Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Az elmúlt héten a gyerekek betegek voltak, nagyon meg voltak fázva. A gyógyszereik, amiket felirt az orvos, 4000 forintba kerültek. Sajnos ami jövedelmünk van, az nagyon kevés, így igen megérezzük, ha valami kiadás van. Hála Istennek örülünk annak, hogy segítenek minket, mert igen jó, nagyon köszönöm is! Jó lenne, ha továbbra is járna, mert három gyermek van, iskolások és nagyon sokat kell költeni rájuk és a rezsire, szinte alig marad élelemre. Munkalehetőség viszont továbbra sincs.

Tisztelettel:

                        Déri Ferencné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A mai nappal kaptam egy közjegyzői felszólítást az OTP Faktoring miatt. Borzalmas már elviselni, és megoldani a dolgokat, de hiába várunk a csodára! Infarktus gyanúval jöttem ki most is a kórházból, saját felelősségemre, mert már lassan az életem és a házasságom is rámegy erre a sok gondra!

Mi már nem is várjuk még a Karácsonyt sem, mert tudjuk akkor is nélkülözés lesz csak. Mindig azt hittem, hogy rossz után csakis jó jöhet, de úgy látszik tévedtem! Az éjszakákat szeretem, amikor is csend és nyugalom vesz körül, és akkor tudok egy kicsit „ellazulni”! Egyre nehezebb, főleg úgy, hogy még munka sincs kilátásban, nehéz a megélhetés. A kisfiunkat nagyon sajnáljuk, mert nem tehet semmiről, és mégis nehéz sorsa van.

Páromnak újból kellene járnia sugárkezelésekre, de nem megy, próbál munka után nézni, mert mondja, hogyha állandóan kórházban fekszünk, úgy nem lehet megélni! Nagyon bánt ez a dolog, lelkileg teljesen kikészültem! Sokszor napokig nem eszek, annyira bántanak a dolgok! Imádkozni tudok csak a mielőbbi gyors segítségért, mert már csakis egy gyors segítség segítene rajtunk! Tudom, hogy mindenkinek nehéz, de mindenkinek a saját gondja a legnagyobb! Nem tudom már, mit írjak, sokszor már csak ismételgetni tudom magam! A helyzetünk semmit nem változik, csakis romlik. Megműtöttek a múlt héten, a bal karom könyöktől csuklóig fel van vágva a sok csomó miatt! Újabb műtét előtt állok, ami egy hét múlva esedékes!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Van úgy, hogy az ember, ha kettészakadna, sem volna elég! Na, én így éreztem a héten, mert olyan sok tennivalóm akadt, hogy alig győztem. De talán jobb is így, mint mikor nem tudja az ember mit is kezdjen magával.

Rögtön kedden kezdődött is a hajcihő, egy újabb középiskolai nyílt nappal, amiről Miklós elfelejtett szólni, csak mikor este hazaértem a munkából, akkor mondta, hogy szeretne elmenni, és megnézni, milyen a másik suli. Mondanom sem kellene, hogy megint annyi pénz volt a háznál, ami épphogy kifutotta az útiköltséget kettőnknek, a helyi járaton pedig belebotlottunk az ellenőrökbe, de szerencsénkre nem büntettek meg, hisz megvolt a jegyünk, csak az egyiket kezeltem le az automatán, megtakarítási céllal. Nem is volt merszünk visszafelé buszra szállni, gyalogoltunk vagy három kilométert a buszpályaudvarig. Szép idő volt, csak nekem délután dolgoznom kellett, így nem esett túl jól ez a kis séta.

Szerdán remegve a visszautasítástól, telefonáltam a fiatal embernek-akitől a tűzifát szoktuk venni-, hogy ha nem jelent számára túl nagy anyagi terhet, hozzon nekünk fizetésig legalább egy köbméter fát, mert mondja mifelénk a havat, és irtó hidegek vannak estefelé. Sikerült megegyeznem a pénteki napban, és nagyon örültem, hogy legalább már fázni nem kell! Csütörtökön Miklós focizni ment az iskolai csapattal, ilyenkor több tízórait kell pakolnom, mert ebédre nem mindig szoktak visszaérni, így a menzáról kihúzzák. Aztán tíz óra körül nagy meglepetésünkre megjött a tüzelő, valami oknál fogva sikerült előbb ideérni egy nappal. Nagyon örültem, mert reggelre 15 fok alá süllyedt a szoba hőmérséklete, és nagyon sajnáltam a gyerekeket. A takaró alól csak a szemük látszott ki, és sehogyan sem akaródzott kibújni a jó meleg takaró alól a jéghideg lakásba. De sajnos nem írhatok olyan ürüggyel igazolást, hogy nincs tüzelő, ezért nem ment a gyerek iskolába.

Végül is pénteken csak igazolnom kellett egy napot, mert reggel Miklós hasmenéssel és fejfájással kelt, úgyhogy nem engedtem iskolába.

Szombat reggelre leesett az első hó, a kicsi fiam egyből meggyógyult, ebédig nem is láttuk! Van egy fa szánkója, és akármilyen pici hó esik is, mindig ő az első, aki fölszenteli a pályát. Csurom vizesen jött haza, tele élményekkel, a bátyó sajnos nem tudta végig hallgatni, mert indulnia kellett dolgozni. Utálja, mikor hétvégére esik a három dolgozós nap, és szerencsétlenségére ebben az évben már végig így lesz. Vasárnap délelőtt át kellett szaladnom a szomszéd faluba a kis keresztlányomhoz, kénytelen voltam anyagi segítségért hozzá menni, mert már nem tudtam volna Csabinak ennivalót pakolni. Neki is négy kicsi gyereke van, de mindig számíthatok rá, ha problémám van! Kaptunk sertés húst Tőle, én pedig gombát vittem cserébe a fagyasztóból, mert csak az van most benne. A vasárnapi ebéd tehát meg lett oldva, de hogy a következő héten megint mi lesz, azt nem tudom. Olyan iszonyú hosszú ez a november, szinte vége sem akar lenni! A sok pici tartozásból óriási halom lesz  a hó végére, és mindig mínusszal indul a következő hónap is! Egy vízdíjat sikerült befizetni, erre vasárnap délelőtt megint a postaládába került egy! Ez egy őrült mókuskerék, amiből nincs kiút, nincs rá orvosság, csak valahogy át kell vészelni, és túlélni!

Tisztelettel:

A Dózsa család

A mi naplónk

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Én a mama vagyok:

Ez a hetünk, hála a jó Istennek nagyon jól telt el. Nem voltak hidegek, de a tévé mondja a további előrejelzést, ami nagyon megijesztett, mivel egy darab tüzelőfánk sincsen. Úgyhogy nem tudom, mi lesz, rajtunk csak a csoda segíthet! Bele se merek gondolni. Megkaptuk a segítséget Önöktől, amit nagyon szépen köszönök a magam és az unokáim nevében, szinte kilátástalan lenne az életünk enélkül a segítség nélkül! Áldott legyen mindenki, aki ebben a segítségben részt vett!

Én a Brigi vagyok:

Hála Istennek még nincs olyan hideg, mert nincsen csizmám meg kabátom sem. Bár ne is lenne tél, mert félek, hogy mi lesz velem, ha bejön a hideg. Reggel öt órakor kelek és délután négykor érkezek haza. Mikor reggel megyek, sötét van, és mikor jövök, akkor is. És nem elég, hogy reggel és a busz előtt hideg van, mikor hazamegyek, még otthon sincs meleg. Szeretném, ha ezt a telet valamilyen módon túlélnénk!

Üdvözlettel:

                        Özv. Takács Mártonné és Brigi

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Itt a tél, a rossz idő, esik-fúj. Tudom, most van itt az ideje, csak kicsit rosszul esik.

Megyünk ki a temetőbe, András nap lesz, Édesapám névnapja, a gyerekekkel készítettünk virágcsokrot, kivisszük, és emlékezünk a sírjánál is. Megtesszük nagyon sokszor itthon is, hisz annyi mindenről eszünkbe jut, nagyon sok mindent hagyott ránk, tőle tanultunk, Ő volt a minta, a példa. Őrizzük emlékét, míg élünk!

Tegnap is voltam templomban, advent első vasárnapja volt, égett az első gyertya az adventi-koszorún, sajnos sok ember csak a külsőségekben készül a karácsonyra, ajándék-ajándék hátán, és megnyugtatjuk háborgó lelkiismeretünket, azt hisszük, a dolgok, a tárgyak pótolják a kihagyott beszélgetéseket, odafigyeléseket, pedig dehogy.

A hétvégén névnapi és szülinapi „buli” volt nálunk, a lánykám barátnői voltak a vendégek, heten voltak összesen. Sütöttünk süteményt  a lányommal, kókuszgolyót, rakott mézest, és sajtos perecet, és persze üdítő és gofri volt, amit akkor sütöttem nekik, vagyis sütöttünk szinte együtt, mert meg kellett várni, míg megérkeznek a lányok, és együtt készítettük el a tésztát, és akkor kezdtem el a sütést! Szerencsére elég nagy a konyhánk, elfértünk, és szinte mindenki csinált valamit, tojást tört az egyik, kimérte a tejet, a cukrot, a lisztet a másik, stb., beosztottuk. Közös volt minden, és együtt ettünk is.

 Tovább a teljes naplóhoz

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Egész héten itthon munkálkodtunk.

Apa még mindig délutános, így délelőttönként fát vágtunk. Édesanyámnak is vittünk belőle, a többit pedig fedett helyre raktuk. Úgy néz ki, az egész telet ki tudjuk fűteni vele. Legalább erről már le van a gond.

A héten voltak leolvasni a villanyórát. Kíváncsi leszek majd a számlára. Remélem, azért nagy meglepetés nem fog érni.

Robika már karácsonyi lázban ég. Már díszítené a lakást, és az ajándékokról ábrándozik. Az oviban a Mikulást várják. Verset és dalokat tanulnak. Most már próbál "jó fiú" lenni, mert tudja a Mikulás figyeli hogyan viselkedik. Többé-kevésbé sikerül neki.

Szombaton az óvoda Alapítványának jótékonysági bálján voltunk. A nagycsoportosok műsort adtak. Nagyon ügyesek és aranyosak voltak. Közben arra gondoltam, jövőre az én nagy fiam is ott fog állni a színpadon.

Fantasztikus, hogy már 5 éves. Olyan mintha nemrég született volna. Nagyon sokáig vártam arra, hogy anya lehessek mire Robika megszületett; úgyhogy Ő az én szemem fénye. Boldog vagyok, hogy az anyukája lehetek egy ilyen csodálatos kis embernek. Minden erőmmel azon leszek, hogy gond nélkül, becsülettel fel tudjam nevelni!

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Sajnos semmi jót nem tudok írni. A héten újabb felszólítást kaptunk, hogy négyhavi szemétpénzzel is el vagyunk maradva, ha nem fizetjük be három napon belül, akkor eljárást indítanak ellenünk. Már teljesen belefáradtam ebbe az állapotba. Nem telik el olyan hét, olyan nap, hogy ne emlékeztetnének, hogy mit nem tudtunk kifizetni. Mert, ha kitudnám, ez lenne az első. A számlák sorakoznak a szekrényen, amik nincsenek befizetve. Ellehetetlenedett az életünk. Bencére is kellene ruha, cipő, valami vastag, de sajnos nem tudok miből venni. Hamarosan jön a karácsony, de attól tartok, nekünk ez is olyan átlagos nap lesz, mint a többi. Ülünk, és nézzük a TV-t, ha addig le nem kapcsolják a villanyt, mert ugye azzal is el vagyok maradva. A kért pénzeket alig tudom megadni és a boltban a hiteleket kifizetni. De ha azokat nem fizetem ki, akkor a jövő hónapban, hogy lesz mosópor, kenyér, stb.?

Már nem tudom, mit tegyek, éjszakákat nem alszom, hogy mi lesz velünk?! Most egy kis fát kellene venni, mert a hősugárzó tekeri az órát, de meleget nem nagyon ad, ha bejönnek majd a mínuszok. Arra is pénzt kell kölcsön kérni, mert nem lehet megfagyni. Én már sokat koplaltam életemben, de azt nem akarom látni, hogy Bence sír, hogy éhes, vagy fázik. Még Önöktől kapjuk a támogatást, addig van mit enni Neki, de hogy utána mi lesz, abba bele se merek gondolni. Állandóan megyek betegen, hogy találjak valami munkát, de sehol nem kell az ember, mert nem fiatal, és van egy gyereke. Itt a mi megyénkben nem sok munkalehetőség van, és oda is azok jutnak be, akik közel állnak a tűzhöz.

Sajnos én mellettem senki nem áll, még a saját édesanyám sem! És ez nagyon szomorú, mert én szeretem, tisztelem őt, amiért felnevelt és tanítatott. Elfordult Bencétől, pedig Ő nem hibás semmiben. Ő még egy Mikulás-csomagot sem fog tőle kapni.

Köszönöm a támogatást, jó munkát, jó egészséget!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nyugis hetünk volt, a főszerep a munkáé, és a középiskolai előkészületeké volt. Kedden a városi sportcsarnokban pályaválasztási kiállítást rendeztek a gimnáziumok és középiskolák, amin rengeteg gyerek megfordult, akik ősszel középiskolába készülnek. Nagyon tetszett Miklósnak, egy csomó ismertetőt és prospektust cipelt haza, este azt sem tudtam, melyikkel kezdjem, hisz ki sem fogyott az élménybeszámolóból, mindet meg kellett néznem.

A hét vége felé nyílt nap is volt az egyik iskolában, amit ugyancsak meglátogattunk (szerencsére volt még a pénztárcámban annyi apró, hogy buszra kifutotta), és bár ez volt az első, amit személyesen látott a gyerek, de máris megváltoztatta a véleményét az Ő saját sorrendjéről.

Nagyon sok gondunk akad mostanában megint a penésszel, már mindenbe beleette magát, a szaga pedig elviselhetetlen. Nem javít a helyzeten, hogy még mindig nincs tüzelőnk, így a hőmérséklet gyakran 16 fok alá esik, és a penésznek még áthatóbba a szaga a hűvös házban. 

A munkás fiam kitart, húzza az igát, már osztogatja a fizetését, Ő tisztában van a fontossági sorrenddel! A cipője már nem sokáig húzza, mondtam Neki, hogy bármi lesz is, az legyen az első, hogy vesz magának újat, mert esőben-sárban nem járhat lyukas cipőben dolgozni. Úgy hallottuk, hogy idén előre hozták az éves villanyóra leolvasást. Hiába van hősugárzónk, nem merjük bekapcsolni, mert tavaly is megütöttük emiatt a bokánkat. Valószínű, hogy több 10 ezer forintot kell idén ráfizetnünk, mert ugye januárban elfogyott a tüzelő, venni nem tudtunk, és hősugárzóval csináltunk egy kis meleget. Nem kellett volna, de utólag mindig könnyű okosnak lenni.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Napjaink telnek, és mindig valami szomorúság érkezik számunkra. Férjem munka nélkül maradt. Sajnálatos módon orvosi javaslatra le kellet tenni a munkát. Korábbi leveleimben is írtam hogy a bal keze nagyon el volt zsibbadva, orvoshoz kellet vele menni  és az orvos azonnal levette a munkáról, azaz fel kellett mondania. Most már tényleg kilátástalanok vagyunk! Férjemet nagyon bántja ez a dolog, 20 éve dolgozik, soha nem volt munka nélkül és most ezt feldolgozni nem könnyű! Ráadásul itt a karácsony is, se nekem, se neki nincs munkája. Mi lesz így velünk? Keseredettek voltunk idáig is, de ez most már a vég tényleg, vagy egy kezdet nem tudom már. A lányoknak még nem mondtuk, hogy az apjuknak sincs már munkája, nem akartuk. Persze előbb utóbb rájönnek, és nem tudom, mit mondjak majd nekik. Nagyon szűkösek voltak az idáig eltelt karácsonyaink, de a mostani, félek ez lesz a legrosszabb! Még a zöldségszedés sincs, mert oly sok eső esik, hogy nem bírják szedni, és így munka sem lesz!

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Ebben a hónapban a család nagyon beteges volt, szinte átesett mindenki a vírusfertőzésen, Apa volt vérvételen és hát sajnos az eredményei nem igazán lettek jók. Felmerült a leukémia gyanúja.

Én Dzsenifer pedig, voltam 2×is hiphop táncversenyen, és egyéniben első helyezést értem el. 

Nagyon sok érmem van már. Anyukám pedig teljesen kivan, ez érezhető is a családban, mert annyira szeretne már dolgozni, nagyon sok helyre elküldte az önéletrajzát, de semmi pozitív választ nem kap. Apukám is sokat ideges, mert amit mi látunk, próbálnak nekünk mindent megadni, de fáj nekik, hogy nem megy.

Anyukám, mindennap nagyon finomakat főz, de sajnos mivel a bátyuskám 14 éves, és lisztérzékeny, így mindig olyanokat kell főznie, ami neki is jó.

A kistesóm két hétig itthon volt az iskolából, mert 39 fokos volt a láza és füle nagyon fájt, középfül gyulladása volt. Már 11× felszúrták a fülét, és nagyon féltem nehogy baja essen, meg akarják műteni, de már volt neki egy orr mandula műtéte, ami nem sikerült.

Sokat szoktam imádkozni esténként, a családomért, amikor mindenki lefekszik, mert tudom egyszer jobb lesz.

Annyira szeretném, ha az anyukám is elmehetne dolgozni, hogy ne itthon keljen neki mindig lenni, és Ő is örülhessen annak, hogy dolgozhat.

Pedig régen, amikor irodában dolgozott akkor nem volt ilyen szomorú.

Sajnos anyukám is beteg, tavaly pont ezen a napon betegedett meg kapott egy agyi infarktust és MRI vizsgálaton derült ki nála, hogy van neki egy jó indulatú agydaganata. Amivel most nyáron bent is kellett lennie egy hetet infúziós kezelésen.

Nem tudom, miért ilyen beteges a mi családunk, annyit gondolkodtam már rajta, de anyukám mindig azt mondja semmi sem történik véletlen, és ha rosszat kapunk az élettől el kell fogadnunk, mert az is az élet egy feladata.

Mindig segíteni kell, és ha segítünk önzetlenül kell ezt tennünk, én is annyira szeretnék segíteni. És remélem, ha felnövök, akkor tudok majd a családomnak segíteni, és másoknak, ahogy az Alapítvány is segít nekünk és más családoknak.

Laura

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hétvégén szép idő volt, hát kicsalt minket a természetbe, így hosszas ígérgetés után végre sikerült elsétálni a Duna-partra.

A nagyobbik fiú nagyon szereti nézni a kacsákat, de persze nála mindegy, milyen állat, mert mindet nagyon szereti. Odafelé az úton már mondogatta, hogy szeretné etetni őket, és, hogy milyen aranyos állatok. Mikor odaértünk, nagy meglepetésünkre az egész hattyú család eljött, aminek az volt az eredménye, hogy a kenyeret, amit vittünk a kacsáknak, már az elején eldobálták nekik. Hatalmas élmény volt számunkra, hiszen tudtak fára mászni, szaladgálni és ismerkedni a folyóval és az élővilággal. Legalább négy órán keresztül meneteltünk, de hősiesen bírták. Mondanom sem kell, hogy utána két napig csak a Duna-partról beszéltek!

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Az elmúlt héten őszi szünet volt a gyerekeknek. Örülnek a pihenésnek, sokat játszanak a szabadban és segítenek a házimunkában. A nagylányom középiskolás és nagyon jó tanuló, de a kicsik is. Csak a szegénység nagy, kevés jövedelmünk van, és így nem jut sok mindenre. Nagyobb dolgokra még annyira sem. (Pl. az elromlott mosógépemet sem tudom kicserélni). Ha tudna adni valaki, vagy segíteni, megköszönném. Így is, ha tudnak, továbbra is segítsenek, mert sajnos errefelé nincs munkalehetőség, amitől változni tudna a helyzetünk!

Tisztelettel:

                        Déri Ferencné

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A héten az eső meg nem állt, most hétvége felé van egy kis jó idő, de ez se lesz tartós, hiszen a jövő hét közepétől ismét mondja az esőt. Nincs munka, és ha lenne se lehetne dolgozni az eső miatt. Így a szegénység még fokozódik, mindig lentebb leszünk. Nem tudom, mi lesz a vége, de elég reménytelen a helyzetünk. Most kiküldték az éves elszámolást, közel 40.000 Ft, amit be kell fizetni az ÉMÁSZNAK. Megpróbálom megkérni részletre, de nem tudom megadják-e, mert volt elmaradásom. Így is nehéz lesz fizetni, de legalább kapok haladékot. Most jön a havi számla és még plusz a részlet. És még hol van a többi kiadás, a szennyvíz, a szemét stb.? Jobb nem is belegondolni. Hát ilyen nehéz a mi kis életünk. Minden nap egy harc a megélhetésért, amit nekem kell vívni, mint édesanyának, hogy Bencének legyen ennivaló az asztalon, legyen tiszta ruha, meleg, villany, stb.

Sajnos ez már kivette minden erőmet, és nem tudom, meddig bírom még. De a fiamat szeretném becsületesen felnevelni.

Köszönöm, és sohasem felejtem el jóságukat! Minden jót!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nehezen tudom elhinni, hogy valaha is rendbe fog jönni a helyzetünk. Ahogyan a hetek-hónapok, úgy egyre nehezebben tudunk elviselni, elfogadni dolgokat. Már a mindennapokat is nehezen éljük meg, mert egyre több problémával kell szembesülnünk. Középkorú emberek vagyunk, és számomra felfoghatatlan, hogy fiatalon is így kétségbe eshet az ember!  Nem tudok tovább így élni, hogy kilátástalana helyzetünk, de tudom-tudjuk, nem adhatjuk fel, mert gyermekünk számít ránk, hiszen csak is mi vagyunk neki. Párom a múlt héten volt orvosnál és közölték vele, hogy ha így folytatódik a helyzete cukorbeteg lesz, jelenleg is elég magas a cukra, komoly diétát kellene tartania ahhoz, hogy plusz gyógyszert ne kelljen szednie.

Vége az Őszi szünetnek is, lassan, de eltelt. Gyermekünk már igen várja az iskolát. Őszi szünetre plusz szorgalmi feladatokat kért tanárától matematikából. Lassan itt az ünnep, a Mikulás és a Karácsony, és mi nem tudjuk, hogy fogunk-e tudni neki szép és boldog Karácsonyt biztosítani, pedig megérdemelné.

A sok idegeskednivalótól folyamatosan zsibbad a bal oldalam, a szívem pedig többet üt le sokszor, ami gond, szívkatéterezés előtt állok! Javasolták, hogy menjek el pszichológushoz, akivel az egészségügyi helyzetemről tudok beszélgetni, hátha segít feldolgozni bizonyos helyzeteket! Rettentően bánt, hogy még mindig nincs munkám, és így a tél előtt egyre kevesebb is a lehetőség. Néha úgy gondolom, az a sorsunk, hogy szenvedjünk, sok megpróbáltatás van mögöttünk, és előttünk! Nem tudjuk, hogyan tovább és ez igen rossz!

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Mozgalmas napokon vagyunk túl!

Robika meggyógyult a megfázásból, viszont játék közben megütötte a száját, ami másnapra feldagadt. A gyerekorvos átirányított a fogászatra. Most jártunk először fogorvosi rendelőben, úgyhogy nagyon aggódtam, hogyan fogadja Robika. Próbáltam elmagyarázni, hogy különleges műszerek lesznek, de nem kell félni. Szerencsére bátran viselkedett, ami köszönhető a doktornőnek is. A diagnózis meglepő volt. Annyira megütötte az első fogát, hogy az elhalt. Kifúrta, hogy a gyulladás elmúljon. Másnap már semmi baja nem volt.

Apa két hete délutános. Nagyon furcsa, hogy esténként ketten vagyunk a gyerekkel. Mivel hamar sötétedik, beszorulunk a lakásba. Sokat társasjátékozunk és rajzolunk.

November 11-e Márton napja, amikor is az óvodában minden évben lampionos felvonulást rendeznek. Mi is voltunk, nagyon várják a gyerekek mindig. Az idén jó volt az idő is, úgyhogy elsétáltunk a templomba, ahol volt egy kis műsor és közös éneklés. Utána visszamentünk az oviba, ahol megvendégeltek bennünket. Volt zsíros kenyér, tea és forralt bor. A gyerekek nagyon élvezték az egész estét.

Hétvégén végre hazakerült a fa. Igaz egy rokonlátogatást mondtunk le miatta, de most már nyugodtabb a párom is, hogy nem kell tovább szervezkedni. A rokonokhoz pedig el tudunk menni máskor is.

Vasárnap volt édesanyám születésnapja. Összejött az egész család. A húgom is hazajött a párjával ***********ról. Volt egy kis ebéd és utána sokáig beszélgettünk. Csak egy valaki hiányzott: az édesapánk. Hihetetlen hogy már másfél éve nincs velünk. Ő is szóba került, és sok-sok emléket felidéztünk a gyermekkorunkból. A mi gyerekeink (5-17 évesek) pedig érdeklődve és meghatottan hallgatták a történeteket a nagypapáról.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Már egy hete, hogy nem járok napszámba, sütök-főzök a gyerekeknek, és takarítgatom a lakást, sok minden elmaradt, ablakot pucolok, szőnyeget tisztítom át, a kárpitokat, a fürdőszobát, az edényeket súrolgattam át. Csupa semmitmondó dolog, de annyira elmegy az idő vele, és ha kész, akkor tudomásul vesszük, hogy megcsináltam, de olyan nagy feltűnést nem okoz.. Bár a lakásban az illatok teljesen mások, mint ezelőtt, hiába szellőztettünk mindig. Szóval azért a „komfortérzet” csak jobb így.

Voltam vasárnap templomban is. Már annyira hiányzott, és olyan jó volt feltöltődni, annyira jó dolgokról prédikált most is a Tiszteletes nő, leginkább így tudnám megfogalmazni, hogy az önmagunk elfogadásáról, hogy érjem be azzal ami, aki vagyok, és fogadjam el, hogy ide rakott a jó Isten ebbe a családba, ebbe az utcába, ebbe a faluba, és itt kell a lehető legjobban elvégeznem a dolgaimat, rám bízta a szeretteimet. És tennem kell a dolgomat a legjobb belátásom és erőm felett, sok ember azt mondja, hogy könnyű nekem, mert mindent rábízok a jó Istenre. Dehogy bízok, csak nem kapkodok, nem sietek, megvárom, amíg segítséget kapok, de az is igaz, hogy kérem is, nekem az imádkozás nagyon fontos napi cselekedet, és a családom többi tagjának is. De azért tesszük a dolgainkat, nem mondom, hogy nem vétkezem, vagy nincsenek bűnös és elégedetlenkedő gondolataim, de igyekszem, hogy ne hatalmasodjon el rajtam, mert a negatív érzések, gondolatok elviszik az ember erejét.

Azt tudom, hogy minden embernek vannak gondjai, problémái, de menni kell az utunkon tovább.

 Tovább a teljes naplóhoz