Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Köszönjük szépen, hogy lehetőséget kaptunk önöktől. Ez az egy évig tartó segítség nagyban segíti családunk mindennapi megélhetését.

Én Gulyás István vagyok, nejem 33 éves. Három gyermekünk van: Attila 12 múlt, Szabolcs 8 éves múlt, Annamária nyáron lesz 7 éves. Attila ötödik osztályos, első osztálytól az osztály legjobb tanulója. A környékbeli matematika versenyeken szép helyezéseket ér el. Területi és körzeti versenyeken már volt első helyezett is. A megyein ebben az évben a legjobbak között volt. Környezet és történelem versenyeken is folyamatosan részt vesz, mind csapat, mind egyéniben is. Mindenből ötös tanuló. 7. osztálytól a ******* ******** Gimnáziumban szeretné tanulmányait folytatni. Most matematikai tudását a ***** ****** matematikai klubban fejlesztheti tovább, melybe a versenyen elért eredményeiért meghívták. Középső fiúnk Szabolcs első osztályos, Ő is kitűnő tanuló lett félévkor és négy tantárgyból dicséretet kapott. Ővele egy picit többet kell foglalkozni, mivel kényelmesebb és lassúbb a bátyjához képest, ilyen a természete. Ő nagyon sokat betegeskedett, többször befeküdtünk vele **********-ra, mivel asztmatikus, de szerencsére nem alakult ki nála teljesen, és most már kezdi kinőni. Panka kislányunk nagycsoportos, az idén ballag, és ősszel kezdi az iskolát. Ő gégeszűkülettel született, de már kezdi kinőni, mert a majdnem két éve elvégzett garat és orrmandula műtét sokat javított rajta. De az életmentő (Rectodelt) kúpja állandóan kell, hogy itthon legyen, ha netán befullad, ezt kell neki használni. Ez a kúp is egyre drágább. Mindhárom gyermekünk ebben a tanévben jár társastáncoktatásra, mely a helyi tornateremben van, heti két délután. Nekünk ezek a különórák ingyen vannak, mivel gyermekvédelmi támogatásban részesülnek.

Én központifűtés-szerelőnek tanultam, de mivel környékünkön minimális az építkezés, így lakatosként dolgozom, tőlünk 10 km-re egy *********gyártó Kft.-nél. Környékünkön nagy a munkanélküliség, így nálunk is a minimális szakmunkásbért fizetik, nettó 77.550 Ft-ot. A családi pótlék a gyerekek után havi 48.000 Ft, a feleségem GYET-ben részesül, amely havi 25.650 Ft, még az önkormányzattól kapjuk a lakásfenntartási támogatást 6900Ft/hó. Így összes bevételünk 158.100 Ft. Ez így sok pénznek tűnik, de sok a kiadásunk. Jelenleg a lakástörlesztő hitelünk 35.000 Ft/hó. Ehhez jön még a rezsink. A téli tűzifa egyre drágább, mert a gázzal való fűtés számunkra megfizethetetlen. A cégnél, melynél dolgozom, csak külföldi megrendelésre dolgozik, a válság kezdete óta a megrendelések nagysága nagyon visszaesett. Ezért sűrűn előfordul, hogy heti 3-4 napot dolgozunk, így arányában kevesebb a fizetésünk. 2009 szeptemberétől 2010 februárjáig munkanélkülire kényszerültem, ami jelentősen érintette a családi kasszánkat. A munkanélküliség mellé hozzájött, hogy felemelték a lakáskölcsönünket 60.000 Ft-ra, amely az idei évben csökkent vissza. Ekkor ezt fizettük, nehogy elveszítsük a házunkat, de a rezsire már nem jutott. Így tetemes összeget halmoztunk fel, jelenleg azok törlesztése viszi el bevételünk nagyobb részét. Feleségemmel lassan 15 éve vagyunk házasok. Ő női-férfi fodrásznak tanult, de szakmájára nincsen a környéken igény, mert a faluban négy fodrász is van. Az embereknek nincsen pénzük, így nekik sincsen nagyon munkájuk. Próbálkozott a környéken több munkahelyen jelentkezni, de sajnos három gyermekes anyukát nem vesznek fel dolgozni. Most jelenleg iskolába jár, reméljük annak elvégzésével nagyobb esélye lesz az elhelyezkedésre. Ő Raynaud-szindrómában szenved, így ezáltal sokszor erős izületi gyulladásai vannak és akkor nagyon erős fájdalmai. Évente kellene értágító infúzióra mennie, de tavaly ősszel sem volt rá lehetősége, mert a gyerekeket nincsen kinél elhelyezni. Előtte évben úgy tudtuk megoldani, hogy minden nap bement a kórházba, és az infúzió lefolyása után pihent, majd hazajött. De ezt most anyagilag nem tudtuk megoldani. A héten viszem vastagbél-tükrözésre, reménykedünk, hogy különösebb nagyobb problémát nem találnak nála.

