnem), de felelős vagyok a gyermekeimért, és sajnos csak egyedül.

Voltam tegnap templomban is, bár most szinte arra sem emlékszem, hogy miről beszélt a Lelkész Nő, teljesen el voltam foglalva a saját gondjaimmal, mindig ez az ige jutott az eszembe:"Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, elég minden napnak a maga baja. Minden gondotokat az Úrra vessétek, mert neki gondja van reátok...". Ezeken az igéken gondolkodtam, teszem én a dolgom, de nem tudok egy csomó dolgot megoldani, hiába rágódom rajta, csak tolom magam előtt. De tudom megoldódik minden, csak most még nem látom a fától az erdőt. Pedig van mindennek vége is... és ELMÚLIK a  sok rossz is... de a jó is.... Tudom ezek a gondolatok és ez a felfogás teljesen idegen azoknak, akik nem vallásosak, és gondolom csak üres szavaknak hatnak, de nekem egyfajta  megnyugvást ad. Nem azt, hogy majd lesz valahogy, hanem azt, hogy előbb-utóbb rájövök arra a helyes útra, amelyen menni kell tovább.

Ma készítek egy kis rakott krumplit, mert maradt még leves tegnapról, és sütök egy piskótát, ezeket szereti a Fiam, és szeretném, hogy érezze, hogy fontos nagyon nekünk, és örülünk, hogy végre itthon van.

Holnap megyek a Lánykámmal fogszabályzásra, remélem minden rendben lesz!

A falunkban a Település Őrség nem alakult meg, kellő számú jelentkező sem volt, és pénz sem semmire, úgyhogy csak egy jó beszélgetés volt, de semmi nem változik. Szerintem ország szerte ilyen lehetetlen a helyzet. Sokat rontott ez az új kormány is a megélhetési lehetőségeken, hiába ígértek fűt-fát, semmi nem valósul meg, vagy ha mégis akkor nem egy ilyen súlyosan hátrányos kistérségben. Mi csak azt vesszük észre, hogy egy kiló kenyér 325 Ft, és sorolhatnám, munkahely egyáltalán nincs, és minden jövedelem kevesebbet ér, mert minden megemelkedett.

Ma találtam reggel egy dísztárcsát, haza is hoztam, már megvan az autóm első alkatrésze, szép lassan összerakom majd. Valaki elhagyta, és az út közepén volt. Felvettem, mert úgyis összetörik, ha áthajt rajta a következő autó.

De búcsúzom is! Legyen szép a napotok, és történjen minden a lehető legjobban a számotokra! Köszönöm, hogy értékes idejéből áldozott rám, aki elolvasta ezt a bejegyzésemet!

Üdvözlettel: Juhászné Mária

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Bemutatkozás:

Fülöp Ildikó vagyok ***********-ről, két kiskorú lányom van. Nagyobbik 11 éves Nikolett, kisebbik 6 éves Edina. Kisebbik lányom apukájával, Ferenccel egy lakcímen lakunk, külön lakrészen és külön háztartásban van, mivel az ingatlanból egymást nem tudtuk kifizetni.

Egy kis családi házban élünk *********** külső területén. 60nm, 2,5 szoba, konyha, fürdőszoba, kis melléképületek, udvar, kert, amit még bevetni sem tudunk, mert nem telik rá.

Anyagi körülményeink sajnos nagyon rosszak, eddig a helyi önkormányzatnál szociális segélyben részesültem, de április1-től a helyi családsegítő központba helyeztek ki az idősek ápolására, gondozására. Az önkormányzat 4 hónapra biztosította nekem ezt a munkakört.

Körülbelül 32000 Ft fogok kapni. Kislányaimra kapom a családi pótlékot 40.700 Ft és a tartásdíjat havi 10000 Ft. Ebből a kis pénzből kell élnünk és mindent megoldanunk, ami olyan nehezen megy, és emiatt kerültem ilyen nehéz helyzetbe, hogy sajnos vizünket, gázunkat lekapcsolták. Bírósági úton van mind a kettő, ami bármely pillanatban végrehajtásra kerülhet.

Lakásunk nagyon sok felújításra szorult, mert nagyon rossz állapotban volt. Emiatt kellett felvennünk lakás felújítási hiteleket, meg áruvásárlási hiteleket a gyermekeim részére, hogy a lakásban meglegyenek azok a háztartási dolgok amelyekre alapvetően szükségük van. Ezeket se bírjuk fizetni, önhibánkon kívül, mert nincs rá pénzünk. Bármennyire is szeretnénk fizetni, napi szinten jönnek a felszólítók, végrehajtási papírok. A problémák tornyosulnak, olyannyira, hogy a kiutat nem látjuk. Egyszerűen nem tudok mit tenni, hiszen gyermekeim legfontosabbak az életemben és sajnos mindennapi élelmüket is alig tudom nekik megoldani. Sokszor, sok mindenre kell mondanom nekik, hogy nem, ami borzalmas, fájdalmas egy anyának, hogy ilyet kell mondani a gyerekeinek. Ráadásul nagyobbik kislányom, Niki tartós beteg, duplán Asthma-Bronchitises és laktóz érzékenysége van, ami szintén nagy probléma. Nem mindig tudom neki tartani sajnos az étrendjét teljesen.

Nagyon jó tanuló kislány (5/a) eddig még egész évben kitűnő volt. Most április 9-én megyei helyesíró versenyen vett részt. Igaz, itt nem teljesen olyan eredményt ért el, amilyet szeretett volna, de így is nagy volt az öröm, hogy képviselhette az iskoláját és osztályát. Sajnos az Ő korabeli gyerekektől sok negatív kritikát kap. Edina kislányom,  Ő  még óvodás,  hála Istennek egészséges kisgyerek. Büszke vagyok rá is, felkérte az óvoda anyák napjára és tanévzáróra, hogy furulyatehetségét mutassa meg a többi társainak is.

Gyermekeim sok mindenre vágynak, amit teljesíteni nem tudok nekik, pedig nem nagy dolgokról van szó a nincstelenség miatt. Szeretnék jobb munkalehetőséget, jobb jövedelemmel, hogy a jövőben gyermekeimnek jobb legyenek a körülményeik, lehetőségeik.

Igaz, ezen a térségen nagyon nehéz elhelyezkedni.

Nagyon félek a lakásunk elvesztése miatt, hogy melyik pillanatban lakoltathatnak ki minket a tartozásunk miatt. Amit nem tudok fizetni, hisz ez a pici pénzünk, ami van, sajnos nem elegendő minden ételre, ruházkodásra, számlákra és a hitelek fizetésére. Azt se tudom, hogyan fogom tudni megértetni gyermekeimmel ezeket a dolgokat, hiszen ők semmiről sem tehetnek. Ha bekövetkezik, hogy mennünk kell innen, nem tudom, hogy hová és hogyan. Borzalmas ez a helyzet, amibe kerültem. Sokszor a fájdalomtól a sírás kap el, amit időnként visszafolytok, gyermekeim miatt, hogy nekik ne legyen fájdalmuk, hogy édesanyjuk így ne lássák. Keserű, szomorú az eddigi mi kis életünk. Nem tudom, hogy meddig tart ez az állapot. Amikor megkaptam az Önök első levelét, el sem hittem az egészet, hogy rajtunk segíteni tud valaki-valakik. Többszöri átolvasás után ébredtem arra rá, hogy valójában igaz, amit olvasok a sírás kapott el a nagy örömtől, hogy a gyermekeim több élelemhez juthatnak hozzá nap, mint nap. Szavakba önteni és leírni sem nagyon tudom ezt a nagy örömöt, ami belülről fakad, hogy vannak még segítő emberek, akik támogatnak minket.

Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik támogatnak, segítenek rajtunk. Hálás vagyok Önöknek, hogy mi is részt vehetünk ebben a programban.

És nagyon nagy segítséget nyújtanak gyermekeinknek az étkezésükhöz, hogy minden napra meg legyen nekik is a napi ennivalójuk.

Köszönetet szeretnénk mondani azoknak a dolgozóknak, is, akik fogadták első levelemet, átlátják családi helyzetemet, ami nagyon szomorú és kilátástalan.

Naplóimat mindig küldeni fogom önöknek hetente pontosan.

Gyermekeim nevében is köszönöm, hogy segíteni tudnak és támogatják Őket, és jobb-több ételhez juthatnak hozzá.

Köszönöm Önöknek mindezt – e levelem elolvasásához türelmüket, megértésüket, segítségüket.

Tisztelettel:

                        Fülöp Ildikó

Tovább a család bemutatkozójához

A hét elején kaptam a jó hírt, miszerint megérkezett az Alapítványtól a támogatás! Nagyon örültünk neki, ezúton köszönjük! Enélkül az összeg nélkül nem tudtam volna bevásárolni, pénzemet a számlákra, és az többi kifizetnivalókra elköltöttem, pedig nagyon spórolok. Mivel nekünk nincs autónk, várnom kellett a vásárlással vasárnapig, míg barátnőm be tudott vinni **********-ra ahol lényegesen olcsóbban kapok meg mindent. Itt a helyi boltosok mindent nagyon sok haszonnal árulnak, nem beszélve arról hogy akciós termékeik nincsenek.
Hétfőn kellett aláírnom az értesítőket két nagyobbik gyermekemnek, engedem-e őket kirándulni. Természetesen engedem, remélem a kirándulás összegét nem kell kifizetnem, minden évben kapok rá támogatást. Nagyon várják már a gyerekek. Azt tervezgetik ki-ki mellé fog ülni a buszon, milyen rágcsálnivalót, innivalót fognak vinni, pedig még egy hónap van addig.
Kicsi lányom élvezi a tavaszt, mindig kint lenne az udvaron homokozni, főzőcskézni, nyuszit simogatni. Közben be sem áll a szája, hol mondókákat mesél, máskor énekelget. Egy-két héttel ezelőtt tanult meg stabilan bringázni. Állandóan kéri, menjünk ki vele az utcára egy két kör elejéig. A hétvégén egy óvatlan pillanatban bizony mégse figyelt, és nagyot esett, felhorzsolta a homlokát és a száját, nagyon sírt.
Páromnak a héten nagyon fájt a dereka, így arra az elhatározásra jutottam. hogy lenyírom én a füvet ne keljen neki vasárnap. Pedig azt mindig Ő csinálja, Neki sokkal szebbre sikerül, mint nekem. Szombaton gyerekeim segítségével megvalósítottuk, kapáltunk, magot szórtunk, füvet nyírtunk, söprögettünk, rendbe raktuk az udvart. Mindenki kivette a részét, jól éreztük magunkat. Délután elengedtem a két nagyot a barátaikhoz beszélgetni, játszani. Én barátnőmhöz mentem Mesikémmel, aki épp sövényt nyírt, örömmel álltam be segíteni Neki, jól érzem magam társaságában.
A héten egy nagyon rossz dolog történt, elromlott a mosógépem kapcsoló része. Nem tudom ez ügyben, hogy tovább, pénzem nincs meg csináltatni, fürdőszobámban csak zuhany van hogy fogok én mosni?
Zárom naplóm, kívánok mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Varga Jánosné

 Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Először is szeretném családom nevében megköszönni, hogy a „Fel a Fejjel!” program  keretében kiválasztásra kerültünk!

Nevem Márton Zoltánné, 1975-ben születtem.

********ban élünk, ez egy kb. 3500 fős *************i nagyközség.

Ez a régió köztudottan nem tartozik a fejlettebbek közé, munkahely hiányában nagyon nehéz a megélhetés.

Mi egy két gyermekes család vagyunk, férjemmel 16 éve élünk házasságban.

Lányunk Tímea 15 éves,jelenleg egy szakközépiskolában tanul informatikai szakon 9. osztályos.

Fiunk Attila 14 éves, most 8. osztályos, sikeresen felvételizett a ******* ******** Gimnáziumba, ahol környezetvédelmi szakon fog továbbtanulni.

Egy 45 négyzetméteres házban élünk, amely egy szoba, konyha és étkező részből áll.

Kertes ház, de sajnos a kertet nem tudjuk használni, mivel a telek mellett lévő patak rendszeresen elönti, vagy pedig a belvíz okoz gondokat.

Ezzel attól a lehetőségtől is elesünk, hogy legalább a család zöldségigényét egy kis időre megoldjuk.

Férjem egy 2000-ben bekövetkezett baleset, majd műtét után le lett százalékolva.

Először 67%-ra, majd későbbi felülvizsgálat után 50%-os egészségkárosodást állapítottak meg nála.

Mivel nehézkes ill. korlátolt a mozgása (a lába miatt), munkát nem igazán kap, így csak 27000 Ft jövedelme van.

2004-ben sikerült egy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégnél elhelyezkednie, ahol 2010. júliusig volt alkalmazásban. Sajnos az utolsó évben már fizetési gondokkal küzdött a cég, így a munkabéreket is rendszertelenül kapták. Az utolsó három havit már meg sem kapta, ezzel az összeggel a mai napig tartozik a volt cége (amely azóta felszámolás alatt van). Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy anyagilag nehéz helyzetbe kerültünk.

Nekem sajnos 2004-ben daganatos betegséget állapítottak meg, ami műtéthez vezetett, majd sugárkezelések következtek.

Állapotom valamelyest javult, de fizikailag sajnos nagyon megviselt, és a mai napig gyengébb vagyok. Azóta is rendszeres orvosi ellenőrzésekre kell járnom, amely eléggé megterhelő anyagilag és fizikálisan is. A szükséges gyógyszerek beszerzése is gondokat okoz, mivel a többsége nem közgyógy lista alá esik, így saját magamnak kell finanszírozni.

Jelenleg rehabilitációs járadékban részesülök, melynek összege 40600 Ft.

Az elmúlt években hosszabb-rövidebb ideig részmunkaidőben tudtam dolgozni, de tavaly Júniustól már nem sikerült munkát találnom. Így a családi pótlék (29600 Ft) és a kettőnk jövedelme nem éri el a 100000 Ft-ot sem.

Ezt az összeget kell beosztanunk, amiből fizetni kell a rezsit, a gyermekek iskoláztatását és a mindennapi étkezést.

Télen még ehhez jön a tüzelő, amit csak havonta apródonként tudunk megvenni és bizony nagyon takarékosan kell beosztani. Bizony az elmúlt télen volt olyan időszak, amikor nem volt melegebb a lakásban, mint 15 fok, spóroltunk, hogy jusson másnapra is tüzelő. Ezek után ruhákra és egyéb dolgok megvásárlására csak igen ritkán gondolhatunk. Pedig gyermekeink már a kamaszkorban vannak és lennének igényeik.

Sajnos a férjem szülei már nem élnek, és az én családomra sem számíthatunk, ők is a mindennapi megélhetésért küzdenek. Így saját magunkra vagyunk utalva. Ezért is okozott nagy örömöt, amikor megtudtuk, hogy bekerültünk ebbe a programba. Remélhetőleg ez által kissé könnyebbé válik az életünk, legalább a szükséges élelmiszerek javát meg tudjuk vásárolni. Ebben a reményben még egyszer szeretném köszönetem kifejezni magam és családom nevében!

Tisztelettel: Márton Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához

Először is meg szeretnénk köszöni Önöknek ezt a lehetőséget, hogy bekerültünk ebbe a programba. Én a feleség, édesanya, Krisztina vagyok. Sokat gondolkodtam a héten nagy segítség ez nekünk, talán egy év alatt kicsit rendeződnek a dolgaink, a számlákra is jut pénz. A héten a gyerekeknél a megszokott dolgok voltak, a fiúk iskolában a kislány az oviban Délután együtt tanulunk itthon, ők nem napközisek. Hétfőn és szerdán délután társastáncra járnak, így ezeken a napokon a kislányt elkísérem, mert még nem engedjük egyedül menjen le az iskoláig. Ő van egyedül ovis a táncosok között. Attila 5. osztályos, szombaton elvittük *******-re a *** természettudományi karán a ********* klubba, ez egy matematikai tehetséggondozó klub. Ide kapott meghívást a jó versenyeredményéért. Kicsit tanultak, kicsit játszottak, jól érezte magát. Ez egész napos program volt, így a férjemmel egybekötöttük ezt az utazás a vásárlással. Volt bőven időnk nézelődni, a 25.000 Ft-ot még kipótoltuk de jövő hónapig be tudtunk vásárolni. Így legalább húsra is jutott, már azon gondolkodnak a gyerekek is mit készítsek húsvétra ,vagy mit főzzek nekik a szünidőben. Én a héten voltam vastagbéltükrözésen, de szerencsére nem találtak semmit. De így további vizsgálatokra lesz szükség, hogy megtalálják a problémát. Állandó hasfájásom és hasmenésem van egyelőre még fogyás nem jelentkezett, bizakodunk nincsen nagyobb gond. A férjem a héten minden nap volt dolgozni, kivétel szerdán Ő vitt be a kórházhoz meg délután tanult és rendezte a gyerekeket. Így tudjuk megoldani, a nagyszülőkre nem lehet számítani (erről majd később írok). Most már hétfőre készülődünk tízórait készítettünk a fiúknak, meg átnézzük a tolltartókat minden rendben legyen .

Tisztelettel:

                        Gulyásné Krisztina

Tovább a család bemutatkozójához  |  Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Kisfiam, Árpi az óvodával karöltve részt vettek egy óvodafesztiválon egy másik faluban.

