Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Napló 2012.09.24.–09.30.

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hét nem telt el gondtalanul. Már hétfőn köhögött Bence és fájlalta a torkát, de azért ment iskolába. Azonban szerdán már lázasan ébredt, így nem engedtem. És így én se tudtam menni az oktatásra. Egy percig se volt kérdés, hogy itthon leszek vele, mert tudtam, beteg, és szüksége van rám. Sok otthagyja a gyereket, beadja neki a lázcsillapítót, és megy a dolgára. Én sajnos nem vagyok ilyen, mert mindig attól rettegnék, hiába már nagy, hogy kap egy lázgörcsöt. Aztán ilyenkor ápolni, gondozni kell. Állandó teáztatás, gyógyszerek, lázmérés stb. Tudom, így kiesik három nap, kevesebb lesz a pénz. De nem tudok mit tenni. A Bence egészsége mindennél fontosabb. Megkaptam a tanfolyamdíjat is, 41 700 Ft. Amilyen gyorsan jött, úgy vissza is ment. Kifizettem a villanyt, 17 550 Ft, megadtam a boltban a tartozást, és már nem is maradt. A jövő hónapban a házrészletet kell, az meg jóval több, így most minimálisan kell a boltban vásárolni. Most nincs semmi alkalmi munka, hogy legalább szombat, vasárnap mennék. Mert általában azok járnak, akik hétköznap is. Így csak azt, és akkor veszik be az embert, ha valaki nem megy hétvégén, vagy beteg. Azt hittem, jobb helyzetben leszek addig a pár hónapig, míg tart a tanfolyam, de még lejjebb vagyok. Mert a buszt minden nap fizetni kell, és egy pár dolgot is kellett venni. Szóval így se jó, talán a legjobb lenne egy tartós munkahely itt a közelben. Nekem a busz, hiába 90 %-os, így is havi szinten 2 800-3 000 Ft. Tudom, nem nagy pénz a mai világban, de nekem ezt is ki kell fizetni a 41 700 Ft-ból. Tanulunk németet is, abból is lesz vizsga. De kérdezem én, hogy lehet egy pár óra alatt megtanulni németül? Sehogy, és még vizsgázni is. Csak azt nem tudom, hogy akik kitalálták ezt a 3-4 hónapos tanfolyamot, tisztában voltak-e a dolgokkal. Mert ugyanazt tanítják, amit nekünk három év alatt. Jó, nekem nem nehéz, mert már tanultam kereskedelmet, de mit szóljon az olyan, aki még sohasem? Én mindig azt mondom, inkább munkahelyet kellene teremteni, nem átképezni az embereket. Mert hiába lesz egy papírral több nekem is, nem látok esélyt, hogy bekerüljek a kereskedelembe. Hiszen oda általában 25 éves korig kellenek, mert utánuk kapnak támogatást. És visszagondolok 25 évvel ez előttre, amikor én jártam a kereskedelmibe, bizony volt egy osztály műszaki eladó, egy osztály ruházati eladó, volt élelmiszerosztály egy évfolyamban. És szerintem annak is nagy hányada jelenleg nem dolgozik a kereskedelemben. És azóta már hány évfolyam lement? Így kicsi az esély, megmondta az oktató is, hogy egy átképzett (gyorstalpalós) legyen egy boltban. De megpróbáltam, végigviszem, és majd lesz valahogy. Minden jót, jó egészséget! Nem tudom, mi lenne velünk a támogatás nélkül. Bence már nagyon várja, mert üres a hűtő.

Köszönök mindent, a jó isten áldja meg Önöket!

Szécsiné Fehér Erika és Bence

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Végül mégiscsak sikerült elérni azt, hogy előrefizetős villanyóránk legyen. Kedden délelőtt jönnek felszerelni, 50 kw lesz benne, ezért 2500 Ft-ot kellett fizetni. Úgyhogy most nagyon be kell osztani, hogy jó legyen. Minden felesleget kikapcsoltunk, hogy ne fogyjon annyira az áram. A gyerekek sem fognak nagyon tévézni, inkább lefoglaljuk őket mással. Most Szilvi és Emma is megbetegedett, és nagyon csúnyán köhögnek. Én is szenvedek megint a fogammal, szerdán muszáj leszek kihúzatni. Pedig nagyon nem szeretem ezt a fogorvost, aki itt van, mert már egyszer megszenvedtem vele, amíg kihúzta a fogam, még utána egy hétig csak gyógyszeren éltem. A páromnak még semmi papír azóta sem, de még a telefont sem veszik fel a nyugdíjnál. Tömören ennyi a helyzetünk, sajnos változatlan.

Tisztelettel:

Pásztor Józsefné és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Újabb hét áll mögöttünk. A gyerekek járnak iskolába, már visszarázódtak a mindennapokba. Jól érzik magukat a barátaikkal. Már itt vannak a hűvösebb idők, lassan beindul a fűtési szezon. Nekünk meg még nincs fa, amivel fűthetnénk. Már nagyon várjuk, hogy Zoli megkapja a fizetését, amiből tudunk venni. Már lassan mindenből kifogyunk, nem fogok tudni mit kitalálni, hogy főtt ételt tudjak adni a gyerekeknek. De mindig megoldjuk valahogy! Végre már kaptam végzést a nyugdíjfolyósítótól. Meg kaptam három évre, igaz, hogy jóval kevesebbet kapok, mint eddig, de legalább kapok valamit. Munkára egyenlőre esélyem sincs. Ezen a környéken nagyon sokan munkanélküliek, és munkalehetőség sincs.

További szép napot kívánok mindenkinek!

Tisztelettel:

A Márton család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Megkaptam az Önkormányzattól a határozatot. Sajnos a félelmem beigazolódott. Nem kapom tovább az ápolási díjat anyukámra, mert nem súlyosan fogyatékos, "csak" tartós beteg. Most a Munkaügyi Központba kell mennem jelentkezni, együttműködni velük, és három hónapig nem lesz semmi jövedelmem, hacsak nem találok munkát. Ami ugye nem egyszerű dolog, főleg egy kiskorú gyermek mellett. Nagyon el vagyok keseredve, nem tudom hogyan tovább. Párom próbál vigasztalni, hogy majd csak lesz valahogy, de én most nem tudom derűsen látni a világot.

Robikával sokat kell foglalkozni, nagyon eleven és nehéz rábeszélni a leckézésre. Amikor pedig leülünk, akkor sem tud nyugodtan ülni. Sok türelem kell hozzá és most nehéz nekem ez a feladat.

Kemény időszak vár ránk, de tudom ennek is vége lesz egyszer, és akkor újra helyrerázódik az életünk.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hol is kezdjem, gyűlnek a bajok, Detti már sajnos nem is olyan boldog…
Az iskolában a lányok kiközösítik, csúfolják, és nem engedik a közelükbe: „Takarodj innen te dagadt!”.
Egyedül kóricál az udvaron, természetesen szóltunk a tanár néninek, és Ő intézkedett, hogy nem kötelező játszani vele, de nem beszélhetnek vele így.
Furának tartják, elmondom miért is:-mert barátságos, mert soha nem beszél csúnyán, mert szeretetteljesen szól, és érint meg mindenkit, mert betartja a szabályokat, mert maximalista, mert figyelmes, és udvarias. Így neveltem én! Ezzel szemben sajnos a nagy többség -és ma teljesen elfogadott norma- termeli a :- hiperaktív, ordító, verekedő, csesznyén beszélő, szadista, állathangon üvöltő, hazudó, gyerekek sokaságát. Valami nagyon nincs rendben a normát illetőleg!
Az én kislányom egy nagyon jó képességű, csupa szív Autista kislány.
Azért vagyok dühös, mert olyan sokat dolgoztunk, és fejlesztettük, hogy a mai világnak egy igenis, hasznos kis Emberkéje lehessen.
De a mai világ hibás! Nem jól működik, ha ma a jóság fura, a hátbavágás természetes… Elfajzódtunk talán?
Ez nekem is fura, ennyit szenvedni ezért?
Amúgy a többiek jelenleg jól vannak, gyorsan jön az ősz.
Tisztelettel:

Lencsésné Tamara

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Az iskolakezdéssel a mi életünk is megváltozott. A mindennapi csetepaté reggelente a készülődés az iskolába. Elég jól megy az iskola a gyerekeknek, remélem, egy pár hónap múlva is ilyen aktívan fognak járni. A 2 felsős gyermekem megkapta a kötelező oltást. Gézám az belázasodott tőle, de csak egy napig tartott. A kicsi fiam, Márk, ő minden nap meglepetéssel jön haza az iskolából, rajzot készít nekem. A páromnak hála Istennek volt egy 1 hetes munkája. Eljárt tengerit szedni, de sajnos elég hamar leszedték. Nekem okt. 3-án kell visszamennem a megyei kórházba kontrollra, mivel még most se tudják az orvosok, mitől görcsöl a vesém és a hasam. Legnagyobb bánatunkra, mivel a szüleimnél élünk, sajnos egyre több köztünk a vita és a veszekedés, ami nem jó a gyerekek lelkiállapotának. Szerettünk volna lemenni albérletbe, mivel a szüleim többször felszólítottak minket, hogy hagyjuk el a portát, mert már nem bírják a gyerekzsivajt. Mennénk, de nincs hová, nekünk is jobb lenne egy lakás bérlése, mint egy ólban újra átvészelni egy telet. De mindenütt előre 3 hónapi bérleti díjat kérnek az albérletre. Sajnos, a mindennapi veszekedések, félek, ki fognak hatni a gyerekek tanulmányi eredményére. Amióta megy ez a vita, Márkra sok a panasz az iskolában, nagyon agresszív lett. Szóltam a családgondozónak is, hogy beszéljen az itteni jegyzővel, hogy utaljanak ki nekünk egy tanácsi lakást, de most még az sincs üresen. Voltam a hivatalban és ott olyan választ kaptam, hogy van egy megoldás, adjuk be a gyerekeket ideiglenesen intézetbe, és én meg a párom menjünk hajléktalanszállóba, ezzel el volt intézve. Nagyon rosszul esett, nem is próbálnak segíteni, hanem még a kis családomat szétszakítanák. Nem tudom, mi lesz, ha tényleg odáig fajul a dolog, hogy mennünk kell, hogy hova fogunk menni. Pedig már minden kezdett szép lenni, köszönhetően Önöknek. De már lassan kezdjük megszokni, hogy mindig valami szerencsétlenség ér bennünket. De nem adjuk fel! Mert amíg kapjuk az önök segítségét, addig úgy érezzük, van remény, amit önöktől kaptunk és a segítségükkel együtt új esélyt az élethez. Ezzel zárom soraimat és további kellemes napot minden segítőnknek és az Alapítvány dolgozóinak!

Tisztelettel:

Cseténé Szűcs Viola

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Egyre kilátástalanabb a helyzet, nem találtam másik munkát, rengeteg adóssággal a nyakamban és még az sem biztos, hogy maradhatunk a lakásban. Egyre jobban tartok attól, hogy az utcára kerülünk az öt gyerekkel! Már nem tudom, mihez kezdjek, már szeptember vége, de még mindig sok minden hiányzik az iskolába, nincs a gyerekeknek ruhájuk, szinte mindent kinőttek. Nagyon félek, hogy kikapcsolják a villanyt, két vízóránk lejárt, 30 000 Ft kellene, hogy mindkettőt kicseréljék, sajnos nem tudom megcsináltatni, nem tudom mi lesz! A lakásban lassan minden elromlik, rossz a bojler, a tűzhely, és még sorolhatnám…

A jó hírek, hogy Cinti lányom aranyéremmel tért haza a legutóbbi nemzetközi versenyről, Sanyinak ma van versenye. De ha nem találok nekik szponzort, abba kell hagyniuk a sportolást, hiába tehetségesek, és Cinti benne van már az Ifi válogatottban.

Nem tudom, mit csináljak, teljesen el vagyok keseredve!

Tisztelettel:

Molnár Sándorné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

A hétvégén szüreti mulatság volt falunkban. Edinám is részt vett a felvonuláson, ahol lovaskocsisok járták a falut, magyaros ruhában, végig zenélve, táncolva. A kicsik sajnos erre még nem mehettek, de nagyon várták a kapuban, hogy megpillanthassák őket menet közben. Este bál volt, na erre nem engedtem el, bár volt olyan Edinával egykorú gyerek, aki ezen is részt vett. Szerintem még korai.
A barátozást, barátnőzést is vissza kellett fognom náluk, nehogy a tanulás rovására menjen. Egy, esetleg két óra hosszára engedem el őket házi feladat írás után, és legkésőbb hétre hazafelé. Persze feszegetik a határokat, de hagy szokják csak meg így, későbbiekben könnyebb lesz.
Zárom naplóm, megyek a kiskertembe, leszedem a paradicsomot, paprikát mert holnapra már esőt, hideget jeleznek, mentem a menthetőt.
Üdvözlettel:

Varga Jánosné