Egy 100 nm-es családi házban lakunk ***********-on, ******** megyében. Ez egy téglaépítésű ház, már kisebb-nagyobb felújítás is ráférne. A házhoz kert is tartozik, ahol megpróbáljuk a konyhára valót megteremteni, gyümölcsfákat ősszel szeretnénk ültetni, mert azok nincsenek. Nyulakat hizlalunk, így többször jutunk húshoz, a gyerekek is nagyon szeretik ezt a fehér húst. Tyúkokat is tartunk a tojás miatt, így azt sem kell megvenni. Több haszonállatot nem tudunk nevelni, mert takarmányunk nincsen. A házat és a benne lévő berendezési tárgyakat a kétkezi munkánkkal kerestük meg, mert szülői támogatást egyik részről sem kaptunk, jelenleg sem kapunk.

A támogatásból a gyerekeknek több hús és gyümölcs kerülhet majd az asztalra, mert eddig nem igazán telt rá. Ugyanúgy tejtermékre és édességre sem. Mivel gyermekvédelmi támogatásban részesülünk, így a gyermekek ingyen étkeztetésre jogosultak, de ettől függetlenül a fiúknak tízórait kell csomagolni, és ebédre is úgy főz a feleségem, ha a gyerekek megéheznek, mindig éhesek. Hétvégente süt nekik süteményt, mert a házi jellegű olcsóbb és finomabb is, a gyerekek is igénylik.

Tisztelettel és köszönettel:

A Gulyás család

Bemutatkozó

1994. májusában házasodtunk össze férjemmel, Sándorral, albérletbe költöztünk, 1995. **. **-án megszületett első gyermekünk, Eszter. Rá fél évvel volt egy vetélésem. 1996. **. **-án megszületett második gyermekünk, Sándor. Ekkor felszámolták a céget, ahol a férjem dolgozott, így nem tudtuk fizetni az albérletet, anyukámékhoz költöztünk, egy szobában nyomorogtunk, mi a két gyerekkel, a két öcsém meg a szüleim. Édesapám ivott, így állandó háborúban éltünk. Mivel ****-on nem volt munka, a férjem a fővárosba ment dolgozni. Én nem bírtam tovább. Így a két gyerekkel a férjem után jöttem, albérletbe költöztünk, három hónap után el kellett költöznünk, mivel a lakást eladták. Én már ekkor terhes voltam harmadik gyermekünkkel, aki 1997. **. **-én látta meg a napvilágot. Mivel más kiút nem volt, a sógornőmékhez költöztünk, ekkor egy pályázatra jelentkeztem, így kaptunk egy szociális bérlakást, ami szuterén és egy szoba+konyhából állt. A férjem kapott munkát egy kft-nél, mint kőműves, én itthon neveltem a gyerekeket, és mellette mosást vállaltam. Sajnos mikor beköltöztünk, már másnap észrevettük, hogy penészedik a lakás, ez egyre rosszabb lett. Egy szobában éltünk a három gyerekkel, közben a gyerekek óvodába, később iskolába kezdtek járni, mindhárom gyerek sportolni kezdett. Eszter előbb táncolt, aztán a vívás, tőrözés tetszett meg neki, Sanyi úszott, de később rájött, hogy a kajakozás az ő sportja, Cinti dzsúdózik, első perctől nagy tehetségnek tartják.

Mindhárom gyerek jól tanult, és emellett csodálatos eredményeket értek el a sportban. Eszter, aztán Sanyi is gyermekvasutas lett, Sanyi még mai napig is ott szolgál. Eszter tavaly ballagott, 2005. **. **-én megszületett negyedik gyermekünk, Evelin, aki egy csoda volt, mert gyógyszer szedése mellett fogant. Ekkor elköttettem a petevezetéket, mert úgy gondoltuk, hogy öt vetélés és négy gyerek után – a gyerekek mind császármetszéssel születtek – nem tudunk többet vállalni, és egy egyszobás lakásba már nem fér több. Ezek után kiderült, hogy állapotos vagyok, ez csak a 26. héten derült ki, mert az orvosok azt mondták, hogy lehetetlen, hogy terhes legyek. Az ötödik gyerek, Dávid, 2006. ** **-án született meg, ő is császármetszéssel. Ez után kezdődtek a bajok.

A férjemnek 2 éve megszűnt a munkahelye, ahol 14 évig dolgozott, közben volt egy gerincsérv-műtéte és egy tüdőbevérzése, nem talált munkát, de nem is bírt volna dolgozni, eközben 9 cm-es fekete penész volt a falon, amit évente tataroztunk, de hiába, befolyt a szennyvíz, és évente legalább háromszor csőtörés volt. A gyerekek betegek lettek a gombás házban. 14 év után lakhatatlanná nyilvánították a lakást, és az idén kaptunk egy másikat az önkormányzattól, 2 éves szerződéssel. Egy csoda történt, bekerültünk egy műsorba, ahol az egyszobás lakásból galéria segítségével több kis zugot alakítottak ki.

