Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ráment az egész délelőttöm arra, hogy pénzt szerezzek, és be tudjam fizetni az elmaradt csekket. Persze ez nem volt olyan egyszerű, hisz mindenki ünnep előtt áll, és senkinek nincs kidobni való pénze, pláne úgy, hogy Isten tudja, mikor kapja vissza. Mert nem szeretek butaságokat ígérni, mindig a valós tényekkel állok elő, ha ilyen szituációba kerülök. Végül is sikerült, és másnap reggel mentem a városba, mert ha a postán adom föl a csekket, annak 10 nap az átfutása, ezért én minden alkalommal a szolgáltatónál fizetek.

Ezen a napon azért pozitívum is történt (mármint szerdán), Miklós cipőt kapott az iskolában, az IPR-es pályázatoknak köszönhetően. Nagyon örült neki, majd kiugrott a bőréből, mert "véletlenül" pont fent lábatlankodott még az iskolában, és élvezhettünk egy csipet protekciót. Ő volt a második, aki kiválaszthatta a neki legjobban tetsző lábbelit, és haza is vihette. Megbeszéltük, hogy erre aztán már tényleg nagyon vigyázzon, mert nem áll túlzottan a helyzet magaslatán ezen a téren, hajlamos arra, hogy elhanyagolja a dolgait, főleg mikor én nem vagyok otthon.

Szóval mikor befizettem a csekket, mire hazaértem a városból, már működött minden.

És itt a végén szeretnék mindenkinek, aki a naplókat olvassa, békés és boldog Karácsonyt kívánni!

Az alapítvány dolgozóinak pedig külön megköszönni, hogy fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy a nélkülöző gyerekeknek és szüleiknek boldogabbá tegyék az életüket! Áldja meg az Isten mindannyiukat!

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Végre nálunk is leesett az első hó a gyerekek nagy örömére. Rögtön szánkóval kellett óvodába menni. Délután hóemberépítés is volt és nagy szánkózások nap, mint nap.

Esténként készítgetjük az ajándékokat Robikával. Színes papírból ragasztottunk gyertyát és fenyőfát, fehér lapból pedig hópelyheket vágtunk ki. Már majdnem mindenkinek készült valami és Robika már el is döntötte, hogy melyik „mű” kié lesz.

Én is túl vagyok az ajándékvásárláson. Szerencsére mindenkinek találtam megfelelő és hasznos dolgot. Robikának is sikerült venni egy LEGO-t bár az árát úgy dobtuk össze édesanyámmal és a húgaim is besegítettek. Bízom benne nagy öröm lesz neki.

Voltunk *******-on a szemészeten Robikával. Nem sok újat mondtak –a szemüveg marad egyelőre.

Karitatív szervezetünk évbúcsúztató összejövetelt tartott. Védőnőnket- aki összetart és irányít  bennünket megajándékoztuk és mi is kaptunk egy kis karácsonyi meglepetést. Jó kis délután volt bár a jövő héten még vár ránk néhány közös feladat.

Szombaton a városban jártunk egy jótékonysági színházi előadáson. Robika most járt először ilyen helyen, nagyon élvezte és tetszett neki a műsor is. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek és jó volt látni Robikát, ahogy csillogó szemmel boldogan szórakozik.

Mindenkinek nagyon boldog- áldott karácsonyt kívánok!

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Mostanában kicsit többet gondolkodom a kelleténél. Tele vagyok sok-sok kérdéssel és a válasz valahogy késik... Hogy miről gondolkodom? Az életről, a sorsról, a miértekről és hogyanokról, tudom, hogy felesleges dolgok, de akkor is ez foglalkoztat.

Nagyon hosszú az a reggeli két óra, míg az újságokat kézbesítem. Már megszoktam, hogy hová kell raknom újságot, és szinte automatikusan végzem a munkámat. Az utca kihalt, sehol egy lélek, a kutyák ugatnak, én pedig tekerem a biciklimet és gondolkodom. Minden eszembe jut, miért kell ezt nekem csinálni, miért nem valami mást, számvetést teszek az életemről is, hol tartok, mik a terveim, mit szeretnék.

Annyi nehéz sors van a világon, és vajon miért? Néha elég egy rossz döntés az ember életében, és visszafordíthatatlan dolgokat indít el, amiből nem lehet vagy nagyon nehéz kilábalni. Jó lenne, ha minél több ember akarna legalább ilyenkor segíteni a másikon. Aki megteheti annak eszébe sem jut, hogy bizony forog az élet, és bármikor kerülhet ő is nagyon nehéz helyzetbe, mert bizony nagyon nagy a jó Isten hatalma, ami nem volt még, az minden lehet.

De elég a gondolkodásból, írok inkább magunkról, volt a télapó, hozott apró dolgokat a csizmába, és azóta már szünet van az iskolában is, az utolsó napon volt a karácsonyi ünnepség, csodálatosan szép volt, megható és emelkedett.

Annyi szép vers és szerep volt, a gyerekek olyan átéléssel adták elő, öröm volt nézni őket. A "drámások" is előadtak egy darabot. Márton bácsi karácsonya volt a címe, a lányom is szerepelt benne, élveztem nagyon, velük együtt éltem át az egész történetet.

A fiamat elvitte a barátnőm magukhoz pár napra, majd csütörtökön fogja haza hozni, hogy a karácsonyt pénteken már együtt tölthessük, szeretetben, békességben.

Nagyon készülünk a karácsonyra, szenteste a templomba megyünk, ahol a lányom verset fog mondani, de ez a hét már Nagyhét, minden este van istentisztelet. A lányommal megyünk is rendszeresen, olyan jó este sétálni, miközben csikorog a hó a talpunk alatt. Ahogy gyalogolunk benne, fogjuk egymás kezét, és jókat nevetgélünk. Valahogy mindig van miről beszélgetni és nevetgélni. Nekem annyira jó érzés, hogy a lányom is eljön velem a templomba, és ott ül mellettem, sokszor eszembe jut, milyen volt mikor a Keresztanyámmal mentünk a templomba. (Ő volt, aki engem is magával vitt, és oda szoktatott a templomba) ahányszor leülök a padunkban, mindig eszembe jut, olyan mintha ott lenne Ő is, pedig már évek óta nincs velünk. Remélem, én is eszébe fogok majd jutni a lányomnak, ha már nem leszek…

Még nem teljesen tudom, hogy mi lesz a menü karácsonykor. Az biztos, hogy lesz bejgli, mi sütjük, diós és mákos is, szenteste nálunk a sült hús a hagyomány, és sütőtököt is sütünk mindig. Állítólag, aki ezt eszi, az gazdag lesz...

Első nap megyünk a templomba úrvacsorázni fogok. A fiam is eljön, Ő már gyakorolhatja ezt a kötelességét is, mert konfirmált. Második nap jönnek a Bátyámék és az Öcsémék ebédre, úgyhogy ez lesz az igazi karácsonyi ünneplés, mikor együtt a család. A Bátyámékkal él az Anyósa, az Öcsémék is elhozzák az Anyósékat, úgyhogy leszünk páran, de úgy vagyok vele, hogy szeretem, ha itt vannak ők is. Így teljes a család.

Ebéd előtt kimegyünk a temetőbe is, viszünk Apukámnak is fenyőágat, angyal-hajjal. Valamikor megígértük neki még életében, mikor a nagymamámék sírjához vittük együtt, neki is viszünk, ha már nem lesz velünk. Tudjátok olyan jó így együtt megállni a sírjánál, és gondolni rá, imádkozni, vagy csak úgy gondolkodni. Ki-ki hite és mentalítása szerint, hisz azért vagyunk, lettünk ilyenek, mert Ő ilyen volt, ezt láttuk, ez a természetes. A csontjainkba beivódott, és míg élünk, nekünk ez fontos, hisz CSALÁD vagyunk, a szó minden értelmében.

Sokszor azt érzem, azért is tudok újra és újra talpra állni, mert vannak nekem és vagyunk egymásnak.

Lehet, sokan azt gondolják, hogy nagyon sok pénzbe kerül a vendégség, valahogy úgy vagyok vele, hogy csirkét neveltünk, és a kertben is megtermett sok minden. És mindenki hoz valamit, én töltött káposztát készítek, az egyik sógornőm sütit hoz, a másik sógornőm francia és krumpli salátát a sültekhez, amit általában tepsiben sütünk meg. Míg beszélgetünk el is készül. Ital nincs, senki nem fogyaszt alkoholt, nem cigarettázik senki, ásványvíz és tea a gyerekeknek, hisz a hidegben az a legjobb ital.

De búcsúzom! Legyen mindenkinek a lehető legjobb a napja, a hete, az adventje. Mindenki hite szerint készüljön, egy idézetet olvastam, nem tudom kitől van:  "Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg a hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, mi a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nem csak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és a varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Az ünnepben legyen valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és feltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben!"

 Mindenkinek ezt kívánom szeretettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Megérkezett a Mikulás hozzánk is, talán most volt az első alkalom, hogy értették is, hogy ez miről is szól és, hogy a várakozás megéri. Kicsit korábban érkezett, mint ahogy a hagyomány előírja, de egy nap ide, vagy oda, szerintem nem számít. Egy nappal hamarabb jött, hogy hétfőn zökkenőmentesen tudjunk oviba és bölcsibe menni.

Segített az ovi és bölcsi a várakozásban, és felkészülésben, már előtte egy héttel megrajzoltuk, és megírtuk a levelet a Télapónak, hogy ki mit szeretne kérni tőle.

Este lefekvés előtt kipucoltuk a kiscipőket, együtt a gyerekekkel, majd mikor ők aludtak már, akkor járt a Mikulás. Talán én sokkal jobban vártam a reggelt, mint ők, hiszen nagyon kíváncsi voltam az arcukra. Apró kis csomagokat csináltam nekik, hiszen nem az ára, hanem a mennyisége sokkal jobban érdekli őket. Reggel, mikor nagyobbik fiam észrevette az ajándékokat, hát rögtön mindenkit felébresztett, hogy mi történt. Amíg Ő szégyenlősen örült az édességnek, addig a kisebbik, mint egy basa felült az ágy közepére, és nekiesett az összes csokit felfalni. Két perc leforgása alatt szinte mindet megette, majd jóllakottan felállt, és megkérdezte, hogy ezt a Télapó hozta? Azt gondolom, Neki ez a dolog be is fejeződött, hiszen nincs már csoki, nincs cukor, így már nem is olyan izgalmas. Most már készülünk a Karácsonyra, minden hétvégén csinálunk valamit, amivel közelebb kerülünk az Ünnepekhez. Most hétvégén színes papírból készítettünk fenyőfát, és azt díszítettük, különböző papírokkal, majd mikor készen volt, az ablakra ragasztottuk. Előtte hétvégén sima A4-es papírból vágtunk ki hópelyheket, és azokat is az ablakra ragasztottuk.

Persze kaptunk Adventi naptárat is, aminek az ablakait minden nap szorgalmasan nyitjuk, és ez is segít nekünk, tudjuk, hogy mennyit kell még aludni a Jézuskáig. Most vannak élmények, de nagyon sajnálom, hogy levélben nem lehet így visszaadni a gyerkőcök lázas várakozását.

Kellemes ünnepeket, békés boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek, a Támogatóknak és a Támogatottaknak is!

                                   A Hajdú család

A mi naplónk

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Én a Mama vagyok:

Elnézést kérek, hogy nem tudtunk írni, de sajnos sem energiám, sem pénzünk nem volt, hogy feladjuk a levelet. A munkásoknak, kőműveseknek és az ácsnak az összes nyugdíjamat és árvaellátást az utolsó fillérig oda kellett adnom. Idejöttek, kérték a pénzt, azzal érveltek, hogy már vártak eleget. Ők már nem várnak tovább, de még mindig adós vagyok. Megvártak a postán és elvették egy fillérig. Őket nem érdekelte, hogy december van, mert nekik sincs munkájuk, nekik is kell, rájuk is ünnepek jönnek, családjuk van. Lejárt a határidő. Kértem, hogy ki tudjam fizetni a villanyt és a vízszámlát, de elvették. Ha Önöktől nem kaptuk volna meg ezt a kis pénzt, teljesen elvesztünk volna, éhen halnánk. De ők erről nem tudnak, mert ha erről tudnának, ezt is elvették volna. Nem tudom, mi lesz velünk az Ünnepekre, nincs tüzelőnk, és egyre hidegebbek vannak. Voltam a hivatalban is, hogy adjanak tüzelni való fát, de még mindig nem jeleztek vissza. Gyerekek szoktak elmenni hétvégén az erdőbe fát szedni. Nagyon megkérem Önöket, hogyha egy mód és lehetőség van rá segítsenek, hogy a jövőben is legyenek szívesek ebben a segítségben részesíteni! Tudom, hogy sok katasztrófa történik Magyarországon, sajnos nekünk is kijutott belőle, csak mi azért vagyunk hátrányosabb anyagi helyzetben, mert nekünk nincs lakásbiztosításunk, semmi segítséget nem kaptunk a lakás rendbetételére. A hivatalnak többször is jeleztem, hogy kártalanítsanak valamilyen szinten. A katasztrófavédelmisek is kint voltak, fényképeket és jegyzőkönyvet készítettek, amit aláírtam és mondták, hogy eljuttatják a helyi Önkormányzatnak, akik majd fognak értesíteni, de sajnos mi semmilyen támogatást, vagy akár visszajelzést nem kaptunk. Hiteleket vettem fel, adósságom van emiatt, amiket ki kellett és kell fizetnem. Jelen helyzetben az Önök segítsége az éhhaláltól ment meg minket. Nagyon szépen köszönök minden segítséget, amit eddig adtak! Áldott, békés Karácsonyt kívánunk kedves mindnyájuknak és egész családjuknak, mindazoknak akiknek ebben az évben részük van a mi életünkben!

Tisztelettel:

                        Özv. Takács Mártonné

Napló 

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Minden csupa fehér, mert napok óta esik a hó, és a hideg is tartja magát, így nem olvad el, ha reggel -10C volt. Szeretem a téli tájat, mert minden szép fehér, és ez nyugtató hatású. Bence is imád kint lenni, most szánhúzó volt a kis barátjával, és sokat segít kint a hó lapátolásában is. És ugye a fa hasítgatása is az Ő reszortja, az enyém pedig a behordás, és a tüzelés.

Örülök, hogy ilyen szorgalmas, jó gyerek, bárcsak ne kellene neki ennyit nélkülözni. Sajnos a hét sem telt el eseménytelenül, és mint mindig a balsors most is kísért. A tüzelés alkalmával megégettem a jobb karomat, így most a bal kezemmel próbálok szerencsétlenkedni, biztos kell jó két hét, mire begyógyul, most is nagyon fáj. De a munka az nem várat, mosni, főzni, takarítani, vasalni kell. És hímezni is kellene, de az sajnos bal kézzel nem megy. Így most le kell állnom, erről a kis pénzkeresetről is. Bencének akartam könyvet venni Karácsonyra, de látom semmi nem lesz belőle. Így üresen marad a karácsonyfa alatt. És az ennivaló is igen fogytán. Bencének jó az étvágya. Mindig hálát adok az Istennek, Önöknek és a támogatóknak, hogy Ő még nem éhezik. Köszönöm! Nem tudom, mi lenne a támogatás nélkül, mert sokszor döntést kell hozni, hogy vagy ennivaló, vagy tüzelő. Sajnos a rossznak még korántsem lett vége, ugyanis péntek este meghalt a barátnőm férje. Hazament a munkából, kapott egy agyvérzést, és sajnos mire kiértek a mentők meghalt. Nagyon sajnálom, mert jó ember volt, és sokat segített rajtunk is. Most is tőlük kaptuk a tüzelőt, ők fizették ki, és mondták, hogy majd apránként rendezem. Most már a barátnőmnek is egyedül kell eltartania a családját. Igaz én ugrok, de akkor is jó a szülői segítség. Most ez a hír is letört, hiszen olyanok voltak, mint egy jó testvér. Ha baj volt, jöttek, amivel tudtak segítettek.

Mindenkinek kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk. A miénk szegény lesz ugyan, mert még ajándékra sem jut, de a szeretet kárpótol mindenért!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Napok telnek reménytelenül, nem történik semmi jó velünk. Valahogy minden naptól várok valamit, hogy mit, azt nem tudom, de nem jön semmi és senki. Nagyon örültünk az újabb utalásnak ismét, csak olyan hamar el is ment, pedig úgy osztottam szoroztam, de főleg húst vettünk belőle. Legalább az legyen karácsonyra az asztalon, ha másra nem fogja futni, de sajnos anyagi körülményünkre nézve jelenleg is teljesen kifogytunk. Egyszerűen itt vagyunk pénz és munka nélkül, nagyon szomorú vagyok. Egyszerűen nem tudom feldolgozni ezt, annyira szeretnék ajándékot is venni a lányoknak, de nem bírok, bármennyire is akarok, csak élelmünk legyen és meleg, már annak is nagyon fogunk örülni.

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Van úgy, hogy az embernek jól esne egy kevésbé rohanós hét, és szerdáig nem is történik semmi említésre méltó, de aztán beindul a gépezet. Ez történt most is, a nagy fiam megkapta az első fizetését, és onnantól számomra nem volt megállás. Mivel Ő délutános műszakba járt, minden rám maradt, itt a csekkek befizetését és a szaladgálni valót értem. Az én fizetésemből minden apróságot lerendeztem, de maradt bőven csekk, amit sajnos a gyereknek kellett "fizetnie". Mondtam is Neki, hogy ne haragudjon, remélem, nem lesz mindig így! Reménykedtem abban, hogy a nagyija tekintettel lesz arra, hogy nem volt nálunk Mikuláskor, nem veszi el a bérletre kölcsönkért pénz első részletét, de csalódnom kellett! Épphogy ki tudott szorítani egy pár cipőre valót, szinte már veszekedni kellett Vele, mert annak az árát is ide akarta adni. Pénteken bementem a városba, a szokásos jelzálog és egyéb dolgok miatt. Rohantam haza, mert az iskolában Mikulás bál volt, 4-ig dolgoztam, utána, mint szülői munkaközösségi tag, beültem a pult mögé árulni. Este fél 9-re értünk haza Miklóssal, másnap pedig dolgozni mentem, mert a ˝romokat˝ muszáj volt eltakarítani, és egyébként is munkanap volt. Kora reggel keltem, mert nem tudtam, mikor fogok haza érni, ezért föltettem a csontlevest főni, megtisztítottam a csirke szárnyakat, de így is elmúlt már 2 óra, mire ebédelni tudtunk.

A fiam nagyon le volt törve, mert péntek reggel közölték Vele, hogy hétfőtől 8 órában és 3 műszakban kell tovább folytatnia a munkásságát. Mondjuk én nem értettem, miért a nagy levertség, de aztán magamtól is ráébredtem. Alig egy hónapja jár ide, kb. mostanára ismerkedett össze a munkatársaival, úgy ahogy össze is kovácsolódtak, és most elrakják a többiektől, hisz a régebbi dolgozók maradnak 12 órában. Aztán amiatt is idegeskedik, hogy hogyan fog alakulni a bére, mennyivel lesz így kevesebb, mert abban biztos, hogy az lesz! És hogy folytathassam az aggodalmai sorát, a buszjárat a "halála"! Percei vannak arra, hogy elérje a távolsági járatot hazafelé, ha lemarad, sajnos nem tud hazajönni, főleg délutánosban, és hétvégén.

Teljesen megértem, én is jártam három műszakba a városba, és nem egy leányálom. Folyton álmos és fáradt voltam, hisz a vidékinek egy órával előbb el kell indulnia munkába, hogy időre beérjen. Állandó rohanásból állnak a hétköznapok egyik busztól a másikig. Tőlünk a menetidő 35-40 perc, és ha a munkahely a város végén van (mint esetünkben) plusz 20 perc a helyi járat. Ilyenkor nagyon lelkiismeret furdalásom van, mert 19 évesen még tanulhatna, ha bírtam volna fizetni az iskolát. Ehelyett gürcölhet három műszakban, és fizetheti a csekkeket, amit nem Neki kellene, hanem az apjának! 

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ismét elment egy keserves hónap, jó napokkal nemigen szolgált. Hol esett az eső, hol fújt a szél, hol pedig esett a hó. Beköszöntött az igazi tél, habár a hó már elolvadt, de egész nap -4 fok a hőmérséklet, így tüzelni kell. Hála Istennek a barátnőm által ígért fa megérkezett kedden. Már bepakoltuk a nagy részét Bencével, így lesz legalább két hónapig mit tüzelni. Délelőtt nemigen tüzelek, hogy délutánra több maradjon, és estére, mire fürdünk. Most még a villanyt kell valahogy rendeznem, hogy ki ne kapcsolják. Bencének elkezdődött a pályaválasztási tanácsadás, így minden héten utaznak valahová ezzel kapcsolatban. Ez plusz költség, és az is, hogy felvételi előkészítőre is kell vinni. Hiába elég magas színvonalú az iskola, ahová most jár, de egy városi gimnáziumban még többet követelnek. Sok gyerek jár és járt már főiskolára, egyetemre ebből az iskolából, én is szeretném, ha Bence közöttük lenne. Most is jól tanul, pedig már utolsó éves, és ugye fiú is. Ilyenkor elég nehéz, amikor kamaszodik, de mi még mindig jól vesszük az akadályokat, és remélem, a jövőben is így lesz. Már nagyon várja a karácsonyt, hogy mit fog kapni. Szeretnénk Neki legalább egy könyvet venni, de nem tudom sikerül-e ebben a nehéz helyzetben. Karácsonyfánk az mindig van, mert az udvaron van több karácsonyfa, aminek levágjuk a csúcsát, így ezért nem kell pénz. A díszek 15 éve megvannak, és remélem egy csomag szaloncukorra is csak jut. Az e havi támogatást pedig úgy próbálom beosztani, hogy legyen Bencének karácsonyra ennivaló, így legalább Ő nem érzi a szegénységet. Most is hímzek, igaz eléggé romlik a látásom, de a pénz is kell. A csipkéből, amit eladtam, abból vettem Bencének zoknit, fehérneműt, és egy pulóvert. Most, ha kész a hímzés, abból veszek neki egy olcsóbb vastag kabátot. És ha még a díszpárnákat is sikerül eladni, amit varrtam, akkor egy vastag cipő is lesz. Próbálok mindenből pénzt kihozni, hogy Bence ne nélkülözzön. Nagyon sokat kell hímeznem, 1-2000 forintért, és bizony valamelyik éjszaka is ½ 1-ig varrtam, hogy kész legyen, és vigyem a megrendelőmhöz, és másnap legyen mit enni. Még az a szerencse, hogy tudok hímezni, varrni, így ez egy kis pénzforrás, ha van rá kereslet. Ilyenkor ünnepek előtt nem győzök varrni, de addig kell ütni a vasat, míg meleg, ezt édesapám mondta mindig.

Jó munkát, jó egészséget, és köszönöm a támogatást mindnyájuknak!

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Volt a télapó nálunk, már nagyon vártuk, főleg a kistestvérem. Este kitettük a csizmánkat, az ablakba és este meg is jött. Én tudom, hogy az apukám a télapó, de nem árulom el senkinek, légyszi Ti se áruljátok el!

Apukám tegnap megcsúszott és elesett, nagyon beverte a fejét, este kórházba kellett vinni, azt mondták neki agyrázkódása van, de hazajött. Ma pedig rosszul van és sokat hányt, anyukám mentőt akar neki hívni, de ez miért most Karácsony előtt történik? Sajnálom apukámat, mert csak fekszik és olyan furcsa. Nekünk ma nincs a felsősöknek iskola, és az alsósoknak is csak délig. Olyan jó most három napot pihenhetünk itthon. Nagyon várjuk már a Karácsonyt, mert akkor mindig olyan szép az este, a család egyben van, és annyira szép az asztal. Anyukám süti a legfinomabb bejglit a világon! Szegény Norbi, neki anyukám mindig külön lisztből kell, hogy csinálja.

Anyukám nagyon sok finom ételt tud csinálni, apukám meg tanul velünk. 

Majd még írok naplót!

Laura

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Most sem történt olyan nagy élmény, hacsak nem az, hogy a gyerkőcök már nagyon várják a Mikulást. Az óvodában készítettek WC papír gurigából távcsövet, amin nézegetik, hogy mikor jön a Mikulás. Hazahoztuk délután, és a nagyfiúnak az volt az első dolga, hogy kinézzen vele az ablakon. Persze a kicsi is rögtön nézni akarta, mire a nagy csak ennyit mondott. - Nézd meg te is, hátha te már látod! Ezek után a kicsi sajnálkozó arccal válaszolt, hogy nem jön még.

Sok apró élmény van még, de talán az első hó leesése az, ami most nyomot hagyott a fiúkban.

Egy korai reggelen a nagyfiú kinézett az ablakon és meglepődve mondta, hogy esett a hó. Mire a kisebbik is megnézte, és elgondolkodva azt kérdezte:- Anyu! Ezt te csináltad?

Nehezen lehetett elmagyarázni neki, hogy hogyan, és miért van ez így. A következő, ami már annyira nem volt könnyű, hogy megértse, reggel fél hétkor nem megyünk ki az udvarra.

De nagyon örültek neki, hiszen mikor eljött az idő, akkor megállás nélkül csúszkáltak, és szánkóztak. Nagy élmény volt nekik!

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Voltunk a fiammal a Vadaskertben. A gyógypedagógus mondta, hogy nézzük meg *********-n a ********* speciális autista ovit. Mondtam neki, hogy távol van, és nem akarjuk bentlakásosba a fiam. Azt mondta, csak nézzük meg, látnánk a körülményeket, stb.

Szerencsére a fiamnak nagyon jó a ************-i integrációt segítő ovi, igaz ez is 25 km-re van, napi bejárással fárasztó az út is, de még így is nagyon örülök, hogy befogadták.

Sárika visszament a gyerekorvoshoz a mamával, Renivel meg a nevelési tanácsadóban is voltunk. Lacika szerdán ismét nem ment oviba, mert úszni mentek a többiek.

Pelust is kellett íratni, most fogyott egy kicsit a fiam, így szerencsére jó lett a közgyógyos is, 120 db-ot írtak. A mosópor is elfogyott, Tescost szoktunk venni, de most az Auchanban vettem 6 kg-ost 675 Ft-ért. A penész is idegesít, mert a fürdőszobában és a szobában is kijött, nem győzöm súrolni. Most már a mosott ruhák is bent száradnak. A fűtés hőfokszabályzós, de nagyon megy a számláló, félek, hogy az elszámolás ne legyen sok.

A szőnyeget is kisikáltuk megint, de így sem lett túl jó. Ágyneműhuzatot is cseréltem, kettő van, így van váltás. A férjem tollpárnája hullik, de ragaszkodik hozzá, nekem gyapjú van, még az esküvőkor kaptam.

Nekem is kéne egy olcsó télikabát, mert a mellényben már fázom, és széldzsekiben is, a télikabátomnak –ami 10 éve megvan - szakadt a belseje.

A Karácsony is szerény lesz. Műfánk van, de biztos megint feldöntögeti a fiam, tavaly is azt csinálta, mi meg próbáltuk megakadályozni, mert a lányok örültek neki.

Biztos lesz „családok fája” az Önkormányzatnál, oda is minden évben el szoktunk menni. Meleg tea-zsíros kenyér vagy szendvics és ajándék- közös fadíszítés, gyertyagyújtás szokott lenni.

A héten nagyon aranyos volt a fiam, eljátszogatott a két kis vonatjával, azokkal is alszik. Nem sok játékuk van, azok is régiek. A lányok kis lovacskákkal, és babával szoktak játszani.

Anyukámnak még mindig nem jött meg a fellebezéséről a határozat a nyugdíjfolyósítótól, nagyon aggódik emiatt.

Köszönettel:

                        Tolnainé Hajnalka

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Már ott tartok, hogy nem csak a mindennapjaink hevernek romokban, de a családi életünk is. Kijelenthetem, hogy egyedül nevelem Bencét, mert a párom, amikor gond és baj adódik, akkor fogja a sátorfáját és elmegy. Bár sose írtam róla, mert úgy gondoltam, hogy nem tartozik senkire a magánéletünk, de most mégis írok. Nem kell szégyellni magamat, mert én mindent megteszek a családért és főleg Bencéért. Én intézek mindent, keresek-kutatok, és kikaparom a gesztenyét, hogy Bence ne legyen lejjebb a többi gyereknél, és ne szégyellje magát. Még a párom, ha adódik egy kis gond, akkor megfutamodik. Ha elült a vihar, akkor szépen visszajön a családi fészekbe, ahol van béke, nyugalom, tiszta ruha és ennivaló. De mindezt azért nézem el neki, mert Bence ragaszkodik hozzá. Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel, hiszen egy fiúnak nagy szüksége van az apjára. Bár nem ilyenre, mint Ő, de akkor is az apja. Nekem nem volt igazi édesapám, bár aki nevelt, a két lánya mellett, én voltam a harmadik, a legkisebb. Igazán szeretett, nem is kívánhattam nála jobbat. Taníttatott, nevelt, nevére vett, így sosem derült ki, hogy nem vagyok a vérszerinti gyereke. Már több, mint egy éve elment közülünk, de most is sírok, ha felelevenítem, milyen jó is volt! Bencének is mindig ilyen jó apát kívánok, de sajnos neki nem adta meg a sors. Ő remélem, mindig azt fogja emlegetni a gyerekeinek, hogyha Anya nem lett volna, akkor régen az árvaházban lennék. Mert még betegen is mindig azon gondolkodom, hogy mi, hogy legyen, hogy minden meglegyen. Ha a barátnőim nem állnának ilyenkor mellettem, összetörnék. De ők jók, és mindig bíztatnak, és segítenek. Most is segítenek fát szerezni. A barátnőm családjának van erdőrésze, amiből jár nekik 4 köbméter fa, abból kettőt átad, és ha megkapom a pénzt, akkor kifizetem, most ő addig rendezi és behozatja. Majd mi Bencével felfűrészeljük kézzel. Ha minden jól megy, december 1-el beadom a RÁT-os igénylésemet, így január elején már kapok 28.500 Ft-ot. Most hímzek és szatyrot, díszpárnát varrok megrendelésre, így ebből is lesz egy kis pénz. Még elmegyek csiperkézni, így majdcsak lesz valahogy. Én eddig is elvoltam egy kenyéren egy hétig, csak Bencének legyen az a lényeg. És most már tüzelő is lesz! Köszönöm a támogatást, és a jó Isten áldja meg a támogatókat, és az Alapítványt!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Márti vagyok a kislány, most én írok. Hát történtek dolgok a héten Anyuékkal, úgy döntöttünk kiiratkozom a *******i iskolából. Nagyon nehéz is volt számomra, hogy távol vagyok a családomtól, pedig azt hittem milyen jó lesz, de nem így történt. Nagyon nehéz suli is, de ami a legnagyobb probléma volt, hogy anyagilag sem bírták Anyuék, így beírattak az itteni iskolába rendvédelmire. Helyben is van, és talán jobb lesz. Anya nagyon el van keseredve, hogy se neki, se Apunak nincs munkája. Alig-alig telik valamire, nagyon nehezen élünk, és nagyon bánt, hogy Anya ennyire szomorú, Apa is, de Anya még jobban el van keseredve nagyon bántja, hogy nem tudja azt megadni, amit szeretne. Így is hálát ad Istenek mindig az Önök segítségéért, mert ha még ez sem lenne, hát akkor bele se merek gondolni, hogy mi lenne, hisz így is nagyon-nagyon rossz a helyzet. Bár tudnék segíteni Anyuéknak, de hát még csak tanulok, még nem dolgozhatok. De mihelyt tudok majd dolgozni, ahogy bírok, úgy segítek Nekik, hogy könnyebb legyen. Hisz ők is, amit tudnak meg tesznek, értem és húgomért. Várjuk nagyon a Karácsonyt, de mondtam Anyunak, nekem nem kell semmi a fa alá, mert látom így is milyen gondokban vannak. Anya azt mondta, hogy Ő nagyon szeretne valamit Karácsonyra nekünk adni, de első az étel, most azon törekedik, hogy arra legyen, és ha egy kis apróságot kapunk (persze hozzá tette nem nagy kilátásunk van erre és lehet semmi sem lesz karácsonyra). A szeretet a fontos, és az meg van, és én ennek is örülök!

Na mindegy, többet már nem írok.

Csókolom:

                        Márti

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Már december van, kicsit megérintett a karácsonyi készülődés szele, vagy a depresszió, sokat agyalok azon, hogy magányos vagyok, egyedül élek, vagyis dehogy egyedül, vannak gyermekeim, és Édesanyám is velünk él, de akkor is én magányosan érzem magam, egyedül álló, elvált nő vagyok.

Végre eltelt ez a pocsék hétvége. Bár a mai nap is elég rossz, lévén éjszaka nem aludtam szinte semmit, egymagam tudtam ezt véghez vinni forgolódással és járkálással és óraleséssel. 
A következő hetek se lesznek valami mesések a számomra. Igen, a Karácsony és a Szilveszter miatt. Ilyenkor felerősödik bennem az érzés, hogy nagyon is elégedetlen vagyok az életemmel.
Csak gondolkodom, elmúlt Karácsonyokról, melyek szépek voltak és olyanokról (sajnos ebből több van) amit inkább el kéne örökre felejteni. Ez a mostani nyugodt lesz, az biztos.

 Tovább a teljes naplóhoz

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Semmi különös nem történt mostanában. Éljük a mindennapokat - ilyenkor hónap végén kicsit nehezebben.

Készülünk a karácsonyra. Feldíszítettük a lakást Robika nagy örömére. Kitalálta, hogy idén saját kezűleg szeretne ajándékot készíteni - persze segítséggel. Így legalább a hosszú estéken lesz mivel elfoglaljuk magunkat.

Nálunk az ajándékozás úgy történik, hogy nem vesz mindenki mindenkinek ajándékot, hanem sorsot húzunk, hogy ki kit lepjen meg. Így mindenki egy ajándékot kap. Meg szoktuk határozni az összeget is, ami az idén 2500Ft/család. Ebből csak apróságokra futja, de a szándék a lényeg és nem az összeg. (Egyébként ezt is bőven elég kivenni a kasszából mindannyiunknak.)

Robika is íratott velem levelet a Jézuskának. Nagy álma egy LEGO készlet. Apával nagyot néztünk a kívánságon, de megpróbáljuk teljesíteni. Ebből a játékból is lehet kapni kisebb dobozt is ami nem annyira drága.

Remélem jó lesz az idei karácsonyunk, és örömet tudunk okozni Robikának. Ilyenkor úgy érzem csak Ő a fontos az, hogy nekünk nem futja ajándékra egymásnak, az nem számít. A lényeg, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást és van egy gyönyörű gyermekünk, akit imádunk és érte érdemes élni-küzdeni.

Üdvözlettel:

Bíró Klára