Nagyon lelkes volt, amikor hazajött, ugyanis találkozott a régi óvó nénijével. Egy műsort adtak elő és Ő volt a róka. Pirosra volt festve az arca és két hatalmas fekete fül volt a szemöldökénél festve. Dalma kislányommal egész héten a szavalóversenyre készültünk. Nagyon várta és nagyon izgatott volt. Pénteken volt a verseny és már reggel hat órakor felkelt. Sajnos a zsűri szerint nem került be az első három helyezettbe. Kapott egy oklevelet a részvételért és egy kis csokit. Nagyon elszomorodott a döntéstől, és alig tudtam megvigasztalni. Sajnáltam szegényt, de előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy nem mindig nyerhet az ember. Egyébként hétvégén alig bírtam őket a házban tartani. Az utcánkban sok gyerek van, úgyhogy van kivel játszani. Csak nem szeretném, hogy ez a jó idő a tanulás rovására menjen. Szinte egész hétvégén a szabadban voltak. Meg is látszik az arcukon, hogy egy kicsit megkapta a nap őket. Előkerültek a biciklik, görkorcsolyák, gördeszkák, és minden ilyen szabadtéri dolog. Egy kicsit zokon is vették, hogy nekik nincs se bicikli, se görkori, a többieknek pedig van. Sajnálom őket, hogy nem tudok nekik mindent megadni. De ilyen az élet. És szerintem így is boldoggá tudom őket tenni! Legalábbis nagyon remélem!

Üdvözlettel:

                        Pethő Brigitta

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Szeretném megköszönni családom nevében az Alapítvány összes támogatójának és dolgozójának, hogy bekerültünk a Fel a Fejjel! program támogatott családjainak körébe. Szeretnék bemutatkozni, és családomat bemutatni.

Harmincegy éves GYET-en lévő anyuka vagyok, három gyönyörű gyermekem van. Férjemmel Jánossal 14 éve ismerkedtem meg, egy évre rá összeházasodtunk. Ő nálam 10 évvel idősebb, de ez soha nem jelentett gondot, mai napig is szeretjük, megbecsüljük egymást, olykor toleráljuk egymás hibáit. Ha konfliktus van köztünk, annak oka szinte mindig az anyagiak hiánya.

Nagylányom Edina 15 éves, 5. osztályos tanuló, 4-es átlaggal. Imádja a háziállatokat, van három cicánk és egy kutyánk. Sokat segít itthon nekem a házimunkában.

Jancsika 10 éves múlt, harmadikos. Jó eszű gyerek, csak kissé szétszórt, sok odafigyelést igényel részemről. Imád focizni, szeret apukájával barkácsolni.

Pici Mesim már nem is olyan kicsi, 5 éves, kissé elkényeztetett, jóindulatú, nagyszájú, középső csoportos óvodás. Igazi kislány, aki minden csajos dolgot szeret, imádja a szép ruhákat, kiegészítőket.

Hét éve vettük meg 60nm-es családi házunkat, szinte romos állapotban, olcsón. Nem sokat tudtunk csinálni rajta, de amit megcsináltunk, arra büszkék vagyunk, önerőből, anyagi helyzetünkhöz mérten javítottunk. Ablakot cseréltünk, vakoltunk, fürdőt csináltunk, vizet-villanyt vezettünk, betonoztunk stb. Sajnos rengeteg munka van még rajta, főképp a tető állapota aggaszt leginkább, régiek a cserepek, beázunk. Nem tudom, hogy fogjuk megoldani cseréjét, vagy akár javítását, lakáshitelt nem kaphatunk. Gázfűtésünk nincs, fával tüzelünk. Udvarunk nem nagy, így csak egy kis füves rész van, ahol a gyerekek játszani szoktak, veteményünk nincs.

Szeretnék elmenni dolgozni, de szakmám- vendéglátós vagyok- nem összeegyeztethető egy három családos anya hétköznapjaival.

Vállalnék mást is, betanított, vagy takarítói munkát, de nincs még hirdetés se, amire jelentkezni lehetne. Ha mégis bejutok egy gyárba protekcióval, tesztet írni, hiába jó az eredményem, nem vesznek fel, mert van három gyermekkorú gyermekem, és nincs betanított munkában gyakorlatom. Ez történt velem 1-2 hónappal ezelőtt. Páromnak nincs végzettsége, ő segédmunkásként dolgozik évek óta egy cégnél, de csak nyáron van munka, téli időszakot nem fizetik. Kénytelenek vagyunk így elfogadni, más lehetőségünk nincs, pedig már egyre kevesebbet fizetnek, és egyre több a munka, többet követelnek meg.

Drága édesanyám sajnos már nem él, az én gyermekkorom nem ilyen volt. Testvére- aki az én nagynéném- ővele szoktam néha telefonon beszélgetni, elsírni a bánatom, segíteni nem tud, de legalább meghallgat. A gyermekeim őt hívják mamának, férjét Papának. Férjem édesanyja messze él tőlünk, ritkán meglátogat minket. Mi szinte soha ki nem lépünk a faluból, nagyon drága a buszjegy.

Egyetlen támaszom a barátnőm, Ő az, akihez ha bármi gondom van, mehetek, lehetőségeihez mérten segít nekem. Nagyon hálás vagyok neki, nem élek vissza segítőkészségével, remélem sok-sok éven keresztül barátok maradunk, és egyszer meghálálhatom azt, amit ő most nyújt nekem.

A támogatásukat azért kértem, mert még a nyári időszakban is nehéz a helyzetünk, sok mindent nem tudunk megvenni gyermekeinknek, de a téli munkanélküliségben bizony rengeteg margarinos kenyeret ettünk, mert nem volt más.

Szeretnénk sokkal többet megadni gyerekeinknek, de egyszerűen nem tudunk kitörni a sok éve tartó szegénységből.

A mi gyermekeink nem járnak új ruhákban, nem járnak külön órákra, fizetős szakkörökre, étteremben, de még McDonald’s-ban sem voltak soha, nyaralni ennyi év után sem tudtuk elvinni őket. A fagyizóba egy szezon alatt jó, ha 2-3 alkalommal el tudom őket vinni.

Mondják –többek között a médiában, hogy figyeljünk a gyermekeink egészségére, táplálkozására. Sajnos nekünk gyümölcs, tejtermék, hús, hal ritkán jut az asztalunkra. Ezért nagyon örülök támogatásuknak, így legalább egy évig biztos megkapják a gyermekeim a szervezetüknek oly fontos vitamint, fehérjét…

A nehézségeinek ellenére szerencsésnek érzem magam, mert szerető férjem van, kire mindig számíthatok. Gyermekeim szépek, talpra esettek és egészségesek.

Támogatásukat ismét nagyon köszönöm.

Tisztelettel:

                        Varga Jánosné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Azzal kezdeném, hogy Cinti lányom egy újabb éremmel gazdagította a gyűjteményét, erre különösen büszke mivel serdülőként, a junior versenyen nyert, sokkal idősebbek között. Sanyi fiam edzőtáborban volt. Esztinek hétvégén röplabda meccse volt. A két kicsi sajnos beteg volt, így nem jártak oviba. Remélem a férjemnek sikerül elhelyezkedni, mert egyelőre csak nekem van néha alkalmi munkám. A rezsinek és a hiteleknek, csak egy részét tudtam, csak kifizetni, sajnos nagyon le vagyunk maradva, félek, nehogy kikapcsolják a villanyt. A férjem is beteg volt a héten, ráadásul kiújult a gerincsérve, de így is ment, és próbált munkát keresni. Nagyon boldogok voltunk, mivel Cintit beválogatták a Heraklész programba, és így hátha megoldódik a helyzete, és nem kell abbahagynia a judót, hiszen ez az élete, és én nem bírnám látni, hogy szenved. Köszönjük a lehetőséget! Szép napot mindenkinek!

Tisztelettel:

Molnár Sándorné

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A héten hála Istennek, megkaptuk a támogatást, amit eddig szinte el se mertünk hinni!

A gyerekek első kívánsága kakaó és sajt volt, ez eddig igen ritkán jutott nekik.

A héten próbáltam az óvodát intézni, megkértem a munkahelyemről az igazolást és megírtam a kérvényt, amelyben kifejtettem,hogy milyen nagy segítség lenne számunkra, ha fölvennék és főként ha oda vennék föl a gyerekeket. Munkába menet vinném őket, és hazafelé jövet hoznám, a férjem pedig kereshetne magának munkalehetőséget, mert jelenleg Ő van velük otthon. Sokat sétálnak, mennek a játszótérre, de a nagyobbik lányom mégis gyakran szomorkodik, hogy milyen jó lenne már oviba járni és játszani a gyerekekkel! Férőhely hiány miatt szeptemberig szóba se jöhet sajnos.

Egy kis csalódás is ért a héten, úgy nézett ki a helyzet, hogy egy kedves ismerősünk tud "szerezni" egy használt mosógépet számunkra, (mert már lassan bele bolondulok két hónapja a kézi mosásba) de már elajándékozták egy szintén rászoruló családnak addigra…

Délutánonként segítettünk a főbérlő néninek a kertet rendezni, gyomlálni, ásni, a gyerekek virágmagokat szórtak és öntöztek, ami nagy élmény volt nekik. Minden nap meglocsoljuk a kislocsolóval és várjuk, hogy kibújjanak a virágocskák.

Szombaton nagytakarítást csináltunk, nem tudom Húsvétig lesz-e még elég időm rá. A lányok is segítettek porszívózni, port törölni, padlót törölni. Bár így sokkal lassabban haladtam, de akartak segíteni!

Ma Virágvasárnap volt, szentelt barkát kaptunk a Szentmise végén a kezünkbe, hazavittük otthonunkba. Várjuk a Nagyheti szertartásokat! Nagy lelkesedéssel a tojásfestést és "sonkafőzést", mert idén az is lesz! Áldott, Szép Ünnepet kívánunk Mindenkinek!

Tisztelettel:

Füredi Tiborné 

Füredi Tiborné vagyok, 35 éves.

Gyógypedagógiai asszisztensként látás és halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozom. Jelenleg **********-en lakunk férjemmel és két kislányunkkal. *******-án van egy romos kis házikónk, amit fel szerettünk volna újítani, de pénz híján sajnos csak romlott a helyzet… nem sikerült!

A védőnő és a családvédelmis nem megfelelőnek találta a környezetet a gyermekek számára. Biztonságunk érdekében lépnünk kellett, de nagyon nehéz anyagi helyzetünk miatt (akkor már csak GYES-t kaptam) albérletet nem tudtunk fölvállalni. Hála Istennek, kaptunk egy nagy lehetőséget.  **********-en egy idős néni befogadott minket, ház körüli segítség és rezsifizetés fejében. Ennek nagyon megörültem, mert régi munkahelyemen előzőleg kaptam álláslehetőséget (nyártól), de a lakhatás nem oldódott meg egy ideig. Október végén sikerült fölköltöznünk **********-re. Nagy lelkesedéssel indultunk neki az útnak. Esélyt kaptunk az „ÉLET”-re. Nagy boldogságba hamarosan a szomorúság és fájdalom is „beszökött”…

A két kislányt nem vették föl óvodába helyhiány miatt, majd szeptembertől.

Minden lehetőséget megpróbáltam, de nem sikerült elhelyezni őket sehová. Zita közben betöltötte az 5 évet, sokat szomorkodik, hogy még nem mehet oviba. Flóra szeptemberben lesz 3 éves, reméljük Őt is felveszik óvodába.

Már ki is „szemeltünk” egy óvodát a munkahelyem közelében, de nem igazán bíztatnak, hogy fölveszik őket oda, pedig nagyon megkönnyítené az életünket, ha reggel tudnám őket vinni, délután a munka után pedig hozni is…

Így férjem is dolgozhatna, mert jelenleg ő vigyáz rájuk, jövedelme nincsen, én 6 órában dolgozom a GYES mellett, amiből nagyon nehezen tudunk élni.

A férjem 37 éves, pedagógiát tanult, de nyelvvizsga hiányában a diplomát még nem kapta meg. Egy betegség kínozza már hosszú évek óta, amiről az orvosok sem tudnak túl sokat… Annyi kiderült, hogy nem epilepszia, hanem pszichés eredetű… Talán a pánikbetegség és depresszió „vegyülete”. Rosszullétei miatt egy időben az utcára sem tudott kimenni, így munkát sem vállalhatott. Illetve próbálkozásai voltak, de többször rosszul lett vagy az út közben, vagy a munkahelyen. Jobb és rosszabb időszakok váltják egymást… Most, hogy picit „jobb” a helyzetünk, az Ő állapota is jobb. Jelenleg a gyerekekre vigyáz, délután pedig a főbérlő néninek segít a kert rendezésében, és így nem kell albérleti díjat fizetnünk, csak a rezsit. Sajnos a banki tartozás miatt még az is gondot jelent, de valahogyan igyekszünk befizetni… Ennivalóra nem is igazán sok maradt, ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a „Fel a Fejjel!” programban. Most különösen is segítségre szorulunk, mert **********-re költözésünk után betörtek *******-i kis házunkba és minden mozdítható dolgot elvittek. Csak kevés holmit hozhattunk magunkkal, és mindenünk odalett! Újra kell kezdeni berendezni a lakást, de nagyon nehéz pótolni az elvitt dolgainkat (centrifuga, mosógép, ruhaneműk, ágyhuzatok, stb.) A „rosszabbik” mosógépet hoztuk el, ami már második hónapja nem működik. Kézzel próbálok mosni, de kevés sikerrel. Sajnos jelenleg használt gépet se tudunk venni. Próbáltam több helyről is segítséget kérni, de sajnos választ sem kapok leveleimre. A sok szomorúság és idegesség közepette nagy boldogság számunkra ez a havi 25.000 Ft támogatás! Nagyon örültek a gyerekek, amikor beszélgettünk róla, hogy milyen jó lesz, mert nekik is lesz „normális” reggelijük, kakaóval és tudunk főzni is!

Sok embernek ez természetes, de nekünk ez egy NAGY CSODA! Köszönjük!

Tisztelettel:

                        Füredi Tiborné

Nem is tudom, hol kezdjem a történetemet. Talán a legelején kellene:

            Pethő Brigittának hívnak. *********-n születtem 1981. szeptember 11-én, szüleim első gyermekeként. 1982-ben született egy öcsém, Ferenc, majd 85-ben ismét egy fiú, Zoltán. Szüleink nagyon szegény körülmények között neveltek minket. Sajnos a gyermekkorom rossznak mondható volt. Ehhez édesapám alkoholproblémái járultak hozzá leginkább. Ha ivott, bántalmazta édesanyánkat és minket is.

Teltek-múltak az évek. 1996-ban leballagtam az általános iskolából, és sikeres felvételit nyertem a ******** ********* ******* Középiskolába. 1998-ban született egy váratlan kisöcsi, Norbi. Nagyon sokat segítettem édesanyámnak a gondozásában.

2000-ben sikeres érettségit tettem, így lett a szakmám német nyelvű gyors és gépíró, jegyzőkönyvvezető. Felvételt nyertem a ********-i ********** ***** Egészségügyi Főiskolára, mint csecsemőgondozó.

És ekkor jött az első igazi nagy pofon. Édesanyámék közölték, hogy nem fogják bírni a taníttatásomat anyagilag. Így kihagytam az iskolát. Talán ennek is köszönhetem, hogy ide jutottam. Szinte biztos vagyok benne, hogy másképp alakult volna az életem, ha továbbtanulok.

Ugyanebben az évben felvettek egy baromfifeldolgozó céghez. Az iskola helyett dolgoznom kellett, hogy a két nagyobbik öcsémnek is legyen szakmája. Itt ismerkedtem meg a párommal. 2002-ben leszámoltunk a cégtől és együtt átmentünk egy másik céghez. Még ugyan ebben az évben elköltöztem a családi házból. Albérletbe kezdtük a közös jövőnket. A szüleimtől a ruháimon kívül semmit sem kaptam útravalóul. Kb. egy évbe telt, mire berendeztük a házat. 2003-ban jött a jó hír: terhes vagyok.

2004. január 10-én reggel hét órakor arra keltem, hogy elfolyt a magzatvizem. Még aznap délután háromkor megszületett a kislányunk. Hosszas vita után a Dalma keresztnevet kapta.

Ekkortájt párom sokat ivott. Négy-öt éjszakára eltűnt és azt sem tudtam, hol van. Amíg volt pénze nem is érdekelte a családja.

2005. október elsején szórakozni mentünk a párommal, sógorommal és középső öcsémmel. Alig értünk oda, mikor csörgött a telefon. A nagyobbik öcsém (Feri) legjobb barátja volt, és közölte, hogy öcsénket elgázolta egy autó és meghalt. Amíg a helyszín felé tartottunk, végig reménykedtem, hogy ez csak egy rossz vicc. De amikor megláttam a kilométeres kocsisort, már tudtam, hogy nem az.

Futottam, ahogy csak bírtam, és amikor odaérve megpillantottam a letakart öcsémet, összeestem és zokogni kezdtem. 22 éves volt. Épp a barátnőjéhez tartott biciklivel, amikor jött az az állat.

A rossz hírt mi akartuk elmondani szüleinknek. Mondanom sem kell, mi történt. Édesanyánkat éjfélkor orvoshoz kellett vinni, ahol erős nyugtató injekciót kapott.

A balesettől számított 6. napon túlestünk a temetésen. Édesanyám összetört testileg, lelkileg. Ekkor én ismét terhes lettem, gyógyszer szedése mellett. 2006. február 9-én megszületett kisfiúnk, aki az apukája után az Árpád keresztnevet kapta. De a rossz hír utána jött csak. Édesapámról kiderült, hogy áttétes tüdőrákja van. A háziorvosunk egy évet adott neki. Akármilyen rosszul bánt velünk, én akkor is szerettem őt. Talán még jobban, mint édesanyámat. Nagyon sokat szenvedett, kegyetlenül lefogyott. A végén már enni sem tudott, csak speciális tápszereket evett. Az volt a kívánsága, hogy a 2006-os szilvesztert még velünk szeretné tölteni, pedig ekkor már nagyon rosszul volt. De együtt töltöttük a szilvesztert. Újévkor már nem bírt tovább, és az Ő kérésére kórházba ment. 2007. január 18-án este kilenc órakor újra csörgött a telefonom. A kórházból hívtak és egy kedves nővér közölte, hogy meghalt. Kisírtam magam, majd összeszedtem a bátorságom, és elmentem édesanyámhoz, hogy közöljem a rossz hírt. A hatás ugyan az volt, mint az öcsémnél. A temetés után saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit is jelent a mély depresszió. Édesanyám lett depressziós. Egyszerűen nem érdekelte semmi. Csak aludt, és sírt folyamatosan. Beszedte a nyugtatókat, és egyszerűen nem emlékezett rá, mennyit vett be. Egy éjszakán át felváltva ültünk az ágya szélén, mert az orvosunk szerint a gyógyszerek miatt megállhat a szíve. Az ellenségei lettek a legjobb barátai, akiket szeretett, pl. a gyerekei pedig a legnagyobb ellenségei.

És jött a harmadik dolog. A párommal feladtam a harcot és rájöttem, hogy nem tudja őt sem a gyerekek, sem én megváltoztatni. Ezért 2007. júniusában elhagytam őt. Nagyon durva válás volt. Nagyon sok szenvedést, és álmatlan éjszakát okozott, mire végleg rájött, hogy vége. Ekkor én albérletben laktam. Nyáron nem volt gond, tudtam napszámba járni. De jött a tél és se tüzelőnk nem volt, se pénzünk. Nagyon nehezen ugyan, de feladtam függetlenségem, és hazaköltöztem. De itt sem volt jobb. Édesanyámnak a fizetésemmel az utolsó forintig el kellett számolnom, de ha szükségem volt valamire, soha nem volt pénze. Nem fértünk meg egymás mellett. Rengeteget veszekedtünk, a végén már szinte egy jó mondatunk sem volt egymáshoz, ezért elköltöztem. Jelenleg egy rokonomnál lakom, aki ugyan albérletet nem kér, csak a rezsit fizetem. Sajnos munkahelyet még nem találtam és a gyerekek miatt elég nehéz. A segítségükkel nagyon megkönnyítik a dolgomat. Iszonyúan hálás vagyok érte, és ezúttal szeretném megköszönni mindenkinek, aki ezt a lehetőséget segítette és megteremtette.

Még egyszer nagyon köszönöm!

Tisztelettel:

                        Pethő Brigitta

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elég fárasztó héten vagyok túl, végre befejeztem a tavaszi nagytakarítást. A három leánykám már két hete meg vannak fázva, ennek a szélsőséges időjárásnak köszönhetően. Alizt csütörtökön visszavittem a fül-orr-gégészetre a köhögése miatt. A doktor úr kenetet vett a torkából, kedden lesz kész az eredmény, akkor kell visszamenni. Pénteken voltak Alizék kirándulni az óvodával, Visegrádon. Az egyik ********-i cég kifizette a kirándulást a gyerekeknek. Az élettársamnak azt ígérték az orvosok, hogy két héten belül választ kap arra, hogy most beteg volt-e vagy nem. Április 6-án volt leszázalékolás miatt Pesten és még nem kapott azóta választ, hogy hány %.-ot kap. A legkisebb leányom Emma már kezd lépegetni, pedig még csak 10 hónapos. A nagyfiam az bírja a gyűrődést, Ő szerencsére nem beteges. Csak elég nehéz korszakban van tipikus tini-lázadó. Nekem hétfőn vesznek szövetmintát a nyakamból, hát mit mondjak, nem igazán várom! Félek a tűtől. Annak viszont örülök, hogy remélhetőleg kiderül hogy jó vagy rosszindulatú az a göb, amit talált az orvos az ultrahangon.

Tisztelettel:

Pásztor Józsefné és családja

Köszönetemet szeretném kifejezni a családom nevében is, hogy beválasztottak a programba. Szeretném bemutatni a családomat és röviden vázolni, hogy-hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe.

Pásztor Józsefné vagyok, 32 éves gyeden lévő anyuka. Az élettársam Nagy Endre 38 éves. Négy kiskorú gyermeket nevelünk, nehéz anyagi körülmények között. ************* megyében ********-án élünk egy családi házban. Az első házasságomból a nagyfiam József 13 éves, a helyi általános iskola hetedik osztályos tanulója. A lányok: Alíz 6 éves lesz a nyáron, Ő most középső csoportos. Szilvia 3 éves Ő majd szeptemberben megy oviba. Emma pedig 10 hónapos. Az élettársammal 2004-ben ismerkedtünk meg a munkahelyemen. Ő is elvált 3 kiskorú gyermeke van az előző házasságából. 4-5 hónap ismeretség után összekötöztünk. A szüleimnél éltünk egy hónapot, azután albérletbe költöztünk. Teherautó sofőrként dolgozott. Emellett mellékállása is volt hétvégente, és nem jelentett gondot, hogy az én fizetésem mellett fenntartsuk magunkat. Amikor terhes lettem, kb. félidősen elmentem táppénzre. Igaz a pénz kevesebb lett, de azért nem szenvedtünk hiányt semmiben. Aztán lányunk születése után 2005 októberében megszűnt a mellékállás. Még egy évig tudtuk fizetni az albérletet és tartani a szintet, de nem ment. Az élettársam volt főnöke felajánlotta a nyaralóját, hogy költözzünk oda. 2006. október 1-vel elköltöztünk ***********-ra. Egy egyszobás kis házban éltünk négyen, egy penészes, vizes lakásban. Havi 40 ezer + rezsiért cserébe. Utána rájöttünk, hogy nem volt jó ötlet elfogadni, mert rezsire annyit vont le, amennyit akart. Teljesen ki voltunk szolgáltatva neki, nem beszélve arról, hogy a bútoraink és a ruháink nagy része tönkrement. Mivel a fiam már akkor ********-ra járt iskolába, talált egy régi parasztházat, ami eladó. Megnéztük, és elindítottuk a hitelkérelmet. Csak egyedül én tudtam felvenni a hitelt, mert a párom BAR listás az OTP-nél, és őt nem fogadták el kezesnek. A két gyerekre felvettem a szocpolt és még 5,1 millió Ft kellett ahhoz, hogy megvegyük a házat. Amit meg is kaptam 25 évre. A nevelőapám jött el kezesnek. Az után ők is vettek fel a házukra 5 millió Ft hitelt, hogy lakhatóvá tegyük a házat. Hogy jobban haladjunk az építkezéssel, a párom otthagyta a munkahelyét, és munkanélkülire ment. Ez történt 2007 januárjában. Májusban olyan csúnyán összevesztünk a szüleimmel, hogy összepakoltak mindent, ami a házhoz lett véve (ablakok, ajtó, cement, tégla, villanyszereléshez mindent), és itt maradt a félkész ház. Az élettársamnak nem volt más választása, visszakönyörögte magát nagy nehezen a főnökéhez. Az élettársam szülei sokat segítettek. Bevásároltak nekünk és hetente főztek, hogy könnyebb legyen a gyerekeknek. Akkor a családi pótlékból és a gyesből vonták a hiteleket, a biztosítást és a lakás-takarékpénztárt. A pároméból az albérletet és a rezsit. Maradt kb. 20-25 ezer Ft havonta, hogy éljünk és a párom bejárjon dolgozni ********-ról ***************-ra. Amikor 2008. február 25-én megszületett Szilvia, akkor jöttek a szüleim, hogy a gyerekekre való tekintettel folytassuk az építkezést, és, hogy ne rágódjunk a múlton. 2008. június végére sikerült befejezni az építkezést és végre a saját házunkba költözhettünk. 2009. március 18-án volt az élettársamnak egy balesete, és kiment a térde. Nem tudott menni dolgozni. 2009. márciustól táppénzt kapott. A főnöke bosszúból csak januárban hozta el a papírjait, amivel munkanélkülire ment. Hat hónapig nem kapott munkanélküli segélyt. Utána egy kőműves mellé ment dolgozni, de az is két hónap volt csak. Azután semmi.

2010. június 23-án megszületett Emma. Bár nem terveztük, mégis képtelenek lettünk volna elvetetni. Igaz, akkor már tele voltunk adóssággal. Minden lehetőséget igénybe vettem, amit csak lehetett. Most is kapok az Önkormányzattól szociális étkezést és április 1-ig havi 8500 Ft-ot utaltak az E-on felé lakásfenntartási támogatásként.

2010. szeptember végén próbaidőre felvették az élettársamat egy céghez sofőrnek. Tökéletesen meg volt elégedve vele a cég és december 1-vel be is lett volna jelentve. Csak hát november 21-én elvitte a mentő. Az ügyeletes orvos perforált gyomorfekélyre gyanakodott. November 22-én biopsziát végeztek el, ami szerint rosszindulatú daganata van. Kész tények elé állították és mindenféle ellenőrzés nélkül december 11-én eltávolították az egész gyomrát. Mivel nem volt bejelentett munkahelye sem, hosszas utánajárásba került az, hogy elintézzem a TB-jét. 20 ezer Ft-ot kellett visszamenőleg kifizetni az APEH-nek.

Nekem is egy éve derült ki, hogy pajzsmirigy alulműködésem van. Most kontrollvizsgálaton kiderült, hogy valami nincs rendben, két göböt találtak a nyakamban, baloldalon.

Az élettársam nem tud dolgozni, fizikai munkát nem tud végezni. Kiderült a műtét után két hónappal, hogy a második szövettan alapján nem volt rákos, csak gyógyult fekélyeket találtak. Semmiféle daganata nincs és nem volt. Most pedig eltüntették a papírját, hogy azt se tudják kinél van.

Bevételeink: az én családi pótlékom és gyedem (64.000 és 41.000 Ft), az élettársamé az Önkormányzattól havi 28.500 Ft segély.

Kiadások: lakáshitel (42.000Ft), lakásbiztosítás (4200 Ft), lakás-takarékpénztár (2920 Ft)

Rezsi: villany: 11.000 Ft+14.117 Ft részletfizetés, gáz: 10-30 ezer Ft-ig, szemétdíj: 2600 Ft+ 2600Ft részletfizetés, csatorna: 12.000 Ft + 10.000 Ft részletfizetés, víz: 11.000 Ft.

A villanyt januárban majdnem kikapcsolták, de szerencsére megkaptuk részletre. A csatorna is már behajtó alatt volt, de azt is el tudtuk intézni. Az élettársam gyógyjoghurtja és tápszere havi 4000 Ft-ba kerül. Most június végéig kapjuk a szociális étkeztetést, ami mellett még sokszor főznöm kell és az élettársamnak pedig teljesen más lett az étrendje, amióta megműtötték. Nem tud enni úgy, ahogy kellene. A műtét óta 14 kg-ot fogyott.

Hát röviden ez a családom története és, hogy-hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe.

Tisztelettel és hálás köszönettel:

                        Pásztor Józsefné