Most ott tartunk, hogy nem találunk munkát, nagyon sok a hitel, a lakbér és a rezsi, egyszerűen nem tudjuk fizetni, egyik napról a másikra élünk, a gyerekeknek nagyon nehezen tudunk élelmet biztosítani. Tavaly úgy tűnt, hogy a sportot is be kell fejezni a gyerekeknek, de mivel nagyon tehetségesek, így kaptunk egy kis segítséget, hogy ne kelljen abbahagyniuk, de még így is nagyon nehéz az edzőtáborokat, utazást, ilyesmit elővarázsolni. Pedig amellett, hogy jó tanulók, csodás eredményeik vannak. Eszter hatszoros magyar bajnok, minden versenyről éremmel távozik, Sanyi ötszörös magyar bajnok. Én és a férjem csak gyerekekért élünk, nekünk az az öröm, ha látjuk szemükben a mosolyt. Nagyon remélem, hogy mielőbb kikerülünk ebből a borzalmas helyzetből.

Köszönjük:

A Molnár család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Viszonylag nyugalmasan telnek a napjaink. Bár volt egy kis gond: Robika megbetegedett és nem gyógyult meg egy hét alatt, mint szokott. A gyerekorvos nem engedte óvodába csak következő csütörtökön. Elég nehéz volt vele, először a betegség miatt, amikor jobban lett akkor meg nem találta a helyét. Remélem most egy darabig nem lesz beteg, mert jön a farsang és tavaly ki kellett hagynunk betegség miatt. Varázsló szeretne lenni.

Végre az összes begyűjtött tűzifa a végleges helyére került. Jó volt a levegőn mozogni egy kicsit ebben a tavaszias időben. Már nagyon várom az igazi tavaszt. Megvettem néhány vetőmagot és tervezgetem mit hová fogok veteményezni.

Édesanyám is rendelt fát, mert a régi majdnem mind elfogyott. Nála is behordtuk és összehasogattuk a hétvégén. Ott volt az egész család:a két húgom és a nagyobb gyerekeik is. Jókedvűen telt az idő. Szeretem ezeket a találkozásokat, nagyon jól érezzük magunkat együtt. Bár mindannyiunknak megvannak a saját problémái, ha összejövünk, kibeszéljük a dolgokat, és ahogy tudunk segítünk egymásnak. Örülök,hogy ilyen összetartó családom van és büszke is vagyok rájuk.

Üdvözlettel: Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Viszonylag nyugalmasan indult a hét, a szokásos rutint - iskola, munka, stb. - semmi szokatlan nem zavarta meg. Izgulva vártuk, milyen lett Miklós félévi bizonyítványa. Egészen keddig kellett a körmünket rágni, mert csak akkor osztotta ki a tanárnő az ellenőrzőket. Ahhoz képest, amennyi panasz az utóbbi időben volt a fiatalemberre, egészen jól szerepelt. Nem rondítja kettes a jegyeit, és hármasa is kevés van. Az átlaga 3,8, amire Ő felettébb büszke, csak akkor konyul le, mikor előadom Neki, hogy én 4,1-es átlaggal végeztem, mégis takarító vagyok. Ezzel nem az önbizalmát akarom megtépázni, de szeretném, ha tudná, hogy mindenért keményen meg kell dolgozni!

A nagy fiam szerdáig betegen járt dolgozni, majdnem minden nap lázas volt. Aztán egyszer csak mintha elfújták volna, elmúlt a kór, és jobban érezte magát. Sajnos péntekre engem ért el hasonló baj, már a délelőttös műszakból lázasan jöttem haza. Vettem be gyógyszert, és úgy mentem vissza délutánra, hogy kicsit jobban éreztem magam. Estére aztán vissza minden, már előre féltem a szombati naptól, mert Miklóssal ekkor kellett mennünk a központi felvételi vizsgát megírni. A buszjárat olyan szerencsétlen, hogy csak délután fél 4-re értünk haza, 10 óra 50 perc után már csak olyan későn jön busz. Már megkaptuk a felvételi lapokat is, csak ki kell tölteni. Most minden Miklósról szól, mint tavaly ilyenkor Csabiról, mert az Ő jövője függ a helyes döntésektől. Nehéz eset, nem is mindig sikerül a jó utat megtalálni. Én azért most is előveszem a jó öreg optimizmusomat, és próbálom a gyermekemet a helyes útra terelgetni!

Tisztelettel:

A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elnézést kérek, hogy későn írom a naplót Önöknek, de sikerült férjemmel egy pár napra elmenni zöldséget szedni és ma szabad vagyok, mert az idő most nem engedi már szedni. De ránk is fért a pihi, mert nagyon kegyetlen munka ez nagyon nehezen bírtam de az akarat nagy. Igazából ezzel teltek napjaink, nem nagyon tudok mesélni, mert reggeltől estig csak dolgoztunk kint a földeken, hogy be tudjuk fizetni egy részét a számláknak. Igaz nem sikerült mindet, de ez is valami. Gyerekek hála még nem betegek, pedig már elég sok beteg van mifelénk is. Remélem, nem kapják el, nagyon féltem őket.

Esik a havas eső a mai nap, és hideg is van. Úgy várjuk már a tavaszt, de még addig sok idő van. Megkapták a gyerekek a félévit. Hát nem lett valami fényes nekik, de azt ígérték, kijavítják év végére. Remélem, így is lesz.

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Újra írok, bár gondolom ezt észre is vettétek! Telnek a napok, a hónapok és már azon töröm a fejem, hogy mi is lesz, ha véget ér ez a támogatásos időszak. Nem lesz könnyű helyzet, de valahogy majd csak megoldódik, nekem ez óriási segítség volt, a tartós élelmiszerek nagy részét ebből az adományból tudtam beszerezni, és valahogy olyan biztonság-érzetet jelentet, hogy van ez az összeg.

Mindig igyekeztem és terveztem, hogy félre teszek mindig egy kis összeget, minden hónapban, de örültem, hogy ki tudtam mindent fizetni, amiket kellett, valahogy mindig kellett valami, vagy eltört, vagy elkopott, elromlott, de tudom, hogy így van ezzel mindenki, pedig nem élünk nagy lábon, folyamatos spórolás az életünk, nagyon meggondoljuk, hogy mire is költünk, és nagyon utána járunk minden után!

A héten nagyon nagy szerencsém volt, mert találtam egy boltot, ahol olcsón lehet vásárolni, például magamnak 290.-Ft/db áron vettem bakancsot, nem mondom, hogy nagyon divatos, és kényelmes, de azért el lehet benne "tipegni". Valahol megmaradhatott raktáron, és most kiárusítják, az a régi fajta széles, magas sarkú, és vastag talpú, de nem bánom, örülök, ha a gyerekeknek tudok olyat venni, ami egészséges a lábuknak is, hiszen ők még most kezdik az életet, most fejlődik a csontozatuk és most erősödik meg.

Tegnap voltunk templomban, végre kisütött a nap, így eljöttek a gyerekek is a templomba, ha jó idő van, szívesebben mozdul ki mindenki. Mint mindig, most is nagyon szép és jó dolgokról prédikált a Tiszteletes Nő, az volt a lényege, hogy semmi nincs ok nélkül, a jó Isten úgy rendezi az ember életét, hogy mindennek megvan a magyarázata, bár lehet csak évek, évtizedek múlva értjük meg, hogy ez miért és mire is volt jó!

Tudom, sok-sok ember nem hiszi ezt így el, és azt is tudom, hogy sok-sok ember nem látja az alagút végét, és a fáradtságtól, a minden napi gondoktól nem is mindig tudunk mindig annak örülni, ami van. Az ember mindig többre vágyik, és jobbat szeretne, pedig ha megelégednénk azzal, amink van, és kicsit figyelnénk mindenre, ami körül vesz, sokkal több lehetne az öröm az ember életében.

Észre kellene venni a nap sugár simogató, és jótékony hatását is, és nem csak annak kellene eszünkbe jutni, hogy megint meg kell tisztítani az ablakot, mert süt a nap, és jobban látszik a pára és a tél okozta szennyeződés. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem kell ablakot tisztítani, de elmenni egyet sétálni a napsütésben a gyerekekkel, vagy bringázni egyet, az fontosabb dolog, és mindig időt szakítani rájuk.

Kellemes élményem volt a hétvégén, a szomszéd asszonyom kislányának volt a születésnapja (a lányom barátnője, osztálytársa is), és minden áron meg akarta tartani a "bulit" a kislány, az anyukája dolgozott szombaton is, péntek este átjött hozzám és beszélgettünk, és mondta, hogy vesz pár szelet süteményt, és mégis megtartja a "bulit" (4 kislány volt érintett a buliban). Én szombaton pogácsát sütöttem, küldtem át a szülinapra, és olyan aranyosak voltak, átvitte a lányom a számos gyertyáját és beleszúrták 2 szelet süteménybe, és mégis volt gyertya és süti és minden! Szóval ennyi, és a gyerekek a legjobban érezték magukat, mert az anyuka is leült hozzájuk és beszélgettek, és játszottak is együtt. Szóval nem mindig minden arról szól, hogy minden legyen, a gyerek a legrugalmasabb lény ezen a földön, ha emberszámba veszik megért mindent, és el is fogad mindent, mert a szeretet mindent legyőz! Tudom ez most érzelgősre és mese-szerűre is sikeredett, de néha ilyen is van, és ilyen is történik!

Egyébként telnek a napjaink, egyik a másik után, kihordom az újságot, ellátom az állatokat, mosok, főzök, takarítok, és korán lefekszem, mert hajnali 4 óra gyorsan eljön.

Fűtünk „ezerrel”, nem győzzük összehasogatni a fát, nagyon fogy, azt hittem elég lesz 2 télre is, az a mennyiség, amit kivágtunk, de valószínű elfogy ezen a télen.

Tegnap húsleves volt, rántott hússal + krumplipüré és almakompót. Nagyon romlik az alma, de ilyen dolgokra még fel lehet használni.

Ma sóletet készítek, tegnap beáztattam a babot és a füstölt csontot, és kolbászt rakok még bele, valószínű sütök hozzá egy kis csőrögét.

Délután pedig nyakamba veszem a falut, mert az újság előfizetési díját be kell szednem, az egész munkának ez a legrosszabb része, ezt nem szeretem, mert senki nem örül annak, ha fizetnie kell.(sajnos én is így vagyok ezzel, de ha használunk valamit, azt ki is kell fizetni).

El is búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, történjen minden a lehető legjobban mindenkinek, és köszönöm, hogy értékes idejéből áldozott az irományom olvasására!

Üdvözlettel: Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

El sem hiszem, hogy már az év második hete következik. Olyan gyorsan telnek a napok, észre sem vesszük, és megint Karácsony lesz. Persze addig még "sok víz lefolyik a Dunán", ezer rossz és még több jó dolog történhet.

Nálunk is úgy indult az első munkahét, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de mindig jön valami, ami bekavar. Most keddtől váltó műszakba tettek, ami azt jelenti, hogy 4 órát a napközi konyháján dolgozom reggel 6-tól úgy 11-ig, egy rövid időre haza mehetek, de 2 körül vissza kell mennem az iskolába takarítani, mert a másik 4 órámat ott kell letöltenem. A 8 órából azóta szinte minden nap 9 -10 óra lesz, mert képtelenség fele annyi idő alatt kitakarítani a szintemet, még akkor is, ha a tornatermet és az étkezőt átvették a kollégák.

Szerdán végre megérkezett a tűzifa is, pont jókor, mert addigra utalták át a munkabért is, így nem hitelbe hozta a fiatalember a tüzelőt. Most már rendszeresen  késik a fizetések átutalása, minden hónapban attól rettegünk, hogy egyáltalán nem tudják majd kifizetni a bérünket. Végül is nyár óta riogatnak ezzel bennünket, és már egyre rosszabb a helyzet.

Csütörtökön visszaadtam a bérlet kölcsönkért árát a kis keresztlányomnak, Ők a tüzelőjük árát adták ide.

Szóval hétfőn, ha haza megyek 11 után, rohanhatok a városba, leadni a cuccot, befizetni a csekkeket, utána vissza, hogy ne este 8-ig kelljen dolgoznom a kis 60 ezer forintomért.

Szombaton a fiam megint túlórázott, menetrend szerint lekéste a helyi járatot, illetve nem is volt olyan, ami beérte volna a távolságit, ezért csak a fél 5-ös busszal tudott hazajönni. Farkas éhes volt, hisz reggel elment még 5 előtt itthonról!

Miklós gőzerővel készül a központi felvételi vizsgára, ami 22- én lesz, hétfőtől szerdáig előkészítőkre jár. A jövő hét végén pedig érkezik a félévi bizonyítvány, ami befolyással lesz az egész elkövetkezendő évre.

 Tisztelettel:

                       A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elmúltak az ünnepek és minden visszazökkent a régi kerékvágásba.

Apának letelt a szabadság és a téli szünetnek is vége. Jönnek a "dolgos" hétköznapok.

Nagyon furcsa nekem most, hogy napközben üres a ház. Alig várom a délutánt, hogy Robikáért mehessek az óvodába. Azért unatkozni nem szoktam, mindig találok valami elfoglaltságot magamnak. Minden nap elmegyek édesanyámhoz is, segítek Neki, ha kell és közben elbeszélgetünk.

Csendesen telnek a napjaink. Remélem, jövő héten érdekesebb naplóval tudok szolgálni!

Üdvözlettel: Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Eltelt a karácsony és a szilveszter, aminek egyben nagyon örülök, mert nagy teher volt számunkra. Aránylag elég jól telt, csöndesen, és ami fontos volt, hogy volt étel és meleg, ez már nekünk ajándék volt. Gyerekeknek nem sikerült ajándékot rakni a fa alá, de megértették és mondtuk, majd ha egy kicsit jobb lesz az anyagi helyzetünk, akkor majd pótoljuk. A szilveszter is úgy telt el, ahogy eltelt. Kicsit unalmas volt de végre már január van. Nyomaszt, hogy mindketten férjemmel munkanélküliek vagyunk, de itt egy új év, és remélem, többet hoz nekünk, mint a tavalyi év. Kívánunk önöknek a Gyermekétkeztetési Alapítványnak és mindenki másnak BOLDOG ÚJ ÉVET!

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Szilveszter este van, most jöttem haza a templomból, egyedül vagyok, a fiam a barátnőméknél baráti társaságban búcsúztatja az évet, a lányom a szomszédban, aki osztálytársa és barátnője is, ott is fiatal társaság jött össze és jól érzik magukat.

Nagyon cudar ez az időszak a magányos ember életében, bár tudom, hogy mindenki, így én is tehetek róla, hogy így alakult minden.

Nagyon jó és megható volt a templomban, csodálatosan hangzott az ének szava, a himnusz alatt beleborzongtam, annyira megható volt. A Tiszteletesnő prédikációja pedig most nagyon is szívhez szólt, a szeretetről, a segítségnyújtásról és jó cselekedetről beszélt, kérte, hogy gondolkodjunk el rajta, hogy megtettük-e amit esetleg megtehettünk volna, ma éjjel átérünk a túlsó partra, és kezdjük az új évet, vajon milyen lesz? Jobb, rosszabb, mint ez volt? Félünk, reménykedünk és remélhetőleg meg is tesszük azt, ami a dolgunk.

Kifelé jöttünk és mindenki kapott egy igét, egy kis könyvjelzőre nyomtatva, az enyém a Zsoltárok könyvének, 100. részének 4. verse: "Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel, adjatok hálákat Néki, áldjátok az Ő nevét!"

Ez az ige rész a hálaadásra serkenti az embert. Nekem nagyon kedves ez az "ajándék".

De elbúcsúzom, megyek, megrakom a kazánt, mert nagyon hideg van nálunk, aztán bekapcsolom a TV-t és próbálom eltölteni az időt, megvárom az éjfélt, a telefonok miatt, nem akarok gondot okozni a szeretteimnek, hogy nem veszem fel a telefont, mikor hívnak.

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kis szilveszteri bejegyzésemet, nagyon kellemes ünneplést kívánok mindenkinek, akinek ez jutott ma estére, aki pedig egyedül van, érezze, hogy nincs is egyedül. És nem tudhatjuk, hogy miért is van ez így, talán azért, hogy előkészüljünk a jó és kellemes dolgok fogadására, hiszen át kell élni a nagyon rossz és kellemetlen dolgokat is, ahhoz, hogy értékelni tudjuk majd a jót.

Baráti ölelésemet küldöm szeretettel mindenkinek!

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elérkezett az év utolsó hete, ami nem sokban különbözött az elmúlt 51-től. Talán annyiban, hogy pihenhettünk, mert most volt lehetőség arra, hogy az év közben bennhagyott szabad napokat kivegyük.

Nem voltunk szórakozni, nem jött hozzánk senki, szűk családi körben telt az ünnep. Pénteken telefonált a barátnőm, hogy a volt férjétől csomagot küldenek, figyeljük, mikor érkezik. Délután 2 körül be is futott, kipakoltunk, és már rohant is tovább.

Sok szép ruhát kaptunk, Miklós nadrágokat, pulóvert, Csaba pólókat, ami majd nagyon jó lesz nyáron. Én is kaptam sok (főleg alkalmi) ruhát, blúzokat, aminek nagyon örültem, csak egy nagy bánatom van, hogy nem tudom hová fölvenni őket.

Kaptunk megint élelmiszert is, ami azért jött nagyon jókor, mert nem fizetett ki a munkáltató bennünket a két ünnep között, így elég komoly problémával találtam szemben magamat megint. Már csak azért is, mert a gyereknek a bérletet a hónap első napjaiban mindig meg kell, hogy vegyem, ellenkező esetben nem tudja leadni a tárgyhavit, és nem fizeti ki a munkáltató. Most megint pénz után kellett szaladgálnom, hogy hétfő reggel a buszon ne kerüljön kellemetlen helyzetbe.

A tüzelőnk is elkopott a mínusz 19 fokokban egy röpke hónap alatt, most ismét hitelbe kunyeráltam a fiatalembertől. Sajnos a nagy hó miatt nem tudtak kimenni az erdőre, ezért nekünk sem hoztak fát, majd csak január 3-a vagy 4-e körül. Addig a férjem unokatestvére segített ki bennünket, aki itt lakik egy pár házzal arrébb, Tőle toltunk föl furikban egy pár kuglit.

Hétfőn elkezdődik újra a munka, a kicsinek a félév előtti nagy hajrá, rengeteg elintézni valóm lesz, mert a sok fizetési hátralékkal kezdeni kell valamit, ha mást nem is tudok, kérvényeket írogatok. Így is folyton az jár a fejemben, hogy milyen igazságtalan az élet, amiért az én gyerekemnek 19 évesen dolgoznia kell, és mégsem lát belőle semmit, mert nem tudja elkezdeni, elindítani a saját életét a nyomorúságunk miatt. Ide van egyelőre láncolva, de remélem, ez nem lesz mindig így!

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Az év utolsó munkával töltött hete nem várt fordulatokat tartogatott. Történt jó és kevésbé jó dolog, ami nálunk nagyon is megszokott.

Hétfőn a munkahelyen segítettem a gyerekek karácsonyi ajándékait csomagolni, ami átadására kedden, az utolsó tanítási napon került sor. A kicsik hátizsákot és szaloncukrot, a nagyok tanszer csomagot kaptak. Az egész iskolát betöltötte a karácsonyi hangulat, már csak azért is, mert 15 órától kezdődött a szép ünnepi műsor a művelődési házban, amire egész héten lázasan készültek a gyerekek. Sajnos én nem láthattam, mert valakinek fönn kellett maradnia az iskolában ügyelni, és mivel az én fiam most kivételesen nem szerepelt, a kolléganőimé pedig igen, én vállaltam, hogy maradok.

Ugyanezen a napon megint meglátogattak a behajtók (nem értem, miért vártak az ünnepek előtti napokig?), de szokás szerint megint nem találtak itthon. Nem vették a fáradságot, hogy feljöjjenek a munkahelyemre, inkább hagytak egy karvastagságú paksamétát, amiben ecsetelve van, mire számíthatok, amennyiben nem működöm együtt. Fizikai rosszullét kerülgetett, mikor elolvastam, éreztem, hogy nekem az ünnep már el van rontva!

A Karácsony az utóbbi időben nekünk már nem a felhőtlen boldogságot, és az együttlét feletti örömet jelentette, hanem inkább ez is a túlélésről szólt, mint az összes többi nap.

Nagyon sok szabadnapom maradt, mivel az egész évet majdnem szünet nélkül végig dolgoztam, ezért ebben az évben már csak egyszer kell bemennem dolgozni, csak azért, hogy átporoljam a padokat. Sajnos a megfázás a legrosszabbkor kapott el, és nem lettem ugyan lázas, de alaposan legyengített. Nagyon nehezemre esett a tűzhely mellett állni, sütni-főzni (igaz, hogy nem tudtam, ki tudja milyen nagy dolgokat az asztalra tenni), de csak volt vele munka. A nagy fiam még 23-án is dolgozott, három nap pihenőt kapott, és 27-én újra kezdett. Igaz, hogy csak takarítani és karban tartani mentek be, de négykor kellett kelni. Három nap szabadság illeti meg időarányosan, ezért az év utolsó napjait már itthon töltheti.

A jövőt illetően nincsenek illúzióim, próbálom legalább ezt az életszínvonalat fenntartani, bár egyre nehezebben megy, annak ellenére is, hogy már ketten dolgozunk. Sajnos olyan hosszú időn keresztül kellett egyedül eltartanom a családot, hogy hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy látványosan javuljon a helyzetünk! Úgy néz ki, hogy a fiamnak egyelőre biztos az állása, nem kell leépítéstől tartania, hála a két szakmának, és hogy remek alkalmazkodó képessége van. Feletteseinek tetszik a hozzáállása a munkához, úgy néz ki, hogy helye lesz a későbbiekben is az üzemben, számítanak a szakértelmére.

Lassan letelik az egy év, amit az alapítvány biztosított nekünk, szokatlan lesz, hogy nem kell vasárnaponként naplót írni, jegyzetelni. A következőt már 2011-ben küldöm el, ezért minden kedves olvasónak, az alapítvány dolgozóinak sikerekben és örömökben gazdag új évet kívánunk!

Tisztelettel:

A Dózsa család

Napló

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és boldog új évet kívánok mindenkinek: az Alapítványnak, a Támogatóknak, és nem utolsó sorban a kedves olvasóknak, akik minden héten elolvassák a naplómat!

Sok jót nem tudok írni, de azért néha valami jó dolog is történik a sok szerencsétlenség mellett. Például nagy öröm, amikor megkapjuk a támogatást, ha akad alkalmi munka, amivel kis pénzt kereshetek, ha nem vagyunk betegek, a kis Bence jól tanul, nekem már ez is mind jó dolog, ami történhet velünk, és már én ennek is örülök. Bár most sorozatban csak rossz dolgokat élek át, de talán majd fordul az élet kereke, és talán jövőre jobb lesz!

Az idei év összefoglalva nagyon negatív volt. És most még a karácsony is szomorú és szegény lesz. Eltemettük a barátnőm férjét, ez egy kissé megviselt. Minden évben együtt töltöttük a karácsony egyik napját, általában náluk, mert nekik módjuk volt meghívni minket. Most már ez is elmarad. Idén itthon maradunk. A kezem még mindig fáj, így hímezni sem tudok. Majd olvasok, és tanulunk Bencével. Sokat ülök mellette első osztálytól kezdve, és együtt tanulunk. Talán ennek is köszönhető, hogy még mindig jól tanul. Engem sohasem tanított senki, nem nézte meg a leckémet. Én a mai napig, amikor hazajön Bence kérdésekkel ostromlom. Mi volt a suliban, feleltél-e, volt irtatok-e dolgozatot, jól viselkedtél-e, mindenki volt-e suliban, nem betegek-e az osztálytársaid, stb.

Nekem mai napig, hiába fiú gyerek, mindent elmond. Pedig ilyenkor elég nehéz a kamaszokkal, de mi megpróbálunk mindent megbeszélni. Mindig örülök, hogy Bence ilyen jó gyerek. Bizony hallom sok szülőtől, hogy cigizik, nem tanul a gyerek, stb.

Bence mindig azt mondja, a cigi és a többi káros szenvedély pénzkidobás, ahelyett inkább ennivaló legyen. Így én nem félek attól, hogy valamikor is cigit vagy valamit venne a kezébe, hiszen itthon se látta ezt, mert én sosem cigiztem, nem ittam, még kávézni sem kávézok. Ha valaki jön, még kávéval sem tudom megkínálni, mert az sincsen sohasem itthon. Szóval, ha még ezeket a káros szenvedélyeket is élveznénk, már biztosan az utcán lennénk. Így is sokat koplalok, nélkülözök, már a számlákat sem tudom fizetni, nem is tudom mi lesz! Munka pedig nincsen!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika 

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Karácsony hete elég mozgalmasra sikerült.

Hét elején segélycsomag osztás és ingyenes ruhaakció is volt. Elég sokan voltak mind a két helyen, úgyhogy elmondhatom, hogy az idén majdnem minden faluban lakóval személyesen kívántunk boldog karácsonyt egymásnak. Ráadásul sok embernek ezektől a lehetőségektől lett tényleg boldogabb az ünnepe.

Csütörtök a készülődés ideje volt. Sütöttünk mézeskalácsot és más süteményeket, amiben Robika is nagy örömmel segített.

Szenteste az egész család nálunk volt. Együtt főztük és fogyasztottuk el a halászlét. Utána megtörtént a közös ajándékozás. Volt boldogság, jókedv és sok nevetés. A gyerekek nagyon aranyosak voltak -minden felnőtt saját készítésű ajándékot kapott. Később megemlékeztünk édesapánkról, aki sajnos már második karácsonyon hiányzik nekünk nagyon.

Másnap reggel Robika ujjongása ébresztett. Az éj leple alatt elhozta "Jézuska" a hőn áhított LEGO-t. Hát ilyen boldogságot ritkán látok a kisfiam arcán. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Egész délelőtt építettünk.

A karácsony jövés-menéssel telt. Nálunk is voltak vendégek és mi is meglátogattunk néhány ismerőst.

Mindent összevetve szép élmények maradtak bennem az idei ünnepen. Sok boldog arcot láttam és azt kívánom mindenkinek, hogy ezek mosolyok és pillanatok maradjanak meg a jövő évre is.

Kívánok mindenkinek egy ennél könnyebb-boldogabb új évet!

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon várjuk a Karácsonyt! Szelíd, szegényes, de örömteli lesz. Ami fontos nekem, az egészségük. Szerencsére már három éve, hogy a 10 éves kisfiam meggyógyult a nagyon súlyos betegségéből és együtt a család!

Boldog Karácsonyt és Sikeres Új Évet kívánunk!

Tisztelettel:

                        Déri Ferencné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon közel van már a karácsony nagyon várják már a gyerekek is, de én egyre szomorúbb vagyok, mert a fa alá sajnos ajándék nem jutott, bármennyire is szerettük volna. Semmi változás nem történt nálunk, tüzelőnk fogyóban, még egy pár napig tudunk fűteni, aztán az is elfogy. Legutóbb az anyukám segített fát vennünk, de már Ő sem tud segíteni nem is várhatom el tőle mindig, mert neki is meg van a saját problémája. Minden egyre rosszabb hónapról-hónapra. Nem is merek belegondolni, hogy mi lesz velünk, ha már nem lesz az önök támogatása. Akkor aztán még kevesebb jut az asztalra a gyerekeknek. Istenem de borzasztó ez az állapot. Nagyon szép ünnep a karácsony, a legszebb. Sajnos nekünk nem csak örömöt, hanem szomorúságot is hoz ez az ünnep. Kívánunk mindenkinek Boldog Békés Karácsonyt!

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné