Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Mostanában gyakran felteszem magamnak azt a kérdést, hogy: Mit akar még tőlem az élet?

Rengeteg lelki és fizikai szenvedésen megyek át, és sokszor már felnézek az égre, és azt kérdezem: Mit veszel el tőlem még Uram? Most, hogy egy kicsit se legyen nyugvásunk, közölte velünk a főbérlőnk valószínű, hogy eladja a lakást, amiben lakunk, úgyhogy 95%, hogy költöznünk kell! Csak, hogyan, hová, azt még nem tudom! Borzalmas időszak van mögöttünk, de úgy látszik még rosszabb áll előttünk! A teljes kilátástalanság, és létbizonytalanság őrjíti meg az embert. Mi már nem is tudjuk mi az a gondtalan hónap!

Gyermekünk jó tanuló lett, és már két hét iskolai kezdés után két darab ötössel és egy darab négyessel büszkélkedhet. Ahogy múlnak az évek, ő továbbra is megmaradt jó gyereknek! Már gyermekként megtanult felnőttként beszélni, gondolkodni, és főleg viselkedni!

A nehézségeink miatt sajnos már nincs gyerekkora, és ez rossz érzés! Sokszor, ha szomorú vagyok megkérdezi: Mi bánt Anya? Már gyermekként odafigyel a legkisebb gondra is!

Jövő héten kellene megint mennem a helyi kórházba vizsgálatokra, de már nem látom értelmét, házi orvosom bíztat, menjek és csináljam végig! De már elfáradtam, belefáradtam, és a küzdelembe, hogy egyszer jobb és talán könnyebb lesz, mára már feladtam!

Sajnos még mindig nem találtam munkát! Bánt, hogy nincs munkám, egy haszontalan embernek érzem így magam. Nem látom értelmét a mindennapjainknak, hiszen semmi értelme a napoknak. Esténként azért imádkozok, hogy a következő nap jobb legyen, könnyebb legyen! Tényleg nem tudom, hogyha nem lenne az Alapítvány, mi lenne velünk, hiszen volt már egy jó pár olyan hónap, amikor csakis az a 25.000 Ft maradt meg élelemre. Itt a Gyermekétkeztetési Alapítványnál legalább látszik, hogy az a sok 1%, sok bajba jutott családhoz kerül!

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Végre elállt az eső és teljesült a kívánságunk, tudtunk menni dolgozni. Volt szüret és almaszedés is, minden napra jutott valami. Mivel mind a kétféle munka egy gazdánál van így nem kellett tervezgetni és gondolkodni, hogy hova menjek. Nagyon rendesek mindig úgy alakítják a munkát, hogy meg tudjuk oldani, ha van valami más dolgunk is.

Délutánonként, amikor Robikával hazaértünk az óvodából, akkor rendbe raktuk az udvart is. Most végre kész van, amit a rossz idő miatt eddig el kellett halasztanom. Persze van még munka (az mindig van), de az nem annyira sürgős, és lassan csinálgatjuk azt is.

A heti munka után a hétvége a pihenésről szólt. Voltunk kirándulni az erdőben és bicikliztünk is egy jót.

Most már elég korán sötétedik, és ezt Robika nagyon nehezen "tolerálja". Ő még szeretne kint maradni az utcán, de sajnos már nem lehet olyan sokáig, mint a nyáron. Próbálom esténként lekötni, ami nem mindig sikerül. Szeret barkácsolni, rajzolni és társasjátékozni is, de amikor nincs kedve, akkor csak a rosszaságon töri a fejét és azon, hogy engem bosszantson. Nagyon nehéz lesz vele a télen, mert elég eleven de azért találunk megoldást, biztos vagyok benne.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Beköszöntött az Ősz, bizony ma reggel is 4 fok volt nálunk! Most kellene a vastag ruha, kabát, ami sajnos nincs. Szeretném megkérni Önöket, akik olvassák a naplókat, vagy Támogatók, és tudnak segíteni valami vastag ruhával, segítsenek minket! A „kicsi” fiam 160 cm és 55-60 kg. 42-43-as cipő kellene, vastag, és 158-164-es vastag dzseki. Most két-három pulóvert adok rá reggel, és így megy suliba.

Az anyagiak pedig annyira szorítanak, hogy már nem tudok kihez fordulni, és bizony a hideg nem vár, amíg én szerzek pénzt (kölcsönt), hogy tudjak valamit venni. Elég szomorú, hogy így elszegényedtünk, és kérni kell. Higgyék el, én szégyellem magam a legjobban! Munka nincsen, a tartozások, számlák nőnek, és még a tanfolyamról sem jeleztek vissza, de remélem sikerül, mert ebben van az utolsó reményem.

Még egyszer nagyon szépen kérek mindenkit, aki tud, valami vastag ruhával segítsen rajtunk!

Én 60-65 kg között vagyok 165 cm magas és 38-as a lábam. Most egy olyan sportcipőt hordok, amit hetente ragasztani kell, belemegy a víz, és csupa sár lesz a zokni. Én csak a sportcipőt tudom hordani, mert évekkel ezelőtt műtötték a lábam, így sokszor fáj, és ez az egy a kényelmes. Eddig papucsot hordtam, az is jó volt itthon. Amíg 80-90 kg voltam, addig a barátnőim ruháit hordtam, Ők szívesen adták, de most, hogy betegeskedem, és több, mint két éve lefogytam, így az ő ruháik nem jók.

Nekünk bármi nagy segítség most, egy ruha, vagy egy kabát is. Az ennivalóról sokszor lemondok, de cipő nélkül, hogy menjek ha kell dolgozni, a boltba, vagy az orvoshoz? Már nincs, amiről le tudnánk mondani. Kérem szépen, ha tud valaki segítsen, mert nagyon hideg van reggelente! Köszönök minden támogatást, mind az alapítványtól, mind a Támogatóktól a család nevében! Köszönöm!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A Magyar Posta útjai kifürkészhetetlenek…

Tegnap visszakaptam a leveleimet „címzett ismeretlen” felirattal. Ezért most inkább néhány mondatban leírom, mi foglalkoztatott ez idő tájt. Természetesen az iskolakezdés. Kisfiam most lett első osztályos. Elgondolkodtató, hogy milyen sebességgel rohan az idő.

Ha belegondolok, olyan mintha nemrég szültem volna –pedig már 6,5 év eltelt azóta.

Szerencsére az iskolakezdés akadálymentes volt (az anyagiakat leszámítva), kisfiam már nagyon várta, hogy sulis legyen. Szeret iskolába járni (remélem ez így is fog maradni), nagyon aranyos tanító nénihez került – ez már fél siker! Minden nap örömmel újságolja, hogy mit tanultak, van már sok piros pontja, de egy fekete is becsúszott- természetesen magatartásból.

Ha ismerősök nem segítenek, nem is tudom, hogy oldottam volna meg az anyagi részét. Így is ráment „ingem-gatyám”, pedig a nagyobb dolgokat ajándékba kaptuk.

Kaptunk íróasztalt, széket, nagyon jó állapotú iskolatáskát.

Kisfiam egyedül jön-megy a suliba. Én sokkal hosszabbra terveztem az iskolába való kísérgetést, de Manókám kikönyörögte, hogy hadd járjon egyedül, mert Ő már nagyfiú. Engedtem, mert közel van az iskola, és úttesten nem kell átmenni. Boldoggá tesz a tudat, hogy ilyen „bátor”, korához képest önálló gyereket sikerült nevelnem. Ez nagy segítség nekem a munkám mellett.

Az elmúlt időszakban volt egy kis egészségügyi problémám, néhány napot kórházban töltöttem, de szerencsére semmi komoly. Szeretnék valami otthon végezhető munkát találni –néha az egyik barátnőmnél szoktam bújni a netet, de sajnos nem sikerült semmit. Tele vannak az oldalak olyan hirdetésekkel, amelyek mögött nincs tartalom, valós munka, hanem arról szól az egész, hogy vegyük el a szerencsétlen emberek utolsó forintjait is!

Felháborító!

Most néztem az órára, be kell fejeznem az írást, mert nem lesz kész az ebéd, mire hazatér a kisfiam.

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Tisztelt Alapítvány! Elnézést kérek, hogy később írok levelet Önöknek, de sajnos én is megbetegedtem, és még kórházban is voltam. A szegénység mellett a nehéz helyzetünkben, még a betegség is megvan. Szerencsére a gyerekek már jól vannak, járnak iskolába, már kezdik megszokni, és mindig megtanulják és megírják a leckéjüket. Jól viselkednek.

Köszönünk mindent Önöknek és a Támogatóknak!

Köszönettel:

                        Déri Ferencné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hála a Jó Istennek, egész héten gyönyörű idő volt, ami kedvezett a szüreti munkáknak, a fiam egész héten tudott menni dolgozni. Az a másik munkahely - ahová bevitte az önéletrajzot - sajnos még nem jelzett vissza, így marad szükségmegoldásként az idénymunka!
A párom szerdán elment egy másik brigáddal dolgozni - kerek egy napig tartott - állítólag a jövő héten egy másik helyen lesz még mit csinálniuk.
Kedden vérvételen voltam, az aktuális két havi kontroll vizsgálatra kell mennem a jövő hét hétfőn, de talán ezt most kihagyom, mert nem akarom elbuszozni a gyerek nehezen megkeresett pénzét. Az apjának is menni kell a munkaügyi központba visszajelentkezni, Neki dupla annyiba kerül az útiköltség, mint nekem, és oda muszáj menni.
A hétvégén én is szerettem volna menni szüretelni, de addigra elfogyott a munka, így megint lemaradtam róla. Maradt a bepótolnivaló házimunka, vasalnivaló, stb.. A kisebb öcsémék kb. két hónapja leköltöztek ide a mi környékünkre, ami azért nagyon jó, mert végre gyakrabban találkozhatunk Vele, és a gyerekekkel. Hiába élünk egy faluban, fél év is eltelt úgy, hogy nem is láttuk egymást, nem tudtunk a másikról semmit. Ő kora reggel elment dolgozni - amíg volt állása - csak későn járt haza, én olyankor pedig már dolgoztam. Most beszerveztem Őt is szüretelni, mert sajnos egyelőre nem halmozzák el állásajánlatokkal.
Miklós körül is zajlik az "élet", sportkör, foci, számítástechnika szakkör, már mindenhová beiratkozott, csak minél később kelljen hazajönnie iskolából. Sokszor - főleg mikor délutános vagyok, és a bátyja is dolgozik - komolyan veszekednem kell Vele, hogy induljon végre haza, mert már mondjuk négy óra van. Nagyon szeretik, ha műszakcsere van, mert akkor én is itthon vagyok velük egész délután, mint a jövő héten is. Ja, Miklósnak sikerült időpontot kérnem a szemészetre, úgyhogy oda is mennünk kell kontroll vizsgálatra. A kérdés az, hogy ha végre új szemüveget ír föl a doktor néni, miből fogjuk megvenni? Ugyanis 12 ezer forint volt 4 évvel ezelőtt is, gondolom, most sem ússzuk meg ez alatt az összeg alatt. De valahogy majd csak kikalkuláljuk, mert a gyereknek kell az erősebb szemüveg, nagyon gyakran fájlalja a fejét.

Tisztelettel:
                      A Dózsa család

 Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Szeretnék elnézést kérni, hogy kicsit elmaradtam, csak összejöttek a dolgaim. Tudom mindenkinek nehéz az élete, és mégis időt szakít, hogy a kötelezettségeinek eleget tegyen. Nekem ez most nem teljesen sikerült, de most pótolom!

Talán annyi a mentségem, hogy mostanában jó dolgok történnek velem. Már egy ideje járok napszámba almát szedni, nagyon keservesen szoktam meg ezt a nehéz fizikai munkát. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy nem nehéz munka az. Szerintem, mielőtt kimondja valaki a rosszalló kritikát, talán gondolkozzon el rajta, hogy milyen egész nap a fa alatt négykézláb csúszkálva dobálni vödörbe az almát. Reggel 7-kor kezdünk, és délután 5-ig vagyunk, van fél óra ebédidőnk, és erre az időre kapunk 3.500 Ft-ot, kicsik a fák viszonylag, vagy én vagyok túl nagy, de alig férek be alá sokszor. A gazda a metszéskor nem vágja, vagy vágatja le az ágakat, hogy legyen több  termés, ez is nehezíti a munkánkat. Naponta megszedünk négyen, három pótkocsi almát, szóval kapkodjuk a kezünket egész nap rendesen. Az is igaz, ha nem így lenne, a gazda már nem is hívna másnap dolgozni. Szóval, ha az időjárás is engedi, de mostanában ritka nap volt, hogy nem áztunk el, almát szedünk. Egyik nap karfiolt is vágtunk, és lassan megkezdődik a krumpli válogatás is. Remélem, ezekre a munkákra is fognak hívni. Nagyon nagy szükségünk van a pénzre.

Esténként legtöbbször elaludtam ülve, bár igyekeztem korán lefeküdni is. A gyerekeim csodálatosan viselkednek velem, ellátják az állatokat, bevásárolnak, főznek is. Bár Édesanyám felügyelete mellett, de nagyon büszke vagyok rájuk, és örülök, hogy ilyenek. Napközben is sokszor ez ad erőt a munkához, hogy értük, nekik jobb legyen.

Sajnos már második hete, hogy nem tudtam a templomba sem elmenni. Nagyon hiányzik, de akárhogy igyekeztem nem jutottam el.

Itthon a kertben is nagyon sok munka lenne, hétvégén kiszedtük a krumplit, most ki van terítve száradni, mert nagyon sáros. Még meg kell válogatni, nagyon szép termésünk lett, legalább erre nem lesz gondunk. Bár az is igaz, hogy nagyon sokat dolgoztunk vele a nyáron, de ilyen ez a falusi élet. Mindennel nagyon sok munka van. Sokszor elgondolkodom, hogy sok gyerek azt sem tudja, hogy hol terem a krumpli és milyen sok vele a munka, bár ők biztosan mást tudnak jobban, hisz minden gyerek egy csoda, egy varázslat.

Elköszönök, most ennyire futotta az erőmből. Legyen mindenkinek csodaszép a napja, és az élete alakuljon a lehető legjobban!

Üdvözletem, és baráti ölelésemet küldöm minden kedves olvasómnak:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyobbik lányom nem tudja mitévő legyen egyszerűen, mert nem szeret kollégiumba járni. Gondolkozunk másik iskolában, nem tudom milyen döntést fog hozni, én nem akarom erőltetni. Szeretném, ha maga döntene, ami elég nehéz. Kisebbik kislányomat vinnem kell szemészetre a napokban, mert úgy néz ki nem jó neki a szemüveg, amit kiírtak. Valószínűleg gyenge. Olyan jó ma süt a nap, jó volna, ha még egy darabig nem köszöntene be a hideg, mert még tüzelővel sem állunk valami jól. Írtam a múltkori naplómban, hogy jelentkeztem egy csomagolói munkára, de még nem hívtak sajnos, pedig úgy várom a telefont, de semmi.

Tegnap papírgyűjtés volt az általános iskolában, és a lányom rengeteg papírt gyűjtött össze. Nagyon büszke volt magára, mi is megdicsértük öt!

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné